Gyógyítók egészsége
Napjainkban, amikor az újságok címlapja az egészségügyi dolgozók
jajkiáltásától hangos, egy ilyen kötet megjelentetése valóban hiányt
pótol. A tizenkilenc szerzőt felvonultató nemzetközi szerzőgárda a
ki segíti a segítőt? problémakörét járja körül. Mit tegyünk, hogyan
tartsuk karban a személyiségünket, legfontosabb és legérzékenyebb
munkaeszközünket.
A kötet egyik szerkesztője Csabai Márta, a Szegedi
Tudományegyetem Pszichológiai Intézet Személyiség-, Klinikai és
Egészségpszichológiai Tanszékének vezetője, a hazai
egészségpszichológia meghatározó alakja, akinek immár ez a
tizenhatodik kötete. Szerkesztőtársa Papp-Zipernovszky Orsolya, a
narratív pszichológia elkötelezett híve, az SZTE Pszichológiai
Intézet egyetemi adjunktusa.
A kötet szerzői többféle szakma képviselői,
orvosok, pszichológusok, szociológusok, akik valamennyien a
gyógyítók egészségének megőrzését és helyreállítását tekintik
elsőrangú feladatuknak. Csabai Márta, Győrffy Zsuzsa és
Papp-Zipernovszky Orsolya a Gyógyító Nőkért Alapítvány (URL1)
alapító tagjai és aktív résztvevői. Az alapítvány kiemelt
feladatának tekinti az elnőiesedő orvostársadalom speciális
nehézségeinek kezelését, a mentális problémákkal, kimerültséggel
küzdő doktornők professzionális segítését.
A kötet négy részre tagolódik. Az első rész a
gyógyító hivatás és a szakmai identitásfejlődés kérdéseivel és
veszélyeivel foglalkozik. Elsőként Molnár Regina és Győrffy Zsuzsa
szociológusok írásait olvashatjuk, akik az orvosi szociológiai
kutatás és oktatás jelentős hazai képviselői. Molnár Regina az
orvosi hivatásválasztás változó motivációs struktúráját elemzi, és
arra a következtetésre jut, hogy az elmúlt évek társadalmi-gazdasági
változásai jelentősen átalakították az orvosi pálya választásának
motivációit: az altruizmust, a másokon való segítést megelőzik a
biztonságra és a státuszra vonatkozó tervek. Győrffy Zsuzsa az első
reprezentatív magyarországi orvoskutatás szakmai vezetőjeként a több
mint ötezer orvost megkérdező online felmérés eredményeiről számol
be, ahol a kiégést, a munkaterhelést és a család/munkahely
összeegyeztetésének nehézségeit vizsgálták, különös tekintettel az
orvosnőkre. A gyógyító nők heti hetvenórás munkamegterhelés mellett
látják el anyai és háziasszonyi teendőiket, ami jelentős súlyként
nehezedik rájuk. Sajnálatos tény a középkorú orvosnők magas
halálozási aránya, ami teljesen ellentétes a lakossági megoszlással,
ahol a középkorú nők halálozása nem egészen fele a férfiak
halálozásának. A következő szerző, Varga Hedvig pszichológus, az
orvosok körében előforduló mentális problémák leggyakoribb okának
tekintett jelenségről, a veszteség és gyászfeldolgozás nehézségeiről
és esetleges lehetőségeiről ír. A gyászfeldolgozás egyik lehetséges
módja, hogy az osztály dolgozói részvétnyilvánító kártyát küldenek
az elhunyt családja számára, mivel a kártya megírása segíthet a
veszteség elfogadásában. A csoportos gyászfeldogozás egy másik módja
a John W. James és Russell Friedman által kidolgozott gyász- és
veszteségfeldolgozó módszer (Grief Recovery Method), egy strukturált
gyakorlatokra épülő cselekvésprogram, ahol a lépések között szerepel
veszteségdiagram (életünk összes vesztesége egy időtengelyen
elhelyezve), kapcsolatdiagram (adott személyre vonatkozó pozitív és
negatív élményeink egy időtengelyen elhelyezve), egy kötött
szerkezetű levél megírása és hangos felolvasása, ahol a hála, a
sajnálat és a megbocsátás kimondása segítségével történik meg az
addig elmaradt érzelmi kommunikáció beteljesítése. Az első rész záró
tanulmánya, Pintér Judit és munkatársainak írása, a tapasztalati
segítő szerepét elemzi az addiktológiai ellátásban. A
professzionális és tapasztalati segítő felépülő identitását elemzi
egy Magyarországon kevéssé ismert módszerrel, az interpretatív
fenomenológiai analízissel (IPA). A tapasztalati, „megsebzett”
segítők, akiknek korábbi „beszennyezett”, társadalmi többség által
elítélt identitásukat kell felépülő identitássá alakítani,
elsősorban szerepmodellként működnek és hatnak pácienseik számára,
de nem pótolhatják a professzionális segítőket.
A kötet második része Hogy a lángból ne legyen
hamu… címet is viselhetné. Ezzel a címmel írt tanulmányt Molnár
Mária pszichiáter, palliatív orvos és Gyapjas Tünde pszichológus, a
kecskeméti Burnout Mobilteam tagjai, akik egy kiégésprevenciós
tréningcsoport tapasztalatairól számoltak be. Köztudott, hogy az
orvos, az ápolószemélyzet saját mentálhigiénéjével vajmi keveset
törődik. Hogyan érhetők el, miképp szólíthatók meg, hogyan vonhatók
be egy támogató csoportba? Jelenleg milyen módszereink vannak a
lelki egészség megőrzésére, a kiégés megelőzésére? A fejezet három
módszert mutat be: a csoportos szupervíziót, a Bálint-csoportot és a
már említett kiégésprevenciós tréningmódszert. A fejezet bevezető
írása Hoyer Mária tollából született, aki a Semmelweis Egyetem
Alkalmazott Pszichológia Tanszékének vezetője, klinikai és
addiktológiai szakpszichológus, aki a szupervízió történeti
fejlődését és alkalmazását tekinti át a klinikai pszichológia és az
addiktológia területén. Majd Csabai Márta a csoportos szupervízióban
rejlő egyéni szakmai identitásfejlődést elemzi a szupervízióba
hozott esetek témái kapcsán. A hozott esetek tartalmi jellemzői jól
tükrözik a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó egészségpszichológusok
tipikus problémáit, amelyek a testi és lelki szenvedéssel való
találkozás kihívásai („Micsoda sorsok vannak!”)
|
|
a kapcsolat és kommunikáció nehézségei („Hogyan
nyílna meg nekem?” „Miért zár be?”), továbbá a szakmai identitás
dilemmái körül csoportosulnak („Valóban nekem köszönheti a
javulást?”). A fejezet nagy lendületű írása Dobó Katalin
családorvos, belgyógyász, kiképző Bálint-csoport vezető tanulmánya a
méltánytalanul kevéssé alkalmazott Bálint-csoportokról. Bálint
Mihály magyar származású orvos és pszichoanalitikus a háziorvosok
segítése céljából fejlesztette ki a később róla elnevezett
csoportmódszert, amelynek alaptételei és terápiás következményei nem
csupán a megfelelő orvos-beteg kapcsolat megvalósításához, hanem a
nehézségek leküzdéséhez, sőt a kiégés kezeléséhez is hasznos
támpontokkal szolgálnak. Óriási felismerése a gyógyító
személyiségének „orvosgyógyszer” jellege: az orvos személyiségével
és viselkedésével maga is „gyógyszernek” tekinthető. Mindazok a
pszichológiai hatások, amelyek az orvos részéről érik a beteget,
befolyásolják a gyógyulását. Felhívja a figyelmet arra, hogy mint
minden gyógyszer alkalmazásánál, az orvos-beteg kapcsolat során is
ügyelni kell a megfelelő „adagolásra”, figyelembe kell venni a beteg
érzékenységét, toleranciaszintjét, az orvos személyiségének
esetleges „mellékhatásait” és „kockázatait”. A Bálint-csoport egy
általában nyolc-tizenkét segítő foglalkozású
szakemberből/háziorvosból álló, kétheti rendszerességgel összeülő
esetmegbeszélő csoport, amely az orvos-beteg kapcsolat középpontba
állításával dolgozik. A Bálint-csoport eredménye az orvos bizonyos
fokú pszichológiai iskolázása, kommunikációs készségének fejlődése,
az esetek mélyebb átgondolása, saját stresszterhelésének jobb
feldolgozása és nem utolsósorban életminőségének javulása.
A kötet harmadik része a narratív medicina
témakörében közöl meghatározó tanulmányokat. A recenzió írója
elsőként Dobó Katalin egy konferencia előadásában hallott erről az
új irányzatról.
A narratív orvoslás a kérdezésen, beszélgetésen és
a megbeszélésen alapul. A rendelőben megjelenő páciens a panaszai
elmondásával egy történetet mond magáról, mely történetnek számos
kontextusa van. Bár a történeteinek gyakran csak az orvosi
kontextusát mutatja be, így, ha az orvos nem világít rá egyéb
megközelítésekből, akkor a beteg története – és ezzel akár a
gyógyulás folyamata is – itt elakadhat. Ha viszont az orvos a
történetben felfigyel bármilyen, a szokványostól eltérő jelenségre,
a narratív medicina szerint érdemes újabb kérdésekkel több irányból
is megvilágítani a problémát, tulajdonképpen ezzel szélesítve a
kontextust. Ilyenkor sokszor nem is az történik, hogy az orvos segít
megoldani a problémát, hanem a kérdések nyomán a probléma
átfogalmazódik, a beragadt történet folyama beindul, és a beteg
számára jobb történet születik.
Az irányzat két nemzetközileg is meghatározó
alakjának írásával indul a fejezet. John Launer a londoni Tavistock
Klinika munkatársa, aki Változásra hívó beszélgetések címmel tart
narratív készségfejlesztő kurzusokat. A jelentkezők szupervíziós
csoport keretei között sajátítják el a narratív kérdezés
technikáját, amelyet aztán sikeresen alkalmazhatnak a napi
praxisukban a betegség kontextusának és személyes jelentésének
megértésében.
William Tucker, a Columbia Egyetem professzora
novellákat, elbeszéléseket használ az orvosi hivatásszemélyiség
fejlesztésére. Véleménye szerint a fiatal orvosoknak korlátozott
élettapasztalataiból eredő hiányosságaik áthidalásában, empátiájuk
fejlesztésében szépirodalmi művek olvasása és szisztematikus
feldolgozása segíthet.
Papp-Zipernovszky Orsolya, Kómár Réka és Horváth
Klára egy általuk kidolgozott új narratív módszer első
tapasztalatairól számol be. Elsőéves pszichológushallgatók
pályaszocializációs csoportjában és gyakorló szakemberek
stresszkezelő és identitásfejlesztő tréningjében a kreatív írás és
reflektív történetbefogadás módszerét ötvözték. A
pályaszocializációs tréning keretében a vágyott szakmai jövő, a
stresszkezelő tréning résztvevőitől a szakmai jelen novella formában
történő megírását kérték. A megírt szöveg képet ad a pályaválasztás
idealisztikus vagy realisztikus voltáról, a pszichológuspálya
preferált irányairól, a hallgatók félelmeiről, míg a segítő
szakemberek történetei a munkával járó negatívumokról és a megküzdés
formáiról.
A kötet negyedik része, amolyan epilógusként
Kreativitás és betegség híres lélekgyógyászok életében címmel
íródott. Három szerző – Kőváry Zoltán, Molnár Emese, Erős Ferenc –
három alkotó, illetve alkotás életén és művén – Csáth Géza, Sabina
Spielrein és a Freud–Ferenczi-levelezés – keresztül elemzi a
„sebzett gyógyító” témakörét. Érzékenyen világítják meg betegség és
tehetség, gyógyítás és művészet kérdését, illetve azt, hogy a
betegek testi és lelki szenvedésével való napi szintű találkozás
hogyan hat a gyógyító saját testhez, betegséghez és szenvedéshez
való viszonyára, gyógyító erejére és kapacitására.
A kötet elolvasása valamennyi segítő szakember
számára ajánlott, mert amellett, hogy megismertet ezen szakterületek
legfrissebb kutatási eredményeivel, szépirodalmi értékének
köszönhetően kiégésprevenciós terápia is egyben. (Csabai Márta –
Papp-Zipernovszky Orsolya szerkesztők: Gyógyítók egészsége. A
hivatás kihívásai és a változás lehetőségei. Budapest: Oriold és
Társai Kiadó–Gyógyító Nőkért Alapítvány, 2015, 356 p.)
Csörsz Ilona
pszichológus, Debreceni Egyetem
|
|