A humán társadalom elmélete –
multistrukturális modell alapján

Tojásból könnyen lehet rántottát készíteni, de fordított eljárásra kevesen vállalkoznának. Ezzel a példával szemléltetik a szerzők, hogy a strukturális tulajdonságból könnyen lehet metrikát (kvantitatív távolságot) képezni, ám fordítva ez nem lehetséges. A Bevezetésben leírt előző gondolatig a társadalomtudományok 20. században felszínre kerülő problémájából kiindulva jutnak el, mivel még nem született meg az a „nagy elmélet”, amely a társadalomtudományt szintetizálja. Ez a könyv azonban jóval több, mint „sóvárgás valamely iránytűnek tekinthető fogalomrendszer után” (16.). Az ismertetésben szinte képtelenség minden fontos részletére kitérni, ezért csak válogatásra vállalkozom.

Vámos Tibor az Előszóban a következőket írja: „Ez a kötet a társadalomról való strukturális gondolkodás alkalmazásával, a következetesen egzakt, koherens elméletépítéssel új perspektívát mutat a társadalomelméletben. […] A hitekkel párosuló ideológiák csődjének százada után, a válságok globalizálódását kísérő krízisekkel terhelt időkben nagy szükségünk van a hasonló úttörő szellemű kezdeményezésekre” (14.).

Az úttörő jelleg több vonatkozásban is megragadható. Az egyik, hogy ötvözik az egzakt matematikai, rendszerelméleti alapokra épülő elemeket a társadalmi gondolkodás valós és virtuális rendszerével, illetve jelenségleírásainak keverékével. A könyvben ez a két „megközelítés” a második, Elméleti előzmények című fejezetben kapcsolódik egybe. A szociológiában és az emberi–társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó tudományokban már elég régtől érzékelhető volt a társadalmak teljességre törekvő, mindenre kiterjedő egységes leírhatóságának problematikája. Két, eltérő tudományterületeket művelő, mi több, uraló tudós fogott össze, hogy ezt a problémát közelítse egy közös modellben. Az, hogy a társadalmi jelenségeket valós és virtuális rendszer keverékének tekintik, amelyben a hatalom az anyag ≡ energia ≡ információ ekvivalencia triád szerkezetarányaival vezérli a társadalmat, meghatározóan fontos a könyv elméletépítése szempontjából.

A másik újdonság, hogy a könyv túllép a gondolati, elvi-elméleti levezetéseken, több formában és ponton is valós, praxisbeli példákat hoz. A szerzők szerint még hiányoznak a vizsgálati bizonyítások, de a kötet tíz év gondolati áldott állapot, két-három év szellemi vajúdás utáni megszületése jó alapot kínál az e témában érdeklődők és kísérletezők számára.

A könyv 369 számozott oldal terjedelmű, öt fő fejezetre tagolódik, és a szokásos tartalmi részek mellett két Mellékletet is tartalmaz. Az egyikben Farkas János konspektusait olvashatjuk 48 témakörben, illetve szerző szerint leírva. A másikban a Matematikai alapdefiníciók és tételek gyűjteménye található, amely mintegy elméleti alapját és hátterét is képezi a gráfokra és kombinatorikai elemekre épülő multistrukturális modellnek.

Auguste Comte-tól Darwinon, Barabási Albert Lászlón, Borhidi Attilán, Ludwig von Bertalanfyn, Csepeli Györgyön, Émile Durkheimen, Marx Károlyon, Pólya Györgyön át Max Weberig összesen 387 szerző munkájára hivatkoznak, amely egy ilyen nagy munkánál biztos alapokat ad, valamint a szerzők széles körű és sokrétegű, multidiszciplináris gondolkodását is mutatja.

Az egyik leggyakrabban használt fogalom, a Multistructure Memory (MsM) – amelyet Dénes Tamás munkásságához köthetünk – a tárgymutató szerint összesen nyolcvanegy oldalon nyer említést. Nem véletlen, hiszen ez a könyv egyik kulcsfogalma, amelynek segítségével az élettelen és az élő rendszerek – köztük a társadalom – törvényei is egységes modellben kezelhetők. A matematikai formalizmust túllépve Seth F. Henriett fogalmazta meg világunk multistruktúrájának lényegét, amelyet a 47. oldalon olvashatunk.

A könyv szerzői nagyon fontos társadalomleképezési problémára hívják fel a figyelmet, nevezetesen, hogy a mérendő objektumok nem homogének. Ennek ellenére a kérdőívekkel egyetlen tulajdonságvektorba, vagyis egy metrikus térbe kényszerítjük be a különböző mutatókat, változókat és indikátorokat. Ez a kérdés,

illetve problémakör a Metrikus versus Multistruktúra tér című alfejezetben nyer részletes kifejtést.

A matematikán kívül az élettelen természettudományok apparátusát is felhasználják a struktúramodell felépítéséhez. Erre példa a kémiából kölcsönvett periódusos rendszer, amelynek alapján alkották meg a Társadalmi Mozgások Periódusos Rendszerét (TMPR). Ezt a 4.10.5. ábrán láthatjuk mátrixszerű elrendezésben, ahol az oszlopok a struktúra méretét (terjedelmét), a sorok pedig a struktúra viszonyát (differenciáját) jelölik.

Ám a fizika kulcsfogalmait (tömeg, energia, sebesség, gyorsulás, munka, mező stb.) ugyanígy felhasználják a multistrukturális modell kiterjesztésére a társadalmi jelenségek, folyamatok dinamikájának szemléltetésénél. A tudás tömege és a tömeg tudása, a Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi energia, a Társadalmi sebesség és gyorsulás, és a Társadalmi munka és teljesítmény című alfejezetek egzakt és szemléletes kifejtése bizonyítja ezt.

A szerzők leszögezik, hogy bár alapvetően a humán társadalomról lesz szó, de az emberi közösségeken kívüli élő rendszerek társadalmairól is olvashatunk szakirodalmakkal alátámasztott kifejtést. A növényi társadalmakról írva Borhidi Attilára, az állati társadalmakról írva Gustav Ratzenhoferre hivatkoznak. Az állati társadalmak vizsgálata során juthatunk el a társadalmi mintázatokhoz, amelyek az emberi társadalmaknál a kultúra létrejöttéhez vezetnek el. A kultúra több mintázat, hagyomány együttese, mint például az oktatás, a ruházkodás, az étkezés, az utazás stb. Kiemelném az oktatást, a nevelést, amely korunkban kihívás elé állítja a pedagógusokat, a szülőket, a gyerekeket, és a társadalom irányítóit is, mivel a mában kell a múltból a jövő igényei felé haladva orientáltan átszármaztatni/elsajátíttatni a kultúrát.

A kultúra fogalma tehát elsősorban a humán társadalmak alapvető komponense, társadalmi intézmény, amely értékek, normák, együttélési szabályok összessége.

A Farkas-féle társadalom- és kultúrafelfogás jól illeszkedik a multistruktúra-modellbe. A szerzők végigvezetik, hogy az MsM-modell alapvetően működik az evolúciós problémák (véletlenek, mutációk) esetén is. Mindezt a kultúrateremtés struktúraszintjeinek blokksémája, az ún. kétvérkörös társadalmi modell szemlélteti legjobban. Stílusos színekkel is elkülönül a kis és a nagy „vérkör”. Az 1.1 ábrán mindezek jól követhetők, a visszacsatolások a magyarázatok segítségével pedig könnyen értelmezhetők. Az egyén az egyenlőtlenségek felől lép be a vonatkoztatási struktúra blokkjába, vagyis az információ → ismeret → tudás visszacsatolás körfolyamatába. Mindez tovább vezetődik a társadalmi tér blokkjába, amelyben eldől a jelen és a jövő társadalmi struktúrája. A 6. blokkban alakulnak ki az egyedi és a társadalmi kognitív sémák. A magasabb multistrukturális szinten a kultúra „jelenik” meg, amely az új értékrendhez csatolódik vissza, illetve kapcsolódik „tovább”.

Az e-társadalmakban már mobil, hálózati, kollaboratív stb. tanulásról beszélhetünk, amelyben ezek a tevékenységek, illetve folyamatok már nem írhatók le a hagyományos pedagógiai terminológiákkal. Elsősorban azért nem, mert a tanulás tér- és idődimenziói nagyon szituatívak és megfoghatatlan szekvenciájúak, a tanításnak már egészen átalakult és visszaszorult szerepe van. Másrészt az idődimenziók is feszítő hatással bírnak, hiszen az iskola – mint hagyományos kultúraközvetítő és tudáselosztó hely – egy nagyon gyors változásokkal teli gyorsuló/„valós idejű” környezetben működik, miközben a tananyag-feldolgozás egy „lassított tempójú/ lassuló idejű” módon történik.

Bizonyára nagyon jól lehet használni ezt a könyvet és modelljét számos tudományterület több szintjén – különösen a jelzett oktatási problémák mélyebb feltárásához, megoldásához, illetve a reziliencia (rugalmas ellenállási képesség) mélyebb vizsgálatához. Hasznos lenne ez a könyv a mérést abszolutizáló neveléstudósok paradigmaváltásához is. (Dénes Tamás – Farkas János: A humán társadalom elmélete – Multistrukturális modell alapján. Budapest: Gondolat, 2015)

Lükő István

ny. egyetemi magántanár,
a HERA Környezetpedagógiai Szakosztály Elnöke