Jelen cikkben kísérletet teszünk arra, hogy a modern társadalomban egyre fontosabb szerepet játszó információ fogalmának különböző aspektusait absztrakt szinten vizsgáljuk, különös tekintettel az információ minőségének formális eszközökkel való meghatározására, illetve ellenőrzésére. Áttekintjük az információ felhasználásának néhány fontosabb speciális területét az ott előforduló fogalmak egységes modell szerinti tárgyalása céljából, és megvizsgáljuk az egységes modell alkalmazásának lehetőségét a gyakorlatban előforduló néhány területen.

Problémafelvetés

A száz éve született Claude Shannon információelméletének lényeges vonása, hogy az információ fogalmát nem önmagában, hanem a felhasználásán keresztül vizsgálja. A legfontosabb felhasználás (akkor) az információ átvitele, kommunikálása volt, és ehhez határozta meg Shannon az információ mennyiségének fogalmát.

Életmódunk információfüggőségének növekedése, valamint az információfeldolgozás eszközeinek fejlődése vezetett ahhoz, amit ma információs társadalomnak nevezünk, ahol az információt különböző, az egyszerű átvitelnél lényegesen összetettebb módokon használjuk és hasznosítjuk, és ezáltal az a társadalmi-gazdasági élet meghatározó tényezőjévé válik. Ez indokolja az információ elméletének az információ különböző célú felhasználásaira épülő továbbfejlesztését.

Olyan információelméletre van tehát szükség, amely figyelembe veszi az információ tartalmát is, valamint azt, hogy az információ milyen körülmények között születik és hasznosul. Ez is megvalósítható Shannon kétszereplős modelljével (küldő és fogadó), csak itt azt is figyelembe kell venni, hogy mindegyiküknek van valamilyen „világképe” (fogalomrendszer + tudáskészlet), amelyek természetes módon különböz(het)nek egymástól. Továbbá, a dolog úgy működik, hogy

– a küldőnek van valamilyen – a saját világképében értelmezett – szándéka, amelyet az információ elküldésével el akar érni, és

– a fogadó a kapott információt a saját világképe szerint „megérti”, és ennek hatására változtat valamit a „világ”-on, ami az információ hatásának tekintendő.

(Megjegyezzük, hogy a szereplők világképének explicit módon való figyelembevétele annak érdekében is szükséges lehet, hogy a modell kezelni tudja azokat a – modern világunkban egyre gyakrabban előforduló – eseteket, amikor a küldő vagy a fogadó nem természetes személy, hanem például: számítógépes program, robot stb.)

Az információ megfelelőségét az határozza meg, hogy ez a hatás mennyire felel meg a küldő eredeti szándékának, valamint az, hogy a kapott információ „megértése” a fogadónál mennyi erőforrást igényel. Ezt nevezhetjük az információ minőségének. Fontos megjegyezni, hogy az információ valóságtartalma (validitása) a minőségnek csak az egyik összetevője, és a minőség legtöbb tulajdonsága vizsgálható a valóságtartalomtól elvonatkoztatva is – ez az, amivel a továbbiakban elsősorban foglalkozni fogunk.

A fentiek illusztrálására bemutatunk néhány tipikus „minőségrontó hibajelenséget”, amelyekkel gyakran találkozhatunk a mindennapi életben, különböző szövegek olvasásakor vagy az interneten való böngészés során:

1. A fogadó számára ismeretlen „nyelv”, zsargon használata • Gyakran előfordul, hogy a laikus olvasónak szánt (például: jogi, pénzügyi, technikai stb.) szövegek tele vannak az adott szakterületen használt szakkifejezésekkel, fogalmakkal. Rosszul honosított programok esetében angol nyelvű üzenetek, hibajelzések is kerülhetnek a felhasználó szeme elé.

2. Nem megfelelően definiált fogalmak használata • Egyes felhasznált fogalmak a fogadó által eleve ismertnek vannak feltételezve, vagy bevezetésük és definíciójuk csak a felhasználást követően történik meg. Megfelelő „előrehivatkozások” javíthatnak a helyzeten, túlzott használatuk azonban az áttekinthetőséget ronthatja. Az is zavaró lehet, ha ugyanaz a fogalom többféle módon van definiálva, illetve, ha ugyanaz a szó többféle fogalmat jelenthet.

3. Hivatkozás nem létező dolgokra (ábrára, szövegre, korábban el(nem)mondottakra stb.) • Szövegekben gyakran előforduló hiba, de a mindennapi életben is találkozhatunk hiányzó útmutatótáblákra való hivatkozásokkal, vagy weblapok esetében a „semmibe mutató” linkekkel.

4. A keletkezési időpont megjelölésének elmulasztása • Tipikus példája az ajtókon látható „Rögtön jövök” tábla, amiről nem lehet tudni, hogy öt perce vagy öt órája tették-e ki. Weblapokról is gyakran hiányzik az „időbélyegző”, aminek következtében kétségessé válik az ott közölt információ aktualitása.

5. Hivatkozás a fogadó számára ismeretlen (vagy nem szükségképpen ismert) körülményre • Például egyes orvosi rendelési idők aszerint különböznek, hogy páros vagy páratlan hétről van-e szó. Pedig az adott hét sorszáma nem tartozik a minden állampolgár által közkeletűen ismertnek feltételezhető adatok közé.

6. Rövidítések túlzott használata • A betűszavas rövidítések első előfordulásukkor való kifejtése a szövegek írásának általánosan elfogadott – bár gyakorta be nem tartott – illemszabályai közé tartozik. Főként technikai szövegek helytakarékos magyarításánál sokszor találkozunk a szavak megcsonkításával keletkező rövidítésekkel is, ahol például a „vez. n. hál.” jelsorozatról a laikus olvasó még a kontextus ismeretében is nehezen ismeri fel, hogy „vezeték nélküli hálózat”-ról van szó.

7. Belső ellentmondások a szövegben • A szöveg egyik részében lévő állításokra más részek nyilvánvalóan rácáfolnak, ami gyakran a számnevek használatával áll kapcsolatban. Közismert példa „A négy evangélista a következő három: Lukács és Márk” mondat, amelynek hibás volta bibliaismeret nélkül is megállapítható.

8. Túlzott részletezés • Felsorolásoknál gyakran a „teljesség kedvéért” az adott szituációban nagyon ritkán előforduló esetekkel is találkozunk, ahelyett, hogy elsősorban a leggyakoribbak lennének választási lehetőségként felkínálva (például a világ országai vagy nyelvek kiválasztása az angol összes nyelvjárásait is tartalmazó listából).

9. Felesleges pontosság • A jelenség látványos példájával találkozhatunk azokon a plakátokon, ahol valamely beruházás EU-támogatási összegét közlik, a néhány milliárdos összeget forint (esetleg még fillér!) pontossággal részletezve. (A groteszk megoldásnak nyilván jogszabályi okai vannak.) De például élelmiszerek esetében is találkozhatunk az összetételi adatoknak a laikus vásárló számára érdektelen számú tizedes jeggyel való megadásával.

A lista folytatható, a jelenségek közös tulajdonsága az, hogy a hiba felismeréséhez nincs szükségünk arra, hogy ismeretekkel rendelkezzünk az érintett információ témájáról, elegendő a formális kritériumok vizsgálatára szorítkoznunk. Egyeseknél (például 3., 7.) elegendő csak a szöveget önmagában vizsgálni (ezek akár szemantikai hibának is tekinthetők), a hibát azonban legtöbbször a szöveg és a kontextus között fennálló valamiféle ellentmondás okozza, különös tekintettel arra a jelenségre, amikor a szövegben a küldő világképe és prioritásai dominálnak, háttérbe szorítva a fogadó számára fontos elemeket.

A hibajelenségek listájának „megfordításával” összeállíthatók annak a kritériumai, hogy egy információt mikor nevezünk „jól formáltnak” egy adott felhasználási szituáció (küldő és fogadó, a világképükkel együtt) szempontjából. Ez tekinthető olyan „helyesírási szabályok” gyűjteményének is, amelyek segítségével egy szöveg (vagy akár egy más formában megjelenő információ) minősége formális eszközökkel vizsgálható, az érdemi tartalom figyelembevétele nélkül, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy mondat szintaktikus helyességét a szemantika bevonása nélkül lehet vizsgálni.

Egy ilyen jellegű kritériumrendszer példájának tekinthetők a pragmatikában H. Paul Grice „maximái” (Grice, 1989), a társalgási szituációban előforduló információk „jóságára” vonatkozóan:

Relevancia: Amit mondasz, az legyen releváns, a tárgyhoz tartozó információ.

Mennyiség: Ne mondj se többet, se kevesebbet, mint amennyit elvárnak.

Minőség: Amit mondasz, annak higgy az igazságában, legyen rá elegendő bizonyítékod.

Mód: Kerüld a homályosságot, a kétértelműséget, ne legyél körülményes, mondanivalód legyen rendezett.

Célunk az, hogy hasonló célú, de formális eszközökkel jobban ellenőrizhető kritériumrendszereket dolgozzunk ki, amelyek – a társalgáson kívül – az információ felhasználásának a modern életben előforduló egyéb szituációira is alkalmazhatók.

Ha a jól formáltságon túlmenően azt is akarjuk vizsgálni, hogy „mennyire megfelelő” valamely információ, akkor a felhasználói szituáció mellett figyelembe kell vennünk az adott információközlés rendeltetését is. Ezt valahogy úgy lehet formálisan definiálni, mint azoknak a cselekvéseknek az eredményét, amelyeket az információ vételének eredményeképpen a fogadó elvégez, és ennek következtében az őt körülvevő „világban” valamiféle változások történnek. Meg kell azonban különböztetnünk a

• szándékolt rendeltetést, azaz a „világban” bekövetkező azon változások leírását, amelyeknek a küldő szándéka szerint a fogadó által elvégzendő cselekvések eredményeképpen be kell következniük, valamint a

• megvalósuló rendeltetést, azaz a „világban” bekövetkező azon változások leírását, amelyek a fogadó által az információ vétele és megértése után elvégzett cselekvések eredményeképpen ténylegesen bekövetkeznek.

Az információ minőségét – az adott felhasználói szituáció szempontjából – az határozza meg, hogy a megvalósuló rendeltetés milyen mértékben tér el a szándékolttól. Itt figyelembe kell venni, hogy a gyakorlatban előforduló esetek többségében ugyanazon információ több fogadó számára van elküldve. Ilyenkor a „megvalósuló rendeltetés” meghatározásánál valamiféle „átlagosan elvárható” fogadói cselekvéseket kell tekinteni, amelyeket egy olyan minimális világkép határoz meg, amelynek meglétét valamennyi fogadónál feltételezzük. Ugyanakkor itt csak azokkal az eltérésekkel foglalkozunk, amelyek a kapott információnak a fogadó által történő hiányos megértéséből származnak, figyelmen kívül hagyva az esetleges egyéb okokból (például: lehetetlen kívánságok, objektív akadályok, rosszindulat stb.) származó eltéréseket.

A megvalósuló rendeltetésnek a szándékolttól való fentiek szerinti távolsága mellett az információ minőségét befolyásolja még az is, hogy az információ megértése a fogadó részéről mennyi erőfeszítést igényelt. (Erre valami olyasféle mérőszámot lehetne meghatározni, amely megmondja, hogy a fogadó világképében rendelkezésre álló tudás alapján hány következtetési lépésben lehet eljutni a kapott információnak az adott világkép fogalmaiban való értelmezéséhez.)

Ezeknek a fogalmaknak a – fentieknél lényegesen pontosabb – definiálása után juthatunk el az információminőség fogalmának meghatározásához, ahol az – itt nem tárgyalt – validitás szempontjai is szerephez juthatnak.

Elméleti megalapozás

A fenti „gyakorlatias” megfontolásokat az információ (pontosabban az információközlés) olyan absztrakt modelljével kell elméletileg megalapozni, amely mindezeket a szempontokat figyelembe veszi. Ennek alapjául egy „naivan” értelmezett univerzumfogalom szolgál, amely a fogalmak egy listájából és a fogalmak között fennálló összefüggések halmazából áll. Ez meghatározza a „világoknak” azt az összességét, amelyben a felsorolt fogalmak előfordulnak, és közöttük fennáll a halmazba tartozó valamennyi összefüggés.¹

A matematika és számítástudomány különböző diszciplínáiban (például: modellelmélet, cselekvési és multimodális, valamint dinamikus logikák, tudásreprezentáció, ontológiaelmélet stb.) ennek a fogalomnak különböző pontosított meghatározásaival találkozhatunk. Ezekben az alapfogalmak mellett kidolgozásra kerültek az adott „univerzum” különböző fogalmainak és jelenségeinek leírására szolgáló nyelvek és az igaznak feltételezett összefüggésekből további állítások levezetésére alkalmas következtetési szabályok is.

Az alábbiakban kifejtendő – és a naiv univerzum fogalomra épülő – „metaelmélet” minden konkrét alkalmazásához a fent említett konkrét univerzumfogalmak valamelyikét kell majd kiválasztani, felhasználva az ott definiált nyelvek és következtetési szabályok teljes eszköztárát.

Egy ilyen metaelmélet segítségével a problémafelvetés során előkerült fogalmak az alábbiak szerint definiálhatók:

Felhasználási szituáció

• Egyrészt egy „alapuniverzum”, annak behatárolására, hogy az adott információközlés vizsgálatánál milyen fogalmakkal foglalkozunk (és milyenekkel nem), és ezekről a fogalmakról milyen tulajdonságokat, összefüggéseket tételezünk fel,

• másrészt ennek két részhalmaza:

– az egyik a „küldői részuniverzum”, ami azokat a fogalmakat és összefüggéseiket tartalmazza, amelyeket a küldő ismer,

– a másik a „fogadói részuniverzum”, ami azokat a fogalmakat és összefüggéseiket tartalmazza, amelyek ismeretét a fogadó(k)ról feltételezzük (több fogadó esetén a feltételezett ismereteik legnagyobb közös része).

Szándékolt rendeltetés (egy adott felhasználói szituáción belül)

Annak a változásnak a leírása a küldői részuniverzum fogalmaival, amelynek az alapuniverzumban az elküldött információ hatására a küldő szándéka szerint be kell következnie.

Megvalósuló rendeltetés

Annak a változásnak a leírása a fogadói részuniverzum fogalmaival, amely az alapuniverzumban az elküldött információ hatására ténylegesen bekövetkezik.

 Azt az eszközrendszert, amelynek segítségével ezeknek a változásoknak a leírásai készülnek, fogalmi nyelvnek nevezzük.
Az információ közlésének modellje úgy írható le, hogy

• a küldői részuniverzumon belül létezik egy olyan (szöveg)szintetizáló függvény (vagy algoritmus, eljárás…), amely a szándékolt rendeltetésből előállítja az üzenetet, azaz egy „szöveget” azon a „kommunikációs nyelven”, amelyen az információátadás történik. (Az idézőjelek arra utalnak, hogy itt nemcsak karaktersorozatokból álló szövegeket tartalmazó nyelvekről lehet szó).

• a fogadói részuniverzumon belül létezik egy olyan interpretáló függvény (vagy algoritmus, eljárás…), amely a kommunikációs nyelven írt szintetizált szövegből előállítja annak a változásnak a fogalmi nyelv segítségével történő leírását, amelyet megvalósuló rendeltetésnek fogunk tekinteni.

1. ábra

A fenti definíciók következtében vizsgálatunkból szándékosan kizárunk a gyakorlatban sokszor előfordulható két jelenséget:

1. Feltételezzük, hogy a szintetizálás eredményeképpen kapott szöveg változatlanul kerül interpretálásra, azaz eltekintünk az információátvitel során történő esetleges torzulás figyelembevételétől;

2. Feltételezzük, hogy az interpretálás eredményeként meghatározott változást a fogadó ténylegesen meg is valósítja, azaz eltekintünk a változás végrehajtását esetleg meghiúsító objektív vagy szubjektív akadályok figyelembevételétől.

A modell teljességéhez foglalkozni kell még a változás fogalmának pontosításával. A változás két fontos fajtája:

• fizikai változás – amikor az univerzumba tartozó fizikai objektumok valamelyikének az állapota változik meg.

Például a Gyere ide! üzenet szándékolt rendeltetése, hogy a fogadó úgy változtassa meg tartózkodási helyét, hogy az essen egybe a küldő tartózkodási helyével. Ennek az üzenetnek a „megfelelősége” attól fog függeni, hogy a fogadói részuniverzumban található-e tudás a küldő tartózkodási helyéről. (Azzal viszont – a fenti korlátozás értelmében – nem foglalkozunk, hogy a fogadó tartózkodási helyének megváltoztatása nem ütközik-e valami leküzdhetetlen fizikai akadályba.)

• tudati változás – amikor az univerzumban jelen lévő tudásban következik be változás.

Például az A fal fehér üzenet szándékolt rendeltetése az, hogy a fogadói részuniverzumban igaznak tekintett állítások közé kerüljön be az, hogy egy fal nevű objektumnak az a tulajdonsága, hogy fehér színű. A megfelelőség itt attól fog függeni, hogy a fogadói részuniverzumban található tudás alapján egyértelműen meghatározható-e az a fal nevű objektum, amely a küldő szándékában szerepelt.

Az alábbiakban néhány kapcsolódó számítástudományi, matematikai vagy társadalomtudományi diszciplínát tekintünk át, amelyeknek releváns fogalmait és eredményeit a fenti modell kidolgozásánál figyelembe lehet venni:

• Az információ valamiféle általános (general) vagy egységes elméletének számítástudományi, ill. rendszerelméleti alapon való kidolgozására több kísérlet történt, amelyekről Mark Burgin (2003) és Wolfgang Hofkirchner (1999) ad jó áttekintést.

• A fentiekben már említett pragmatika a nyelvészetnek (illetve általánosabban a szemiotikának) az a – viszonylag nem régen kialakult – részterülete, amely valamely közlést nem önmagában vizsgál, hanem figyelembe veszi a keletkezés körülményeit (kontextusát) is, beleértve azt a tudást is, amellyel az egyes szereplők rendelkeznek. A beszédaktus-elmélet a közlésekhez kapcsolódó – szándékolt és/vagy végbement – cselekvéseket vizsgálja. A témakör szakirodalmából több jelentős tanulmány fordítása megtalálható Pléh Csaba és szerkesztőtársai (1997) szöveggyűjteményében.

• A szociológiában a cselekvéselmélet (action theory) foglalkozik a különböző cselekvések mögötti szándékok és motivációk elemzésével (lásd Szakadát, 2008).

• A filozófiában az ismeretelmélet (episztemológia) a tudás különböző fajtáit, megismerésük módjait és a különböző gondolkodási rendszerekre gyakorolt hatásait vizsgálja. Az információ feldolgozását végző eszközök fejlődése mindezeket jelentős mértékben befolyásolja, lásd pl. Vámos Tibor (2010a). Közvetlenül az információ megértésének filozófiai kérdéseit tárgyalja Vámos (2010b).

• A logika világában elsősorban a multimodális és dinamikus logikák biztosítanak eszközöket „világok” fogalmainak és összefüggéseinek leírására (beleértve az egyes szereplők tudását, valamint az egyes cselekvések eredményeképpen létrejövő változásokat is). Ez lehetőséget adhat a fentiekben vázolt metaelmélet egy konkrét megvalósításának kidolgozására, figyelembe véve Johan van Benthem és tanítványai eredményeit az információs folyamatok leírására és ezen belül az információs ágensek működésének vizsgálatára vonatkozóan (Benthem, 2010).

• Ugyancsak jól használható eszközöket nyújtanak a „világok” leírásához az ontológiák, amelyeknek – Szakadát István és szerzőtársai (2006) által idézett – közkeletű definíciója az, hogy „egy fogalmi rendszer konszenzuson alapuló, explicit, formális specifikációja”. Így mód van egy-egy konkrét alkalmazás céljait szolgáló fogalomkészlet lehatárolására, a közöttük fennálló összefüggések megadására és logikai következtetések végzésére. Az ontológiák ilyen irányú alkalmazásait mutatják be Szeredi Péter és szerzőtársai (2005).

• Hagyományosan fontos területe az informatikának az ember–gép-kapcsolatok (Human Computer Interactions – HCI) fejlesztése és ehhez kapcsolódóan az egyes eszközök használhatóságának (usability) vizsgálata. A sok jelentős gyakorlati eredmény mögé kiépítendő elméleti megalapozásra tesz kísérletet Vitályos Gábor (2009) egy hierarchikus specifikációrendszer (Usability Reference Model) kidolgozásával, valamint Szőllősi-Sebestyén András és Vitályos Gábor (2012) a fentiekben már többször említett pragmatika fogalmainak és módszereinek a használhatóság vizsgálatába való beépítésével.

Ezeket a diszciplínákat is felhasználhatjuk a fentiekben felvázolt metaelmélet konkretizálásában és pontosításában. Ennek eredményét nevezhetjük pragmatikus információelméletnek,² mert

– egyrészt a „pragmatikus” szó hétköznapi jelentésének megfelelően az információnak a gyakorlati életben történő sokoldalú felhasználását igyekszik lefedni,

– másrészt mert jelentős mértékben használja a „pragmatikának” mint annak a nyelvtudományi diszciplínának az eszközeit, amely „a nyelvnek a különböző célok elérése érdekében való használatát vizsgálja”.

A gyakorlati alkalmazás lehetőségei

Az elmondottak alapján kidolgozandó elméleti modellre és a „szándék-hatás” elemzés módszertanára építve „tudományosabb” alapon, megfelelő absztrakciós szinteken lehetne foglalkozni egy sor olyan gyakorlati kérdéssel is, amelyek az információnak a mindennapi életünkben betöltött szerepével kapcsolatosak.

Ki lehet dolgozni az információ „természetrajzát”, hasonlóan ahhoz, ahogyan Tom Stonier (1992) áttekintette és osztályozta az „intelligencia” különböző fajtáit. Ennek során az információ (absztrakt) tulajdonságai alapján képezhetünk olyan csoportokat, mint például

• tájékoztató jellegű információk, ahol a szándékolt rendeltetés kizárólag tudati változást irányoz elő (a fogadók tudatában).

• jogkövetkezménnyel járó információk, ahol következménye lehet

– a küldő számára valamely információ megadása elmulasztásának vagy a fogadó számára nem kellőképpen érthető módon való megadásának (például figyelmeztetések, jogvédelmi nyilatkozatok), illetve

– a fogadó számára a megvalósuló rendeltetés eredményeképpen történő cselekvésnek vagy annak elmaradásának (például határidőre megválaszolandó levelek, kattintással elfogadandó szabályzatok).

(Mindkét esetben itt csak az információ közlésének következményeivel foglalkozunk, függetlenül annak validitásától.)

• „egyszer használatos” információk – olyan információk, amelyekre a fogadónak csak az adott szituációval való első találkozáskor van szüksége (például bevezető útvonalak egy városba, berendezések installálási útmutatói stb.).

• tárgyakban megjelenő információk – valamely tárgy használatát (vagy használatba vételét) segítő információ a felhasználóhoz nem(csak) szöveges formában jut el, hanem a tárgyba (vagy annak csomagolásába) „beépítve” (például kezelőgombok)

• „akadálymentesített” információk – az információ megjelenítésénél figyelembe vétetnek a fogadó érzékelési képességeinek (látás, hallás) esetleges hiányosságai (lásd például a World Wide Web Consortium „accessibility” ajánlásait).

A lista folytatható további olyan tulajdonságokkal, amelyek az információ használatának tárgykörétől függetlenül vizsgálhatók.

Az alábbiakban röviden áttekintjük az információ felhasználásának néhány fontosabb területét, ismertetve az ott használatos információfajták speciális tulajdonságait, különös tekintettel a velük szemben támasztott minőségi követelmények meghatározásának és ellenőrzésének módozataira.
A jogi információk között többféle, különböző módokon szabályozott információfajtával találkozhatunk:

• Legfontosabbaknak a különböző szintű jogszabályok tekinthetők. Itt az alapvető szabályokat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény rögzíti. A jogszabályok szerkezetét részletesen szabályozó 61/2009. (XII.14.) IRM rendeletben a szövegek minőségére vonatkozó általános előírások („a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan, közérthetően és ellentmondásmentesen kell megszövegezni”) mellett találkozhatunk konkrét, a bevezetőben felsorolt „minőségrontó hibajelenségekhez” hasonlókat kizáró előírásokkal is . (Például „Nem alkalmazható rövid megjelölésként olyan kifejezés, amelyet a jogszabály szövege a továbbiakban más jelentéstartalommal is alkalmaz.”)

• Fontos jogforrást jelentenek a különböző bírósági ítéletek, amelyeket például az Európai Bíróság az eseti jog keretében gyakran a törvényekkel egyenértékűeknek tekint. Itt találkozhatunk olyan szabályozással, amely nem a szövegre, hanem a „hatásra” vonatkozik, például „…olyan pontossággal kell megfogalmazni, hogy az állampolgárnak lehetősége legyen […] ésszerűen előre látnia a meghatározott cselekedetből származó következményeket”.

• A jogszabályokhoz hasonló, de az adott célcsoport sajátosságait figyelembe vevő minőségi igényeik vannak a különböző szabályzatoknak, valamely intézmény működését szabályozó belső rendtartásoktól egészen a társasházi SZMSZ-ekig (szervezeti és működési szabályzat).

• A különböző szerződések szövegeinek az információminőség szempontjából való vizsgálatánál fontos kritériumot jelent, hogy a szöveg ne csak az egyik fél által ismert fogalmak világában legyen megfogalmazva, valamint az, hogy a részletes megkötéseket tartalmazó „apró betűs” részek kellő láthatósággal legyenek a szövegben prezentálva.

A kereskedelem és szolgáltatások világában gyakran találkozunk olyan szituációkkal, ahol valamilyen információ minősége nagy fontossággal bír.

• Leginkább szembetűnőek a marketing- és rekláminformációk, amelyeket a minőség szempontjából ideális esetnek lehet tekinteni, hiszen az információ rendeltetéséből adódóan az előállítónak alapvető érdeke, hogy annak szándékolt tartalma hiánytalanul eljusson a fogadók tudatába, figyelembe véve a különböző előismeretekkel rendelkező célcsoportokat is. (Probléma itt a validitás környékén lehet, amivel a – jelen témánkon kívül álló – reklámetika foglalkozik).

• A minőség szempontjából az ellenkező végletnek a különböző használati utasítások tekinthetők, ahol „állatorvosi lóként” találkozhatunk a minőségrontó hibajelenségek teljes spektrumával, és nem sok nyoma látszik annak, hogy a fogyasztók védelmének különböző formáinál ezek napirenden lennének.

• Rendkívül szigorú és részletes EU-szintű előírások (például 1169/2011/EU és 1924/ 2006/EK) szabályozzák viszont az élelmiszerek összetételéről és hatásáról a csomagoláson vagy egyéb helyeken megjelentethető információ tartalmi és formai kérdéseit.

• Különösen az e-kereskedelem (és e-szolgáltatások) világában bírnak jelentőséggel a különböző „felhasználási feltételek” jellegű dokumentumok, amelyek minőségi problémái hasonlóak a fentiekben tárgyalt jogi dokumentumokhoz, súlyosbítva azzal, hogy elfogadásukról általában „valós időben” egy kattintással kell dönteni, ami kevés lehetőséget ad a tartalom megértésére.

A pénzügyek világában – tekintettel arra, hogy ott az információ gyakran kézzelfogható értékkel rendelkezik – az egyes információfajtákkal szemben támasztott követelmények általában nagyon gondosan vannak szabályozva.

• Így szigorú előírások szabják meg, hogy egy pénzügyi szolgáltató szövege mikor tekinthető (vagy mikor nem tekinthető) ajánlattételnek, egy tőzsdei cégről szóló prospektus, illetve beszámoló milyen adatokat kell, hogy tartalmazzon stb.

• Egyes esetekben explicit formában is megjelenik az ügyfél „tudásának” figyelembevétele: bizonyos befektetési műveletek elvégzésének feltétele az, hogy az ügyfél alkalmassági és megfelelési tesztek (MiFID) kitöltésével adjon számot arról, hogy megértheti-e az adott befektetési ügylet feltételeit és kockázatait.

• Kevésbé látszik szabályozottnak az ügyfél tájékoztatása a megkötött ügyletekről: itt gyakran csak a tájékoztatás ténye van előírva, az ügyfél számára kevéssé érthető tájékoztató levélre való reagálás elmaradását viszont néhol az ügylet elfogadásának tekintik.

Az egészségügyi információk közül leggyakrabban talán a gyógyszerek kísérőlapjaival találkozunk. Ezek tartalmi összetétele és szerkezete egységesen szabályozottnak látszik (a 30/2005. (VIII. 2.) EüM rendelet például még az egyes tételek sorrendjét is szigorúan előírja), aminek következtében nem mindig a felhasználó számára elsősorban érdekes információk kerülnek a kiemelt helyekre. A betegek egészségi állapotára vonatkozó információk (kórlapok, leletek stb.) esetében inkább az elérhetőség és adatvédelem kérdései vannak előtérben. Az információ minőségének (érthetőség, megbízhatóság) a különböző ismeretterjesztő információk világában van jelentős szerepe, különös tekintettel az internet következtében egyre népszerűbbé váló „öngyógyítási” szokásokra. Itt a téves vagy félreérthető információk – néha rémhírszerűen is terjedve – súlyos, akár emberéleteket is követelő károkat okozhatnak. Ezért indokolt lehet ezen a területen a minőségi kritériumoknak a különböző célközönségeket is figyelembe vevő tudatos vizsgálata, esetleg valamilyen formájú szabályozása.

Áttekintve az információval kapcsolatos különböző szintű és jellegű előírásokat, két általános megállapítást tehetünk: Egyrészt, az előírásokat általában a küldő (azaz a szolgáltató) szempontjából fogalmazzák meg: azt írják elő, hogy ő mit köteles leírni, és csak kevés vagy nagyon általános utalást tartalmaznak arra, hogy ebből a fogadónak (azaz az ügyfélnek) mit kell megértenie. Másrészt, a kritériumok leggyakrabban a kommunikációs nyelv szintjén vannak megfogalmazva, és csak ritkán tartalmaznak a rendeltetésre vonatkozó, a fogalmi nyelv szintjén megfogalmazott állításokat.

Ez utóbbinak a fő oka nyilvánvalóan az, hogy a kritériumok megfogalmazása és ellenőrzése a kommunikációs nyelven (ami általában egy természetes nyelv) lényegesen egyszerűbb, míg a fogalmi nyelv (ami feltehetőleg valamiféle logika lesz) kezelése nem várható el minden jogalkotótól és alkalmazótól. Ennek megfelelően az előírások általában olyan formális kritériumokat tartalmaznak, amelyek az üzenet szövegén könnyen ellenőrizhetőek, például fix szövegrészek előírása (néha a betűtípus és -méret meghatározásával).

Az ilyen szabályozások eredményeképpen megjelenő, mantraszerűen elismételt szövegek (például „A kockázatokról és mellékhatásokról…”) hatékonysága kétségbe vonható, mert az emberek annyira megszokják azokat, hogy a tartalmukra már nem is figyelnek oda.

Az egyszerű formális előírásokon túlmenő, a szöveg jól formáltságára és érthetőségére vonatkozó kritériumok ellenőrzése (ma még) általában emberi közreműködést igényel. Ennek egyik eszköze a célcsoport tudásszintjét figyelembe vevő lektorálás lehet. (Közismert történelmi példája ennek az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében állítólag³ normal Hauptmann néven működő tiszt, akinek feladata az volt, hogy a szabályzatokat az átlagos katona szemével elolvasva megállapítsa azok érthetőségét). Emberi közreműködést igénylő módszer még az információ érthetőségének szervezett tesztelése személyek egy – véletlenszerűen vagy tudatosan kiválasztott – nagyobb csoportjával. A kidolgozandó elméleti modell alkalmazásától remélhetjük objektívebb – és így rugalmasabb szabályozást is lehetővé tevő – ellenőrzési módszerek megjelenését.

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a szigorúan definiált, „írott” szabályok szerinti működés napjainkban az élet több területén visszaszorulóban van. Ennek néhány megnyilvánulása:

• a szokásjog egyes elemeinek térnyerése a kontinentális jogrendszer országaiban és az Európai Unió gyakorlatában;

• a fogyasztóvédelemben a szigorú szabályokon alapuló szankcionálás helyett a felhasználói visszajelzések összegzése, elemzése és publikálása kerül előtérbe;

• a termékek és szolgáltatások használatánál csökken a tételes használati utasítások szerepe: a szükséges információkat a felhasználó gyakran a használat közben kapja meg („learning by doing”);

• növekszik az önszabályozások különböző formáinak szerepe (például etikai kódexek, nem állami szervek által kiadott tanúsítványok, „pecsétek”).

Ezek a jelenségek nem csökkentik a szabályozás alapjául szolgáló információ minőségének jelentőségét, de annak meghatározásánál másféle közelítést tesznek szükségessé, mint a szigorú írott szabályok esetében.

Az elméleti modell fogalmainak ismerete és pontos meghatározása elősegítheti olyan szoftvereszközök létrehozását is, amelyek a különböző minőségi jellemzőjű információk feldolgozását támogatják. Ilyenek lehetnek például:

• Eredendően rossz minőségben keletkező szövegek értelmezése: például kórlapok elemzése a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (Siklósi et al., 2014), hírek automatikus kivonatolása az MTI-nél. (Visszafordítás a kommunikációs nyelvről a fogalmi nyelvre.)

• Garantáltan jó minőségű szövegeket előállító „szintetizáló” programok, meghatározott szakterületek adott célú szövegeire. (A fogalmi nyelven történő leírás készítésének interaktív segítése.)

• A – meghatározott szakterülethez tartozó – szövegek minőségének ellenőrzésére szolgáló „etalon” programok készítése: amit ez megért, azt feltehetőleg meg fogja érteni a terület átlagos felhasználója is.

• „Minőségellenőrző robotok” készítése a különböző termékekben mint tárgyakban megjelenő információkhoz (beleértve a használati utasításokat is): ha a robot ezek alapján rendeltetésszerűen tudja használni a terméket, akkor az elfogadható minőségűnek tekinthető.

Végezetül megemlítünk néhány, a közvetlen információátvitelen túlmutató további területet, ahol megkísérelhetjük a fentiekben javasolt elméleti modell felhasználását:
• Egy termék (vagy szolgáltatás) minősége úgy is értelmezhető, hogy használati célját (specifikációját) „szándék”-ként a fogalmi nyelven leírva megvizsgáljuk a termék tényleges működését ugyancsak a fogalmi nyelven leíró „hatás” eltérését az eredeti szándéktól.

• Egy fizikai kísérlet tekinthető olyan „üzenet”-nek, amit a „világ” a megfigyelőnek küld. A szándék itt a „valóság” és a hatás az, amit az eredményből a kísérletező tudós kikövetkeztet.⁴

• Számítógép-használatnál a felhasználó a szándékát az ember–gép-kapcsolat (interfész) nyelvére lefordítva közli a számítógéppel. Az interfész minőségét az határozza meg, hogy a gép viselkedése mennyire egyezik meg a felhasználó eredeti szándékával.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a fentiekben

• az információ minőségével kapcsolatos problémák naiv, a mindennapi életben előforduló szituációkból kiinduló felvetése után

• egy közelítést mutattunk be a felvetett problémákat absztrakt szinten kezelő elméleti (meta-) modell felállítására, röviden áttekintve néhány számítástudományi, valamint nyelvészeti diszciplína kapcsolódási lehetőségeit, és végül

• vázoltuk a modell néhány gyakorlati alkalmazásnak lehetőségét.

Szándékunk általában a problémák felvetése és a fogalmak valamilyen pontossággal való definiálása volt, a legtöbb esetben nem jutva el a kérdések teljes megválaszolásáig. Ez a további munkák feladata lesz, számítva ebben azok részvételére, akiknek a téma iránti érdeklődését a jelen írás elolvasása felkeltette.
 

A szerző köszöni a segítséget, amit Andréka Hajnal és Németi István a logika, Prószéky Gábor és Szőllősy-Sebestyén András a nyelvészet, valamint Bárd Petra és Rátai Balázs a jogi információk világában való eligazodáshoz nyújtottak. Köszönetet mond Szentgyörgyi Zsuzsának a kézirat többszöri gondos átolvasásáért és végül, de nem utolsósorban Vámos Tibornak, aki a cikk megírását kezdeményezte és elkészítésére a szerzőt ösztökélte.
 

Kulcsszavak: információ, minőség, logika, pragmatika, szabályozás
 

IRODALOM

Andréka Hajnal - Németi I. - Sain I. (2001): Algebraic Logic. In: Gabbay, Dov M. – Guenthner, Franz (eds.): Handbook of Philosophical Logic. Springer, 133–247.

van Benthem, Johan (2010): Logical Dynamics of Information and Interaction. Cambridge Univ. Press • WEBCÍM

Burgin, Mark (2003): Information Theory: a Multifaceted Model of Information Entropy. Entropy. 5, 146–160. • WEBCÍM

Grice, H. Paul (1989): Logic and Conversation. In: Grice, H. Paul: Studies in the Way of Words. Harvard Univ. Press, 22–40. • WEBCÍM

Hofkirchner, Wolfgang (ed.) (1999): The Quest for a Unified Theory of Information. In: Proceedings of the Second International Conference on the Foundation of Information Science. Gordon and Breach Publishers • WEBCÍM

Pléh Csaba – Síklaki I. – Terestyéni T. (szerk.) (1997): Nyelv – Kommunikáció – Cselekvés. Osiris, Budapest

Siklósi Borbála – Novák A. – Orosz Gy. - Prószéki G. (2014): Processing Noisy Texts in Hungarian: A Showcase from the Clinical Domain. Jedlik Laboratory Reports, Vol. II, No. 3, Pázmány University Press, Budapest

Stonier, Tom (1992): Beyond Information: The Natural History of Intelligence. Springer Science & Business Media

Szakadát István (2008): Cselekvéselmélet dióhéjban. Typotex, Budapest

Szakadát István – Szőts M. – Szaszkó S. (2006): Az ontológia fogalma, építése, kezelése. MEO-projekt jelentések, Bp. • WEBCÍM

Szeredi Péter – Lukácsy G. – Benkő T. (2005): A szemantikus világháló elmélete és gyakorlata. Typotex, Budapest (angol kiadás: The Semantic Web Explained. Cambridge University Press, Cambridge, 2014)

Szőllősy-Sebestyén András – Vitályos Gábor (2012): Pragmatics in the Usability Discipline. CogInfo Comm 2012, SzTAKI, Kassa, IEEE Conference Publishing, DOI: 10.1109/CogInfoCom.2012. 6422006 • WEBCÍM

Vámos Tibor (2010a): Knowledge and Computing: a Course on Computer Epistemology. CEU Press, New York

Vámos Tibor (2010b): A megértés apóriája. Magyar Tudomány. 171, 2, 208-214. • WEBCÍM

Vitályos Gábor (2009): Usability Reference Model. kézirat • WEBCÍM

LÁBJEGYZETEK

1 Egzakt definíció adható az Andréka Hajnal, Németi István és Sain Ildikó (2001) által használt fogalmak segítségével, ahol egy „Institution”-hoz tartozó „elméleteket” nevezhetjük univerzumnak, és a közöttük lévő kapcsolatokat az elméletek közti interpretációkként (elméletmorfizmus) definiálhatjuk. <

2 A szakirodalomban időnként megjelennek ilyen néven definiált fogalmak, ezek azonban nem tettek szert olyan elterjedtségre, amely jelen szóhasználatunkat akadályozná. <

3 A szerző hosszabb ideje sikertelenül próbálja ennek az állításnak megbízható írásos nyomát találni. <

4 Andréka Hajnal és Németi István ötlete nyomán <