A Klíma–21 64. füzete (2011,
URL1) a klímaváltozás
gyümölcstermesztésre gyakorolt hatásának vizsgálatával foglalkozott,
a 21 tanulmány több oldalról mutatta be a problémakört. Nem volt
előzmények nélküli a program, e periodikákban, például az Agro–21
45. füzetben (2005), a Klíma–21 53. (2008) és 61. füzetben (2010,
URL2) is tág teret kapott.
Korábban a virágzási és termésérési anomáliák sajátos eseteit
értékeltük történeti források alapján (Surányi, 2006), amelyek
Réthly Antal (1962, 1970, 1998–1999) munkáira épültek, vagyis
enyhébb formában évszázadokkal korábban is volt hasonló periódus. Az
előbb említett kiadványokban a szerzők a mostani globális
felmelegedést prognosztizálták, így – okkal – a felvázolt trendek
alapján a XXI. sz. végi valószínűsíthető klimatikus helyzetet és az
ökológiai változó viszonyokat figyelembe véve, a gyümölcsfajok
sokféleségének, sőt bővülésének lehetőségével is számolnak.
Bartholy Judit és Pongrácz Rita (2008) a
Kárpát-medence térségében, a XX. század második felének hőmérsékleti
és csapadék-extremitásait vizsgálták. Számításba véve az egyre
pontosabb és gyorsabb műszeres mérések lehetőségeit, a
Kárpát-medence térségében a melegedésre és az évszakos
csapadékeloszlás változására lehet felfigyelni. Nagytájunk
időjárását alapvetően az Atlanti-óceán felőli (Ny-i irányból),
illetve a Földközi-tenger felől (DNy-ról) érkező ciklonok határozzák
meg.
A Földközi-tenger térségéből induló ciklonok
gyakoriságában és intenzitásában jelentős mértékű változás
figyelhető meg. A legnagyobb gyakorisági értékek a Genovai-öböl
térségében figyelhetők meg, a másik két ciklonkeletkezési központ az
Adriai-tenger déli részétől és az Ibériai-félsziget keleti
partvidékétől indul (Bartholy – Pongrácz 2008) A szerzők
megfigyelték az 1957–2002 közötti periódusban, hogy az Adriai-tenger
feletti ciklonpályák fokozatosan kettéválnak, megrajzolva a
ciklongenezisek gyakoriságát, s belőlük egy körív formálódik ki.
A XIX. század második felétől fokozatos
felmelegedés figyelhető meg Magyarország térségében, ez most 0,7
oC-ot jelent, viszont máris vannak ökológiai és társadalmi hatásai
az egyes rendszerekben. A hőmérsékleti változásoknak bizonyos
értelemben a hullámzása is megfigyelhető; a szerzők a ’70-es évekig
a hűlési tendenciákat ide sorolták, viszont 2015 forró napjai
hasonló hullámzást mutattak.
A Kárpát-medence ökológiai és természetföldrajzi
jövőjét nagyban módosíthatják és befolyásolják a csapadék mennyiségi
és eloszlási változásai. Mind a hőmérsékleti, mind a csapadékbeli
trendek az elmúlt századok trendjétől nagyon eltérően alakultak. Az
ország egész területére érvényes, a 20 mm és felette való
csapadékmennyiséget hozó időjárású napok száma egyértelműen
megemelkedett. 2015 őszén két nap alatt 125 mm csapadék hullott.
Főleg nyáron az özönvízszerű felhőszakadások és pusztító jégesők;
másutt meg télidőben a hatalmas „hószakadások” okoznak gondot. A
szimulációk alapjául szolgáló adatok a téli csapadékmennyiség
növekedését és a vegetációban a csapadék eloszlásának hektikus
voltát, s leginkább annak hiányát jelzik (Bartholy – Pongrácz,
2008).
Mindez az élővilágra, a kultúrflórára és -faunára,
ugyanúgy súlyos következményekkel jár, mint magára az emberi
civilizációra. A szerzők a Kárpát-medence reprezentációját – és a
2100 körüli szcenáriókat is – a 45,25°– 49,25°
É és 13,75°–26,50°
által határolt térségre dolgozták ki. Várhatóan a nyári melegedés
mindkét változatban a legnagyobb (4,5–5,1 °C,
illetve 3,7–4,2 °C), a tavaszi a legkisebb
(2,9–3,2 °C, illetve 2,4–2,7
°C) lesz. A hőmérséklet-emelkedés majd nyáron északról dél
felé, télen és tavasszal nyugatról kelet felé növekszik. Bartholy és
Pongrácz (2008) számítása szerint 2071–2100 között a melegedés min.
2,5 és max. 4,8 °C-ot érhet el. 2005-ben
meghatározták az 1 °C-os globális
melegedéshez tartozó regionális hőmérséklet- és csapadékváltozásokat
Európára, így hazánkra is.
Átlaghőmérsékletben 1,1–1,7 °C,
míg a csapadékmennyiségben a nyári -8,2%-os hiánnyal szemben a tél
+9,0%-os többlettel járhat. A tanulmányunk kijelöli évszázados
előretekintéssel azokat a változásokat, amelyek a kultúrflóra
meghatározott részén, faji, fajta és termesztési aránybeli
korlátokat állíthatnak a gyümölcstermesztésben, de akár új
lehetőségeket is teremthetnek.
Az elkészült tanulmány prognózisa alapján (Bartholy
– Pongrácz, 2008) a hazai gyümölcstermesztés faji sokféleségének
növelését legalább annyira fontosnak tekintjük a klímaváltozással
összefüggésben, mint a történeti termesztésben megmaradt pomológiai
értékeink megőrzését (vö. Surányi, 2002). Kocsis László és
munkatársai (2015) prognózist adtak az egyes kertészeti
növénycsoportokban várható változásokra. Egy korábbi vizsgálatunk
alapján már bemutattuk a potenciálisan új gyümölcsfajokat az
Agrofórum 2015-i extra számában (Surányi, 2015).
Termeszthető fajok (jelenleg is)
A japán egres (kopasz kivi) tű- és lomblevelű erdőkben, csoportosan,
főleg vízfolyások környezetében fordul elő. A téli hideget kevésbé
tűri, mint a mandzsu egres, de fagytűrése mégis nagyobb, mint a
kínai egresnek. Mindhárom faj liánszerű, kétlakiak (tehát az
Actinidia deliciosa és Actinidia kolomikta is), a mozgó talajvizet
kedvelik. Mohácsy Mátyás és id. Porpáczy Aladár már 1951-ben
ajánlották a hazai termesztésüket. A mandzsu egresnek nemcsak
kétlaki, hanem egylaki fajtái is ismertek; a téli hideget ez tűri a
legjobban. Az Amur és Usszuri folyók mentén, Szahalin szigetén
honos; Koreában, Japánban és Kínában régóta termesztik (Mohácsy –
Porpáczy, id., 1951; Szabó,. 2004).
A briançoni kajszi alig ismert, pedig Európában – a
Cotti-Alpokban – endemikus faj, ezért a magashegyi környezeti
tényezőket jól elviseli. Viszonylag kis területen termesztik, de nem
a terméshúsáért, hanem magolajáért ültetik, helyettesítve az itt nem
termeszthető olajfát. Termesztéskultúrája kevéssé ismert (Surányi,
2004). Az arónia (fekete berkenye) Észak-Amerikából, Kanada déli
részéről származik. Cserje termetű faj, sikerrel honosították meg
hazánkban; a fertődi és az országos tapasztalatok is kedvezőek. A
hideget -35 °C-ig jól tűri (Porpáczy, ifj.,
2004). Ugyancsak újvilági az indián banán (papau), amely New Yorktól
Floridáig, valamint Nebraska és Texas államban is honos. Kistermetű
fa, simakérgű, lényegében inkább többtörzsű cserje. Gyümölcse a
zöldessárgára vagy rózsaszínűre érő bogyók, 20–40 dkg-osak,
rostosak, mint az éretlen banán, s kissé fanyarak. Télen a mínusz
27–31°C-ot is elviseli (Dassler – Heitmann, 1986), mutatkozik
érdeklődés iránta nálunk, de a vállalkozási kedv hiányzik.
A kínai álcseresznye lombhullató cserje vagy
fácska, Kína középső részén honos, 600 m-ig vadon is megél a
hegyekben (Hszientől keletre és délre). Termesztik, kerti házaknál
gyakran ültetik kultúralakjait, frissen vagy feldolgozva
fogyasztják. A cseresznyének azonban nem versenytársa, talán inkább
alanynak való (saját tapasztalatok). A téli hideget viszont jól
tűri. A mellbogyó – a kínai álcseresznyéhez hasonlóan – máris
termeszthető lenne. Közép- és Kelet-Ázsiában honos és termesztik,
évi 150 mm csapadék elégséges számára. Asszír szilvának is nevezik,
egylaki, kis koronát nevel. Kocsonyás húsú bogyóját fogyasztják, bár
egyes fajtái toxikus anyagot is tartalmazhatnak; műanyag zacskóban,
hűtve jól tárolható.
Ma sincs akadálya a törökmogyoró termesztésének.
Hazája Kisázsia, a Kaukázus vidéke és a Balkán (az Al-Duna vidékén
is honos). A levantei mogyoróként ismert fajt eddig nálunk csak
sorfának, illetve a közönséges mogyoró alanyaként használták.
Viszont feltűnően sok idős fája ismert az országban. Magbele finom,
és magas olajtartalmú (Rapaics, 1940). A közönséges bükköt (Rapaics,
1940) díszfának is ültetik, de héjas gyümölcsűként is termeszthető,
a termése megpörkölve fogyasztható (Rapaics, 1934).
Régóta vita van a nemes füge Kárpát-medencében való
honosságáról, illetve honosításáról (kelta, római, török hatás?).
Előázsiai eredetű faj, termésképzése nagyon sajátos, hímnős ugyan,
de nálunk, amíg a fügedarázs nem honosodott meg, csak partenokarp
(önmegtermékenyítő) termést hozott. A szmirnai típusú (lila
gyümölcsű) fajták a leginkább fagyérzékenyek; az ún. adriai típus
jobban elviseli teleinket (a sárgászöld termésűek) (De Candolle,
1894). Nálunk gyakran visszafagy a bokra, de a balatonedericsi út
mellett, Tihanyban, Keszthelyen, Pécsett és a budai kertekben
takarás nélkül is bírja a téli hideget (Rapaics 1940, Jeszenszky –
Kárpáti I. 1963). A Fővárosi Állatkertben és a Magyar Rádió belső
udvarában pedig jól termő fügefák élnek (nem publikált adataink).
A ginkgo is potenciális gyümölcsfaj, természetesen
a magja révén. Általában hatalmas fát nevel, lombhullató, átmenet a
nyitva- és zárvatermők között; a terméshúsa „sárga színű barack” –
ti. a ginkyo ezt jelenti, nagyon kellemetlen szagú, de „magja”
fogyasztható és kedvelt (Soó, 1966). Legszebb példányai az ELTE
Illés utcai Botanikus Kertjében láthatók. Minden eddigi fajnál
problémásabb a fekete dió, az USA keleti és délkeleti államaiban
endemikus, hatalmas fát nevel. Termős virágaiban a tollas bibéje
általában lilás színű. Termése gömbölyded, magbele fehér, kissé
kesernyés (de vannak édes változatai is) (Csapody et al., 1966).
Jelenleg „csak” dióalany, illetve erdészeti haszonfa, viszont
könnyen elvadul, és kereszteződik a nemes dióval.
A kék mézbogyó a Távol-Keleten őshonos cserje,
gyümölcséért termesztik Kínában és Eurázsia északi területein. 1–2 m
magas, bogyótermése rendkívül korán beérik. Termesztési
tapasztalatok nálunk még nincsenek. Jó télálló, 2 cm-es kék bogyói
C- és B-vitaminban gazdagok. Frissen vagy befőzve is fogyasztható.
Talajban nem válogat, házikertben és dézsás növényként is jól
nevelhető. Az oregoni szőlő örökzöld, mérsékelt övi cserje, ehető;
bogyós gyümölcsű fajként termesztik az USA-ban, ugyancsak fagytűrő,
mint a kék mézbogyó. Az oregoni szőlő bogyóját frissen alig
fogyasztják, inkább szörpöt készítenek belőle (Gardner et al.,
1952).
Az egyik legkorábban kultúrába vont gyümölcs, a
fehér (selyem) eperfa Kínából származik, elsődleges hasznosításában
a levele volt fontos, a selyemlepke takarmányozására használták.
Gyümölcséért is termesztik, bár az alacsony savtartalma miatt inkább
pálinkafőzés nyersanyagának szolgál (Surányi, 2002); könnyen
elvadul. Kissé fagyérzékeny, az egy-kétéves vesszők elpusztulhatnak.
A fekete (savanyú) eperfa fajnak a hazája Nyugat-Ázsia, Irán.
Középnagy koronát nevel, gyümölcse 3 cm hosszú, kellemesen savanykás
ízű, ezért Romániában, a Balkánon át Közé-Ázsiáig gyümölcséért
ültetik (Nousszisz, 1987). Nálunk elhanyagolt, még az ország középső
részén is, ahol az ’50-es években gyümölcstermő faként
hasznosították (Surányi, 1985).
A kései meggy Észak-Amerikából származik, ma nálunk
özönnövénynek minősül, a telepített erdeinkben, főleg bolygatott
homoktalajokon nagy tömegben jelentkezik. Faanyagát nálunk alig
értékelik, gyümölcse kevésbé ízletes. Viszont az egyik rokonfaja (P.
capuli) jó pomológiai értékű (lekvár, dzsem, lé, likőr,
süteménytöltelék) (Csapody et al., 1966); alanyként nem vált be.
A perui földicseresznye az Andok szubtrópusi
részein honos. 1–2 m magas, egyéves faj, májusban kiültethető,
közepes a vízigénye (Dassler – Heitmann, 1986). A felfúvódott,
összenőtt csészelevelek védik az esőtől, harmattól a sárga, lilás
vagy a két színtől csíkos terméseit. Kristó Attila foglalkozik a
honosításával, elvadulása nem ismert
|
|
(Kristó Attila vizsgálatai, szóbeli közlés).
Flóránkra szintén nem jelent veszélyt a tövises citrom (vadcitrom
vagy télálló citrom néven árulják a kertészetek). Kínából származik,
hármas összetett levelei és ágtövisei teszik könnyen felismerhetővé,
a mínusz 20–22 fokot is elviseli (De Candolle, 1894; Szabó, 2004).
Inkább alanynak használják (Nousszisz, 1987). Jól bírja a hazai
klímát, a Kecskeméti Főiskola belső kertjében évek óta elég jól
terem.
Az amerikai szilvafajok közül néhány kultúralakjai
talán nagyobb szerepet kaphatnak a jövő szilvatermesztésében. Ezek a
következők (az 1. táblázatban
szerepel az areájuk kiterjedése): amerikai szilva, hortulan
szilva, tengerparti szilva, vadlúd szilva és kanadai (fekete)
szilva. Ázsiából három fontosabb szilvafaj származik, így a japán
szilva, a kínai szilva és az usszuri szilva (Hedrick et al., 1911;
Surányi, 2006).
Két olyan tölgyfaj ismert, amelyeknek régen
fogyasztották a termését. A magyar tölgy mészkedvelő, melegigényes
faj, hazai flóraelem is, számos értékes növénytársulás karakterfaja.
Makktermése pörkölve fogyasztható (Rapaics, 1934), szerepet kaphatna
a reformtáplálkozásban, akárcsak a molyhos tölgy. A magyar flóra
fontos faja társulásalkotó, löszön és mészkő alapkőzeten fordul elő.
A legeltető pásztorok gyűjtötték termését, és megpörkölve
fogyasztották (Rapaics, 1934).
Újabban a Corvinus Egyetem Gyümölcstermő növények
Tanszékén foglalkoznak a nasi és a gyümölcsrózsák
termeszthetőségével. A japán körte (nasi) Japán középső szigetein
honos. A nasi kínai alfaja és változatai inkább fagyérzékenyek, mint
az areabeli alapfaj. Eddig a honosításban szereplő fajták (Hosui,
Nijisseiki) elég jól bírták a hazai teleket, s a ceglédi
tapasztalataink is kedvezőek. Az almarózsa a mérsékelt övben honos,
így klímánkat jól tűri; valószínűleg a Rosa villosából alakult, vagy
abból nemesítették ki. Nagy áltermése gyümölcsként, de inkább
feldolgozva hasznosítható. A kezdeti termesztési tapasztalatok
kedvezőnek mondhatók. Fontos a japán rózsa is, amely Japánból
származik, nagy, liláspiros virágú. A nálunk ritka téli hidegeket
jól bírja, termése nagy-igen nagy, lapított, iparilag jól
feldolgozható (Porpáczy, ifj., 2004).
A házi berkenye a Dunántúlon és a
Magyar-középhegységben honos faj, bár a középkortól termesztették is
(Surányi, 2002), ennek ellenére a hagyományos termesztése is csak
szőlőtermő vidékeken maradt fenn (a Balaton környékén, a
Budai-hegység szélén, Eger és Tokaj szőlőiben). Szinte feledésbe
merült, pedig Angyal Dezső már 1925-ben szorgalmazta a termesztését:
újabban mintha ismét kezdenének foglalkozni vele (Surányi, 1985). A
sulyom alighanem a lassúbb folyású vizeink szabályozása, illetve a
nagyobb folyóink árterében s a természetes tavakban történt
változások miatt ment feledésbe. Fél évszázada még gyűjtötték,
fogyasztották. A középkorban több hazai tó (pl. a tápi) vizében
termesztették is. A korszerű táplálkozás hasznos csemegéje is
lehetne, nálunk egy másik fajából, a kétlaki sulyomból készült kínai
konzervet árulják vízigesztenye néven (vö. Rapaics, 1934); a
Tisza-tónál csapásként élik meg a sulymos mezőt, pedig az 50-es
években a bajai, csongrádi és szolnoki piac standjain gőzölgött
télidőben a főtt sulyom… (Bellon, 2003, és saját gyűjtési adatok). –
Újabban megismert gyümölcsfaj a kínai datolya (jujuba). A kínai és
indiai géncentrumból (mediterrán övezet) származik, ennek ellenére
télen max. -15–17 °C-ot képes elviselni, a
nyári forróságot (akár a 40 °C-ot is) jól
bírja. Aszalható, s aszalványként Kínában sütemények édes
töltelékének használják (Nousszisz, 1987; Szabó, 2004; Porpáczy,
ifj., 2004). Magyarországon egyre többen termesztik, például egy
ceglédi kertben évek óta kiválóan képes teremni.
Próbatermesztésre ajánlott fajok
Sem ökológiai igényeikben, sem közgazdasági vonatkozásaikban nem
egységes csoport, csak kockázataiban tér el az előző csoporttól.
Közöttük találunk olyan fajokat is, amelyek termeszthetők
lehetnének, mert az areájukhoz hasonlóak a hazai ökológiai
adottságok.
A kínai egres, elterjedt nevén (szőrös) kivi,
Nyugat- és Közép-Kínában, a hegyvidéki folyóvölgyekben él,
termesztik is. Nálunk az 50-es években felvetették a kipróbálását,
de sokáig feledésbe merült (Mohácsy – id. Porpáczy, 1951). Az elmúlt
évtizedekben Új-Zélandból elindulva, a mediterrán – szemi-mediterrán
területeken nagyban termesztik, nálunk szerte az országban,
házikertekben, sőt Zalában üzemi arányokban foglalkoznak vele.
A görög szamócafa inkább mediterrán jellegű és
szárazságtűrőbb, mint a nyugati szamócafa, ami Írországban is
megterem. Örökzöld, a mínusz 15 fokot is elviseli, virágzás idején
gyakran hó lepi a fácskákat, de ez nem zavarja meg a
gyümölcsfejlődést a botanikus kertjeinkben. A szárazságot jól tűri.
10–12 mm-es, 1 cm átmérőjű gyümölcse narancspiros, főleg lekvár- és
likőrkészítéshez használják (Krüssmann, 1976; Nousszisz, 1987).
A pekándió a Mississippi dolináiban, s Mexikó
területén honos; a hikoridió vadon terem az USA északi és keleti
részén – a Sziklás-hegység kivételével. A termés hengeres, illetve
kerekded, fájuk hatalmasra nő. A nálunk élő diónál sokkal
érzékenyebbek, bár télen rövid, nagy lehűlést képesek elviselni.
Mind a hikori, mind a pekán egyes szívósabb fajtáit már próbálták
nálunk termesztésbe vonni – kevés sikerrel. A pontuszi mogyoró a
nálunk honos közönséges mogyoró legközelebbi rokona; DK-Európában,
Kisázsiában és a Kaukázus vidékén honos. Nagy terméseiben igen édes
magbelet nevel (Nousszisz, 1987), egyes termesztett fajtáját nálunk
is érdemes lenne honosítani. Az óriás mogyoró klimatikusan elég
érzékeny, a csőrös mogyoró mint díszfa termesztése is bizonytalannak
tűnik (Surányi, 1985).
Mediterrán és ázsiai eredetű galagonyák termesztése ugyancsak
lehetséges. Az azaroló (olasz galagonya) a legkevésbé fagytűrő
közülük, jelenleg a mediterrán régiókban termesztik, keresett
gyümölcs az arab világban. Ritkán ültették a történelmi
Magyarországon (Fiume környékén), nálunk lekvárja és szörpje volt
kedvelt (Angyal, 1925). Sokkal szívósabbak azok a galagonyafajok,
melyeket a Szent István Egyetem Budai Botanikus Kertjében
vizsgálnak. A keleti galagonyát a nagyon szigorú telek megviselik.
Ennek ellenére Törökországban és a Kaukázus montán vidékein is honos
(Krüssmann, 1976). Viszont a kínai (szárnyaltlevelű) galagonya, mely
ÉK-Kínában honos, az Amur vidékén vadon terem, a hideget nagyon jól
tűri, különösen a mongol és koreai fajták.
Világszerte több Diospyros fajt is termesztenek. Az ébenszilva
(fekete datolya) K-Mexikóban és Közép-Amerikában honos, örökzöld,
20–25 m magas fát nevel; ökológiai igényei nem akadályoznák
termesztését (De Candolle, 1894; Nousszisz, 1987). Jobban ismert
nálunk az ázsiai datolya vagy hurma (kakiszilva), hazája a Himalája
déli lejtői és Indokina, lombhullató; hazai botanikus kertek
fagytűrésüket igazolják. Nálunk is folyik már egy olasz fajtasor
kipróbálása és így próbatermesztése (Szabó, 2004; Nousszisz, 1987;
saját adatok). A perszimon (amerikai vagy virginiai datolya) a hűvös
szubtrópus és a trópusi felföldek gyümölcsfája, Japánban és Kínában
ősidők óta termesztik, gyakran aszalják. Az állandóan nedves talajt
nem kedveli, ezért Kínában és Japánban a rizsföldek gátjára ültetik.
Számos fajtája ismert, aszalják sokfelé (Szabó, 2004; Nousszisz,
1987).
A kumkquat (törpe mandarin) örökzöld, eltérően a
többi Citrus-fajtól, a héja (flavedo) édes, kellemes ízű és
fogyasztható. 2–4 m magas fácskáit dézsába is lehet ültetni, kissé
fagyérzékeny (-8 °C-ig elviseli), a
szárazságot nehezen bírja, akárcsak a narancs, öntözni szükséges a
kritikus időkben (Dassler – Heitmann, 1986; saját megfigyelések).
A gránátalma hazája Közép-és Elő-Ázsia. Mínusz 4–5
fokos hidegek ellen öntözéssel vagy fóliázással védeni kell.
Díszváltozata (teltvirágú, var. plena) és a törpe alakja (var. nana)
jobban bírja a nálunk szokásos téli időjárást (Szabó, 2004). A
mediterrán vidékeken, s főleg a Közel- és Közép-Keleten, továbbá
Kaliforniában termesztik. Nálunk egyre jobban elviseli a teleinket,
Budán és Pécsett több helyen is beérik a termése (saját
megfigyelések). A kedvelt tojásdinnye vagy pepinó Dél-Amerikából
származik, 1 m magas félcserje, karózás nélkül a szára heverő.
Genetikailag igen változékony; termése tojásalakú, héja sárgásbarnás
lilás csíkozással, de léteznek teljesen lila fajták is. Többnyire
dugványról szaporítják, egy tő két-három évig szépen díszlik a
termesztőházban, télikertben; cserépbe is ültetik, így szobanövény
is (Szabó, 2004).
Kulcsszavak: klímaváltozás, új gyümölcsfajok meghonosítása,
biodiverzitás növelése
IRODALOM
Angyal Dezső (1925): Gyümölcstermesztés
I–II. Pátria Rt., Budapest
Bartholy Judit – Pongrácz Rita (2008):
Regionális éghajlatváltozás elemzése a Kárpát-medence térségére. In:
Harnos Zsolt – Csete László (szerk.) Klímaváltozás: környezet –
kockázat – társadalom. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 15–54.
Csapody István – Csapody V. – Rott F.
(1966): Erdei fák és cserjék. Országos Erdészeti Főigazgatóság,
Budapest
De Candolle, Alphonse (1894): Termesztett
növényeink eredete. KMTT, Budapest
Dassler, Ernst – Heitmann, Gisela (1986):
Obst ung Gemüse. Eine Warenkunde. Verl. Paul Parey, Berlin–Hamburg
Faust Miklós – Surányi Dezső (1998):
Origin and Dissemination of Plums. In: Janick, Jules (ed.):
Horticultural Reviews 23. Wiley, 179–231. •
WEBCÍM
Gardner, Victor Ray – Bradford, F. Ch. –
Hooker, H. D. (1952): The Fundamentals Fruit Production. McGraw-Hill
Book Co., New York–Toronto–London
Hedrick, Ulysses Prentiss – Wellington,
R. – Taylor, O. M. – Alderman, W. H. – Dorsey, M. J. (1911): The
Plums of New York. Report of the New York State Agricultural
Experiment Station for the Year 1910. Vol. 3, Part 2. State of New
York Dept. of Agriculture, Albany, 1–616. •
WEBCÍM
Jeszenszky Árpád – Kárpáti István et al.
(1963): A füge, Ficus carica L. Akadémiai, Budapest
Kocsis László – Horváthné Baracsi É. –
Kocsisné Molnár G. – Kovács J. – Cseh E. (2015): Változó klíma,
változó fajtahasználat a kertészetben. Magyar Tudomány. 176, 5,
539–545. •
WEBCÍM
Krüssmann, Gerd (1976): Handbuch der
Laubgehölze Band I–III. Verl. Paul Parey, Berlin–Hamburg
Mohácsy Mátyás – Porpáczy Aladár, id.
(1951): Bogyósgyümölcsűek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Nousszisz, Joannisz K. (1987): Ε νεα
δενδρκομια (E nea dendrokomia) Tομοσ/Tomos B. Athina
Porpáczy Aladár, ifj. (2004): Különleges
gyümölcsök. in: Papp János (szerk.): A gyümölcsök termesztése.
Mezőgazda, Budapest, 487–512.
Rapaics Raymund (1934): A kenyér és
táplálékot szolgáltató növényeink története. KMTT, Budapest
Rapaics Raymund (1940): A magyar gyümölcs.
KMTT, Budapest
Réthly Antal (1962–1999): Időjárási
események és elemi csapások Magyarországon I–IV. Akadémiai–Országos
Meteorológiai Szolgálat, Budapest
Soó Rezső (1966): A magyar flóra és
vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve II. köt.
Akadémiai, Budapest.
Surányi Dezső (1985): Kerti növények
regénye. Mezőgazdasági, Budapest
Surányi Dezső (2002): Gyümölcsöző
sokféleség. CGYKFI Kft.–Mezőgazda, Cegléd– Budapest, 30–40.
Surányi Dezső (2004): A kajszi botanikai
leírása. In: Pénzes Béla – Szalay László (szerk.): Kajszi.
Mezőgazda, Budapest, 30–40.
Surányi Dezső (2006) (szerk.): Szilva.
Mezőgazda, Budapest
Surányi Dezső (2015): Új gyümölcsfajok
lehetséges térnyerése a Kárpát-medencében. Agrofórum 58 Extra.
35–41.
Szabó Lajos (2004): Déligyümölcsök. in:
PAPP J. (szerk.) A gyümölcsök termesztése. Mezőgazda Kiadó,
Budapest. p. 513-540.
|
|