Veszélyeztetett állatokról szóló hírekkel gyakran
találkozunk. Egy madárfaj vagy egy panda megmentése tömegek
figyelmét vonzza, hatására sokan csatlakoznak állatvédő
mozgalmakhoz, hogy segítsék a földi élet megóvását. A hírekben
gyakran szerepel az élőhelyek védelmének fontossága is, de
rendszerint kimarad belőlük, hogy az egyik kulcs a talaj védelme. A
talajé, ami a növények gyökerének támaszt, növekedésükhöz vizet és
tápanyagokat nyújt, és ami a környezetbe kerülő káros anyagokat
megszűri, átalakítja. A hírekben nem szerepel, hogy a földi élet
megóvása és erőforrásainkkal való fenntartható gazdálkodás egyik
alapvető eleme talajkészleteink megvédése a degradációs hatásokkal
szemben. Pedig egy olyan, emberi időléptékkel nem megújuló közegről
van szó, aminek területe és minősége, elsősorban a népességnövekedés
és gazdasági fejlődés következtében világszerte fogy, illetve romlik
(FAO, 2015).
Hazánk a világon az elsők között foglalta
jogszabályba a talajok védelmét, amikor az erdők fenntartásáról
hozott 1879-es törvényben a víz- és szélerózió, valamint a taposási
kár megelőzésére az erdőművelésben megkötéseket rendelt. Az akkor új
erdőtörvény ugyan jóval magasabb színvonalon állt a korábbi
erdőtörvényeknél, a hatósági ellenőrzés hiánya a gyakorlatban később
mégis súlyos gondokat okozott az erdők fenntartásában (Fekete,
1931). Mintha jelenleg is hasonló cipőben járnánk. Van egy, a
2007-es elfogadásakor előremutató törvényünk a termőföld védelméről,
ami megfelelő javaslatokat tartalmaz a talaj védelme érdekében,
mégis azt tapasztaljuk, hogy Magyarország európai viszonylatban is
az egyik leggyorsabb ütemben fogyasztja termőterületét és a maradék
termőföld is a szemünk előtt erodálódik, szennyeződik és szenved más
degradációs károkat.
A termőföld területi fogyásának egyik oka, hogy a
termőföld védelméről szóló törvényünk megengedő a termőföldek
belterületbe vonását, majd beépítését (talajfedést) illetően: csupán
annyit ír elő, hogy lehetőség szerint a rosszabb minőségű földeket
kell belterületbe vonni, egyszeri kompenzáció (ún. földvédelmi
járulék) befizetése mellett. Más országok szigorúbban szabályozzák a
kérdést. A német szövetségi talajvédelmi törvény (1998) a talaj
multifunkcionalitásának megvédése, illetve helyreállítása érdekében
a talajfedés felszámolására is kitér. A Kínai Népköztársaság
Termőföld-gazdálkodási törvénye (2004) pedig előírja, hogy a
művelésből kivont területeket más helyen, azonos területű és
minőségű egyéb használatú földek művelésbe vonásával kell
kompenzálni, és az azonos minőség biztosításához felmerülő
költségeket a termőföldet művelésből kivonó fizeti. Továbbá a
különböző szintű közigazgatási egységek állami adminisztrációs
szerveinek előírja, hogy a területükön fekvő földek közül határolják
le azt a legalább 80%-nyit, amely minősége miatt aztán a központi
földvagyon részét képezi, és további, szigorúbb szabályozás alá
esik.
Ma tehát a talaj jogszabályi védettsége sok országban szigorúbb a
hazánkban érvényesnél.
A talajvédelem nemzetközi szabályozása, a hazai
kezdetekhez hasonlóan, szintén a talajerózió elleni küzdelemmel
kezdődött. Az első, kifejezetten a talajok védelmére irányuló
törvényt az USA szenátusa hozta. A nemzetközi referenciaként kezelt
1935-ös talajvédelmi törvényt Roosevelt elnök a következő kijelentés
kíséretében írta alá: „Egy olyan intézkedést hagyok jóvá, amely
létfontosságú közérdekek védelmét segíti, nemcsak mára, de a
következő generációk számára is”. A talajok védelmét a mezőgazdasági
termelők érdekeivel összhangban meghatározó törvénnyel hozták létre
az USA Talajvédelmi Szolgálatát is (1994 óta a Természeti
Erőforrások Védelmének Szolgálata), ami számos ország hasonló állami
szervének jelentett és jelent mintát. Az állami talajvédelmi
szolgálatok közül ugyanakkor nem az USA-é volt az első. Ezt
évtizedekkel előzte meg az 1907-es alapítású Izlandi Talajvédelmi
Szolgálat, ami a mai napig a szigetország talajokért felelős szerve,
és többek között az ENSZ termőföld-javítási továbbképzési
programjának (Land Restoration Training Program) is tagja.
Míg az USA szövetségi államainak helyi
szabályozásai mellett szövetségi szinten is szabályozták a
talajvédelmet és talajvédelmi szolgálatot hoztak létre, az Európai
Unió egészében az ilyen irányú törekvések ellenére máig nincs
egységes talajvédelmi szabályozás. Az EU tagállamaiban meglehetősen
változatos a helyzet. Vannak olyan országok, ahol van törvényi
szabályozása a talajvédelemnek, amit talajvédelmi hatóság felügyel,
valamint talajmonitoring rendszer is működik, van, ahol ezek
valamelyik eleme hiányzik.
Az EU egészében a talajvédelemnek csak egyes
részelemei kerültek bele különböző ágazati programokba és
jogszabályokba. A közös agrárpolitika lehetőséget ad a
talajvédelemhez is kötődő támogatásokra (Magyarországon többek
között talajvizsgálathoz és tápanyag-gazdálkodási tervhez kötötten).
A szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználását a környezet és
különösen a talaj védelme érdekében szabályozó (86/278/EGK sz.)
irányelv jelenti a talajokkal közvetlenül foglalkozó hatályos
közösségi jogszabályt. A 86/278/EGK irányelv célja oly módon
szabályozni a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználását, hogy a
szennyvíziszap-elhelyezés megfelelő gyakorlatával elkerülhetők
legyenek a termőföldre, növényzetre, illetve az állatokra és az
emberre gyakorolt negatív hatások. Az irányelv a talajok
nehézfémtartalmának káros feldúsulásának kíván gátat szabni, amikor
előírja az egyes nehézfémek (Cd, Cr, Cu, Hg, Ni, Pb, Zn,)
megengedhető lehetséges koncentrációját a mezőgazdasági hasznosítású
talajokban, illetve az ezeken elhelyezendő szennyvíziszapokban. Az
irányelv a tolerálható koncentrációk pontos meghatározását és a
kihelyezhető szennyvíziszap mennyiségének meghatározását a
tagországokhoz utalja. Talajvédelmi vonatkozású, de vízvédelmi
célokat szolgáló jogszabály, a vizek mezőgazdasági eredetű
nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 91/676/EGK irányelv.
Az irányelv előírja a tagállamok számára az úgynevezett
nitrátérzékeny területek kijelölését a kijelölés szempontjainak
megadásával, és a vízvédelmi célokat szolgáló helyes mezőgazdasági
gyakorlat meghatározását, melyeket a nitrátérzékeny területeken kell
kötelezően alkalmazni. Az irányelv a helyes mezőgazdasági gyakorlat
elemeit írja elő, a részletszabályokat a tagállamok határozhatják
meg, viszonylag szorosan előírt keretek közt. A helyes mezőgazdasági
gyakorlat bizonyos elemei talajvédelmi célokat is szolgálnak,
például a lejtős területeken történő trágyakijuttatás szabályai az
erózió elleni védekezést is segítik.
A földtani közeg védelmét, így a talajokat is
érinti a felszín alatti vizek szennyezése, valamint állapotromlása
elleni védelemről szóló 2006/118/EK irányelv, a környezetszennyezés
integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló 2008/1/EK irányelv,
valamint a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv, ami a
környezeti károk megelőzésének, illetve felszámolásának kérdéseit
szabályozza.
Az említett közösségi jogszabályok a talajvédelem
egy-egy területén határoznak meg intézkedéseket, de egy átfogó, a
talajok mint multifunkcionális képződmények és természeti
erőforrások védelmét előíró jogszabály mindmáig nem került
elfogadásra.
Az Európai Bizottság 2006-ban terjesztette elő a
négy elemből álló Tematikus Talajvédelmi Stratégia (EB, 2006)
javaslatát, benne a talajok védelmét szabályozó irányelvtervezettel.
A Talajvédelmi Stratégiában közzétett négy cselekvési terület a
következő:
• keretjogalkotás a talajvédelem érdekében a
fenntartható talajhasználat elsődleges céljával;
• a talajvédelem beépítése a tagállami és
közösségi politikák kidolgozásába és talajvédelmi intézkedések
foganatosítása azok végrehajtása során;
• a talajvédelem egyes területein meglévő
ismereti hiányosságok megszüntetése az Európai Unió és a nemzeti
kutatási programok által támogatott kutatások révén;
• a nyilvánosság figyelmének felhívása a
talajvédelem jelentőségére.
A keretirányelv tervezete az erózió, a
szervesanyag-csökkenés, a tömörödés, a szikesedés és a
földcsuszamlások kockázatának kitett területek azonosítását,
nyilvánossá tételét, továbbá a kockázat csökkentését szolgáló
intézkedési programok/csomagok meghatározását írta volna elő. Ezen
túlmenően, a tagállamoknak a szennyezett területek nemzeti jegyzékét
is össze kellett volna állítaniuk, és ezen területek remediációját
meghatározott ütemterv szerint el kellett volna végezniük, valamint
a talajszennyezés megelőzése érdekében kötelesek lettek volna
rendeleteket hozni a veszélyes anyagok talajba jutásának
korlátozására.
Az Európai Parlament támogatta a bizottság
javaslatát, de az Európa Tanácsban öt tagállam (Ausztria, Egyesült
Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország) blokkoló
kisebbsége megakadályozta a javasolt jogszabály elfogadását. Az
irányelvjavaslatot, hosszas tárgyalássorozatot követően és közel tíz
év elteltével végül az Európai Bizottság visszavonta. Ugyanakkor a
Talajvédelmi Stratégia másik három eleme továbbra is érvényben van,
így a talajvédelem más jogszabályokba integrálására is folyamatosak
az erőfeszítések.
A legújabb törekvések arra irányulnak, hogy a
talaj erőforrás jellegének kihangsúlyozásával készüljön egy
közösségi irányelv, amely a talajban rejlő lehetőségek biztosítását
védené, összefüggésben az élelmiszerbiztonsággal, klímaváltozással
és biológiai sokféleséggel is. Az előkészítés alatt álló Termőföld
mint erőforrás (Land as a Resource) akciójavaslat (EB, 2016) a
folyamatban lévő nemzetközi kezdeményezésekre is épít. Ilyen
kezdeményezés az ENSZ ún. Zero Net Land Degradation programja
(UNCCD, 2012), amely olyan területhasználatot irányoz elő, ami a
talajdegradáció megelőzésével vagy az esetleges degradációt
kompenzáló rehabilitációval a vizsgált területen összességében nem
jelent talajdegradációt.
Az újabb európai Termőföld mint erőforrás
akciótervben, ugyanúgy, mint a Tematikus Talajvédelmi Stratégiában
is, kiemelten szerepet kap a talajfedés elleni küzdelem. Mivel a
talajfedés felszámolja a talajok multifunkcionalitását, ezért ellene
a tagállamoknak fel kell lépniük, például a zöldmezős beruházások
helyett a barnamezős területek rehabilitációjának ösztönzésével.
A degradáció (köztük a talajfedés) megállításán
túlmenően a Termőföld mint erőforrás program a termőföldhasználati
funkciókból származó társadalmi és gazdasági előnyök optimalizálását
is célul tűzte.
Ugyancsak a talaj sokoldalú funkcióinak
fenntartható kiaknázását hirdeti a Megújított Talaj Világkarta (FAO,
2015), amely preambulumában kiemeli, hogy a talajokra gyakorolt
káros emberi hatás olyan kritikus szintet ért el, amely a
társadalmak elszegényedésével fenyeget. Az okszerű talajhasználattal
nemcsak a fenntartható mezőgazdálkodás teremthető meg, de a
klímaszabályozás és az ökoszisztéma-szolgáltatások lehetőségei is.
Ebben az egyéneknek, kormányzati szerveknek és nemzetközi
szervezeteknek is jól körülhatárolható felelősségük van, amiket a
karta részletesen felsorol.
Új megközelítésű, a partnerség elvét előtérbe
helyező kezdeményezés a Világ Talajpartnerség (Global Soil
Partnership), mely a FAO égisze alatt alakult meg 2011-ben.
Létrehozását az a gondolat vezérelte, hogy a világ talajkészletei
végesek, és megőrzésük kritikus a világ növekvő népességének
élelmiszerrel való ellátása céljából. A kezdeményezés célja, hogy a
világ talajai egészségesek és termékenyek legyenek, melyek
segítségével élelmezésbiztonsági és élelmiszerbiztonsági
követelmények is teljesülnek, tehát képesek legyenek a világ növekvő
népességének egészséges élelmiszerrel való ellátására. A partnerség
elvei közé tartozik ugyanakkor az is, hogy az egyes országok saját
erőforrásaival való rendelkezésének joga nem sérülhet. A partnerség
a tagok önkéntes vállalásain és munkáján alapul. Ez magában foglalja
a fenntartható talajhasználat irányelveinek kidolgozását, a talajok
állapotának figyelemmel kísérését, a talajokkal, a talajvédelemmel
kapcsolatos kutatási eredmények és jó gyakorlatok megosztását. A FAO
a titkárság és az ún. Healthy Soil Facility pénzügyi alap
működtetésével járul hozzá a partnerség munkájához. A munka
elsődlegesen a FAO-régiók szerinti regionális talajpartnerségekben
történik. A Magyarországot is magában foglaló európai régió
regionális talajpartnersége 2013-ban alakult meg. |