A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖNYVSZEMLE

X

Sipos Júlia gondozásában

 

„Istennek kincses tárháza…”


Az ELTE Bölcsészkar Néprajzi Intézetét vezető Mohay Tamás évek óta elkötelezett kutatója az erdélyi ferencesek híres kegyhelyének, Csíksomlyónak. 2009-ben elsőként foglalta össze adatközlők, levéltári források és a sajtó felhasználásával a somlyói pünkösdi búcsújárás múltját a kezdetektől 1949-ig (A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány. Budapest: L’Harmattan, 2009). A kötet számos ponton helyezi új megvilágításba a zarándoklatok történetét, közelebb vive az olvasót az egyre népszerűbbé váló kegyhely múltjához. A most bemutatni kívánt forráskiadás újabb, eddig ismeretlen láncszemmel gazdagítja ezt a történetet. Középpontjában a 18. századi ferences szerzetes, Losteiner Leonárd a kegyhelyről írott magyar nyelvű, kéziratban fennmaradt mirákulumos könyve áll. A könyv a kiadványban hasonmás formában és nyomtatott átiratban is szerepel. Ez volt az első magyar nyelvű munka a kegyszobornál történt csodákról, mégis kétszáz évnek kellett eltelnie, hogy a széles nagyközönség elé kerülhessen. Az elmaradt nyomtatás, majd a regénybe illően kalandos eltűnés és felbukkanás után Mohay Tamás pótolja be a két évszázados hiányt. Az Istennek kincses tárháza… így egyúttal jóvátétel a rendkívüli szorgalmú történetíró felé is, akinek életében egyetlen írása sem jelent meg nyomtatásban.

A csíksomlyói kolostor és az erdélyi ferences rendtartomány történetét, sőt egy világtörténetet is jegyző páter az 1770-es években kezdte pályafutását. Ekkor már biztosra vehetően rendszeresek és folyamatosak voltak a pünkösdi búcsújárások Somlyón. „Ezrek és ezrek akarják itt elvégezni gyónásukat, és akarnak áldozni” – írta 1753-as rendtörténetében Veress Lajos szerzetes. A korabeli feljegyzések arra is utalnak, hogy a hely már ekkor csodák sokaságáról híres. A hívők által kis Rómának nevezett kegyhelyen ekkor még nem lettek összegyűjtve és rögzítve a Mária-szobor közbenjárásának tulajdonítható csodák. Ismert, hogy a kegyszobor tiszteletének legalizálása céljából 1746-ban püspöki vizsgálatot kezdeményezett a ferences rend, de lezárása meghiúsult a püspök áthelyezése miatt. Így a jóváhagyáshoz szükséges esetek feljegyzése elmaradt. A pályáján meginduló fiatal szerzetes ekkor kezdte meg ténykedését. Egy olyan korszakban, amikor a magyarországi egyházi történetírás lendületet vett, és ezzel párhuzamosan a ferences renden belül is megindult a rendtörténeti munkák összeállítása. Már 1777-re elkészült a fiatal szerző első monumentális kézirata (Chronologia), melyet tíz évvel később egy újabb követett (Propago Vitis). Mind az első, somlyói rendházat bemutató munkában, mind pedig a második, az erdélyi rendtartomány történetét ismertető kéziratban felbukkantak a szoborhoz fűződő csodák. Forrásul Losteiner a 18. századi történeti forrásokat, a püspöki kivizsgálások anyagát és a szájhagyományban élő eseteket használta fel. E két terjedelmes latin nyelvű munkában foglalt mirákulum történeteket gyűjtötte ki Az Istennek kincses tárháza… címmel valamikor 1800 és 1802, vagy 1810 és 1814 között. Ezúttal tömörebben fogalmazott és magyar nyelven írt, hogy az érdeklődők is olvashassák majd a könyvet. Négy olyan esetet is feljegyzett, amelyek eddig sehol nem voltak olvashatóak. Magyarázatul az szolgálhat, hogy a rend levéltárának kezelőjeként még számos olyan dokumentumot láthatott és használhatott, melyek azóta elpusztultak, vagy eltűntek a kutatók szeme elől.

A kéziratot gondozó Mohay Tamás bevezető elemzésében rámutat, hogy több szempontból is különös jelentőséggel bírt a ferences vállalkozás. A II. József után érezhetően szekularizálódó korszakban különösen fontos volt a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása. Az 1804-ben megkezdett új templom építésére is ösztönzőleg kívánt hatni a mű, hiszen az itt tapasztalható különös isteni kegyelmekről való hírt adva, méltán remélhették az adakozókedv fokozódását. Leginkább az motiválhatta a szerzőt, hogy emlékezetben tartsa a korábbi nemzedékek alatt összegyűjtött csodatörténeteket, azokat is, amelyek elismerést nem kaptak. A nyomtatásra előkészített tisztázat akkor nem jutott el a kegyes olvasók kezébe. Történetei, főképp a latin változatokból kiindulva, mások közvetítésén keresztül, jórészt mégis

 

 

ismertté váltak. Ma már csak találgatni tudunk, mi lett volna, ha a mű keletkezése idején eljut a hívekhez és a „szájhagyomány kincses tárházává” válik. Így azonban az elmaradt megjelenés konzerválta és érintetlenül hagyta a magyar nyelvű szövegezést ugyanúgy, mint a történetekben visszatükröződő korabeli gondolkodásmódot a csodáról, a csodák elbeszéléséről.

Losteiner kéziratában olyan csodákról olvashatunk, amelyekben a természetfölötti tapasztalat kézzel fogható jelekben nyilvánult meg. Külső jelekben és jelenségekben, amiket hitelesíteni lehetett, pontokba lehetett szedni, tanúsítani lehetett. Így például: a kegykép ábrázatának szomorúra fordulását vészhelyzet esetén; a törökvész idején megjelenő három fényes csillagot; lábfájás, vakság, hályog, gyermektelenség meggyógyítását; sőt a hétéves Betlen Tamás feltámasztását is. Összesen ötvenkét esetet vett számba az 1706 és 1800 közötti időszakból. Ezek visszatükrözik a korszak tipikus krízishelyzeteit: betegségeket, baleseteket, gyermekáldás elmaradását. A szövegezés ma már néhol nehezen követhető, de keletkezésének időszakában épp a közérthetőség és anyanyelvűség elve vezérelte a szerzőt. Az volt a célja, hogy a prédikációkat hallgató egyszerű ember nyelvén szóljon, és hirdesse az isteni közbenjárás megmutatkozásának megannyi példáját. E példákra Isten ajándékaiként kellett tekinteni a hívő embernek, amelyek olyan kitüntetett helyen mutatkoznak meg, mint Csíksomlyó. Itt, mint egy „kincses tárházban” összegyűjtve jelennek meg a csodás ajándékok Szűz Mária szent képe, azaz a kegyszobor körül – magyarázza a mű allegorikus címét a ferences szerzetes. A kézirat gerincét ezek a csodatörténetek képezik.

Emellett, a 18. század kedvelt szerkesztési módjának megfelelően, több, gondosan szerkesztett fejezetben írt Losteiner a kegyhely és kegykép eredetéről. Bemutatja az olvasónak az „isteni dicsőség makula nélkül való tükreként” aposztrofált kegyszobrot, rámutatva arra, hogy a kép külső megjelenése szoros összefüggésben van a belső lelki tartalommal. Ezt követően a szobor eredetéről, régiségéről, sokszoros megmeneküléséről, újjáéledéséről tudósít, ismételten utalva a mindenki számára látható jelenségek és az égi közbeavatkozás kapcsolatára. Így a szobor profán története is szakrális jelleget ölt, hisz csodaszámba menő megmaradását Szűz Mária közbenjárásának tulajdonítja a szerző. Végül a kegyhelyet és a csodákat elismerő püspöki határozat előzményeiről, a tanúkihallgatásokról, a bizottságok tagjairól olvashatunk, és természetesen maga a püspöki nyilatkozat sem hiányzik a műből. A kéziratot egy Toldalék című áhítati rész zárja, utalva arra, hogy a ferences munkáját a szélesebb nagyközönség használatára szánta. Ide a pünkösdi áhítatba való bekapcsolódást segítő énekeket, a Hiszekegyet és a Te Deum magyar szövegét emelte be Losteiner Leonárd. A különböző típusú és műfajú szövegeket egybefoglaló kötetkompozíció így jóval többé vált, mint csodalejegyzések egyszerű gyűjteménye. Szinte monografikus feldolgozását adja a csíksomlyói kegyhely 18. századi történetének és lelkiségének. „Losteiner Leonárd könyvében a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása.” – írja bevezető tanulmányában a szerkesztő.

A kiadványban Mohay Tamás bevezető fejezetei segítik a történetek kontextusba helyezését. Az alapos és körültekintő elemzések bemutatják Losteinert és korát, a korabeli erdélyi és somlyói ferences közösséget, annak rendtörténeti tevékenységét és a mű keletkezésének körülményeit. Áttekintést kapunk a mirákulum műfajáról, 18. századi sajátosságairól, valamint a kézirat két évszázados történetéről. A tájékozódást és keresést az átirat szövege után személy-, település- és névmutató segíti. (Mohay Tamás szerkesztő: „Istennek kincses tárháza …” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária Csíksomlyói kegyszobráról. Csíksomlyó – Budapest: Csíksomlyói Ferences Kolostor–Szent István Társulat, 2015, 302 p., a szerkesztő Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról című tanulmányával, a kézirat átírt és hasonmás kiadásával.)

Frauhammer Krisztina

néprajzkutató, MTA–SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport