Feltűnően kevés nő tagja van az MTA-nak, és az Akadémia feltűnően keveset tesz a helyzet megváltoztatásáért. Jól ismert, hogy egy férfi-dominanciájú szervezetben természetesen alakul ki az a helyzet, hogy az új tagok kiválasztásánál megint férfiakat válasszanak. Attól, hogy beszélünk erről a problémáról, a helyzet nem változik meg, de már az is segít, ha nem hallgatunk róla.

Amikor felvetődik bizonyos pozitív diszkrimináció szükségessége, a tiltakozók között ott vannak már megválasztott akadémikus nők, akik ebben elismertségük lefokozását látnák. Pedig a helyzet másképpen nem fog változni. Én korlátozott keretek között megvalósítandó pozitív diszkriminációt tartok szükségesnek és lehetségesnek. Abban az esetben, amikor az osztályokon nagyjából azonos teljesítményt felmutató nő és férfi jelölt között kell választani, az Akadémia vezetése ajánlja a női jelölt támogatását, és vegye figyelembe az osztálykeretek elosztásánál a női jelöltek számát. Ezzel a megközelítéssel nem sérül az osztályok autonómiája a jelöltek kiválasztásában és az az elv sem, hogy az elnökség nem változtathatja meg az osztályok szavazásánál kialakított sorrendet.

A korlátozott pozitív diszkriminációra vonatkozó javaslatom csak akkor lehet eredményes, ha erről a kérdésről beszélünk, és ezt a kérdést állandóan napirenden tartjuk. Természetesen a „nagyjából azonos teljesítmény” nagyon tág fogalom, és nagy szerepet hagy a szubjektivitásnak, de hol nem

játszik nagy szerepet a szubjektivitás a jelenlegi választási gyakorlatunkban? Lesznek férfiak, akik majd negatív diszkriminációt éreznek vagy hangsúlyoznak, de ez szinte elkerülhetetlen, és ezt vállalnia kell az Akadémiának egy egyre lehetetlenebb helyzet korrigálása érdekében.

Szeretném hangsúlyozni, hogy valóban kevesebb arra érdemes tudományok doktora lehet a nők között, mint a férfiak között, de nem annyival kevesebb, ami indokolná a választásokon kialakult helyzetet. Viszont ezzel az aránytalansággal is foglalkozni kell. Az egyetemi hallgatótól a professzorságig, esetleg akadémiai tagságig vezető úton aránytalanul sok nő tűnik el. Amíg az egyetemi hallgatók között összemérhető a nők és férfiak száma, az egyetemi tanári szinten már csak tíz százalék körüli vagy annál is kisebb a nők aránya. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása hosszabb távú feladat, de ezzel is foglalkozni kell. Elsősorban ez a kérdés motivált abban, hogy összegyűjtsem a Nők a tudományban határok nélkül (Akadémiai Kiadó, 2016) könyvem anyagát, és megírjam a könyvet. Ám ezt a kérdést nem szabad összekeverni a rövid távon megoldható és megoldandó problémával, ami a női akadémikusok kis számát illeti. Van elég arra érdemes, a tudományok doktora címet elért női kutató, hogy igazságosan, odafigyeléssel és minimális, a fentiekben vázolt pozitív diszkriminációval változtassunk a kialakult tarthatatlan helyzeten.