Ha meg akarjuk érteni, mit is jelent a digitális
filológia a 21. században, történeti összefüggésbe kell helyezni a
kérdést. Hogy miként változtak meg az elmúlt évtizedekben a hálózati
kultúra (Manuel Castells) kialakulásával párhuzamosan a filológusok
elvárásai, hozzáállásuk a számítógéphez, illetve hogyan alakult ki
egy új interdiszciplína: a computer humanities és egy új kulturális
jelenség, a digitális kulturális örökség, jelen keretek között nincs
mód kifejteni (Palkó, 2015). Két csomópontot emelnék ki csupán ebből
az izgalmas történetből. Hans Walter Gabler, amikor elkészült a
híres és vitatott Ulysses-kiadással, kijelentette, hogy ezt a
kiadást lehetetlen lett volna elkészíteni a számítógép segítsége
nélkül. Ez még akkor is figyelemre méltó tény, ha tudjuk, a
Gabler-féle nyomtatott kiadás valójában konzervatív elvekre épült,
és távol áll a nyitott szöveg ideáljától, amelyet már a hetvenes
években is összefüggésbe hoztak a számítógép filológiai szerepével
(Gabler, 1989; McGann, 1989).
A másik, ha teszik, szimbolikus csomópont,
amelyet kiemelnék a digitális filológia történetéből, voltaképpen
még nem is nyert történeti távlatot. 2015-ben tette közzé Alois
Pilcher, a bergeni Wittgenstein Archives (WAB) vezetője azt a
Wittgenstein Nachlass-kiadást, amely már teljes egészében a
szemantikus web technológiáján alapul (Tóth, 2010; Pichler, 2015). A
WAB a kilencvenes évektől vezető szerepet játszott a digitális
filológia világában a CD-kiadással és a központ akkori vezetője,
Claus Huitfeldt publikációival (Huitfeldt, 1994/95).
Két éve indította útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum
– építve a Digitális Irodalmi Akadémia tapasztalataira – az MTA BTK
Irodalomtudományi Intézetével együttműködve a DigiPhil projektet. Az
itt szerzett tapasztalatok alapján – miközben a projekt jelenlegi és
jövőbeli tartalmait, tevékenységtípusait és módszereit ismertetem –,
megpróbálom kiemelni, hogy melyek a digitális kulturális örökség,
azon belül a digitális filológia 21. századi gyakorlatának
kulcsfogalmai, alapelvei és trendjei.
A DigiPhil-t – teljes nevén Tudományos
szövegkiadások, bibliográfiák és kutatási adatbázisok online
tudástára – az Irodalomtudományi Intézet szakmai partnerségével és a
Grazi Egyetem Zentrum für Informationsmodellierung intézetével
együttműködésben alakítottuk ki. Jelenleg a DigiPhil (URL1)
keretei között mintegy kétezer könyvoldalnyi tudományos szövegkiadás
jelölőnyelvi átírását tesszük közzé, és ezer fakszimile oldalt
szolgáltatunk nagy felbontású képek formájában. Az elkövetkező
két-három évben a már rendelkezésre álló pályázati forrásokból
mintegy tízezer fakszimile oldalt töltünk föl, illetve az ezekhez
tartozó jelölőnyelvi szövegátírásokat készítjük el. A már
feldolgozottak mellett további kritikai kiadásokat szeretnénk
digitalizálni, egyik legfontosabb tervünk az Arany János emlékévre
(2017) az Arany János kritikai kiadás digitalizálása.
A DigiPhil három párhuzamos alprojekttel kezdte
meg a tudományos szövegek közzétételét. A Kassák Múzeum tudományos
műhelye az avantgárd periodikák nemzetközileg is növekvő
(el)ismertségű kutatóhelyévé vált az elmúlt években. A műhellyel
együttműködve indítottuk el a Kassák Lajos által szerkesztett
avantgárd folyóiratok online szolgáltatását. Jelenleg a szolgáltatás
elérhetővé és kereshetővé teszi A Tett teljes anyagát fakszimilében
és átírásban is. A következő időszak a tudományos jegyzetek
elkészítéséé (a kutatócsoport annotált kiadást tervez). Az MTA–ELTE
Kosztolányi kritikai kiadás műhellyel együttműködve tettük közzé az
Aranysárkány kritikai kiadást, amely tartalmazza a regény
kéziratának, kéziratos jegyzeteinek genetikus, a kézirat
alkotásfolyamatát rekonstruáló komplex átírását, valamint az első
nyomtatott kiadások betűszintű összeolvasását mintegy ezer oldal
terjedelemben (Parádi Andrea, illetve Bengi László munkája). Hasonló
terjedelmű és összetettségű az Édes Anna kritikai szövegkiadás,
amely 2016 végéig kerül a nagyközönség elé online formában: a
nyomtatott kiadás javított, bővített verziójaként. Megállapodtunk a
kutatócsoporttal, hogy az összes általuk kiadott Kosztolányi
kritikai kiadás a DigiPhil-en jelenik majd meg, az Esti Kornél kötet
szintén az év végéig. Egy másik életmű kritikai kiadása, Mikszáth
Kálmán összes művének két kötete, a 39-es és a 42-es szintén
elérhető a DigiPhil weboldalán (URL1),
és dolgozunk a 43. kötet közzétételén is. Ezek Mikszáth novelláinak
különféle szövegváltozatait, azok összehasonlítását, illetve a
keletkezésükre vonatkozó jegyzeteket, tanulmányokat tartalmazzák,
Hajdu Péter rendezte őket sajtó alá.
A negyedik alprojekt, amely 2015-ben indult,
szorosabban kötődik a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéhez.
Megkezdtük Móricz Zsigmond kiadatlan világháborús naplóinak (Tükör)
feldolgozását, amely 4–5000 oldal terjedelmű kézírásos korpusz, s
ennek annotált kiadását készítjük el. Különleges kihívás a
textológusok számára, amikor nehezen olvasható szövegek átírását
teszik közzé. A Tükör szöveg fakszimiléje önmagában nem teszi
lehetővé, hogy a köz- és tudományos érdeklődésre számot tartó
naplószöveg beépülhessen a Móricz-életmű olvasásába, hiszen a
kézírás helyenként még az életmű szakértőjeként ismert és a
projektet vezető Cséve Anna számára is nehezen olvasható. A
jegyzetekkel ellátott átírás az egyetlen módja annak, hogy ez az
értékes szöveg az irodalmi köztudat részévé válhasson. Hasonló
célokkal ez év elején indul a Móricz Zsigmond-levelezés kritikai
kiadása egy OTKA-projekt keretei között: mintegy tízezer levél
adatainak publikálását és egy részük teljes szövegű közzétételét
végezzük el. A fakszimile kiadás mellett betűhű átiratot, illetve
kritikai jegyzeteket is készítünk.
Egy projektet mindig minősít, hogy saját
módszertanát, álláspontját és rejtett elméleti előfeltevéseit
képes-e reflexió tárgyává tenni. Ennek tudatában – ez a DigiPhil
ötödik alprojektje – vállalkoztunk arra, hogy a Ráció Kiadó
engedélyével és a szerkesztők közreműködésével digitálisan is
közreadjuk, és így a szélesebb közönség számára is elérhetővé tegyük
a Metafilológia című hiánypótló fordításkötetet, amely mintegy 1500
oldalnyi filológiaelméleti szakirodalmat tartalmaz (Kelemen et al.,
2014).
Az idáig felsoroltak képezik a DigiPhil
szövegközreadó tevékenységének gyakorlati alapját, de a tudományos
szövegkiadások, kritikai, illetve annotált szövegkorpuszok
közreadása csak egy a projekt négy tevékenységi típusa közül. A
második, amely a szövegek intelligens kereshetővé tételét szolgálja:
az adatgazdagítás, illetve a kutatási adatok adatbázisba rendezése.
Adatgazdagításon – a szemantikus web szemléletének megfelelően – a
primer és szekunder szövegekben fellelhető nevek (személynevek,
intézménynevek, földrajzi nevek) azonosítását és publikált
névterekkel (tezauruszok, ontológiák) való összekötését értjük. Az
irodalomtudományi relevanciájú adatokat, mindenekelőtt a
bibliográfiai utalásokat adatbázisba rendezzük, ami olyan annotált
(vagyis a szakértő által jegyzetekkel ellátott) bibliográfiák
létrehozását teszi lehetővé, amelyek – a könyvtári adatkezelő
szoftver terében létrejövő kapcsolati háló révén – egészen újszerű
kérdésekre képesek választ adni. Arany János, József Attila és
Kosztolányi Dezső bibliográfiájának készítését kezdjük el idén a
kritikai kiadást készítő műhelyek szakértőinek segítségével. A
harmadik tevékenységtípus az úgynevezett aggregáció. A DigiPhil
projekt a világ legnagyobb kulturális tematikájú adatbázisának, az
Europeanának aggregátora, vagyis az általunk szolgáltatott anyagokat
leíró adatokat eljuttatjuk az Europeana szolgáltatásába, hogy minél
szélesebb kutatói olvasóközösség érhesse el azokat. Ugyanakkor
nemcsak a DigiPhil saját anyagairól gyűjtünk adatokat, hanem más, a
publikációt saját eszközökkel végző szövegkiadó műhelyekkel is
együttműködünk. Ennek az együttműködésnek a keretei között a nem a
DigiPhil-en megjelent tudományos szövegkiadások metaadatait a saját
oldalunkon közzétett anyagokkal együtt kereshetővé tesszük, illetve
a metaadatokat eljuttatjuk különböző nemzetközi adatbázisokba, hogy
ne csak a lokális közzététel helyén lehessen elérni őket, hanem
szélesebb körben is kereshetővé váljanak. Jelenleg – a Klasszikus
magyar irodalmi textológiai kutatócsoport aktív közreműködésével –
Gyöngyössi János művei elektronikus forráskiadásának leíró adatait
dolgozzuk fel. A tervünk az, hogy a minél szélesebb körből
összegyűjtött adatokat (leíró, bibliográfiai adatok, teljes szövegek
indexelt állományai, annotációk) közös felületen tegyük kereshetővé.
A prototípus a DigiPhil keresőoldalán (URL2)
érhető el.
A negyedik tevékenységtípus az annotáció.
Természetesen a szövegkiadások maguk is tartalmaznak tudományos
jegyzeteket, ám az ún. szemantikus annotáció eszközével a már
publikált, zárt korpuszok utólagos, online és kollaboratív
annotációja is lehetővé válik, méghozzá úgy, hogy ezek a
megjegyzések a szövegekkel egyenértékű módon stabilan
hivatkozhatóak, és intelligens kereséssel válnak elérhetővé.
Történeti, régi szövegkiadások vagy akár periodikák válhatnak úgy
jegyzetelhetővé, hogy a munkát a kutatócsoportok szakértői online
eszközökkel távolról végzik.
*
A következőkben három olyan problémakört érintek, amelyek – bár nem
jelentenek újdonságot a számítástechnika történetében –, a digitális
kulturális örökség 21. századi világában új megvilágításba kerülnek.
Az első ilyen probléma az adatbiztonság és a hosszú távú megőrzés
kérdése. Az anyagi hordozó megsemmisülésének veszélye mindig
kísértette az írásrendszerekre épülő kultúrákat, ám az elektronikus
jeltovábbítás korában a probléma egészen új arcát mutatja. Az
adatok, mivel a számítógép fekete doboza nem enged közvetlen
bepillantást a tárolás konkrét lokalitásába, láthatatlanul íródnak
és törlődnek. A számítástechnika hőskorában ezért az adatvesztéstől
való félelem uralta a digitális kulturális örökség világát. A
virtuálisan korlátlan tárolókapacitás, a felhőalapú számítástechnika
jelenében sokkal inkább az észrevétlen adatmódosulástól, a véletlen
újraíródástól kell tartanunk. Mindez arra a köznapi tapasztalatra
emlékeztet, amikor különböző számítógépeken írjuk „ugyanazt” a
dokumentumot, és egy adott pillanatban képtelenek vagyunk eldönteni,
hogy melyik az aktuális verzió a kópiák sokaságából.
A gyorsuló ütemben növekvő digitálisan
hozzáférhető dokumentummennyiség egy másik veszélyt is magában rejt:
hogyan biztosítható, hogy azok a szövegek, amelyeket közzéteszünk,
megtalálhatóak legyenek a verbális információ tengerében. Mindkét
problémára léteznek kész megoldási módszerek. A szemantikus
technológiák az utóbbi veszélyre (állapotra?) adott válaszként is
értelmezhetőek: a szabványos és hierarchikusan strukturált,
hálózatba rendezett metaadatokkal radikálisan javítható a releváns
találatok aránya. Az adatvesztés és észrevétlen adatmódosulás
veszélyétől pedig az aprólékosan kidolgozott ajánlások óvhatnak
bennünket, amelyeket jelentős memóriaintézmények, illetve intézményi |
|
konzorciumok alkottak meg a digitális adatok
védelmére. A DigiPhil projekt a Data Seal of Approval Guidlines
(DSA) ajánlásainak megfelelően építette ki belső adatbiztonsági
szabályzatát. Ez elsősorban az infrastruktúra felépítésére
vonatkozik, az ezen belüli egyes feladatokat célszoftverek végzik. A
munka kezdetétől verziókövető szoftver segítségét vesszük igénybe,
hogy ne csak az aktuális verziót lehessen mindig megtalálni, hanem
vissza is lehessen követni a szövegek módosulásait. A módosítások
mindegyike információt tartalmaz a rendszerben a módosítást
végrehajtó személyről és a változtatás időpontjáról is. A
közzétételre kész verziót ezután repozitori (repository) szoftverbe
töltjük át, amely kifejezetten digitális objektumok kezelésére
használatos célszoftver: az objektumok adminisztrálására,
archiválására, karbantartására, metaadatolására, közzétételére és
kereshetővé tételére terveztek. A repozitori szoftverek maguk is
képesek verziókövetésre és archiválásra is, de biztonságosabb ezen
funkciók szétválasztása. Magát az archiválást – az adatbiztonsági
ajánlásoknak megfelelően – több lépcsőben kell végezni, napi, heti,
havi ciklusokat különböztetve meg. Az adatokat adott periódusonként
hosszú távú adatmegőrzésre kialakított, nem hálózati eszközökkel is
érdemes archiválni: jelenleg a szalagos meghajtó az egyik legjobb
megoldás erre a célra, melyet a DigiPhil is használ.
A 21. században a digitális kulturális örökség
világában talán legerősebb elvárásként a platformfüggetlenség, nyílt
hozzáférés (Open Access) és szabványosság kívánalmai fogalmazódnak
meg. (Az Európai Uniós pályázatok gyakran a támogatás feltételéül
szabják, hogy nyílt forráskódú, ingyenes és szabványos eszközöket
kell használni, illetve fejleszteni.) A DigiPhil is ezt az utat
követi: a szolgáltatás építőkockáit jelentő célszoftverek mindegyike
nyílt forráskódú, ingyenes; kulturális intézmények, egyetemek
nemzetközi kutatói közösségei által kifejlesztett és karbantartott
eszköz. A digitális filológia hajnalán Gabler még egyetlen komplex
szoftver segítségével gondolta megvalósíthatni az összes textológiai
funkciót – mára ez a modell idejétmúlttá vált. A tucatnyi
együttműködő kisebb programból felépített szolgáltatás azonban csak
akkor fenntartható, ha a komponensek együttműködése szabványos
felületeken, szabványos feltételekkel folyik, így az egyes
komponensek adatvesztés nélkül kiválthatóak.
A digitális filológiában évtizedek alatt
egyeduralkodóvá vált az XML dokumentumleíró szabvány és az arra
épülő Text Encoding Initiative (TEI) ajánlás, amelyet kifejezetten
bölcsészettudományi használatra, textológus szakemberek közössége
hozott létre (Renear, 2004; Bíró, 2005; Kalcsó, 2011). A kilencvenes
években még komoly viták folytak arról, hogy milyen hátrányai
lehetnek a dokumentumok leírására kifejlesztett hierarchikus
jelölőnyelveknek, de a TEI végül alternatíva nélkül maradt (Renear
et al., 1996). A DigiPhil projekt kiépítése során kiderült, hogy
önmagában a jelölőnyelvi szabvány használata nem elégséges, mert a
szövegtest és a szövegjelenségek kódolásán (erre való a TEI XML) a
szövegekre vonatkozó adatok, a metaadatok szabványosítása is
elengedhetetlen. Erre vonatkozóan a TEI ajánlása nem elég szigorú és
szisztematikus. A digitális filológiai műhelyek különböző
megoldásokat hssználnak a metaadatok szabványosítására. A DigiPhil –
követve a Wittgenstein Source példáját–, a Digital Manuscripts to
Europeana (DM2E) projekt által kidolgozott metaadat-kezelési
szabványt és munkafolyamatot alkalmazza. A fenti projekt
résztvevőjeként a Kassák-szerkesztette A Tett szövegére vonatkozó
metaadatokat eljuttattuk az Europeanába – Magyarországon először
gyakorolva az aggregációt filológiai adatokon.
Az aggregáció a digitális kulturális örökség
legmeghatározóbb trendje, melynek során a kisebb helyi gyűjtemények
digitális anyagait, képeket, hangokat, videókat és szövegeket,
illetve az ezeket leíró adatokat nagyobb, nemzeti vagy nemzetközi
szolgáltatásokban összegyűjtik, feldolgozzák, gazdagítják,
kereshetővé teszik. A legnagyobb volumenű és hatású aggregátor a
világon az Europeana, melyben jelenleg 49 millió digitális objektum
található. Egy ekkora adatbázis kezelése, az abban való eligazodás
nem könnyű, sokan vitatják is az ilyen típusú globális projektek
használhatóságát. Ugyanakkor az a metaadatkezelési metódus, amelyet
az Europeana-hoz kötődő pályázatok (például: Athena, Linked
Heritage, DM2E) kialakítottak, illetve maga az Europeana által
kifejlesztett EDM-szabvány, úgy tűnik, a digitális kulturális
örökség minden területén teret nyer. Ennek a szabványglobalizációnak
a legjobb példája, hogy az Egyesült Államokban is létrejött az
Europeana adatmodelljének mintájára egy projekt, a Digital Public
Library of America (DPLA), amelyben pillanatnyilag 11 millió
objektum található.
A digitális filológiai adatok aggregációja
speciális terület, az Europeana anyagának döntő többsége ugyanis
kép, vagyis digitális képpel jól reprezentálható objektum
(képzőművészeti alkotás, fotó stb.). A DM2E projekt célkitűzése az
volt, hogy kidolgozza az Europeana metaadatsémájának egy, a
filológiai objektumokra szabott verzióját, és erre építve
aggregációs munkafolyamatot és intézményi közösséget építsen ki. Ez
annál is fontosabb, hiszen a digitális filológia világában jelenleg
aktív aggregátorok többsége nemzeti szintű adatgyűjtést végez:
például német nyelvterületen a TextGrid és a Deutches Textarchive
(DTA), nemzetközi aggregációt végez a kisebb volumenű TAPAS projekt,
valamint a University of Oxford Text Archive. Ezen projektek mind
TEI XML-ben kódolt szövegeket gyűjtenek össze. A Deutches Text
Archive a maga 130 000 digitális objektumához saját, rendkívül
kifinomult, egyedi metaadat-szintaxist dolgozott ki, amely
ugyanakkor nem támogatja az aggregációs folyamatokat. A DigiPhil –
mint szövegeket közzétevő és aggregáló szolgáltatás – a DM2E
modelljét követi, amely már eleve különféle forrású adatok
összehangolására jött létre.
A különféle forrásokból származó adatok
összegyűjtésének igazi tétje, hogy sikerül-e a lokális gyűjtemény
kontextusát átlépve relevánsabb és intelligensebb keresési
metódusokkal új kutatói érdeklődésnek, új témáknak vagy módszereknek
megfelelő találati halmazokat létrehozni. A DigiPhil projektben a
teljes szövegű keresés és az úgynevezett facettált böngészés
(faceted browsing) technológia házasítását alkalmazzuk erre a célra.
A facettált böngésző segítségével előre adott szempontok alapján
szűkíthetjük az (aggregált adatoknál többnyire kezelhetetlenül nagy)
találati halmazt. A szűkítés szempontja az objektumokat leíró
bármely adattípus lehet: a szövegek szerzője, a levelek címzettje, a
keletkezés helye vagy dátuma stb. Egy kutatási szempontból releváns
kérdés (például hogy egy adott évben az adott szerző hol publikált)
néhány kattintással eredményt ad. Ezt a metódust kombináljuk a
teljes szövegben történő kereséssel: szöveg, szó vagy szótöredék
megadásával, illetve csonkolás és a joker karakterek használatával
is. Hamarosan a szinonimákra és a szótő alapján történő keresést is
integráljuk. A jelölőnyelvi kódolás ennél speciálisabb kereséseket
is lehetővé tesz. Mivel a TEI XML jelölőnyelvében a filológusok
által fontosnak tartott minden textuális jellemző, illetve
szövegművelet jelölhető (a szerzői törléstől és beszúrástól a
szövegromláson át az utólagos szerkesztői kiegészítésekig stb.),
rendkívül hasznos – ezt még a nagy digitális filológiai projektek
közül is csak néhány teszi lehetővé –, ha az egyes szövegjellemzőkre
is lehet keresni. Érdekes kutatói kérdés lehet például, hogy egy
adott szerző vagy irodalomtörténeti mozgalom kézirataiban melyek
voltak a legtöbbször törölt/javított szavak.
Ez még csak a kezdet. Az egyre növekvő korpusz,
elsősorban a teljes életművek kritikai feldolgozása lehetővé teszi
majd stilisztikai, szóstatisztikai vizsgálatok elvégzését is.
Kidolgozott módszertanok állnak rendelkezésre ilyen elemzésekhez,
amelyek alkalmazására eddig Magyarországon csak szűk irodalmi
korpuszokon történt kísérlet. A projekt továbbfejlesztésének
következő iránya az adatvizualizáció, amely jelentheti például a
szógyakorisági statisztikákat vagy földrajzi adatok, keletkezési
helyek és időpontok megjelenítését korabeli térképeken, de
intertextuális kapcsolatok hálózatának megjelenítése is lehetségessé
válik – amelyre a Wittgenstein Source egy projektje ad kitűnő
példát. Terveink szerint automatikus intertextus-keresést is végzünk
a közeli jövőben a feldolgozott szövegekben: a plágiumkereső
technológia ugyanis megfelelő paraméterezés mellett az irodalmi
szövegek idézettechnikájáról is értékes információkat nyújthat.
Kulcsszavak: kritikai kiadás, textológia, szemantikus web
IRODALOM
Bíbor Máté et al. (2005): A magyar
irodalom filológiája. Gépeskönyv •
http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/magyar-irodalom/index.html
Bíró Szabolcs (2005): Szövegfeldolgozás XML alapokon. Neumann Kht.,
Budapest •
WEBCÍM
Gabler, Hans Walter (1989): A kiadói
szöveg születése: számítógép bába-szerepben. (ford. Farkas Ildikó)
Helikon. 3–4, 421–428.
Huitfeldt, Claus (1994/95):
Multi-Dimensional Texts in a One-Dimensional Medium. Computers and
the Humanities. 28, 235–41. DOI: 10.1007/BF01830270
Kalcsó Gyula (2011): A TEI-XML
felhasználása magyar nyelvű korpuszok építésében. In: Boda István
Károly – Mónos Katalin (szerk.): Az alkalmazott nyelvészet ma:
innováció, technológia, tradíció. XX. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti
Kongresszus. Debrecen, Manye– Debreceni Egyetem, Budapest. 65–71. •
WEBCÍM
Kelemen Pál – Kulcsár Szabó E. – Tamás
Á. – Vaderna G. (szerk.) (2014): Metafilológia 2. Szerző – könyv –
jelenetek. Ráció, Budapest
McGann, Jerome J. (1989): Az Ulysses
mint posztmodern szöveg: a Gabler-féle kiadás. (ford. Friedrich
Judit) Helikon. 3–4, 429–452.
Oliver, Andrew (1989): Mikroinformatika
és textológia. (ford. Farkas Ildikó) Helikon. 3–4, 412–420.
Palkó Gábor (2015): Digitális filológia:
számítógép anyaszerepben. Filológiai Közlöny. 2, 187–199. •
WEBCÍM
Pichler, Alois (ed.) (2015):
Wittgenstein Source Bergen Nachlass Edition. Edited by the
Wittgenstein Archives at the University of Bergen under the
direction of Alois Pichler. In: Wittgenstein Source (2009–). WAB,
Bergen •
WEBCÍM
Renear, Allen H. (2004): Text Encoding.
In: Schreibman, Susan et al. (eds.): A Companion to Digital
Humanities. Blackwell, Oxford •
WEBCÍM
Renear, Allen – Mylonas, E. – Durand, D.
(1996): Refining our Notion of What Text Really Is: The Problem of
Overlapping Hierarchies. In: Ide, Nancy – Hockey, Susan (eds.):
Research in Humanities Computing, Oxford University Press, Oxford.
263–280. •
WEBCÍM
Tóth Máté (2010): Könyvtárak a
szemantikus web világában. Könyvtári Közlöny. 3, 413–438. •
WEBCÍM
|
|