„Istennek kincses tárháza…”
Az ELTE Bölcsészkar Néprajzi Intézetét vezető Mohay Tamás évek óta
elkötelezett kutatója az erdélyi ferencesek híres kegyhelyének,
Csíksomlyónak. 2009-ben elsőként foglalta össze adatközlők,
levéltári források és a sajtó felhasználásával a somlyói pünkösdi
búcsújárás múltját a kezdetektől 1949-ig (A csíksomlyói pünkösdi
búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány. Budapest: L’Harmattan,
2009). A kötet számos ponton helyezi új megvilágításba a
zarándoklatok történetét, közelebb vive az olvasót az egyre
népszerűbbé váló kegyhely múltjához. A most bemutatni kívánt
forráskiadás újabb, eddig ismeretlen láncszemmel gazdagítja ezt a
történetet. Középpontjában a 18. századi ferences szerzetes,
Losteiner Leonárd a kegyhelyről írott magyar nyelvű, kéziratban
fennmaradt mirákulumos könyve áll. A könyv a kiadványban hasonmás
formában és nyomtatott átiratban is szerepel. Ez volt az első magyar
nyelvű munka a kegyszobornál történt csodákról, mégis kétszáz évnek
kellett eltelnie, hogy a széles nagyközönség elé kerülhessen. Az
elmaradt nyomtatás, majd a regénybe illően kalandos eltűnés és
felbukkanás után Mohay Tamás pótolja be a két évszázados hiányt. Az
Istennek kincses tárháza… így egyúttal jóvátétel a rendkívüli
szorgalmú történetíró felé is, akinek életében egyetlen írása sem
jelent meg nyomtatásban.
A csíksomlyói kolostor és az erdélyi ferences
rendtartomány történetét, sőt egy világtörténetet is jegyző páter az
1770-es években kezdte pályafutását. Ekkor már biztosra vehetően
rendszeresek és folyamatosak voltak a pünkösdi búcsújárások Somlyón.
„Ezrek és ezrek akarják itt elvégezni gyónásukat, és akarnak
áldozni” – írta 1753-as rendtörténetében Veress Lajos szerzetes. A
korabeli feljegyzések arra is utalnak, hogy a hely már ekkor csodák
sokaságáról híres. A hívők által kis Rómának nevezett kegyhelyen
ekkor még nem lettek összegyűjtve és rögzítve a Mária-szobor
közbenjárásának tulajdonítható csodák. Ismert, hogy a kegyszobor
tiszteletének legalizálása céljából 1746-ban püspöki vizsgálatot
kezdeményezett a ferences rend, de lezárása meghiúsult a püspök
áthelyezése miatt. Így a jóváhagyáshoz szükséges esetek feljegyzése
elmaradt. A pályáján meginduló fiatal szerzetes ekkor kezdte meg
ténykedését. Egy olyan korszakban, amikor a magyarországi egyházi
történetírás lendületet vett, és ezzel párhuzamosan a ferences
renden belül is megindult a rendtörténeti munkák összeállítása. Már
1777-re elkészült a fiatal szerző első monumentális kézirata
(Chronologia), melyet tíz évvel később egy újabb követett (Propago
Vitis). Mind az első, somlyói rendházat bemutató munkában, mind
pedig a második, az erdélyi rendtartomány történetét ismertető
kéziratban felbukkantak a szoborhoz fűződő csodák. Forrásul
Losteiner a 18. századi történeti forrásokat, a püspöki
kivizsgálások anyagát és a szájhagyományban élő eseteket használta
fel. E két terjedelmes latin nyelvű munkában foglalt mirákulum
történeteket gyűjtötte ki Az Istennek kincses tárháza… címmel
valamikor 1800 és 1802, vagy 1810 és 1814 között. Ezúttal tömörebben
fogalmazott és magyar nyelven írt, hogy az érdeklődők is olvashassák
majd a könyvet. Négy olyan esetet is feljegyzett, amelyek eddig
sehol nem voltak olvashatóak. Magyarázatul az szolgálhat, hogy a
rend levéltárának kezelőjeként még számos olyan dokumentumot
láthatott és használhatott, melyek azóta elpusztultak, vagy eltűntek
a kutatók szeme elől.
A kéziratot gondozó Mohay Tamás bevezető
elemzésében rámutat, hogy több szempontból is különös jelentőséggel
bírt a ferences vállalkozás. A II. József után érezhetően
szekularizálódó korszakban különösen fontos volt a kegyhely iránti
buzgóság ébren tartása. Az 1804-ben megkezdett új templom építésére
is ösztönzőleg kívánt hatni a mű, hiszen az itt tapasztalható
különös isteni kegyelmekről való hírt adva, méltán remélhették az
adakozókedv fokozódását. Leginkább az motiválhatta a szerzőt, hogy
emlékezetben tartsa a korábbi nemzedékek alatt összegyűjtött
csodatörténeteket, azokat is, amelyek elismerést nem kaptak. A
nyomtatásra előkészített tisztázat akkor nem jutott el a kegyes
olvasók kezébe. Történetei, főképp a latin változatokból kiindulva,
mások közvetítésén keresztül, jórészt mégis |
|
ismertté váltak. Ma már csak találgatni tudunk,
mi lett volna, ha a mű keletkezése idején eljut a hívekhez és a
„szájhagyomány kincses tárházává” válik. Így azonban az elmaradt
megjelenés konzerválta és érintetlenül hagyta a magyar nyelvű
szövegezést ugyanúgy, mint a történetekben visszatükröződő korabeli
gondolkodásmódot a csodáról, a csodák elbeszéléséről.
Losteiner kéziratában olyan csodákról
olvashatunk, amelyekben a természetfölötti tapasztalat kézzel
fogható jelekben nyilvánult meg. Külső jelekben és jelenségekben,
amiket hitelesíteni lehetett, pontokba lehetett szedni, tanúsítani
lehetett. Így például: a kegykép ábrázatának szomorúra fordulását
vészhelyzet esetén; a törökvész idején megjelenő három fényes
csillagot; lábfájás, vakság, hályog, gyermektelenség meggyógyítását;
sőt a hétéves Betlen Tamás feltámasztását is. Összesen ötvenkét
esetet vett számba az 1706 és 1800 közötti időszakból. Ezek
visszatükrözik a korszak tipikus krízishelyzeteit: betegségeket,
baleseteket, gyermekáldás elmaradását. A szövegezés ma már néhol
nehezen követhető, de keletkezésének időszakában épp a közérthetőség
és anyanyelvűség elve vezérelte a szerzőt. Az volt a célja, hogy a
prédikációkat hallgató egyszerű ember nyelvén szóljon, és hirdesse
az isteni közbenjárás megmutatkozásának megannyi példáját. E
példákra Isten ajándékaiként kellett tekinteni a hívő embernek,
amelyek olyan kitüntetett helyen mutatkoznak meg, mint Csíksomlyó.
Itt, mint egy „kincses tárházban” összegyűjtve jelennek meg a csodás
ajándékok Szűz Mária szent képe, azaz a kegyszobor körül –
magyarázza a mű allegorikus címét a ferences szerzetes. A kézirat
gerincét ezek a csodatörténetek képezik.
Emellett, a 18. század kedvelt szerkesztési
módjának megfelelően, több, gondosan szerkesztett fejezetben írt
Losteiner a kegyhely és kegykép eredetéről. Bemutatja az olvasónak
az „isteni dicsőség makula nélkül való tükreként” aposztrofált
kegyszobrot, rámutatva arra, hogy a kép külső megjelenése szoros
összefüggésben van a belső lelki tartalommal. Ezt követően a szobor
eredetéről, régiségéről, sokszoros megmeneküléséről, újjáéledéséről
tudósít, ismételten utalva a mindenki számára látható jelenségek és
az égi közbeavatkozás kapcsolatára. Így a szobor profán története is
szakrális jelleget ölt, hisz csodaszámba menő megmaradását Szűz
Mária közbenjárásának tulajdonítja a szerző. Végül a kegyhelyet és a
csodákat elismerő püspöki határozat előzményeiről, a
tanúkihallgatásokról, a bizottságok tagjairól olvashatunk, és
természetesen maga a püspöki nyilatkozat sem hiányzik a műből. A
kéziratot egy Toldalék című áhítati rész zárja, utalva arra, hogy a
ferences munkáját a szélesebb nagyközönség használatára szánta. Ide
a pünkösdi áhítatba való bekapcsolódást segítő énekeket, a
Hiszekegyet és a Te Deum magyar szövegét emelte be Losteiner
Leonárd. A különböző típusú és műfajú szövegeket egybefoglaló
kötetkompozíció így jóval többé vált, mint csodalejegyzések egyszerű
gyűjteménye. Szinte monografikus feldolgozását adja a csíksomlyói
kegyhely 18. századi történetének és lelkiségének. „Losteiner
Leonárd könyvében a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18.
század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása.” –
írja bevezető tanulmányában a szerkesztő.
A kiadványban Mohay Tamás bevezető fejezetei
segítik a történetek kontextusba helyezését. Az alapos és
körültekintő elemzések bemutatják Losteinert és korát, a korabeli
erdélyi és somlyói ferences közösséget, annak rendtörténeti
tevékenységét és a mű keletkezésének körülményeit. Áttekintést
kapunk a mirákulum műfajáról, 18. századi sajátosságairól, valamint
a kézirat két évszázados történetéről. A tájékozódást és keresést az
átirat szövege után személy-, település- és névmutató segíti. (Mohay
Tamás szerkesztő: „Istennek kincses tárháza …” P. Losteiner Leonárd
ferences kézirata Szűz Mária Csíksomlyói kegyszobráról. Csíksomlyó –
Budapest: Csíksomlyói Ferences Kolostor–Szent István Társulat, 2015,
302 p., a szerkesztő Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói
kegyszoborról című tanulmányával, a kézirat átírt és hasonmás
kiadásával.)
Frauhammer Krisztina
néprajzkutató, MTA–SZTE Vallási
Kultúrakutató Csoport
|
|