Magyar Tudomány • 2016 10 • Várallyay György

A talaj az életminőség három alapvető tényezőjének (elegendő egészséges élelmiszer, tiszta víz, kellemes környezet) egyik meghatározó eleme. Ésszerű használata és védelme ezért a fenntarthatóság egyik össztársadalmi kulcskérdése (Lal, 2002; Németh et al., 2005; Németh – Várallyay, 2015; Várallyay, 2015).

A talaj mint multifunkcionális
természeti erőforrás

A talaj három specifikus, unikális tulajdonsággal rendelkezik:

• Feltételesen megújuló természeti erőforrás. (Greenland – Szabolcs, 1993; Németh – Várallyay, 2015; Várallyay, 2015). Ésszerű és szakszerű használata esetén nem tűnik el, állagában nem szűnik meg. Természetes megújuló képessége (resilience) révén képes bizonyos stresszhatások okozta károsodást/„sérülést” követően megújulni, s az eredetihez közeli (sőt esetleg kedvezőbb) állapotába visszatérni. Ez a megújuló képesség az élet(minőség) fenntarthatóságának egyik kulcskérdése, aminek azonban szigorú és nélkülözhetetlen (bár néha nehezen biztosítható, s gyakran átgondolatlanul elmaradt vagy elhanyagolt) feltételei vannak. De lehetséges! Bizonyítja ezt, hogy a talaj már jóval az ember Földünkön történő megjelenése előtt is végezte funkcióit (az akkor létrejött biomassza képezi alapanyagát mai fosszilis energiahordozóink, szén- és kőolajkészleteink kialakulásának) anélkül, hogy eltűnt vagy állagában megszűnt volna. Hacsak nem akadályozta „megújulását” ennek feltételeinek hiánya, elmaradása vagy szünetelése, természeti okok vagy átgondolatlan emberi tevékenység következtében.

• Termékenység. (Láng et al., 1983; Stefanovits, 1992; Szabolcs – Várallyay, 1978; Várallyay, 2003). Képes a talajban, a talajon vagy a talajjal egyéb kapcsolatban lévő élő szervezetek (biota, természetes növényzet, termesztett kultúrák) alapvető életfeltételeit (levegő-, víz- és tápanyagellátását) egyidejűleg, többé vagy kevésbé biztosítani.

• Multifunkcionalitás. (Várallyay, 2002; Várallyay, 2015). A talaj mint feltételesen megújuló természeti erőforrás:

(a) A növényi biomassza-termelés alapvető közege, a mezőgazdaság legfontosabb termelőeszköze, a bioszféra primer tápanyagforrása.

(b) Több természeti erőforrás (sugárzó napenergia, légkör, felszíni és felszín alatti vízkészletek, biológiai erőforrások) együttes hatását ötvözve és közvetítve biztosít közvetlen vagy közvetett „életteret” az élő szervezetek túlnyomó hányadának. A természet hatalmas biológiai reaktora, amely a földi lét egyik nélkülözhetetlen feltétele, a bioszféra pótolhatatlan mozaikja.

(c) Hő, víz és növényi tápanyagok, és – kényszerből – hulladékok és szennyező anyagok természetes raktározója. Ily módon képes a természet szélsőségeit – bizonyos mértékig – kiegyenlíteni, vagy legalábbis tompítani; az élővilág – bizonyos szintű – víz- és tápanyagellátását a raktározott készletekből rövidebb-hosszabb idejű víz- és tápanyag-utánpótlás nélküli időszakokra is biztosítani.

(d) A bioszféra nagy kiegyensúlyozó képességgel (puffer kapacitással) rendelkező eleme, amely egy bizonyos határig képes mérsékelni a talajt érő különböző stresszhatásokat, illetve azok káros következményeit.

(e) A természet hatalmas szűrő és detoxikáló rendszere, amely képes a talaj felszínére vagy a talajba jutó szennyező anyagoktól, s azok káros hatásaitól a talajt, a felszín közeli geológiai rétegeket és a felszíni és felszín közeli vízkészleteket „megvédeni”, s ez által azok sokoldalú hasznosíthatóságát lehetővé tenni.

(f) A bioszféra hatalmas gén rezervoárja, számos (inkább számtalan!) faj természetes élőhelye, így feltétele és biztosítéka a természet biológiai diverzitásának.

(g) Hordozza (fedi, őrzi, konzerválja) természeti örökségünk és történelmünk számos fennmaradt reliktumát, amelyek Földünk és társadalmunk múltjáról nyújthatnak értékes felvilágosítást.

(h) A talajra (vagy a talajba) épít az ember a talajból származó építőanyagokból; felszínén bányákat nyit; felszíne alól vizet, energiahordozókat és ásványkincseket termel ki; a felszínt szilárd burkolattal (soil sealing) vagy vízzel fedi, megakadályozva a természetes megújulást.

A felsorolt tulajdonságok és funkciók egyaránt fontosak, de azok mindegyikének zavartalan teljesítését nem lehet a talajtól elvárni. A különböző talajfunkciók fontossága, jelentősége, „súlya” térben és időben állandóan változott és változik ma is. Hosszú időn át csak a biomassza-termeléssel kapcsolatos funkciók voltak fontosak. Később felértékelődtek a környezettel, illetve a különböző emberi tevékenységekkel kapcsolatos funkciók. Egy-egy funkció (ki)használásának mértéke, módja ugyancsak roppant nagy változatosságot mutat az adott kor és hely társadalmi elvárásaitól, célkitűzéseitől függően. Gyakran egy másik – az adott helyzetben elhanyagolt vagy háttérbe szoruló (szorított) – funkció rovására, s ezzel kedvezőtlen, káros, néhány esetben súlyos (sőt katasztrofális) gazdasági, környezeti, sőt társadalmi következményeket okozva.

A talaj funkcióinak megvalósulását, azok zavartalanságát a talajtulajdonságok együttese határozza meg. Ez viszont a talaj anyag- és energiaforgalmi folyamatainak függvénye és eredménye. E folyamatok megismerése, hatásmechanizmusának tisztázása, meghatározó/befolyásoló tényezőinek és szabályozási lehetőségeinek feltárása tehát a korszerű talajtani tudomány alapvető célkitűzése, legfontosabb feladata (Németh et al., 2005; Németh – Várallyay, 2015; Várallyay, 2015).

A talaj multifunkcionalitásának, megújuló ké-pességének (rezilienciájának), termékenységének eredményességét, hatékonyságát a „felszín közeli geológiai képződmények – talaj – víz – biota – növényzet – felszínközeli atmoszféra” kontinuumban végbemenő abiotikus és biotikus transzport, transzlokációs és transzformációs folyamatok, illetve a talaj ezek hatására végbemenő víz-, anyag- és energiaforgalma határozzák meg (Várallyay, 1985).
A klasszikus magyar talajosztályozás ökoszisztémák múlt vagy jelenbeni hatása alatt végbemenő talajfolyamatokat tükröz. Nyelvünk gazdagsága roppant kifejező: erdőtalaj; mezőségi talaj; réti talaj; láptalaj; öntéstalaj; szikes talaj! Ezért kell megőrizni, továbbfejleszteni, pontosítani, s talajhasználati rendszerünket erre építeni (Stefanovits 1992).

Valamennyi folyamat megindulásában, alakulásában jelentős szerepet játszik a víz. Közvetlenül mint oldószer, reagens és/vagy szállító közeg, közvetve pedig, mint a talajképződésben jelentős szerepet játszó ökoszisztémák (bióta, természetes növényzet, termesztett kultúrák) nélkülözhetetlen életfeltétele (Láng et al., 1983; Várallyay, 2003; Várallyay, 2006).

A talaj multifunkcionalitását
akadályozó tényezők

A talaj multifunkcionalitását, agroökológiai potenciálját a Föld jelentős területein korlátozzák különböző gátló tényezők, amelyekről az 1. ábrán mutatunk be vázlatos összeállítást (Várallyay, 2013).
Bolygónk szárazföldjeinek csupán 11%-án nem jelentkeznek ilyen gátló tényezők. A talaj „fedése” és a más irányú földhasználat (soil sealing) ugyancsak hatalmas (és a felgyorsuló társadalmi fejlődés miatt sajnos ma is növekvő) területeket foglal el. Így a hasznosított területek kiterjesztése csak egyre kedvezőtlenebb természeti adottságokkal rendelkező (egyre több korlátozó tényezővel egyre súlyosabban érintett) területek felé történhet, ami egyre nehezebb és költségesebb kényszer.

Hazánkban a viszonylag és általában kedvező természeti adottságok ellenére is nagy területeken fordulnak elő talajtermékenységet gátló tényezők, mint ezt a 2. ábra szemléletesen tükrözi (Szabolcs – Várallyay, 1978; Várallyay, 2015).

A természeti adottságokhoz vagy alkalmazkodni kell (megfelelő területhasználattal, művelési ág és vetésszerkezettel, agrotechnikával), vagy – amennyiben lehet, szükséges és racionális – meg kell változtatni azokat meliorációval, talajjavítással, vízrendezéssel. Az ezirányú döntést a természeti viszonyok és az adott gazdasági, társadalmi helyzet diktálja, s ezt a kedvezőtlen következmények elkerülése érdekében célszerű figyelembe venni.

Talajdegradációs folyamatok

A talajdegradáció komplex folyamat, amely a talaj anyagforgalmának számunkra kedvezőtlen irányban történő megváltozását jelenti (Lal, 2002; Várallyay, 2006). Sokoldalúan káros következményei közül legfontosabbak a következők: talaj- és termőfelület-veszteség vagy felszabdalás; zavarok a talaj normális funkcióiban; kedvezőtlen változások a talaj anyagforgalmi folyamataiban, fizikai, vízgazdálkodási, kémiai, biológiai és agronómiai tulajdonságaiban; talajtermékenység-csökkenés; kedvezőtlenebbé váló talajökológiai körülmények a természetes növényzet vagy a termesztett növények számára → csökkenő biomasszahozam, kisebb termés; nehezebb mezőgazdasági hasznosíthatóság, növekvő termelési költségek; káros környezeti mellékhatások; kockázatos szennyező anyagok felhalmozódása a talajban, a felszíni és felszín alatti vízkészletekben és a táplálékláncban; tájrombolás.

Talajdegradációs folyamatok természeti okok (éghajlati és vízháztartási szélsőségek, domborzat, természeti katasztrófák) vagy a legkülönbözőbb emberi tevékenységek (mezőgazdasági és ipari termelés, bányászat, irracionális földhasználat, átgondolatlan és nem megfelelő agrotechnika), sőt az általános társadalmi fejlődés (település és infrastruktúrafejlesztés, urbanizáció, másirányú földhasználat) hatására egyaránt bekövetkezhetnek.
Előfordulásuk világprobléma, mint ezt a GLASOD (Global Assesment of SOil Degradation) Program részletes felmérései egyértelműen igazolták, rámutatva a különböző talajdegradációs folyamatok típusára, formáira; mértékére, súlyosságára; területi elterjedésére, kiterjedésére; sőt annak természeti és emberi tevékenységből adódó okaira is. A részletes felmérés tömörített összefoglalását tartalmazza az 1. táblázat (Oldeman et al., 1991).

A számszerű adatok által bemutatott talajdegradációs világkép szomorú helyzetet mutat, s súlyos veszélyekre hívja fel a figyelmet. A felmérés szerint a talajdegradációs folyamatok tovább károsítanak, fenyegetik talajkészleteinket, hisz a kiváltó okok, negatív stresszhatások köre egyre szélesedik, fenyegetésük egyre súlyosabb. A kiváltó okok és folyamatok megelőzésére, megakadályozására, mérséklésére irányuló védelmi intézkedések nem képesek (legalább) egyensúlyt tartani a folyamatok terjedésével, erősödésével. Pedig erre a különböző szintű talajvédelmi stratégiák keretében hatalmas erőfeszítések történnek. Igaz, a stratégiák körültekintő és alapos megfogalmazását nem mindig követi azok gyakorlati megvalósítása. Európa talajvédelmi stratégiájában a talajt fenyegető nyolc veszély került megfogalmazásra: 3. ábra (Várallyay, 2005).

Sajnos ezek a talajdegradációs folyamatok – kivétel nélkül – előfordulnak Magyarországon is, és korlátozzák talajaink multifunkcionalitását, kedvező agroökológiai adottságainkat. Közülük a legfontosabbak a következők (Szabó et al., 1999; Várallyay, 2006):

• Víz vagy szél okozta erózió.

• Savanyodás.

• Sófelhalmozódás, szikesedés.

• Fizikai degradáció: talajszerkezet leromlása, tömörödés, cserepesedés.

• A talaj vízháztartásának szélsőségessé válása: egyidejűleg fokozódó belvízveszély és aszályérzékenység.

• Biológiai degradáció: kedvezőtlen mikrobiológiai folyamatok, szervesanyagkészlet csökkenése.

• Kedvezőtlen változások a talaj biogeokémiai körforgalmában, elsősorban növényi tápanyagforgalmában.

• A talaj pufferképességének csökkenése, talajszennyeződés, környezeti toxicitás.

A talajdegradációs folyamatok bekövetkezése két tényező függvénye:

• a kiváltó ok karaktere (jellege, erőssége, tartama, valószínűsége, hatásmechanizmusa);

• a talaj környezeti érzékenysége (mégpedig nem általában, hanem különböző stresszhatásokkal szemben specifikusan).

A felsorolt degradációs folyamatok karakteréről, jellemzőiről, különböző fokozatának földrajzi elterjedéséről, azok okairól, kiváltó vagy befolyásoló tényezőiről, valamint megelőzésének, kiküszöbölésének, mérséklésének lehetőségeiről Magyarország 2005-ben megfogalmazott és publikált Országos Talajvédelmi Stratégia tartalmaz részletes adatokat, információkat (Németh et al., 2005).

Bármennyire is súlyos veszély a talajdegradációs folyamatok bekövetkezése, terjedése, súlyosbodása, a talajdegradáció – az esetek túlnyomó részében – nem óhatatlan és kivédhetetlen következménye a társadalmi fejlődésnek és a mezőgazdasági termelésnek. A degradációs folyamatok, valamint azok káros környezeti/társadalmi/gazdasági/társadalmi következményei többnyire megelőzhetőek, megszüntethetőek, vagy legalább bizonyos tűréshatárig mérsékelhetőek.

Mégpedig ebben a prioritási sorrendben! S itt kell a megbízható Prognózisokra (előrejelzés) alapozott Prevenció (megelőzés) Prioritásának Presztízsét (4P) kihangsúlyozni (Németh et al., 2005; Várallyay, 2000).

Lehet, hogy a megelőzés nem látványos tevékenység, nem eredményez közvetlen gazdasági hasznot, de vitathatatlanul eredményesebb, hatékonyabb, olcsóbb, kisebb kockázattal járó és biztonságosabb beavatkozás, mint a már bekövetkezett károk felszámolása (amelyre – ettől függetlenül – természetesen szintén szükség van).

A közvélemény, sőt gyakran a rövid távon gondolkodó döntéshozók is a kárfelszámolást favorizálják, hisz hatását látványosabban lehet bemutatni, mint a megelőzés hosszú távú befektetésének hasznosulását. Fájdalmas katasztrófák, haváriák szükségesek egy-egy probléma aggódó felismerésére és elismerésére. Ezek élveznek prioritásokat. Az akut problémák megoldására foganatosított látványos intézkedések mellett gyakran feledésbe, de legalábbis „takarásba” kerülnek a nem annyira látványos (de többnyire sokkal nagyobb területeket, több embert érintő) preventív intézkedések.

Ilyen intézkedések prioritásának indokoltságát csak megfelelő szakmai érvekkel lehet elfogadtatni. Ehhez pedig nélkülözhetetlenül szükségesek az alábbi lépések:

• a jelenlegi állapot és a veszélyeztetettség (környezeti érzékenység, toleranciaküszöb) jellemzése: adatbázis, monitoring;

• a jelenlegi helyzetet kialakító folyamatok felmérése; létrehozó tényezőinek, okainak és hatásmechanizmusának tisztázása (oknyomozó elemzés);

• a beavatkozási lehetőségek feltárása és várható hatásainak előrejelzése (impaktanalízis);

• a fenti „próbákat kiálló” alternatív megoldások módszereinek kidolgozása és gyakorlati megvalósítása.

Korlátozott vízkészletek,
szélsőséges vízháztartási helyzetek

A víz mint oldószer, reagens és szállító közeg, jelentős, gyakran meghatározó szerepet játszik a „geológiai képződmények – talaj–víz–biota–növény–felszínközeli légkör” kontinuum anyag- és energiaforgalmi folyamataiban; a talaj kialakulásában, változásaiban, degradációjában; termékenységében; környezeti érzékenységében (Várallyay, 2003).

A Föld vízkészletének csupán 2,6%-a édesvíz, ami különböző formákban van jelen, mégpedig nagyon szélsőséges tér- és időbeni eloszlásban. A szaporodó emberiség egyre nagyobb és egyre sokoldalúbbá váló vízigényét e korlátozott édesvízkészletekből kell(ene) egyre teljesebb körűen kielégíteni. Természetes tehát, hogy ezekért egyre élesebb harc folyik, s egyre sokoldalúbb erőfeszítések történnek azok minél jobb hatásfokkal történő hasznosítására, amelyben viszont még nagy lehetőségek rejlenek. Egyik ilyen lehetőség a víz talajban történő hasznos tározásának eddiginél jobb és hatékonyabb kihasználása.

Magyarország mint a hidro(geológiailag) gyakorlatilag zárt Kárpát-medence legmélyebb része átlagosan és viszonylag gazdag vizekben. Vízgazdálkodására mégis a szélsőséges vízháztartási helyzetek egyre nagyobb gyakorisága, tartama; súlyosodó gazdasági, ökológiai, környezeti, társadalmi következményei jellemzőek. A víz vagy túl sok (árvíz, belvíz, túlnedvesedés), vagy túl kevés (szárazodás, aszály), de csak ritkán optimális mennyiségű. Növekszik a belvízveszély és aszályérzékenység, gyakran ugyanazon a területen és esztendőben (Várallyay, 2006, 2013).

A lehulló csapadék a jövőben sem lesz több (sőt a prognosztizált globális felmelegedés következtében esetleg kevesebb) mint jelenleg, s nem fog csökkenni, sőt fokozódik annak tér- és időbeni variabilitása. Egyre növekvő gyakorisággal fordulnak elő heves, különböző halmazállapotú, nagyintenzitású záporok, zivatarok, felhőszakadások, roppant szeszélyes területi eloszlásban.

Márpedig távolról sem mindegy, hogy a lehulló „átlagos légköri” csapadék permetező eső, nagyintenzitású zápor, téli hó vagy éppen nyári jégeső formájában érkezik a talaj felszínére.

A Kárpát-medencében pedig, mint ezt az utóbbi évek szemléletesen, bár nagyon fájdalmasan igazolták az extrémen csapadékos 2010., a kétarcú 2011., az aszályos 2012., valamint a belvizes, majd Duna-árvizes 2013. év példáján, éppen ennek a szeszélyes változatosságnak van megkülönböztetett jelentősége, nem „igazodva” a naptár szerinti évszakokhoz, évszázados tapasztalatok alapján közmondásokban is megfogalmazott „népi időjóslási” dátumokhoz.

A 85–90%-ban szomszédos országokból érkező felszíni vizeink mennyiségének növekedésére sem lehet számítani, különösen nem a kritikus „kisvízi” időszakokban. Felhasználhatóságuk mértékét nemzetközi egyezmények szabályozzák, az országból kilépő vízfolyások garantálandó vízminőségével együtt.

Felszín alatti vízkészleteink ugyancsak nem termelhetők ki korlátlanul súlyos környezeti következmények nélkül, mint erre az utóbbi években a már-már katasztrofális következményekkel járó és „sivatagosodási tüneteket” okozó Duna–Tisza közi talajvízszint-süllyedés hívta fel a figyelmet. A mélyen elhelyezkedő talajvízből a gyökérzóna kapilláris vízutánpótlása nem biztosított. Nem is beszélve arról, hogy a Magyar Alföld alatti talajvizek jelentős hányada gyenge minőségű: nagy sótartalmú és kedvezőtlen sóösszetételű, ami felhasználási lehetőségeiket gyakran korlátozza, sőt kizárja, felszínközelbe emelkedésük pedig a másodlagos szikesedés veszélyével fenyeget.

Ilyen körülmények között megkülönböztetett jelentősége van annak, hogy – mint ezt a talaj vízgazdálkodási tulajdonságaira és nedvességforgalmára vonatkozó részletes és pontos adatbázisok és térképei számszerűen is igazolják – „Az ország legnagyobb kapacitású, potenciális természetes víztározója a talaj.” 0–100 cm-es rétegének pórusterébe az átlagos évi csapadék (550–600 mm) közel kétharmada (350–400 mm) egyszerre beleférne, s biztosíthatná a természetes növényzet és a termesztett kultúrák folyamatos vízigényének szinte zavartalan kielégítését. Ez azonban nincs mindig és mindenhol így, s talajaink vízháztartására, nedvesség- és anyagforgalmára a szeszélyes (emiatt nehezen kiszámítható és előre jelezhető) szélsőségesség a jellemző. Ennek okait és következményeit foglaltuk össze a 2. táblázatban (Várallyay, 2003, 2013).

Magyarország talajainak 43%-a kedvezőtlen, 26%-a közepes és (csak) 31%-a jó vízgazdálkodású. Ezt mutatjuk be a 4. ábra kördiagramján a közepes és kedvezőtlen vízgazdálkodás okainak feltüntetésével.

A részletes talajfizikai/vízgazdálkodási adatbázisban és térképeken mindezek a kategóriák természetesen pontos és számszerű jellemzőkkel és területi adatokkal együtt kerültek rögzítésre.

A nagy potenciális tározótér – szélsőséges vízháztartási helyzetek ellentmondás alapvető oka, hogy a talaj pórusainak hatalmas vízraktározó tere kihasználatlan. Kihasználását az alábbi tényezők akadályozzák:

• A talaj felszínére jutó víz talajba szivárgásának akadályozódása vagy lelassulása. Ezt okozhatja:

– a talaj pórusterének kisebb-nagyobb mértékű, esetleg teljes telítettsége (csapadékvíz, olvadékvíz, felszíni odafolyás vagy túlöntözés): „tele palack effektus”;

– a felszíni réteg fagyott volta (például egy fagyott talajfelszínre hulló hó gyors tavaszi olvadásából származó víz talajba szivárgásának akadályozódása): „befagyott palack effektus”;

– a talaj felszínén, ill. felszínközeli rétegeiben kialakult tömődött, igen lassú víznyelésű, közel víz-átnemeresztő réteg (tömör kőzet; talajfolyamatok eredményeképpen létrejött akkumulációs szintek; helytelen agrotechnika által „kialakított” erősen tömődött rétegek) megjelenése: „ledugaszolt palack effektus”.

• A talajba beszivárgott víz „átszaladása” a talajszelvényen, mélybe szivárgása a talaj gyenge víztartóképessége miatt: „lyukas palack effektus”.

• A talajba beszivárgott, s ott tározott víz erős kötődése a talaj szilárd fázisának elemeihez, hozzáférhetetlensége a növények számára: holtvíz-tartalom.

Fenti okok eredményeznek szélsőséges vízháztartási helyzeteket, jelentenek belvízveszélyt, fizikai vagy fiziológiai aszályérzékenységet, okoznak zavarokat a talaj vízháztartásában, anyagforgalmában és biológiai tevékenységében, csökkentve a termékenységet. A talaj potenciális víztározó képességének minél jobb kihasználásával eredményesen javítható a nagy kincset jelentő légköri csapadék hasznosulása, eredményesen csökkenthetők a talaj felszínére jutó víz lefolyási, párolgási és szivárgási veszteségei, s megelőzhető vagy csökkenthető a szélsőséges vízháztartási helyzetek kialakulásának valószínűsége, mérsékelhetők ezek káros következményei.

Mindent el kell követni tehát, hogy:

• a felszínre jutó víz minél nagyobb hányada jusson (szivárogjon) a talajba (megfelelő talajállapot biztosítása; felszíni lefolyás és párolgás csökkentése);

• a talajba jutó víz minél nagyobb hányada tározódjon a talajban (víztartó/vízraktározó képesség növelése, „szivárgási veszteségek” csökkentése);

• a talajban tározott víz minél nagyobb hányada váljon a növények számára hasznosíthatóvá („holtvíztartalom” csökkentése).

Ezzel válhat a talaj vízháztartás-szabályozása a talajfolyamatok túlnyomó részét kedvezően befolyásoló, s így a talaj természetes megújuló képességét, multifunkcionalitását biztosító intézkedéssé (Várallyay, 2003, 2013).

Talajfolyamatok szabályozása

A talaj funkcióképességét, funkcióinak zavartalanságát a talajtulajdonságok összhatása határozza meg, ami viszont a talajban végbemenő anyag- és energiaforgalmi, talajképződési és talajpusztulási folyamatok eredménye. A talajjal kapcsolatos minden tevékenység, ezen folyamatok megváltoz(tat)ását jelenti, a tudatos (bizonyos termelési célok vagy a talaj állagának megőrzése, termékenységének fenntartása vagy fokozása, valamint táj- és környezetvédelem érdekében történő) beavatkozások éppúgy, mint a legkülönbözőbb egyéb emberi tevékenységek ismert vagy ismeretlen, kívánatos vagy kedvezőtlen, káros (mellék) hatásai (Várallyay 2000).

A talajfolyamatok szabályozása a korszerű talajtan és talajhasználat egyik legfontosabb feladata, amelyre egyre inkább szükség van, de egyre inkább lehetőség is van rá. Bár az erősödő kedvezőtlen hatások kivédése, megelőzése egyre nehezebb, mégis ki lehet és kell mondani azt az alaptételt, hogy talajkészleteink minősége, funkcióképessége, termékenysége megőrizhető, fenntartható! Ez azonban nem megy végbe automatikusan, hanem állandó és tudatos tevékenységet követel. A szabályozás célja lehet a jelenlegi állapot (talajfolyamatok → talajtulajdonságok) fenntartása, stabilizálása; a kedvezőtlen, nemkívánatos változások megelőzése, valamely előzetes állapot visszaállítása; vagy a jelenlegi állapot valamely cél szempontjából kedvezőbbé tétele, javítása. A szabályozás (szabályozottság) kívánatos mértéke az időnkénti állapotellenőrzéstől kezdve a teljes szabályozásig igen sokféle lehet, de nem nélkülözhető.

A talajfolyamatok szabályozásának logikusan és szükségszerűen egymásra épülő lépéseit foglalja össze az 5. ábra (Várallyay, 2000).

Az ábra alapján megállapítható, hogy a talajfolyamatok átgondolt, megalapozott, ésszerű, eredményes és hatékony szabályozásához megfelelő információk szükségesek (Szabó et al., 1999; Várallyay et al., 2002):

• egzakt, megbízható, megfelelő pontosságú, lehetőség szerint mért és mennyiségi adatok a különböző, jól definiált talajtulajdonságokról, azok térbeli megoszlásáról és időbeni változásairól, mégpedig azok valószínűségi és gyakorisági értékeivel együtt;

• a talajban végbemenő anyag- és energiaforgalmi folyamatokról, az azokat meghatározó és/vagy befolyásoló tényezőkről és azok hatásmechanizmusáról;

• a talajfolyamatok szabályozásának, a talajtulajdonságok megváltoztatásának lehetőségeiről, feltételeiről, körülményeiről, esetleges korlátairól, valamint a célul kitűzött, illetve bekövetkező változások talajtani és környezeti hatásairól, következményeiről.

Mindez csak körültekintő és alapos hatáselemzések és reális prognózisok rendszerére alapozva lehet a kívánt mértékben céltudatos, eredményes és hatékony.

Zárókövetkeztetések

A mai korszerű talajtan legfontosabb célkitűzése a talajfolyamatok szabályozása (Várallyay, 2000, 2015). Ez biztosítja a talaj – mint fontos természeti erőforrás – megújulásának feltételeit, multifunkcionalitásának zavartalanságát, ami az élhető emberi lét fenntarthatóságának egyik prioritást érdemlő kulcsfeladata.

Kulcsszavak: talajképződés, talajfolyamatok, talaj multifunkcionalitása, talaj vízgazdálkodása, talaj anyagforgalma, talajtermékenység, multifunkcionalitást gátló tényezők, talajdegradációs folyamatok, talajfolyamatok szabályozása, fenntartható talajhasználat

IRODALOM

Greenland, D[ennis] J[ames] – Szabolcs I[stván] (eds.) (1993): Soil Resilience and Sustainable Land Use. CAB International. Oxon, UK

Lal, Rattan (ed.) (2002): Encyclopedia of Soil Science. Marcel Dekker, New York
Láng István – Csete L. – Harnos Zs. (1983): A magyar mezőgazdaság agroökológiai potenciálja az ezredfordulón. Mezőgazdasági, Budapest

Németh Tamás – Stefanovits P. – Várallyay Gy. (2005): Talajvédelem. Országos Talajvédelmi Stratégia tudományos háttere. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest • WEBCÍM

Németh Tamás – Várallyay György (2015): A természeti erőforrások fenntarthatósága. Mi van, ha nincs? Gazdálkodás. 3, 201–219. • WEBCÍM

Oldeman, L. Roel – Hakkeling, R. T. A. – Sombroek, W. G. (1991): World Map of the Status of Human-Induced Soil Degradation. (ISRIC Report 1990/07) Wageningen–UNEP, Nairobi • WEBCÍM

Stefanovits Pál (1992): Talajtan. Mezőgazdasági, Budapest (Az 1999-es kiadás • WEBCÍM)

Szabó J. – Várallyay Gy. – Pásztor L. – Suba Zs. (1999): Talajdegradációs folyamatok térképezése országos és regionális szinten térinformatikai és távérzékelési mód-szerek integrálásával. Agrokémia és Talajtan. 48, 3–14.

Szabolcs István – Várallyay György (1978): A talajok termékenységét gátló tényezők Magyarországon. Agrokémia és Talajtan. 27, 181-202.

Várallyay György (1985): Magyarország talajainak vízháztartási és anyagforgalmi típusai. Agrokémia és Talajtan. 34, 267–298.

Várallyay György (2000): Talajfolyamatok szabályozásának tudományos megalapozása. (Székfoglalók, 1995–1998. III.) MTA, Budapest, 1–32.

Várallyay György (2002): A talaj multifunkcionalitásának szerepe a jövő fenntartható mezőgazdaságában. Acta Agronomica Hungarica. (50 éves jubileumi különszám). 13–25.

Várallyay György (2003): A mezőgazdasági vízgazdálkodás talajtani alapjai. Egyetemi jegyzet. FVM Vízgazd. Osztály, Budapest–Gödöllő • WEBCÍM

Várallyay György (2005): Talajvédelmi stratégia az EU-ban és Magyarországon. Agrokémia és Talajtan. 54, 203–216. DOI: 10.1556/Agrokem.54.2005.1-2.15 • WEBCÍM

Várallyay György (2006): Soil Degradation Processes and Extreme Soil Moisture Regime as Environmental Problems in the Carpathian Basin. Agrokémia és Talajtan. 55, 9–18. • WEBCÍM

Várallyay György (2013): A talajok vízgazdálkodása. Magyar Tudomány. 174, 11, 1285–1292. • WEBCÍM

Várallyay György (2015): Soils as the Most Important Natural Resources in Hungary (Potentialities and Constraints). A Review. Agrokémia és Talajtan. 64, 2, 321–338. DOI: 10.1556/0088.2015.64.2.2 • WEBCÍM

Várallyay György (2015): Soil as a Multifunctional Natural Resource. Columella. 2, 1, 7–17. DOI: 10.18380/SZIE.COLUM.2015.1.9. • WEBCÍM

Várallyay György – Szabóné Kele G. – Marth P. – Karkalik A. – Thury I. (2002): Magyarország talajainak állapota (a talajvédelmi információs és monitoring rendszer (TIM) adatai alapján). Földművelésügyi Minisztérium Agrárkörnyezetvédelmi Főosztály, Bp.