A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖZÉP-EURÓPA KÖZÖS HÖSE. A SZIGETVÁRI ZRÍNYI MIKLÓS

    A MAGYAR–HORVÁT KIRÁLYSÁG ÉS A HABSBURG MONARCHIA ELITJÉBEN

X

Pálffy Géza

az MTA doktora, Lendület kutatócsoport-vezető, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet
palffy.geza(kukac)btk.mta.hu

 

A szigetvári hős többféle megítélése


Zrínyi Miklós (1508–1566), a szigetvári hős megítélése az elmúlt évszázadokban többször változott. Összességében mind a magyar, mind a horvát történetírás a legkiemelkedőbb történeti személyiségek sorában tartotta számon, így joggal vált mindkét országban terek és utcák gyakori névadójává. S noha a magyar köztudatban megítélése napjainkig igen pozitív, e nimbusz a 19. század második felében Horvátországban egyes körökben egy időre jelentősen megtört.

Ezt jól jelzi, hogy kereken százötven évvel ezelőtt, amikor Szigetvár 1566. évi védelmének 300. évfordulóján, 1866-ban a horvát országgyűlés meg kívánta ünnepelni az eseményt, az egyik neves horvát politikus, Ante Starčević a következőképpen szónokolt: „Valamikor horvát Leonidásznak tartották a szigetvári Zrínyit, ám Leonidász saját hazáját védve esett el, de Zrínyi hazája ellenségeit [értsd: a Habsburg-dinasztiából származó magyar királyokat] védelmezve lelte halálát.” (Sokcsevits, 2004, 84.) A 19–20. században – a mindenkori aktuálpolitikának megfelelő – gyakori Habsburg- és magyarellenes függetlenségi szemlélet Horvátországban tehát egy ideig a szigetvári hőst, sőt a politikus, katona és költő-író dédunokáját (1620–1664) sem kímélte. Szerencsére azonban mindezen már nagyrészt túl vagyunk.

Zrínyi kiemelkedő karrierjét és sokrétű tevékenységét reálisan csak akkor érthetjük meg, ha őt nem a 19–20. századi különféle történelemszemléletek előítéletei szerint, hanem elsősorban az egykori államkeretek, politikai és társadalmi viszonyok rendszerében vizsgáljuk. A vitathatatlanul horvát származású szigetvári hős (horvátul Nikola Zrinski Sigetski) ugyanis a mohácsi csata utáni pár évtizedben nem csupán az 1102 óta unióban álló Magyar és Horvát Királyság, de még a Habsburg I. Ferdinánd király uralkodása (1526–1564) alatt Közép-Európában létrejött Habsburg Monarchia politikai elitjének és úgynevezett nemzetek feletti arisztokráciájának is meghatározó képviselőjévé vált. Az utóbbit a monarchia „összetartó-összetapasztó” erejének nevezi az újabb kutatás.

E gyökeres változás jól nyomon követhető a Zrínyi által birtokolt várakon és uradalmakon, az általa viselt tisztségeken, sőt feleségei és gyermekei sorsán is. Jelen összegzés ezek bemutatására tesz kísérletet, hangsúlyozva, hogy Zrínyi Magyarországra, majd Közép-Európába való „felkapaszkodása” famíliájának korábbi lojalitásait és identitásait jelentősen gazdagította, ám részben át is alakította. Mégpedig nemcsak rövid, hanem hosszú távon, valójában egészen a család 18. század eleji kihalásáig.


A rendek és a bécsi udvar közös szolgálatában


A középkori (Adriai-tenger melléki) Horvát Királyság előkelői közül, a horvát Šubić nemzetségből származó Zrínyi Miklós elődeihez hasonlóan eredetileg ugyancsak a horvát–szlavón területek törökellenes határvédelmében és igazgatásában vállalt szerepet. Azaz már ifjúkorában követte egyik nagyapja, Korbáviai Károly, másként Karlo Karlović szolgálatát, akit 1493-ban a törökök ellen elvesztett udbinai csatában ért a halál.

Miután Zrínyi családja már 1524-től Habsburg zsoldon szolgált az oszmánok ellen horvát földön, 1529-ben feltehetően részt vett Bécs védelmében, majd 1542 őszén négyszáz horvát könnyűlovas kapitányaként a Buda és Pest visszafoglalására indított, sikertelen hadjáratban jeleskedett. Ekkori vitézkedése alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy Ferdinánd király az esztendő legvégén horvát–szlavón bánná nevezte ki.

E tisztében Zrínyi másfél évtizeden át meghatározó szerepet játszott a török előrenyomulás miatt egyre fogyatkozó horvát–szlavón területek védelmének megszervezésében: mind a határvidéken, mind az 1550-es években tartott bécsi hadikonferenciákon. 1556. évi lemondása mégis jelezte, komoly fenntartásai vannak e területek sikeres védelmének lehetőségeit illetően – amit egyébként jól mutatott az Una-parti Novi és Kosztajnica várainak eleste. Pedig ebben az időben a krajnai, karintiai és stájer rendek már rendszeres évi anyagi támogatással segítették a horvát–szlavón határvédelmet, így Zrínyi itteni régi birtokainak megmaradását is.

Lemondása dacára Zrínyi természetesen nem vonult ki ősei földjének védelméből. Zágráb és Körös megyei várai (a családnévadó Zrin, valamint Gvozdansko, Medvevár, Krupa, Ozalj, Rakonok stb.) védelme miatt saját csapatai mellett az uralkodó zsoldján az 1550–1560-as években továbbra is több száz lovast és gyalogost tartott. S bár régi családi birtokairól nem mondott le, mégis döntő módon váltott stratégiát, sőt részben még pátriát is.

A mindennapos török veszély miatt Zrínyi mind családi székhelyét, mind politikai-katonai tevékenységét Zágráb megyéből a Drávától északra tette át. Ám nem olyan távolra, mint a Vas megyei védett hátországban rezidenciákat (Németújvár, Szalónak, Rohonc) szerző Batthyányak, hanem Szlavónia közvetlen határára, de már a Zala megyében fekvő muraközi Csáktornya és a Somogy megyei Csurgó váraiba. Szimbolikusnak tartható, hogy az 1540-es évek közepétől a horvát–szlavón bán legfőbb rezidenciája már a Drávától északra, Magyarországon feküdt.

Miközben a Drávától északra fekvő várakból még a szlavóniai és horvátországi birtokok is ellenőrizhetők voltak, addig a Mura vidéke kiváló kapcsolatot biztosított Stájerország felé. Így az 1540-es évek végétől az ugyancsak menekülő horvát nagyúrtól, Keglevics Pétertől (horvátul Petar Keglević) részben erőszakkal megszerzett csáktornyai vár és uradalma hosszú időre a Zrínyi família egyik legfontosabb rezidenciája és birtoka, sőt gazdasági és kulturális központja lett.

Ezzel a Zrínyiek – a Batthyányak, Bánffyak, Nádasdyak és Széchyek mellett – már a 16. század közepén a Dunántúl, sőt egyúttal a Magyar–Horvát Királyság legnagyobb birtokosai közé léptek. Mindez hatalmas változást jelentett az 1520–1530-as évek fordulójához képest, amikor még csak a Karlovics-rokonság horvátországi örökségének megszerzésén munkálkodtak, és Bécsben sem mindig örvendtek elismertségnek.

A Zrínyi család sorsát hosszú távra meghatározó északra húzódásról és alapvető stratégiaváltásról Miklós új tisztségei is szemléletesen tanúskodnak. 1557 őszén ismét a királyság egyik főméltósága, magyar királyi tárnokmester lett, miközben Zala megye után Vas megyében is kulcsfontosságú zálogbirtokot szerzett az Erdődyektől: a monyorókeréki uradalmat (ma Eberau az ausztriai Burgenlandban).

1561 őszétől Zrínyi a dél-dunántúli Szigetvár főkapitánya is lett. Ez a kortársak körében is feltűnést keltett, hiszen országos főméltóság ritkán költözött önként közvetlenül a „török torkába”. A szlavóniai Tahy Ferenccel és a dunántúli Bánffy Lászlóval versengve e posztjához 1563 végére sikerült megszereznie a dunántúli kerületi generális tisztét is. E minőségében a dunántúli vármegyék hadügyi kérdéseit igazgatta. Míg szigetvári főkapitányként elsősorban a Habsburg uralkodók nevében eljáró központi kormányszerv, a bécsi Udvari Haditanács képviselője volt, kerületi generálisként a magyar rendek hadügyi jogkörét erősítette.

Mindez azt jelentette, hogy Zrínyi az 1540-es évektől haláláig egyszerre és folyamatosan állt a Magyar és a Horvát Királyság rendjei, illetve a bécsi udvar és a Habsburg-dinasztiából származó magyar királyok közös katonai és politikai szolgálatában. E különleges kompromisszumnak és többszörös kötődésének köszönhetően élete végén a Balaton és Dráva közötti törökellenes határvédelmet túlnyomórészt ő irányította. A Magyar Királyság és Habsburg-uralkodók érdekeit azonban saját érdekeivel is ügyesen egyeztette össze. A Szigetvárról kormányzott dél-dunántúli határvédelem ugyanis egyúttal muraközi és csurgói uradalmainak biztonságát is garantálta.

Összességében tehát néhány évtized alatt Zrínyi Miklós olyan országosan is igen befolyásos politikussá vált, aki eredeti horvát és új magyar hazája, illetve a Habsburg-dinasztia érdekeit a sajátjaival is képes volt összehangolni – ha nyilvánvalóan nem is mindig könnyen és problémamentesen. Mindezek közepette pedig családja felemelkedését is hosszú távra megalapozta.


A királyság és a monarchia arisztokráciájában


Az egykori horvát lovaskapitány két évtized alatt a Habsburg Monarchia nemzetek feletti elitjébe is bekerült. Másként fogalmazva: az 1566-ban közös horvát és magyar hazájáért hősi halált halt nagyúr – nem tévedés – a Magyar Királyság legaulikusabb arisztokratáinak egyike lett. Erről több dolog szemléletesen tanúskodik.

Elsőként: a monarchia székvárosában, a bécsi Freyungon vásárolt háza, melyhez hasonlóval ez időben a magyar udvari kancellária mellett csupán Nádasdy Tamás nádor és a császári udvarban nevelkedett Pethő János komáromi főkapitány rendelkezett. Másodszor: az előbb Habsburg Rudolf és Ernő főherceg bécsi udvartartásában apródként, majd II. Miksa császár (1564–1576) étekfogójaként szolgáló fia, György.

Legszemléletesebben mégis Zrínyi és fiai házasságai jelzik ezt. Zrínyi első frigyét 1543 júniusában még a török–szlavón határ közelében, a Zágráb megyei Ozalj várában az ősi horvát Frankopan (magyarosan Frangepán) család tagjával, Katarinával kötötte, de másodszorra 1564 szeptemberében már az osztrák–magyar határ védett szomszédságában, a Vas megyében fekvő, említett Monyorókerék várában, a cseh Eva z Rožmberkát (németesen Eva von Rosenberget) vette el.

Néhány esztendő múlva (1568) György fia Muraszombaton Anna von Arcót, a tiroli Pyrcho Graf von Arco és Széchy Margit leányát, majd másodízben (1577) a stájerországi Radkersburgban a stájer Sophie Barbara von Stubenberget vezette oltár elé. Sőt a szigetvári hős második házasságából származó fia (János) utóbb Csehországban, majd II. Rudolf császár (1576–1612) prágai udvarában nevelkedett, így neki is cseh felesége lett, Marie Magdaléna z Kolovrat személyében.

Bár e családnevek még a korszak kutatóinak egy része számára is keveset mondanak, önmagában már a Zrínyi-feleségek származási helyei (Tirol, Stájer-, Cseh- és Horvátország) is beszédesek: e házasságokkal a Zrínyiek a 16. század közepén kialakuló közép-európai, úgynevezett nemzetek feletti arisztokráciának is meghatározó tagjaivá váltak. E rokoni hálózatban ugyanis osztrák–német (Arco, Salm, Ungnad), cseh–morva (Pernštejn, Rožmberk, Kolovrat, Lobkovic) és magyar–horvát nagyúri családok (Frangepán, Székely, Széchy, Thurzó, Zrínyi) kötöttek sorozatos házasságokat, gyakran egymás fél- vagy mostohatestvéreit véve feleségül.

 

 

Csupán a Zrínyiek rokonait tekintve: a Rožmberkek és a Kolovratok a Cseh Királyság, a Stubenbergek Stájerország elitjének legfelső rétegébe tartoztak; a rokon Wolfgang Stubenberg ugyanakkor egyben a család cseh ágának alapítója is volt. Az Arcók és a Salmok közül pedig többen töltöttek be a 16. század közepi bécsi Habsburg-udvarban főméltóságot. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy Miklós és fia, György 1563 végétől már nemcsak magyar és horvát, hanem morva Inkolattal is rendelkeztek. Modern kifejezéssel élve Közép-Európa több államának, az Adriától egészen a cseh területekig szinte minden országnak „állampolgárai” lettek.

Ezzel egyidejűleg Zrínyi leányai révén páratlan erővel szilárdította meg famíliája helyét a Magyar Királyság főúri elitjében is. Hét leányát a kor legelőkelőbb magyar arisztokrata családjaiból (Balassi, Batthyány, Bánffy, Forgách, Homonnai Drugeth, Országh, Perényi, Thurzó) származó ifjak vették el. E nagyurak között Udvari és Magyar Kamara-elnököket (Thurzó Ferenc és Thurzó II. Elek személyében), valamint több országos főméltóságot (például Országh Kristóf országbírót vagy Batthyány Boldizsár királyi étekfogómestert) egyaránt találunk. Zrínyi említett két fiához hasonlóan pedig ifjúkorában majdnem minden veje is szolgált (apródként, étekfogóként, pohárnokként stb.) hosszabb-rövidebb ideig a bécsi udvarban.


Zrínyi vitathatatlan elismertsége


Mindez összességében nem jelentett mást, minthogy Zrínyi Miklós élete végére a Magyar Királyság arisztokráciájának legfelső, aulikus rétegével került igen szoros kapcsolatba, míg közvetlen felmenői és leánytestvérei még csupán a horvát és a szlavón nemesi elit tagjaival (Karlovics, Frankopan, illetve Tahy, Alapy), azaz a „régi pátria” vidékén házasodtak. Ennek családja további sorsa szempontjából alapvető jelentősége volt. A következő generációk tagjai pedig gondosan őrködtek azon, hogy a família megszerzett előkelő pozícióját a magyar–horvát politikai elitben hasonló házasságokkal őrizzék meg.

A kiváló horvát–magyar politikusnak és katonának egyáltalán nem kellett szégyenkeznie még előkelő közép-európai rokonai között sem. Az 1563 őszi pozsonyi országgyűlésen neve a Magyar Királyság legfőbb világi méltóságára, a nádor tisztére is felmerült. 1565 augusztusában pedig a Habsburg Monarchia legfőbb hatalmi reprezentációs eseményén, I. Ferdinánd bécsi gyászszertartásán ő vihette a Szent Korona másolatát (1. kép). Mindez óriási megtiszteltetés és egyúttal elismerés volt, miközben kiválóan tükrözte Zrínyi pályájának és stratégiaváltásának sikerét.

Ugyanezen a ceremónián ráadásul György fia vitte a Magyar Királyság zászlaját (lásd a 2. képen). Ez önmagában is jelképes volt: a kétnyelvű, magyar–horvát Zrínyi György (akinek utóbb tiroli és stájer felesége lett) a közép-európai Habsburg Monarchia 16. századi alapítójának bécsi gyászszertartásán Magyarország zászlaját emelte a magasba! De mindezek egyúttal jól mutatták azt is, hogy Zrínyi Miklósnak páratlan karrierjével egyidejűleg sikerült szilárdan megalapoznia családja helyét Magyarország és a Habsburg Monarchia politikai elitjében.

Szigetvár felmentésének lehetőségeiről

Végül az újabb kutatások ismeretében azok a koncepciók sem tarthatók, miszerint 1566 nyarán a bécsi hadvezetés szándékosan hagyta volna magára Zrínyit Szigetvár védelmében. Noha megfelelőbb utánpótlás természetesen elképzelhető lett volna, az esztendő nyarán Győrnél összegyűlt császári-királyi sereg szemére aligha vethető, hogy nem nyújtott segítséget a szultán ostromolta Szigetvárnak. A kor hadsereg-utánpótlási rendszerének és Magyarország útviszonyainak ismeretében a hatalmas távolság miatt erre reálisan sajnos semmiféle lehetőség nem mutatkozott.

Szigetvárt maximum Stájerország felől lehetett volna felmenteni (miként 1556 nyarán is történt), amire viszont az ottani főherceg, Habsburg Károly lehetőségei ugyancsak elégtelenek voltak. Bár nehéz kimondanunk, mégis rögzítenünk szükséges: 1566 nyarán a közép-európai Habsburg-államkonglomerátum katonai-anyagi lehetőségei nem voltak összemérhetők az ekkor már hetedik magyarországi hadjáratát vezető Nagy Szulejmán szultán (1520–1556) világbirodalmáéval. Ráadásul a győri táborban járvány is pusztított, ami tovább korlátozta a császári-királyi hadvezetés mozgásterét.

A közvélekedéssel ellentétben mégsem minden kontingens várakozott Győr alatt. A kiváló magyar politikai-családi kapcsolatokkal bíró, sőt magyarul is jól tudó Eck Graf zu Salm und Neuburg győri főkapitány (1560–1574) jelentős magyar könnyűlovas-csapatok élén előbb június elején felmentette az Arszlán budai pasa ostromolta Várpalotát, majd a hónap végén visszafoglalta az 1552 nyarától török kézen lévő Veszprémet, végül pedig Tata várát és két üresen hagyott szomszédját, Gesztest és Vitányt is. Mindezek komolyabb katonai sikerek voltak, hiszen a Balatontól északra megerősítették Magyarország védelmi lehetőségeit, a hamarosan ostrom alá vett Szigetvár sorsát ugyanakkor nem befolyásolhatták. Így a török torkában fekvő véghelyen Zrínyi reálisan nézve felmentő seregre aligha számíthatott. Magyar- és Horvátország egyik első politikusaként és egyik leggazdagabb birtokosaként ő mégsem a vár feladását, hanem a hősi halált választotta, ami páratlan emberi nagyságra vall.


Közép-Európa közös hőse


Összegezve megállapítható: a szigetvári Zrínyi Miklós, a horvát–magyar közös történelem egyik legismertebb hőse és legnagyszerűbb katonája egyszerre volt a Magyar és a Horvát Királyság országos és rendi elitjének, illetve a Habsburg Monarchia nemzetek feletti, dinasztiahű arisztokráciájának is egyik jeles tagja. A horvát grófból magyar arisztokratává emelkedő, elkötelezett törökellenes katonára és politikusra így joggal lehet büszke minden horvát és magyar, sőt osztrák és cseh állampolgár, minden zágrábi és csáktornyai, szigetvári és csurgói vagy éppen monyorókeréki lokálpatrióta. Egyszerre tarthatjuk tehát őt Horvát- és Magyarország, illetve az egykori Habsburg Monarchia, sőt Közép-Európa közös hősének.
 



A tanulmány az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport által elnyert Lendület kutatási projekt támogatásával készült.
 



Kulcsszavak: Zrínyi Miklós, Magyar Királyság, Horvát Királyság, Habsburg Monarchia, politikai elit, arisztokrácia, lojalitás, identitás
 


 

IRODALOM

Barabás Samu (közrebocsát) (1898–1899): Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. I. köt. Levelek. 1535–1565., II. köt. Levelek. 1566–1574., Oklevelek. 1534–1602. és Pótlék. 1535–1567. MTA, Budapest • WEBCÍM

Bartal Csaba et al. (szerk.) (2016): Zrínyi Miklós. A szigetvári hős. Múlt-kor, Budapest

Benda Kálmán (1993): Zrínyi Miklós a szigetvári hős. Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár

Bene Sándor – Hausner Gábor (szerk.) (2007): A Zrínyiek a magyar és a horvát históriában. Zrínyi, Bp

Bene Sándor – Ladić, Zoran – Hausner Gábor (ured.) (2012): Susreti dviju kultura: Obitelj Zrinski u hrvatskoj i mađarskoj povijesti. Zbornik radova. Matica hrvatska, Zagreb

Bessenyei József (2009): A hősi halál ereje. Adalékok mai Zrínyi Miklós képünk kialakulásához. In: Dobrovics Mihály (szerk.): A kívánt világosság. VI. Nemzetközi Vámbéry Konferencia. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 120–137.

Bůžek, Václav – Jakubec, O. – Král, P. (2009): Jan Zrinský ze Serynu. Životní příbĕh synovce posledních Rožmberků. Nakladatelství Lidové noviny, Praha

Damjanov, Jadranka (ured.) (2000, 2003): Zrinski i Europa. I–II. Društvo mađarskih znanstvenika i umjetnika u Hrvatskoj, Zagreb

Evans, R[obert] J[ohn] W[eston] (1979): The Making of the Habsburg Monarchy 1550–1700. An Interpretation. Clarendon Press, Oxford–New York

Kolarić, Juraj (ured.) (2011): Politička, kulturna i društvena djelatnost Zrinskih i Frankopana u Hrvatskoj. Zbornik radova sa znanstvenog skupa održanog u Čakovcu 6. i 7. listopada 2010 / Political, Cultural and Social Activities of the Zrinskis and Frankopans in Croatia. Conference Proceedings from the Scientific Conference Held in Čakovec on 6 and 7 October 2010. Zrinska garda Čakovec, Čakovec

Kruhek, Milan (1999): Posjedi i gradovi obitelji Zrinskih i Frankopana / Die Herrschaften und Schlösser der adeligen Familien Zrinski und Frankopan. Katalog izložbe. Hrvatski povijesni muzej, Zagreb

Kühlmann, Wilhelm – Tüskés G. – Bene S. (Hrsg.) (2009): Militia et Litterae. Die beiden Nikolaus Zrínyi und Europa. Niemeyer, Tübingen

Ladić, Zoran – Vidmarović, Đuro (ured.) (2007): Povijest obitelji Zrinski. Zbornik [radova sa znanstvenog skupa održanog u Zagrebu, 8-9 studenog 2004]. Matica hrvatska, Zagreb • WEBCÍM

Mesić, Matija (1866): Život Nikole Zrinjskoga sigetskoga junaka. Matica ilirska, Zagreb • WEBCÍM

Pálffy Géza (1999): A császárváros védelmében. A győri főkapitányság története 1526–1598. Győr–Moson–Sopron Megye Győri Levéltára, Győr • WEBCÍM

Pálffy Géza (2009): A három részre szakadt ország 1526– 1606. Kossuth, Budapest • WEBCÍM

Pálffy Géza (2014): Költő és hadvezér? A politikus, katona és költő–író Zrínyi Miklós különféle lojalitásai és identitásai. Hadtörténelmi Közlemények. 127, 4, 867–880. • WEBCÍM

Pálffy Géza (2016): A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Második, szövegében változatlan kiadás utánnyomása. MTA BTK TTI, Budapest • WEBCÍM

Rúzsás Lajos (szerk.) (1966): Szigetvári emlékkönyv. Akadémiai, Budapest

Salamon Ferenc (1865): Az első Zrínyiek. Heckenast, Pest
Sebestyén Gyula (1896): Zrínyi Miklós, a szigetvári hős.(Történelmi Könyvtár) Franklin-Társulat, Budapest

Sokcsevits Dénes (é. n. [2004]): Magyar múlt horvát szemmel. Magyar a magyarért Alapítvány–Kapu Könyvek, Budapest

Štefanec, Nataša (2001): Heretik Njegova Veličanstva. Povijest o Jurju IV. Zrinskom i njegovu rodu. Barbat, Zagreb • WEBCÍM

Székely Zoltán (2004): Nicolo Angielini 1566-os rajza Győr váráról és Miksa császár táboráról. Arrabona. 42, 2, 167–182. • WEBCÍM

Varga Szabolcs (szerk.) (2012): „Hír a dicső tettek ragyogása” Tanulmányok a Zrínyi család és Szigetvár kora újkori történetéből. Szigetvári Várbaráti Kör / Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület, Szigetvár

Varga Szabolcs (2015): Studije o povijesti Sigeta i obitelji Zrinski u 16. stoljeću. Virágmandula Kft., Szigetvár

Varga Zoltán (szerk.) (2010): Zrínyi Miklós élete és öröksége. A 2008. november 7–8-án Zrínyi Miklós születésének 500. évfordulója alkalmából Szigetváron rendezett konferencia előadásainak szerkesztett szövege. Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár

Winkelbauer, Thomas (2003): Ständefreiheit und Fürstenmacht. Länder und Untertanen des Hauses Habsburg im konfessionellen Zeitalter. I–II. Ueberreuter, Wien

 


 

 

Zrínyi Miklós leegyszerűsített családfája

 


 


1. kép • Zrínyi Miklós a magyar Szent Korona másolatával I. Ferdinánd császár és magyar–cseh király

bécsi gyászszertartásán, 1565. augusztus 6-án (© Wien Museum) <

 


 


2. kép • Zrínyi György a Magyar Királyság zászlajával I. Ferdinánd császár és király

bécsi gyászszertartásán, 1565. augusztus 6-án (© Wien Museum) <