Torday Emil a Néprajzi Múzeumban

Egyedülállóan fontos munkát tett közzé a Néprajzi Múzeum, amikor végre megjelentette Földessy Edina régen várt monográfiáját, amely Torday Emil, a talán legjelentősebbnek tekinthető magyar afrikanista (műveinek jegyzékét lásd: Biernaczky, 2012) nagy értékű közép-afrikai (kongói) néprajzi gyűjteményének Magyarországra került részét ismerteti, dolgozza fel. A kötetet egy számos, nemzetközi szinten is adatbeli és tudományos újdonsággal szolgáló, részletes bevezető tanulmány vezeti fel. (A kötethez egyébként a 2016-os évben a Néprajzi Múzeumban egy kamarakiállítás is kapcsolódik!)

Ha arra gondolunk, hogy a magyar kulturális és tudományos élet végre megmozdult, és egy régen várt „értékmentést” teljesített be, egyértelműen megalapozottnak tűnhet az olvasó számára lelkendezésünk a Földessy Edina jegyezte monográfia megjelenése fölött. Ennek jegyében elsőként azt kell kiemelnünk, hogy a szerző alapkutatási értékű eredményei többek között egy sor mítosz és félreértés eloszlatását teszik lehetővé, hiszen Torday életének első huszonöt évéről eddig csak igen halovány és bizonytalan ismereteink voltak.

Vagyis kiderült végre, hogy Torday valójában Böhm Emil néven született 1875. június 22-én Böhm Lajos biztosítási hivatalnok és a Csáktornyáról származó Mannheimer Erzsébet gyermekeként. Idősebb és fiatalabb fiútestvérével együtt 1890-ben belügyminisztériumi rendelettel a családnevet Tordaira változtatták. Az etnológussá lett Torday nevében szereplő y módosulás oka ismeretlen.

A családi név eredetével kapcsolatos feltárás mellesleg még inkább nevetségessé teszi azt a román próbálkozást, miszerint az első világháború után nevéből kiindulva családi birtokot ígértek Tordaynak a román állampolgárság felvétele esetére.

Sajnos iskoláiról továbbra sem tudunk sokat, amint egyetemi tanulmányairól sem. A külföldi források által oly gyakran megjelölt Münchent a Németországban egykor tanult külföldi egyetemisták névsora nem igazolja Földessy szerint (érdemes volna az egykori, vagy még ma is létező müncheni felsőoktatási intézmények okmánytárait is átnézni… persze az is lehet, hogy Torday afféle „szabad bölcsészként” járt be valamelyik egyetem előadásaira, és így ott eltöltött éveinek nem maradt nyomuk).

Torday személyes iratairól nem tudunk (megsemmisültek a világháborúban, vagy esetleg lánya gondatlansága miatt nem találhatóak), így utolsó reményünk kiadatlan, bár igen nehezen olvasható kéziratos hagyatékának és mindenekelőtt levelezésének feldolgozása lehet, amelyet tudomásunk szerint Szilasi Ildikó már megkezdett.

Földessyt lapozva azonban tudomásul kellett vennünk azt is, hogy sajnos továbbra se került igazán fény Torday afrikai érdeklődésének kialakulására. Már azon kívül, hogy azt vélhetően olvasmányai, David Livingstone és Henry Morton Stanley művei váltották ki (ezt sokan említik). Mindemellett a monográfia elkészítője egy újabb sajátos mozzanatról értesít bennünket e tekintetben. Mégpedig arról, „Olyan feltevés is született, hogy [Torday – B. Sz.] a magyarul is tudó horvát Dragutin Lermannal kerülhetett kapcsolatba, aki 1882 és 1896 között részt vett Stanley expedíciójában, és aki néprajzi gyűjteményt is összeállított…” És állítólag kettőjük között barátság is kialakult, amely ugyancsak hozzájárulhatott Torday döntéséhez, hogy Afrikába utazzon.

Földessy bevezető tanulmányának újabb értéke a három afrikai utazás objektív, adat- és ténybeli tévesztésektől mentes, ugyanakkor pontos és jól követhető összefoglalása, amelyben a kutatói tudatosság fokozatos erősödését is jól érzékelhetjük (a harmadik utat nyomon követő fejezetrész címe A tudományos expedíció…, ez önmagában is új megítélés).

Kár, hogy Földessy a három igen sikeres utat lezáró drámát (Tordayt 1909 őszén a hazautazás előtti napokban egy orrszarvú majdnem halálosan felöklelte, aminek következményeit élete végéig viselte) nem említi. Annál is inkább, mert a rövidre szabott életidő (56 év) ellenére is gazdag tudományos termés: nyolc könyv, mintegy száz

dolgozat (fele tanulmány, fele könyvismertetés), a számos előadás vagy akár Tormay Cécile három regényének angol fordítása is bizonyos értelemben ennek a balesetnek tudható be.

A felfedező utakat követő huszonkét év tudományos teljesítményének bemutatása viszont talán kissé soványabbra sikerült a kelleténél. Mindenesetre összefoglalóan megemlítjük, hogy Torday munkásságának teljes áttekintéséhez szükséges volna minden olyan tudományszak (a tágan értelmezett néprajz minden számos részterülete mellett a nyelvészet, történettudomány, földrajz, természetrajz, fizikai antropológia stb.) szemszögéből részletesen értékelni eredményeit, amelyeket gazdag gyűjtési hagyatéka érint.

A Torday emlékezete című fejezet rövidségét viszont egyáltalán nem kifogásoljuk, hiszen a jeles tudós bevonulása a magyar tudományosság panteonjába, hazai és külföldi recepciójának feltárása éppen Földessy itthoni méretekben mérföldkőnek számító műve megjelenésétől kezdve következhet be.

Az album ismertető szövegének legalaposabban kidolgozott része, összefüggésben a kiadvány alapvető céljával, nyilvánvalóan a Néprajzi Múzeumban őrzött tárgyak ismertető áttekintése (valamennyi illusztrációhoz kapcsolt rendkívül pontos, részletes, jelentős muzeológiai értékkel bíró tárgyleírással). Földessy jellegzetesen tárgyi etnológiai megközelítésben tárja fel a rendelkezésre álló gazdag anyagot. Először a gyűjtemény keletkezéséről esik szó, amelyet azoknak a népeknek (tizenkilenc kerül megnevezésre) a bemutatása követ, amelyektől a tárgyak származnak. Ezután következik az egyes tárgycsoportok részletes leírása: Textilek, viseletek, öltözetkiegészítők – Fából faragott háztartási és egyéb használati eszközök – Kerámiából és tökből készült tárgyak – Fonási technikák és fonott tárgyak – Fegyverek, szerszámok – A halászat, vadászat, földművelés, tűzgyújtás eszközei és a hangszerek – A vallási és rituális élet tárgyak, hatalmi jelvények – Játékok és élvezetek kellékei, hagyományos fizetőeszközök, a testápolás és gyógyítás eszközei.
Az albumban, ha nem tévedünk, mintegy száz tárgy, az anyag legjava került elhelyezésre, amelyek között néhány rendkívüli figyelmet érdemlő maszk, és igen szép fából készült szobor is helyet kapott.

Földessy tudománytörténeti áttekintésében hivatkozik arra, hogy a British Múzeumba került anyagban kb. 2500–3000 fotó található, míg a Magyarországnak juttatott gyűjteményrész 82 fotót tartalmaz. A monográfia apró hiányosságaként érzékeljük, hogy bár a kötet fotómellékletei, úgy látszik, zömmel ebből a szűkebb fotócsoportból kerülnek ki, szerzőnk velük különösebben nem foglalkozik, sőt, a mutatók között a kötetben közölt fotók listája sem található meg.

Nem elmarasztalásként, hanem a kötet által megvalósított jelentős értékeknek adózva említjük továbbá, hogy célszerű lett volna a mű elején vagy végén tartalomjegyzéket is elhelyezni – valamint azt is, hogy a színes térképek esetében a színválasztások és a grafikai megoldások folytán az érzékelni szükséges vizuális információk, sajnos, minden jószándék ellenére sem igazán tudnak eljutni az olvasóhoz. E technikai hiányosságokat egyébként egy esetleges új kiadás során könnyedén javítani lehetne.

Ám mint ezt ismertetésünk során folyvást érzékeltettük, Földessy Edina műve, a téma kimerítő feldolgozását jelentő monográfia, az új ismeretekben bővelkedő szakmai publikáció és a színvonalas illusztrációkban gazdag album szerepét is betölti, a Torday-kutatás – itthon legalábbis – új korszakát nyitja meg. Bár a benne rejlő, eddig hozzáférhetetlen anyagok dokumentációja, illetve a tanulmány számos új adata (különösen, hogy a kiadvány magyarul és angolul került megjelentetésre) a nemzetközi tudományos életben is minden bizonnyal jelentős figyelmet kelt majd. (Földessy Edina: Torday Emil kongói gyűjteménye. Budapest: Néprajzi Múzeum, 2015, 220 p.)

Biernaczky Szilárd

etnográfus, afrikanista
 

Torday Emil művei: Biernaczky Szilárd (2012): Torday Emil munkássága. Írásművek jegyzéke. AHU MATT, 1–9. No. 000000002 • WEBCÍM