A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 NŐK AZ AKADÉMIÁN

X

Buzsáki György

az MTA külső tagja

 

Csatlakozom Somogyi Péter barátom sürgető felhívásához.1 Mindannyian tudjuk, hogy a kérdés igen bonyolult, és hogy a tudománypolitika átala-kulása nagyon lassú. Mégis, a tudománynak élen kell járnia a női egyenjogúság érvényesítésében.

A nők egyenlő szintre emelése nem csak adminisztratív probléma. A tudományos pályára való nevelést és támogatást már a gimnáziumban illik elkezdeni, és hangsúlyozni, hogy a tudományos felfedezések eléréséhez mindkét nemre szükség van. Ugyanazon problémákat a nők és a férfiak máshogyan, egymást kiegészítve láthatják.

A nők adminisztratív kiemelése – például akadémikus pozíciókba – ha adott esetben nem is indokolható „pontok” mércéjével, mégis fontos, mert a fiatal generációknak példaképekre van szükségük. Ebből látják majd, hogy a befektetett munkájuk egyenlő esélyeket biztosít vagy biztosíthat nekik.  Ezt a témát nem szabad agyonhallgatni. Az MTA-nak és fórumainak aktívabban kellene ezt a kérdést minden szinten tárgyalniuk, és konkrét tervekkel kellene előállniuk a megvalósítást illetően. Ennek számos lehetősége van, legyen szabad csak néhányat említenem:

 

 

• nők bevonása a bizottsági munkákba – minden szinten;

• célzott ösztöndíjak fiatal nők részére;

• nők számára elkülönített, védett kutatási pénzek és egyéb támogatások.

Első és legfontosabb lépésként javaslom az MTA Női Tudósok Fóruma testület létrehozását. E testület feladata legyen a fenti három pont megteremtése és végrehajtása. Biztos vagyok abban, hogy az MTA elnöke és felső vezetése ebben partnerek lesznek, hiszen közös érdekről van szó. Nők és férfiak együttműködése, esélyegyenlősége és érdemek szerinti jutalmazása minden munkahelyen, testületben és közösségben előnyökkel jár. A tudományos felfedezés ebben nem lehet kivétel – sokkal inkább szabálynak kell tekintenünk.
 


 

1 2016. júliusi lapszámunkban jelent meg Somogyi Péter írása Alkalmasak-e a magyar nők a Magyar Tudományos Akadémia tagságára? címmel.