A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 NŐK AZ AKADÉMIÁN

X

Kamarás Katalin

az MTA rendes tagja

 

Nem először látom nagy örömmel, hogy Somogyi Péter akadémikustársam a közgyűlést igazi fórumnak tekintve próbál jobbítani az Akadémia gyakorlatán. Nem mennék most bele az angolszász hagyomány – ahol a szakértők, ajánlók személyes integritása adja véleményük garanciáját – és a kontinentális, inkább számszerű mutatókra koncentráló értékelés közti értékvitába, gondolom, nem is erre gondoltak a szerkesztők, amikor felkértek erre a reakcióra. Hanem arra, hogy az idei év még a szokásosnál is szomorúbb eredményt hozott a női akadémikusok számát tekintve. Ha a jelölésekben megjelenő arány érvényesült volna, akkor a megszokott két-három új női levelező tagot üdvözölhettük volna sorainkban. A hozzám közel álló területeken végigtekintve, bizony én is találtam olyan női jelölteket, akiknek a formális mutatói elérték vagy meghaladták a végül megválasztott férfi kollégákét (tehát a „számokhoz való ragaszkodás” sem magyarázat). Ennek ellenére nem támogatnám a pozitív diszkriminációt.

Az előítéletek felszámolása nem megy máról holnapra. Nem igaz, hogy a helyzet egyáltalán nem változik, ám ahhoz, hogy a Somogyi Péter által javasolt formális lépések sikerrel járjanak, az szükséges, hogy az akadémikusok többségének konszenzusos támogatása álljon a törekvés mögött. Az az érzésem, hogy Angliában is, Németországban is megvalósult ez a konszenzus, és ezt követték a formális lépések – mi pedig még sajnos nem tartunk

 

 

itt, és emiatt rendkívül kellemetlen helyzetbe hoznánk azokat a kolléganőket, akik „vigaszágon” kerülnének be az akadémikusok közé.

Saját területemen, a fizikában sajnos bármennyire is igyekszem a kolléganőket támogatni, pillanatnyilag egyszerűen nincs kiből válogatnom. Erre csak hosszú évek távlatában, a fiatal korosztály bátorításával látok lehetőséget. Van azonban egy szempont, ami kifejezetten akadályozza az arra rátermett kolléganőim előrejutását, ez pedig az életkor hangsúlyozása. A saját példámmal illusztrálva: kivételezettnek és szerencsésnek érzem magam, hogy a Fizikai Osztály méltónak talált a bizalomra, és az akadémikusok közössége tagjai közé választott. Mindezt egy rendkívüli témavezetőnek és egy rendkívüli kutatócsoportnak köszönhetem, akikkel alkalmam volt együtt kezdeni a pályámat, sőt hozzájuk hasonlóan folytatni is – azzal az apró különbséggel, hogy a PhD-fokozatom után minden szintet a férfi munkatársakhoz képest hat-nyolc év késéssel értem el. Ennek megvolt az oka, és egyáltalán nem bánom, de kétlem, hogy a mai követelmények fényében, ahol a PhD után x évvel y szintre kell eljutni, és a legkisebb „lazítás” végzetes következményekkel járhat, így terveztem volna az életpályámat. Az életkor szerinti diszkriminációt így nőkkel szembeni diszkriminációnak is látom, amin érdemes lenne elgondolkozni.