Csodáljuk a nagy megsejtőket, azokat, akiket a
történelem legendáikkal együtt is joggal kanonizált, olyanokat, akik
gondolkodásunk fordulópontjainak nagy elméleteit alapozták meg. Hogy
példát is idézzünk, kikre célzunk, mai szemléletünk formálásának két
ilyen alakja: Charles Darwin és Albert Einstein. Az elmúlt
száz-százötven év csupa olyan kísérleti eredményt produkált, amelyek
a maguk idejében vitatott, itt-ott hiányos elméleteiket megtöltötték
a bizonyítékok egyre erősödő erejével. A legendák pedig
visszanyúlnak Archimédész fürdőjéig, Isaac Newton almájához, vagy
Srínivásza Rámánudzsan matematikai tételálmaihoz. A legendák a
kulcsot keresik, hogyan nyílik meg a Nagy Igazságok Erdős Pál-i
könyve a kiválasztottak számára, hol kereshetik a mai és holnapi
kutatók annak az ihletnek a pillanatait, amelyek az új, nagy
elméleteket ajándékozzák.
Részben ebbe a sorba tartozik a megemlékezések,
évfordulók szokásrendje. A kiválasztottak ezek által nem támadnak
fel, a nekik szánt hódolat nem jár kártérítéssel, az őket lejjebb
soroló leleplezések is inkább a szerzők vélt önjutalmai. Jó esetben
a megemlékezés egy-egy szakma, irányzat aktuális megerősödését
szolgálja. A leghitelesebb magyarázatunk erre a szép szokásra, a
Titok keresésére például a választott személy életútja, jobb és
rosszabb tulajdonságai, a környezet, ami a maradandó alkotást
létrehozta, és a megsejtés utóélete; miből mi lett, azokból, amit a
kiemeltek a maguk idejében már elgondoltak, ahogy a kortársak
fogadták, és ahogy mi most visszatekintve értékeljük a
hozzájárulást. A hozzájárulással értékeljük magát a folyamatot, az
emberi fejlődésnek, a kultúrának, a világ megismerésének azt a
rendszerét, amelyben mi is működünk, és amit szeretnénk erőnkhöz
mérten jobbá, hatékonyabbá tenni.
Minderre George Boole és Claude Shannon aktuális
példája, a két példa közötti száz év folyamata talán szerencsés
választás volt.
A hol és a mikor általában az első kérdésünk. A
választ Mark Twaint idézve már sokszor igyekeztem megadni.
Stromfield kapitány mennyországi látogatása során keresi a valaha
élt legnagyobb hadvezért. Se Hannibál, se Nelson, se Napóleon, hanem
egy amerikai vidéki kis helyiség susztere. Melyik csatában
diadalmaskodott? Sehol, mert egész életében nem volt alkalma
tehetségét kipróbálni, de a mennyország azért az, ami, mert itt a
meg nem történtért is igazságot szolgáltatnak.
Nehéz a gondolkodás történetében ilyen példát
találni, olyan nagy és akár minden előbbit megkérdőjelező nagy
ugrást, amely előzmények, környezeti hatások nélkül született.
Boole, az algebrai absztrakció nagy, forradalmi korszakában élt, a
filozófiában például Baruch Spinoza és John Locke után, a
matematikában René Descartes, Blaise Pascal, Pierre-Simon Laplace
után, akikre maga is hivatkozik. Az első ipari forradalom brit
birodalmában, az akkori világ egyik legfontosabb fókuszában, amely
összefüggő része volt mindannak, ami ebben az időben, elsősorban
Franciaországban és Németországban, az alkotó fejekben történt. Ami
ekkor még alakult, az ennek a fókusznak szervesen kapcsolódó
perifériája volt, Itáliától Erdélyen és Oroszországon át Norvégiáig.
Így volt ez végig a gondolkodás történetében,
Indiától, Mezopotámiától és Egyiptomtól a mai állomásig, az Amerikai
Egyesült Államokig, azaz példázatunkban Shannonig. Sorolhatjuk a
fókuszvárosokat is, Athént, Alexandriát, Rómát és Párizst, néhány
brit egyetemi várost, vagy most az amerikai keleti és nyugati part
tehetséggyűjtő gyújtópontjait. Mutatis mutandis érvényes ez az
internet globális szövetének világában is, érdemes lenne a magyar
tudomány erős eredményeinek személyes munkahely-kapcsolati
statisztikáját elkészíteni, akár csak az elmúlt évtizedre tekintve.
Shannon esetében, a mára minden más
tudományterületet is forradalmasító elektronikus technológia akkori
forrásvidékére, az MIT-re, a Bell Laboratóriumokra és a kaliforniai
centrumra hivatkozunk.
Tanulságos az is, hogy bármilyen közvetlenek a
közvetítő eszközök, a megtermékenyítő gondolatok mögött majdnem
mindig jelen van a személyes kontaktus is. Ez bizonyos mértékig
biztató azok ellenében, akik attól tartanak, hogy ez a humán
kapcsolat és az ahhoz fűződő, különös emberi szövet elenyészik.
Egyelőre és szerencsére az információs kapcsolatóceán csak erősíti a
szellemi célú turizmus mindeddig példátlan áradatát.
Ezek a jól körülírható viszonyok. Ide tartozott az
a már idézett jelenség, hogy előbb-utóbb felfedezik azokat a
történelemben nem kanonizált alkotókat és eredményeiket, akik
nagyjából kortársként hasonló vívmányokat gondoltak el, legfeljebb
kisebb hatással és ezért elfelejtve. Az emlékezetes nagyok is
folytonosan kapnak olyan újraértelmezéseket, amelyek az eredeti
jelentőséghez képest tovább növelik, vagy éppen csökkentik a
megérdemelt nagyságot. Boole és Shannon utóélete, ahogyan az itt
olvasható életrajzaikból kiderül, az utókor számára a kedvezőbb
oldalon található: Boole-t ma az absztrakt algebra egyik atyjaként
és a kolmogorovi valószínűség-modell megelőzőjeként tartják számon,
Shannon öröksége szorosabb tudományterületén túl is állandóan
terjed, munkásságának építménye máig nincs lezárva. Boole-lal
kapcsolatban Ferenczi Miklós írásában szellemesen idézett tévhitek a
tanúságok, Shannon mellett feltűnik egy fontos orosz párhuzam. Ez
utóbbi a hely és idő kérdésünkre is válasz, a nemzetközivé vált
gondolkodás egyidejűségeire és az elfogadások és megvalósulások
hatalmas helyfüggésére.
Mélyebb és még ma is részben titokzatos probléma a
nagy megsejtések eredete és jelentősége. Az elsőre az agykutatás
igyekszik válaszolni, a második nagy episztemológiai kérdésünk.
A legutóbbi eredmények utalnak arra, hogy a fogalmi
gondolkodásnak biológiai realitása is van, agyunkban működnek olyan
neuroncsoportok, amelyek az érzékelések és egyéb konkrét
tevékenységek kapcsolatait gyűjtik és továbbítják az
|
|
agyban, meglepően távoli egyéb funkcionális
csoportok felé. Úttörőként tekinthetjük a nyelvek Noam Chomsky által
elképzelt, velünk született strukturális alakzatait, méghozzá annak
igen rugalmas, tanuló, alkalmazkodó és gazdagodó formájában. Ezeknek
a velünk született és korán kialakuló agyi képességalakzatoknak az
előzményei már jelen vannak az állati neurális szerkezetekben,
régebben ezeket ösztönökként könyvelték el. Mára a fiziológusok
kísérletileg is követik ezeket a folyamatokat.
Így képzeljük el az alkotó emberi gondolkodás agyi
képesség-csomópontjait és analógiás működésüket. Mennél gazdagabbak
és a szokásostól távolibbak, meglepőbbek ezek a folyamatok, annál
jelentősebbé válhatnak. A feltételes mód a jelenségből eleve
következik, válasz a zseniális tudós és az esetleg fantaszta,
sarlatán kérdésre, arra, hogy ugyanaz a távolba tekintő és
irányzatokat megalapozó géniusz hogyan lehetett naiv elképzelések
rabja. Válasz a tudománytörténet realizmusának szükségletére és a
korábbi századok ideáljainak józan szemléletére, a hypotheses non
fingo newtoni kijelentés sokfajta értelmezésére. Mostani nézeteink
szerint, a mi értelmezésünknek megfelelő hipotézis az alkotó
gondolkodás nélkülözhetetlen láncszeme, sőt lehet mondani, hogy
kevés kivétellel minden tudásunk hipotézisekben rendeződik, amelyek
így értelmezve egyben a továbbhaladás kritikai kutatási alapjai is,
akár a természettörvényként is nyilvántartott ismereteink
tekintetében. Ebben a dolgozatban nem részletezzük a hipotézis, az
elmélet és az elfogadott törvényszerűség kapcsolatait, azonosságukat
és különbözőségük vitáit.
Ha tovább erősödik és gazdagodik az a plasztikus és
dinamikus agyi alakzatkép, amelyet itt is körülírtunk, akkor a maga
módján értékelendővé válik a nagy elmék szerepe és ezzel az elméleti
gondolkodásnak valóságot befolyásoló, alapozó, emberi létünket
meghatározó, de folytonos kritikával kísérendő jelentősége.
Érthetővé és értékelhetővé válik Boole helye a mai számítógépes
világban és Shannoné a még mindig alakuló információs társadalmi
korszakban. Érthetővé és értékelhetővé válik mindaz, ami az
absztrakció tudományterületein, matematikában, elméleti
természetkutatásokban, társadalomtudományokban jövőt alapozóan ma
folyik, és az emberiség jövője szempontjából elengedhetetlenül kell,
hogy folyjék.
A szellemi tevékenység működése a modell szerint
kétirányú: alulról felfelé, ahogy a konkrét tapasztalattól vezet a
fogalmi általánosság és összeépítés irányában, és felülről lefelé, a
fogalmak, a hipotézisek világából a konkréthoz. Prózaibban: az
elmélet támogathatja a gyakorlatot.
A tudományos gondolkodás fejlődésében jól nyomon
lehet követni az evolúciós és bonyolultsági hierarchiák menetét;
Boole főművének, az An Investigation of the Laws of Thought
indítékmagyarázata is erről szól.
A hipotézis episztemológiája rámutat a kritikai
folyamatok szerepére is. Maga a számfogalom és ezt követően az
alapműveletek fogalmi rendje követi ezt az utat, a számfogalom
kiterjesztése szimbolikus fogalmak és műveletek hasonlóan épülő
rendszeréig, az absztrakt algebra boole-i kezdeteihez, majd tovább a
csoportok elméletéig és ezzel a mai fizika és a csatlakozó
tudományterületek számítási gyakorlatáig. Közben szerepelt a
számmisztikák hosszú történelmi sora, bennük lényeges
természetmegfigyelésekkel, összefüggés-felismerésekkel. Shannon
entrópiafogalma a korábbi évszázadok hőelméleteiből származott,
azokból a még sokszor naiv hipotézisekből, amelyek a hő
természetéről szóltak a statisztikus termodinamika XIX. század végi
fogalmi absztrakciójáig.
A folyamat, mint az evolúció általában, sokfajta
próbálkozáson, tévúton és görbe utakon érvényesül. Van időm, én
várhatok / Előttem szolgáim, a századok. (Babits Mihály: Jónás
könyve) Mi az ergod tételbe kapaszkodhatunk: a hosszú idő
statisztikája helyett az egyidejű sokaságra, észben tartva, hogy a
folyamatok nemstacionárius volta eleve kizárja az egyszerű
azonosításokat. A mi megismerési folyamatunk, ami némi bátorsággal
mondhatóan emberi lényegünk, megköveteli ezt a természetutánzó
sokaságot. A nincs királyi út a mai világban lefordítható arra, hogy
nincs politikai rendszer- és elhatározás-út, nincs emberfeletti út
sem ennek az emberi történelmi feladatnak az áttekintésére. Mint
minden egészséges természeti folyamat, csak önszabályozó lehet, ezt
segíthetik belülről a hilberti típusú feladatok.
Két szép példánk az előbbiek szerint is támogat
abban, hogy milyen mértékben kapcsolható össze a nagy alkotó géniusz
jelleme és életvitele általános ideáljainkkal. A sokarcú,
disztributív agymodell ezeket a merevebb kapcsolódásokat is
gyengíti. Ugyanakkor a többségnél vélhetjük, hogy szerencsés vagy
jól tervezett általános egyensúly segíti az alkotási koncentrációt.
Boole főművét századának talán legborzalmasabb katasztrófája, a nagy
éhínség idején írta, az írországi Cork egyetemén. Csak
magánlevelezéséből derül ki, hogy volt benne együttérzés, és a maga
szerény módján igyekezett is segíteni, nem lépve túl egy
megfontolandó visszafogottság határait. Shannon vidám, furfangos
különcként élvezte az életet, de amikor az Egyesült Államok
szembeszállt az emberiséget fenyegető náci rémmel, kivételes
képességeit latba vetve harcolt, és a maga szellemi eszközeivel
támogatta a háborús erőfeszítéseket.
Az egészségesen fejlett disztributív agy viszont
lehetőséget ad sokfajta érdeklődésre, képességre, sőt valószínűleg
igényli is ezeket a kapcsolódásokat. Zene, nyelvismeret, kitekintés
más tudományterületekre, testgyakorlás a mi példáinknál is szerepel,
de meglepetésként találkozunk hasonló jelenségekkel az egyébként
zártabb, különösebb életvitelű alkotóknál is.
Kulcsszavak: kreativitás, szellemi földrajz, szellemi
kölcsönhatások, tudomány-technika időtávlatai
|
|