A közvélemény nagyobbik részének, férfiaknak és
nőknek – valószínűleg kiirthatatlan – meggyőződése szerint a férfiak
okosabbak, mint a nők. Az emberek többsége megnyugtatóbbnak véli, ha
a nagy felelősséggel járó döntéseket férfiak hozzák, és ők
helyezkednek el a társadalmi hierarchiák magasabb szintjein. Széles
körű tapasztalat, hogy szinte bármilyen választás esetében mindkét
nemű jogosultak nagyobb eséllyel szavaznak férfiakra, mint nőkre. A
vélekedés mély gyökereit mutatja, hogy a nők gyengébb értelmi
képességeivel kapcsolatos viccek és megjegyzések a politikai
korrektség (PC) mozgalom miatt ugyan kódolt formában, de
folyamatosan jelen vannak. Ma az élcelődés célpontjai nem általában
a nők, hanem -– látszólag – csupán egy szűkebb csoportjuk, a „szőke
nők”. Ám igencsak leleplező, hogy a szőkeség csak a nők esetében
volna indikátora az intelligenciának (vagy inkább a hiányának).
Az elmúlt évtizedekben többféle tudományos és
gyakorlati tény tette kétségessé a nők gyengébb képességeivel
kapcsolatos feltételezéseket. Azonban tény, hogy a férfiak és a nők
biológiai értelemben számos területen és feltűnően különböznek,
jellegzetes különbségek vannak agyuk mérete, felépítése, az egyes
agyterületek működése között is. Mind a tudományt, mind a
közvéleményt foglalkoztatja a kérdés, hogyan függnek össze ezekkel a
mentális képességek közötti minőségi különbségek, illetve
igazolható-e a tudomány módszereivel bármelyik nem szellemi fölénye?
A téma tehát aktuális, annál is inkább, mivel az
utóbbi időben új kutatási módszerek, lehetőségek bukkantak fel. Ezek
egyike az elmúlt évtizedek során tudományos kutatások vagy
különféle, adott esetben az oktatás, iskolai eredményesség területén
készült felmérések kapcsán felhalmozódott óriási mennyiségű adat
metaanalízise. Ígéretesnek tűnnek az új agyvizsgáló módszerek,
elsősorban a mágneses rezonanciavizsgálatok (MRI), amelyek az
eddigieknél jóval komplexebb bepillantást engednek az agy
működésébe. Vajon születtek-e olyan új eredmények, amelyek
kétségeket ébreszthetnek a meggyökeresedett sztereotípiákkal
kapcsolatban – vagy éppen alátámasztják azokat?
Férfi agy – női agy1
A férfiak és nők idegrendszerének morfológiai és funkcionális
különbségeivel tanulmányok ezrei foglalkoztak az elmúlt évtizedben:
a modern agyvizsgáló eszközök – főleg a mágneses
rezonanciavizsgálat, az MRI – látszólag alkalmasak rá, hogy ezen a
területen megbízható adatokkal szolgáljanak. Mégsem ez a helyzet,
ugyanis a vizsgálat tárgya is hallatlanul összetett, ráadásul a téma
szenzitivitása, a politikai felhasználhatóság és a közönség fokozott
érdeklődése sem kedvez a tudományos objektivitásnak. A férfiak és a
nők agya nem egyforma, ám abban, hogy pontosan melyek a különbségek,
és mi a jelentőségük a kognitív képességek alakításában, távolról
sincs megegyezés a kutatók körében. E tanulmány keretei között nem
vállalkozhatunk rá, hogy a vitatott kérdéseknek akárcsak a fontosabb
ágait-bogait kibontsuk, így csupán arra teszünk kísérletet, hogy
néhány fontosabb, az idegélettanban nem járatos olvasó számára is
érthető problémát bemutassunk.
Talán az egyetlen tény, amelyet minden kutatás
alátámasztani látszik, hogy a férfiak agya kb. 150 grammal,
10–12%-kal nagyobb, mint a nőké, mégpedig a testaránybeli
különbségektől függetlenül. Itt azonban véget is ér a konszenzus: a
szürkeállomány, illetve a fehérállomány mennyiségének kérdésében
gyökeresen eltérő álláspontokkal találkozunk. A fenti szerzők egy
viszonylag kisszámú, dán felnőttekkel végzett vizsgálatuk alapján a
méretbeli különbséget annak tulajdonították, hogy a férfiaknak több
a szürkeállománya, azaz a kérgi neuronjaik száma, becslésük szerint
a nők 19×109, a férfiak 23×109 kérgi agysejttel rendelkeznek. Egy
2014-ben készült tanulmány (Walløe et al., 2014) tényként kezeli,
hogy a férfiak átlagosan 16%-kal több kérgi neuronnal rendelkeznek,
mint a nők. Bár az agykéreg neuronjainak számában mindkét nem
esetében igen jelentős egyéni különbségek is vannak, és jelentős az
átfedés is a férfiak és nők között mind az agy méretét, mind a kérgi
idegsejtek számát tekintve, az átlagot tekintve a férfiak vannak
fölényben. A neuronok számára a nemen kívül csak az életkor van
hatással, nem függ a testméretektől – hívják fel a figyelmet a
kutatók. Rhoshel K. Lenroot és munkatársai (2007) jelentős, több
száz fős mintán végzett kutatásai alapján már gyermekkorban a
férfiak vezetnek szürkeállomány tekintetében. Bár eredményeik
szerint mind a szürke-, mind a fehérállomány mennyisége és
valamennyire az arányuk is változik az élet folyamán, a különbségek
megmaradnak. Jay M. Giedd és munkatársai (2012) szerint szintén a
férfiak rendelkeznek több szürkeállománnyal, és különbségek vannak a
kéreg alatti magvak méretét tekintve is. A serdülőkori hormonális
hatás férfiaknál az amigdala2
méretében idéz elő jelentős változást, nőknél viszont a hippokampusz
lesz nagyobb. Giedd és munkatársai fenti, illetve Zaidi (2010)
összefoglalói megegyeznek abban, hogy férfiak esetében az agy egész
tömegéhez képest nagyobb a frontomediális lebeny, az amigdala és a
hipotalamusz, nőknél viszont a frontális és mediális paralimbikus
kérgi terület nagyobb az agy össztömegéhez képest. Jelentős a
különbség a hipotalamusz méretében és formájában és a nucleus
mamillare néven ismert szürke mag méretében is – ez utóbbi a
köztiagyból kap impulzusokat, és szerepet játszik a kognícióban is.
Egyes kérgi területek méretében szintén komoly különbségek vannak:
így például a beszéd, illetve a beszédértés szabályozásában
kulcsszerepet játszó Broca- és Wernicke-terület nők esetében
18–23%-kal nagyobb, mint a férfiakéban – olvasható a Zaidi által
készített áttekintésben.
A férfiak szürkeállomány-beli előnyére vonatkozó
állásponthoz csatlakoznak egy angol nyelvű, nemzetközi folyóiratban
megjelent tanulmány hazai szerzői, Szalkai Balázs, Varga Bálint és
Grolmusz Vince (Szalkai et al., 2015) is. Nagy mennyiségű
MRI-felvétel statisztikai elemzéséből nyert adataikkal alátámasztani
vélik, hogy a nők agyában nagyobb a fehérállomány szürkeállományhoz
viszonyított aránya, mint a férfiakéban. Minthogy a fehérállományt
nagyrészt mielinizált axonok, vagyis az idegsejtek ingerületszállító
nyúlványai alkotják, a többlet véleményük szerint összhangban van
azzal a megfigyeléssel, amely szerint a nők agya sűrűbben
„huzalozott”, mint a férfiaké, vagyis a két félteke központjai
között több a kapcsolat (bár a fehérállomány arányának növekedését
elvileg okozhatja az is, ha az egyes axonok mielinhüvelye
vastagabb). Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy ezek a különbségek
milyen funkcionális eltérésekhez vezetnek (Szalkai et al., 2015).
Más, szintén széles körben idézett kutatási
beszámolók szerint éppen fordított a helyzet: a férfiak rendelkeznek
jelentősebb fehér-, a nők pedig nagyobb szürkeállománnyal. Kelly P.
Cosgrove és munkatársai (2007) a Medline adatbázis segítségével,
meghatározott hívószavak alapján az elmúlt negyedszázad olyan
publikációit tekintették át, amelyekben a központi idegrendszer nemi
dimorfizmusának valamilyen korszerű képalkotó eljárással (MRI, fMRI,
PET, CT) történt vizsgálatáról volt szó. Az általuk idézett
kutatások eredményei szerint azonos koponyaűrméret esetén a nők
rendelkeznek több szürkeállománnyal. Több tanulmányt is idéznek
annak alátámasztására, hogy a nők szürkeállománya valamennyi kérgi
lebenyben felülmúlja a férfiakét, de különösen jelentős a parietális
lebeny esetében, és az utóbbi egész életen át fennmarad. Bár a
szerzők meggyőzőnek találják az általuk idézett kilenc tanulmány
következtetéseit, megemlítik, hogy vannak eltérő vélemények is,
amelyek szerint nincs ilyen különbség, illetve a férfiak
rendelkeznek nagyobb szürkeállománnyal.
Madhura Ingalhalikar és munkatársai (2014) közel
ezer, 8–22 év közötti fiatal vizsgálata alapján szintén arra az
eredményre jutottak, hogy a koponya űrtartalmának pontos adataival
összevetve a férfiak nem a szürke-, hanem a fehérállomány
mennyiségét tekintve előzik meg a nőket. Szalkai és munkatársai
idézett tanulmányához (2015) hasonlóan ők is úgy találták, hogy a
férfiak esetében az agykéreg azonos féltekéjén belüli, a nőknél a
két félteke közti kapcsolathálózat gazdagabb. A fenti különbségek
serdülőkorban alakultak ki, és a későbbiek során is jellemzőek
maradtak. A szerzők szerint a férfiakra jellemző hálózati mintázat
alkalmasabb a koordinált cselekvés elősegítésére, míg a nők féltekék
közötti gazdag kapcsolatrendszere az elemző és intuitív folyamatok
integrációját teszi hatékonyabbá. Ám a feltárt morfológiai
különbségek nem függnek össze azokkal a kognitív képességekkel,
amelyekben a férfiak és a nők számos tapasztalat és tudományos
vizsgálat szerint különböznek: a férfiak jobb téri tájékozódásával,
a mentális forgatás, szerkezetek összeállításában mutatott jobb
képességeikkel, illetve a nők előnyével a nyelvi és szociális
készségek terén – állapítják meg a szerzők.
Richard E. Nisbett és munkatársai (2012) az
intelligenciával kapcsolatos legújabb kutatásokat összefoglaló
tanulmányban szintén azt az álláspontot fogadják el, amely szerint a
nőknek van több kérgi neuronjuk, azaz nagyobb szürkeállományuk.
Hasonlóan vélekedik Eliot (2011), aki arra is felhívja a figyelmet,
hogy a terület kutatásában rengeteg a bizonytalanság és az egymásnak
ellentmondó eredmény. Gyakran előfordul, hogy a kutatók túlságosan
kis mintát alkalmaznak a méréseknél, és figyelmen kívül hagynak
olyan fontos tényezőket, mint az életkor vagy a testarányok.
Példaként idézi az agyféltekék idegsejtjei közötti összeköttetést
biztosító idegrostköteg, a kérgestest (corpus callosum) méretével
kapcsolatos vitát: hosszú időn át széles körben elfogadott álláspont
volt, hogy a nők kérgesteste nagyobb, mint a férfiaké. Ez az állítás
azonban egyetlen, a nemek agyfelépítése közötti eltéréseket kutató
korai, széles körben idézett tanulmányban szerepel (de
Lacoste-Utamsing – Holloway, 1982), a későbbi kutatások nem
támasztották alá. A legutóbbi eredmények szerint a kérgestest mérete
a testarányoknak megfelelően változik. Csak patkányoknál találtak
jelentős különbséget a hím és a nőstény kérgestestének méretét
tekintve, de történetesen a hímek javára.
De miért éleződött ki a vita éppen a fehér-,
illetve a szürkeállomány kérdésében? A tét itt alighanem a kognitív
képességek szervi alapú hasonlóságának vagy különbözőségének
igazolása. A törzsfejlődésben ugyanis a szürkeállomány mennyisége
összefügg az adott élőlény kognitív képességeivel. Ugyanakkor
állatok és emberek körében végzett kutatások sokasága mutatta meg,
hogy az összefüggés távolról sem lineáris. Így például az
Alzheimer-kórban szenvedő, súlyosan demens betegek kérgi
neuronjainak száma nem alacsonyabb az átlagnál, ezzel szemben egyes
AIDS-es betegekben annak ellenére nem alakult ki demencia, hogy a
posztmortem vizsgálatok során jelentős neuronpusztulást mutattak ki
az agykérgükben (Walløe et al., 2014).
Az agyi struktúrák és funkciók összefüggéseinek azonosítása azért
sem egyszerű, mert nem ritkaság, hogy ugyanazon funkció
gyakorlásában az élőlények – tudatos vagy nem tudatos választás
alapján – eltérő stratégiát követnek. A Zaidi és munkatársai által
szemlézett kutatások arra világítottak rá, hogy a férfiak és a nők
nem ugyanazokat az agyterületeiket használták azonos feladatok
megoldásában, ám a teljesítmény színvonalában nem volt jelentős
különbség. Néhány példa: a férfiak a verbális feladatok esetében
hajlamosabbak voltak csak a bal agyféltekéjüket használni, míg a
nőknek mind a jobb, mind a bal agyféltekéje intenzíven működött.
Amikor szavakat kellett hangosan kimondani, a férfiak a bal
féltekének csak egy szűk szegmensét aktiválták, míg a nők mindkét
féltekéje dolgozott. A kérgestest mérete nők esetében összefüggött a
jobb verbális képességekkel, férfiak esetében viszont nem. Ezzel
szemben a neuronok sűrűsége befolyásolta az emlékezeti működést, de
csak a férfiaknál, a nőknél nem. Miközben tehát a férfiak és a nők
agyfelépítése számos ponton különbözik, abban is jelentős eltérések
vannak, hogyan használják az elméjüket, ám az eltérő kognitív
stratégiák gyakran azonos színvonalú teljesítményhez vezetnek
(Zaidi, 2010).
Úgy tűnik tehát, hogy idegrendszeri szinten
egyelőre nem sikerült alátámasztani a férfiak (vagy a nők)
képességbeli fölényét. Lássuk, mi a helyzet a teljesítmény
oldaláról.
Nők és férfiak a képességvizsgálatokban
Valamivel több mint egy évszázaddal ezelőtt Éltes Mátyás a
Binet-teszt adaptációja során azt tapasztalta, hogy bizonyos
feladatokban a fiúk jóval ügyesebbnek bizonyulnak, mint a lányok: a
hétéves fiúk 85%-a tudta lemásolni a rombuszt, s az ugyanilyen korú
lányoknak csak 42%-a. Ugyanebben az időszakban Lewis M. Terman, a
Binet-teszt amerikai adaptálója különbséget talált a fiúk és a
lányok között a lányok javára, bár a különbség kicsinek bizonyult,
és csekély gyakorlati jelentőséggel bírt. A későbbi
intelligenciavizsgálatok többnyire nem találtak rendszerszerű
különbségeket a férfiak és a nők intelligenciájának átlagában.
Richard Herrnstein és Charles Murray, a Haranggörbe című,
meglehetősen nagy felzúdulást kiváltó, egyértelműen konzervatív
szellemiségű könyv szerzői szerint is „közel egyforma” a férfiak és
nők intelligenciájának átlaga (Herrnstein – Murray, 1994, 275.).
Néhányan az IQ-vita örökléselvű táborának
résztvevői közül azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy a nők
átlagos intelligenciája alacsonyabb, mint a férfiaké. Az utóbbiak
közé tartozik Richard Lynn és a néhány éve elhunyt Philippe Rushton.3
Rushton és szerzőtársa (Jackson – Rushton, 2006) szerint csaknem
egy évszázada bizonygatják a kutatók, hogy a férfiak és a nők
intelligenciája nem különbözik, holott – hívják fel a figyelmet –
számos kutatás igazolta, hogy meghatározott területeken a férfiak,
másokon a nők nyújtanak jobb teljesítményt. Az is sokszorosan
igazolt tény, hogy a férfiak teljesítménye szélesebb skálán
helyezkedik el, mint a nőké: mind a leggyengébb, mind a legjobb
teljesítményűek között több a férfi, mint a nő. A különbségeket
hangsúlyozókat azonban gyakran megbélyegzik, elfogultsággal vádolják
– panaszolják a szerzők. Tanulmányukban azt a 19. századi,
alapvetően megdőlt feltevést próbálják feleleveníteni, hogy az agy
mérete összefügg az intelligenciával: az általuk idézett kutatási
eredmények alapján 0,4 szintű korreláció van a kettő között. Idézik,
hogy Lynn és szerzőtársa, az ún. „g” faktorra, a Charles Spearman
által feltételezett általános intelligenciára erősen alapozó
Wechsler IQ-teszttel több országban végzett felmérés során arra a
megállapításra jutottak, hogy a férfiak intelligenciája átlagosan
3,8 ponttal magasabb, mint a nőké. Hivatkoznak spanyol kutatók
hasonló eredményeire is, amelyekre Raven-teszttel végzett
vizsgálataikban jutottak.
Saját kutatásukban Douglas N. Jackson és J.
Philippe Rushton nem intelligenciavizsgálatok adatait, hanem több
mint százezer (46 000 férfi és 56 00 nő) SAT4
tesztjének eredményeit teszik metaelemzés tárgyává. A szerzők
szerint a SAT kiváló mércéje a „g” faktornak is: ezt azzal vélik
alátámasztani, hogy az utóbbi igen magas, 0,82 pontos korrelációt
mutat más képességmérések eredményeivel. Kimutatják, hogy lányok és
a fiúk némileg eltérő átlagot értek el a SAT szövegértési, illetve
matematikai változatában, összességében azonban a fiúk valamivel
jobbak voltak. A szerzők szerint a SAT-ban nyújtott teljesítményből
a szokásos faktoranalízissel kimutatható, hogy az eltérések a fiúk 4
pontos, „g” faktorbeli előnyét tükrözik. Az összefüggést minden
etnikai csoportban és más feladatokban is igazolhatónak látják.
Valószínűnek tartják, hogy a különbségek hátterében a férfiak
nagyobb agymérete áll, bár megemlítik, hogy állításukkal
kapcsolatban kétségek is felmerülnek: a fekete férfiak agya nagyobb,
mint a fehér nőké, miközben a szerzőpár szerint a fekete férfiak
átlagosan 11 ponttal alacsonyabb intelligenciával rendelkeznek, mint
a fehér nők. Bírálóan említik Lynn azzal kapcsolatos, évtizedek óta
hangoztatott feltevését is, hogy a tizenhat évesnél idősebb fiúk
intelligenciabeli fölénye a lányokénál nagyobb agyméretükkel függne
össze. A fiúk agya ugyanis születésüktől kezdve nagyobb, mint a
lányoké – vélik – ez tehát nem magyarázza, miért csak egy bizonyos
életkor után mutatkozik különbség a javukra az
intelligenciatesztekben. A szerzők azt is beismerik, hogy az általuk
vizsgált népesség szelektált: a SAT-tesztet kizárólag a középiskolát
végzettek töltik ki, a mintába tehát a gyengébb teljesítményűek nem
kerülnek bele. Jackson és Rushton mindennek ellenére bizonyítottnak
látja, hogy a férfiak, ha kis mértékben is, de magasabb általános
intelligenciával rendelkeznek, mint a nők. Reményeik szerint a
kérdésben a modern agyvizsgáló eszközök mondják majd ki a végső szót
– ám, mint arra korábban igyekeztünk rámutatni, e várakozásukban
könnyen csalódhatnak.
Lynn, az intelligencia öröklött volta mellett
kardoskodó másik kutató szintén társszerzővel megjelent tanulmánya
(Lynn – Kanazava, 2011) bevezetőjében maga is megemlíti, hogy a
férfiak és nők képességeinek hasonlósága tekintetében több évtizedes
konszenzus volt a kutatók között. 1995-ben ezt éppen ő kérdőjelezte
meg, részben osztva Rushton arra vonatkozó feltevését, hogy az agy
méretének köze van az intelligenciához. Igaz, Lynnék öt- és tizenegy
éves korban végzett korábbi mérések során nem találtak különbséget a
lányok és a fiúk mentális képességei között, majd tizenegy és
tizenhat éves kor között a lányoknál volt megfigyelhető a jobb
teljesítmény. Kutatásaik szerint azonban tizenhat éves koruk után a
fiúk teljesítettek jobban, kezdetben csupán 1–2 ponttal, ám a
különbség a felnőtt kor eléréséig 4–5 pontra nőtt.5
A szerzők csalódottan állapítják meg, hogy bár sok kutatás
alátámasztotta Lynn feltevését, mások cáfolják, és nem fogadják el,
hogy a fiúk intelligensebbek, mint a lányok.
Lynn és Satosi Kanazava szintén nagy adatbázis
másodelemzésével próbálják igazolni az eredeti feltételezést: egy
longitudinális felmérés, a National Child Development Study
(Országos Fejlődéslélektani Kutatás, NCDS) adatait használják fel. A
mintában az 1958. március 3. és 9. között az Egyesült Királyságban
született gyerekek szerepeltek. A kiválasztott kohorsz tagjaival
hét, tizenegy és tizenhat éves korukban készültek
intelligenciatesztek, amelyek több intellektuális képességre is
kiterjedtek. A minta a vizsgálat kezdetén több mint 17 000 tagú
volt, később némileg csökkent: a tizenhat éves kori méréskor már
csak valamivel több, mint 14 ezren voltak fellelhetők az eredeti
minta tagjai közül.
Az eredmények alátámasztották Lynn korábbi
állításait: míg 7 és 11 éves korban a lányok még jobb eredményeket
értek el az intelligenciatesztekben, mint a fiúk, tizenhat éves
korra a különbség megszűnik: a fiúk 1,8 pontos előnyre tesznek
szert. A szerzők teljes mértékben igazolva látják feltevésüket: a
lányok korábbi érésük következtében kezdetben jobb eredményt érnek
el, később azonban a fiúk érésben utolérik, intelligenciában pedig
lehagyják őket (Lynn – Kanazava, 2011). Meglepő, hogy Lynnékben fel
sem merül: az életkorral párhuzamosan, a felnőttkor küszöbén
felbukkanó különbség a fiúk és a lányok teljesítményében legalább
annyira lehet az eltérő szociális-motivációs feltételek
következménye, mint a genetikai különbségeké.
Rushton és Jackson, illetve Lynn és Kanazava
amellett kardoskodnak, hogy az általuk kimutatott különbségek ugyan
kicsik, de szignifikánsak, és valamennyi mérésben jelen vannak.
Csakhogy az ismertetett tanulmányokban talált néhány pontos
különbség – amellett, hogy gyakorlati jelentősége minimális – sok
más körülmény következménye is lehet. Mivel a „g” statisztikai
konstruktum, nem hagyható figyelmen kívül, milyen mérési módszert
alkalmaztak a vizsgálat során. A magas szintű korreláció nem
jelenti, hogy például a SAT-ban elért eredmények és a
Wechsler-teszttel mért intelligencia teljes mértékben
megfeleltethetőek egymásnak, a néhány pontos különbség betudható a
mérési módszer más természetének. Annál is kevésbé, mivel a
SAT-feladatsort elvégző, középiskolát végzett fiatalok – miként azt
Rushton és Jackson is elismeri – nem képeznek országosan
reprezentatív mintát. Mivel a férfiak az intelligenciatesztekben
felülreprezentáltak a leggyengébben teljesítők között, az a tény,
hogy a SAT-tal végzett felmérésekből az utóbbiak kimaradnak,
jelenthet néhány pontos előnyt a férfiak számára. Ráadásul Richard
E. Nisbett és szerzőtársai (2012) összefoglaló tanulmányukban arra
hívják fel a figyelmet, hogy a SAT-ot jóval több lány oldja meg,
mint fiú, miközben a középiskolába járók létszáma között nincs
jelentős különbség. Feltehető, hogy a rosszabbul tanuló vagy
továbbtanulni nem kívánó fiúk azok, akik nem mennek neki a
SAT-vizsgának, így az átlag javulhat. Egy másik érdekes adat, amely
még inkább kétségessé teszi a SAT és az intelligenciatesztek által
mért „g” szoros összefüggését, az Egyesült Államokban élő
ázsiaiakkal kapcsolatos. A Nisbett tanulmányában található adat
szerint az USA-ban élő ázsiaiak intelligenciája a tesztvizsgálatok
alapján azonos vagy némileg alacsonyabb, mint az amerikai fehéreké.
Ám a SAT-tesztekben az ázsiaiak jóval jobb eredményeket érnek el,
mint amerikai társaik: a különbség az átlagos eltérés (SD)
harmadával egyenlő.
A férfiak és a nők intelligenciájának
összehasonlításánál felmerülő másik, gyakran emlegetett kérdés a
„jobb farok”, illetve „bal farok” probléma. Arról a régóta ismert
jelenségről van szó, hogy az intelligenciamérések és más kognitív
képességvizsgálatok tanúsága szerint a nagyon tehetségesek és az
értelmi fogyatékosok között – tehát a normál eloszlású görbe jobb és
baloldali ellaposodásánál – felülreprezentáltak a férfiak. Larry W.
Hedges és Amy Novell (2013) kifejezetten a legmagasabb pontszámot
elérők összetétele vizsgálatának érdekében tették másodelemzés
tárgyává összesen hat, több tízezer főt magában foglaló kutatás
eredményeit. Közéjük tartozott egy 1960-ban 15 évesek körében
végzett 73 000 fős tehetségkutatás,6
az 1972-ben középiskolába járók longitudinális vizsgálata és az
országos tanulmányi eredményesség,7
vagyis az oktatás eredményességének országos vizsgálata, ami
szintén sok tízezer diákra terjedt ki. A szerzőpár olyan
vizsgálatokat választott ki, amelyek a főbb szociológiai szempontok,
így a nők/férfiak, különböző társadalmi helyzetűek arányát tekintve
országosan reprezentatívak voltak. Az ismert tapasztalatoknak
megfelelően a nők elsősorban a szövegértés, az észlelés gyorsasága
és az asszociatív emlékezet terén nyújtottak jobb teljesítményt, míg
a férfiak valamivel jobbak voltak matematikában és
természettudományban. A különbségek azonban folyamatosan csökkenő
tendenciát mutattak. Nisbett és munkatársai már idézett
tanulmányukban (2012) szintén megemlítik az 1980-as években nagy
nyilvánosságot kapott eredményt: a matematikából különlegesen
tehetséges, a SAT-ban 700 pontnál jobb teljesítményt nyújtó fiúk
száma sokszorosan felülmúlta a lányokét, az arány 12:1 volt. A
különbség azonban az évek során radikálisan csökkent, a 2010-es
években a fiúk/lányok aránya már 3:1 – 4:1. Ez még mindig jelentős
eltérés, de semmi nem zárja ki, hogy a trend folytatódhat: az
arányok ilyen mértékű javulása egyértelműen bizonyítja, hogy
fejleszthető képességekről van szó.
Larry W. Hedges és Amy Novell idézett tanulmánya
alátámasztja a fiúk jobb teljesítményét a gyakorlati, mechanikus
feladatok különböző fajtáiban (például elektronika, autószerelés). A
szövegértést, asszociatív emlékezetet vizsgáló feladatokban a nők
voltak a jobbak, és sokkal több férfi volt a legalsó régióban. Bár
szinte minden vizsgálat rámutat, hogy a férfiak gyengébben
teljesítenek a nyelvvel kapcsolatos feladatok terén, és ennek az
alacsonyabb végzettségűek körében komoly szociális következményei
vannak, a probléma nem került az érdeklődés középpontjába, és
semmilyen erőfeszítés nem történt legalább a leggyengébbek
hátrányának csökkentésére. A különbségek meg is maradtak.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a férfiak és nők
kognitív képességei közötti különbségek nem statikus és nem is
univerzális természetűek. A mentális forgatás tekintetében ugyan
minden kultúrában a férfiak, a verbális feladatokban a nők voltak
jobbak, de a különbség mértéke nagymértékben változott. A
matematikai teljesítmények terén a férfiak a gazdag országokban
voltak előnyben, míg a nők jobb olvasási képességeit kevésbé
befolyásolták a szociális körülmények. A férfiak és a nők eltérő
kognitív képességeit alakíthatják más feltételek is, például, hogy a
fiúk gyakrabban játszanak konstrukciós, építő-szerelő játékokkal, és
ez hozzájárulhat az e területen tapasztalható jobb
teljesítményükhöz. A játékok hatására vonatkozó feltételezést az is
alátámasztja, hogy a fiúk fölénye ezen a téren is jelentősebb a
gazdagabb országokban – amelyekben a gyerekeknek feltételezetten
több és sokszínűbb játékaik vannak.
Tanulmányi eredmények
Aligha kétséges, hogy az iskolai tanulmányi eredmények statisztikai
léptékben összefüggnek a tanulók intellektuális képességeivel, ezért
meglepő, hogy a kutatók lényegesen kisebb figyelmet fordítottak az
előbbiekre, mint az intelligenciatesztekkel mérhető különbségekre.
Ráadásul a tanulmányi eredmények többszöri, hosszú időintervallumban
történt értékelés során jönnek létre – józan mérlegelés szerint
tehát autentikusabban tükrözik az egyén intelligenciáját, mint az
egy-két alkalommal végzett tesztvizsgálat.
Márpedig a tanulmányi eredmények nemek szerinti
összehasonlítása meglepő tanulságokkal szolgál. Az elmúlt
évtizedekben többen is felfigyeltek rá, hogy a lányok jobb tanulók,
mint a fiúk, de arról kevés ismeretünk volt, mennyire tekinthető
tartósnak |
|
vagy általánosnak ez a jelenség. Ezért figyelemre
méltó, hogy a hazai szaksajtó már a 20. század elején ír a lányok
előnyéről. Schlosz Lajos a Néptanító című hetilapban 1906-ban
megjelent cikkében ismerteti a statisztikai hivatal akkori
igazgatója, dr. Kőrösi József 750 000 fős mintán végzett
vizsgálatát. A statisztikus nemzetközi konferenciákon is közreadott
eredményei szerint az alsó tagozatos lányok az iskolában jobb
eredményt értek el, mint a fiúk. Az elsősök körében még csupán 1%
volt a különbség a lányok javára, a negyedikesek körében már 2–3%.
Kőrösi kezdetben arra gyanakodott, hogy a lányok jobb tanulmányi
eredménye az akkor még többnyire szegregáltan tanuló lányokat tanító
nők kevésbé szigorú értékeléséből eredt, de az alapos elemzés
szerint a különbség a vegyes csoportokban, illetve férfi tanárok
esetében is fennállt.
Schlosz leplezetlen bosszúsággal kommentálja a
lányok fölényét. Sajátos a véleménye a különbség okáról: „a
leánygyermek általában kíváncsibb, mint a fiúgyermek. A tanítást
kíváncsibban hallgatja, mint a fiú. Inkább megérzi az újság ingerét,
amikor a fiúgyermek már megállapította, hogy az nem az ő, hanem a
szülő, vagy az iskola kedvéért történik. A lányok inkább bíznak a
tanítóban, kérdezgetik, míg a fiúk gyanakvóak. Mivel a lánygyermek
kíváncsibb, még arra is több ragad, aki nem szorgalmas. A
gyávaságból intenzíven figyelő leánygyermek a hiúságtól sarkalltan
még szorgalmasabban tanul. És belekerül a tudós statisztikus
táblázataiba és tanulmányaiba”. (Schlosz, 1906, 8.).
A továbbiakban az angol nyelvű szaksajtóban
követjük (vázlatosan) a téma sorsát: a következő évtizedekben
többször is felbukkannak azzal kapcsolatos kutatási eredmények, hogy
a lányok jobb tanulók, mint a fiúk. Az 1960-as években amerikai
szakemberek a lányok jobb általános iskolai teljesítményét annak
tulajdonították, hogy korábban érnek, mint a fiúk, sőt az is
felmerült, hogy a fiúknak legalább egy fél évvel idősebb korban
kellene kezdeni az iskolát, hogy a lányokhoz hasonló eredményt
érjenek el. Ezekben és a későbbi, 1980-as években keletkezett
cikkekben elsősorban a lányok nyelvi készségek, olvasás terén
mutatott fölénye tűnik fel a szakembereknek és a nyilvánosságnak, és
akárcsak Schlosz, a későbbi szerzők is a lányok konformistább
magatartását vélik a legfontosabb oknak.
Úgy tűnik, a szakemberek nincsenek tisztában a
probléma történetével, amikor a lányok iskolai fölénye az 1990-es
évek végén ismételten felmerül az oktatással kapcsolatos
diskurzusban. Három walesi kutató, Stephen Gorard és munkatársai
(2001) megemlítik: az 1990-es években morális pánikot idézett elő a
felfedezés, hogy a lányok jobb tanulók, mint a fiúk. 1998-ban az
angol napilapok arról cikkeztek, hogy a lányok és a fiúk
teljesítménye között növekvő szakadék tátong, és a fiúk gyengébb
iskolai teljesítménye elérte a válsághatárt. A szerzők azzal
igyekeztek megnyugtatni a közvéleményt, hogy saját, 1999-ben végzett
kutatásuk eredményei szerint a lányok javára alakuló különbség a
magasabb szinteken nem nő, hanem csökkenő tendenciát mutat, a
természettudományban és a matematikában pedig nem is tapasztalható.
Az Egyesült Államokban néhány évvel később
következett be a nagy nyilvános riadalmat kiváltó szembesülés a
lányok jobb iskolai teljesítményével. A napilapok a fiúk
diszkriminációjáról, válsághelyzetéről, a nemek éleződő harcáról
cikkeztek, a lányos szülők aggodalmukat fejezték ki, hogy tanult
lányaik nem fognak megfelelő partnert találni, a publikum egy része
szerint pedig „fiúbaráttá” kellett volna alakítani az iskolákat. A
kutatási eredmények azonban azt mutatták, hogy nincs szó válságról:
az elmúlt évtizedekben mind a fiúk, mind a lányok tanulmányi
teljesítménye javult. A lányok az olvasással kapcsolatos
feladatokban mindig jobban teljesítettek, amióta a teljesítményeket
mérik (az 1970-es évek kezdete). A különbség az elmúlt évtizedekben
csökkent, de változatlanul észlelhető a lányok fölénye. Matematika
tekintetében összetettebb a helyzet: az 1970-es években a kilenc- és
tizenhárom évesek csoportjában a lányok jobb eredményeket értek el,
de az évtizedek során a fiúk javultak, és megelőzték a lányokat. A
tizenhét évnél idősebb fiúk teljesítménye viszont valamennyit
romlott: míg korábban egyértelműen jobbak voltak a lányoknál, az
előnyük csökken. Ami igazán aggasztó – hívja fel a szerző a
figyelmet –, hogy a nemek közötti szakadék rendkívüli mértékben
felerősödik, és tragikus mértéket ölt az etnikailag és gazdaságilag
hátrányos helyzetű fiúk csoportjaiban (Mead, 2006).
2014-ben egy amerikai szerzőpáros, Daniel és
Susan D. Voyer rendkívüli alapossággal vágott neki a probléma
vizsgálatának. A szerzők hatalmas mennyiségű, széles idősávot
átfogó, az iskolai teljesítményben tapasztalható nemi különbségekkel
foglalkozó tanulmány metaanalízisét végezték el (Voyer, D. – Voyer,
S. D., 2014). Arra törekedtek, hogy a vizsgálatba minél több, a
tankötelezettség bevezetése óta eltelt időben keletkezett jelentős
kutatás bekerüljön, és igyekeztek elérni, hogy az USA-ban élő
jelentősebb kisebbségek (afroamerikaiak, spanyolajkúak) arányuknak
megfelelő reprezentációt kapjanak. A tanulmányok túlnyomó többsége
angol nyelvű volt, de nem kizárólag: az anyagban, ha nem is nagy
számmal, de más országok (Svédország, Irán, Szlovénia stb.) kutatási
eredményei is szerepeltek. A szerzők tudatosan csak azokat a
kutatásokat vették figyelembe, amelyek a tanárok által adott iskolai
osztályzatok alapján hasonlították össze a fiúkat és a lányokat, nem
vették be a mintába a tesztalapú vizsgálatokat. Kizárták azokat a
kutatásokat is, amelyek különleges csoportokkal – például kis súlyú
koraszülöttekkel vagy problémás tanulókkal – foglalkoztak. Így végül
összesen 369 minta 502 kritérium szerinti vizsgálatát végezték el. A
kutatások időbeni eloszlása nem volt egyenletes, többségük az
1990-es évek után keletkezett, de a metaanalízisbe bekerült több,
1914-ben, 1941-ben, az 1960-as, 70-es és 80-as években született
vizsgálat is.
E különlegesen extenzív munka eredményei a
szerzők összegzése szerint meggyőzően bizonyítani látszanak, hogy a
lányok iskolai előnye a tankötelezettség bevezetése óta lényegében
folyamatosan fennáll. Ráadásul a szokásos sztereotípiáknak
ellentmondva a lányok nemcsak a humán területeken értek el jobb
eredményeket, hanem, bár kisebb mértékben, de a
természettudományokban is. A különbségeket némileg árnyalta a
tanulók etnikai hovatartozása és szociális háttere, és mértékük
gyakran csekély volt, de mindenképpen a lányoknak kedvezett.
Figyelemre méltó, hogy a lányok jobb iskolai
eredményességének interpretációjában még véletlenül sem jelenik meg
az a feltevés, hogy okosabbak volnának, mint a fiúk. A kutatók egy
része a fiúk eltérő motiváltságát, vagy a közelmúlt társadalmi
változásait okolják, mint ami a „fiúk kríziséhez” vezetett. Vagyis
az a tény, hogy a lányok folyamatosan jobb teljesítményt nyújtanak
az iskolában, mint fiú osztálytársaik, „a legtöbb országban jól
őrzött titok maradt, és szinte egyáltalán nem esik róla szó, hogy ez
globális jelenség. Valójában az ismeretterjesztő irodalom és a
választott képviselők egyaránt azokra az eredményekre figyelnek fel,
amelyek alátámasztják a sztereotípiákat” – írják a szerzők (Voyer,
D. – Voyer, S. D., 2014, 1191.).
Kultúrközi kutatások arra hívják fel a figyelmet,
hogy a fiúk gyengébb, illetve a lányok konzekvensen jobb tanulmányi
eredményei nem feltétlenül függnek össze az eltérő motivációval.
Kam-Cheung Wong és munkatársai (2010) angol és hongkongi kínai
középiskolai tanulók eredményeit hasonlították össze. Az angol
középiskolákban a lányok statisztikai átlagban jobb tanulók, mint a
fiúk, és a fiúk előnye azokon a területeken – például matematika,
természettudomány – is csökkent, amelyeken képességeiket tekintve
korábban ők voltak a kedvezőbb helyzetben. Kezdetben a kutatók annak
tulajdonították a jelenséget, hogy az Egyesült Királyságban
elsősorban a férfiak körében magas a munkanélküliek aránya, emiatt a
fiúk számára nincs igazán értéke a tanulásnak, és ők kevésbé is
képesek alkalmazkodni az iskolai fegyelemhez. Csakhogy a Wong és
szerzőtársai által Hongkongban végzett, hasonló tárgyú kutatásban
szintén eredményesebbnek bizonyultak az iskolában a lányok, miközben
a kínaiak számára a tanulás nemtől függetlenül különleges értéket
jelent, és a fegyelmezettségre vonatkozó elvárás is általános.
A több mint száz éve megfogalmazott véleményt
azonban továbbra is szép számmal osztják a (nemcsak férfi) kutatók:
a lányok nem az eszük, hanem egyéb tulajdonságaik miatt érnek el
jobb eredményt az iskolákban, mint a fiúk. Egy hazai szerző, Fényes
Hajnalka tanulmányában a következő, hivatkozással alátámasztott
megállapítás található: „Az iskolában a tudás mellett a szorgalom a
fontos, és nem a kreativitás vagy az éles ész, ami inkább a fiúkra
jellemző. A lányok szorgalmasabbak és inkább memorizálnak, míg a
fiúk az ismeretek közti kapcsolatok megtalálására törekednek.”
(Fényes, 2009, 83.)
A fenti adatok ismeretében egyértelműnek látszik,
hogy nem tanulmányi eredménye miatt került be az 1960–70-es évekig
sokkal kevesebb nő, mint férfi a felsőoktatásba (Fényes, 2009). Az
elmúlt évtizedekben megváltozott a helyzet: ma a világ legtöbb
országában a nők száma felülmúlja a férfiakét az egyetemeken és a
főiskolákon. 2010-ben százhúsz vizsgált ország közül hatvanhétben
több nő tanult a felsőoktatásban, mint férfi. Az Egyesült Államokban
1970-ben még 3:2 volt a férfi–nő arány, ma éppen a fordítottja. A
Központi Statisztikai Hivatal időszaki kiadványa szerint (URL1)
ma valamennyi európai országban több nő szerez egyetemi diplomát,
mint férfi, bár a természettudományos és mérnöki szakokon, főleg a
mester- és doktori képzésben jóval kevesebben vannak, mint a
férfiak.
Gary S. Becker és munkatársai (2010) azt is
megállapítják, hogy a nők jobban is tanulnak az egyetemeken, mint a
férfiak – de feltehetően nem jobb kognitív képességeik miatt – vélik
–, hiszen az intelligenciatesztek tanúsága szerint nincs különbség a
nemek között. Az ő meggyőződésük is az, hogy a nők eredményessége
„nem kognitív képességeikkel” függ össze. Ezek közé tartozik a
tanári instrukció hívebb követése, a tanulás jobb szervezése, a
vizsgákra való gondosabb készülés, a nagyobb fegyelem és
szabálykövetés. Nem mintha tagadható volna, hogy a kognitív
területen mutatott teljesítményt befolyásolják „nem kognitív
képességek” is, csakhogy az idézett tanulmány szerzői jórészt
indirekt módon következtetnek e képességek szerepére: nem kísérlik
meg tényekkel, adatokkal alátámasztani, hogy a lányok inkább követik
a szabályokat, vagy fegyelmezettebbek. Egy másik probléma, hogy a
felsorolt „nem kognitív képességek” – például az instrukció
megfelelő követése, a szabálykövetés – szerepet játszhatnak az
intelligenciatesztekben nyújtott teljesítményekben is, ahol – miként
a szerzők is hangsúlyozzák – nem mutatható ki a nemekhez kapcsolódó
jelentős különbség.
Nők a természettudományban
Újabb érvet jelenthet a nők gyengébb értelmi képességének
alátámasztására, hogy jobb tanulmányi eredményeik ellenére arányuk a
természettudományban és a műszaki tudományokban továbbra is
alacsonyabb, mint a férfiaké, különösen a magasabb képzési
szinteken. E helyzet szociálisan is kedvezőtlen következményekkel
jár, mivel a természettudományos és matematikai tudást igénylő
foglalkozások magasabb presztizsűek, jobb kereseti lehetőségekhez
juttatnak, mint a hagyományosan női foglalkozások (Hedges – Nowell,
1995).
Az Amerikai Egyetemista Nők Egyesülete (AAUW)
2010-ben több mint százoldalas kiadványban foglalkozott a kérdéssel,
miért alulreprezentáltak a nők az ún. STEM (science, technology,
engineering, mathematics – természettudomány, műszaki- és mérnöki
tudományok, matematika) területein (Hill et al., 2010). A
legfontosabb kutatási eredményeket és adatokat közreadó kiadvány
arról számol be, hogy a nők felzárkózása az említett területeken
elindult, de egy idő óta lényegében stagnál. Az elmúlt évtizedekben
az általános- és középiskolákban a lányok a természet- és műszaki
tudományok területén (is) utolérték a fiúkat, sőt valamivel jobb
osztályzatokat szereznek. A SAT-vizsgán azonban átlagosan gyengébb
pontszámot érnek el matematikából, mint a fiúk, és jóval kevesebben
jelentkeznek emelt szintű vizsgára az adott területeken. Biztató
ugyanakkor, hogy mind nagyobb arányban vannak jelen a legjobb
matematikusok között. A más területeken is lezajlott változásokhoz
hasonlóan nagymértékben közeledett egymáshoz a férfiak és nők aránya
a legjobbak között: az 1980-as 13:1 fiú–lány aránya a legjobb
tízezrelékben 2005-re 3:1-re változott (Hill et al., 2010, 5.).
Hill és munkatársai összefoglaló jelentése
szerint problémát jelent, hogy az alapképzésben még viszonylag magas
a természettudományt vagy műszaki tárgyat választó lányok aránya, ám
a magasabb szinteken már jóval kevesebben vannak. A fiúk fölénye
különösen a számítógép-tudományban, a fizikában és a mérnöki
tudományokban jelentős. Nem egyforma a férfiak számbeli fölénye a
különböző etnikai csoportok körében: viszonylag kicsi a fehérek
esetében, kiugróan magas ugyanakkor az ázsiai származású hallgatók
körében (Hill et al., 2010, 8.). Jelentősen csökkent, de még mindig
fellelhető a szakadék a lányok és a fiúk részvételében a doktori
képzésekben és a hazai kifejezéssel reáltudományoknak nevezett
tudományágak oktatói körében.
Míg tehát a lányok jobb tanulmányi eredményeit
több kutató hajlamos nem kognitív képességeiknek tulajdonítani, a
reáltárgyakban nyújtott gyengébb teljesítményüket a közvélekedés
egyértelműen „nem férfias” kognitív képességeikkel hozza
összefüggésbe. Ezek a már idézett minőségi különbségek: a mentális
forgatásban, téri tájékozódásban, szerelésben mutatkozó gyengébb
teljesítmény. Az elmúlt évtizedek képzési tapasztalatai ugyan azt
támasztják alá, hogy a különbségek az ilyen típusú képességek
esetében is csökkennek (Hill et al., 2010, 20.), a politikusok és a
nőket képviselő szervezetek elégedetlenek az eredménnyel. De vajon
valóban ez a legnagyobb akadálya a nők értelmi képességeire
vonatkozó előítéletek leküzdésének?
Az ész a fontos, nem a haj?
A tény, hogy a nők tanulását, munkavállalását gátló körülmények
megszűnése néhány évtized leforgása alatt látványos eredményeket
hozott, cáfolhatatlan érv a szellemi képességek öröklött
meghatározottságával és a nők gyengébb képességeivel szemben.
Bármilyen oldalról közelítjük is a kérdést, nem léteznek olyan
különbségek a nők és a férfiak értelmi képességei között, amelyek a
nők társadalmi hátrányának indokául szolgálhatnának. Csakhogy ezek a
hátrányok – a kétségkívül jelentős csökkenés ellenére – továbbra sem
tűntek el.
Ismert szociológiai tény, hogy az egyes
foglalkozási területek „elnőiesedése” az adott terület presztízsének
és jövedelmezőségének csökkenését, az általa nyújtott előnyök
zsugorodását vonja magával. E régóta fennálló összefüggés létét
támasztja alá egy 2015-ben az Egyesült Királyságban, Svájcban és
Németországban többezres mintán végzett kutatás. A felmérés adatai
szerint a főleg nők által ellátott szakmaterületeken alacsonyabbak a
bérek, mint azokon, amelyeken többségben vannak a férfiak. A
legalább 60%-ban nőket foglalkoztató munkaterületeken a keresetek
átlaga az Egyesült Királyságban 15%-kal alacsonyabb volt, mint a
kizárólag férfiakat foglalkoztatókéban – akkor is, ha a dolgozók
végzettsége, a munkában töltött idő és a produktivitás nem
különbözött. A német és a svájci mintában is fennálltak a
különbségek, bár kisebb mértékben, és inkább függtek a munka
jellegétől és a foglalkozáshoz kapcsolódó képességektől, de nem volt
különbség annak függvényében, volt-e a dolgozó nőnek gyermeke. A nők
alacsonyabb bérezése jellemzőbb volt a magánfoglalkoztatók, az
üzleti világ esetében, mint a közalkalmazottak körében, ahol a
munkavállalókat szigorúbb szabályok védték (Murphy – Oesch, 2015).
Bár sokan a demokrácia kiterjesztésének
tekintették, hogy a diplomaszerzés széles körben hozzáférhetővé
vált, a szakértők az ebben rejlő csapdára is felhívták a figyelmet.
A mindenkit befogadó oktatás csökkenti a diploma értékét; az
egyetemi végzettség jóval kevésbé jelent előnyt, ha sokan
rendelkeznek vele. Vagyis – miként a mai fiatalok a bőrükön
tapasztalják – az a tény, hogy többen szereznek diplomát, távolról
sem jelentette a társadalmi szelekció, az egyenlőtlenségek
megszűnését. Valójában a szelekció más területekre tevődött át –
ahogyan angol oktatásszociológusok rámutatnak, ma a társadalmi
hierarchiában való felfelé haladásban a szaktudásnál, magasabb
végzettségnél inkább segít a vagyon, a kapcsolati háló vagy az, hogy
ki melyik országban született. Olyan tényezőktől tehát, amelyek
kevéssé függnek az egyén érdemeitől, az iskolában vagy bármely más
területen nyújtott teljesítményétől. Márpedig a nők aránya akkor
változott meg jelentősen a felsőoktatásban, amikor elkezdődött a
fenti, a diplomák „inflációjának” is nevezett folyamat. Szociológiai
kutatások adatai szerint a nők magasabb iskolai végzettsége
ténylegesen kisebb előnyt jelent a számukra, végzettségük kevésbé
jelzi előre későbbi társadalmi státusukat, mint a férfiakét.
A diplomás nők számának növekedését nem követte a
részvétel aránya a foglakozási hierarchiák magasabb szintjein.
Daniel Muzio és Sharon C. Bolton (2006) két, hagyományosan férfi
értelmiségi foglalkozás kapcsán kimutatja, hogy bár a nők növekvő
számban vannak jelen a jogászok és a menedzserek körében, a
hierarchia magasabb szintjeire csak elvétve jutnak el. Adataik
szerint a 2000-es évek elején az ügyvédek körében már 44% volt a nők
aránya, a joghallgatók körében pedig már több volt a lány, mint a
fiú. A nők növekvő arányban jutottak szervezői feladatokhoz is: az
elmúlt évtizedekben már a gazdasági szervezetek munkatársainak
harmada nő volt. A kutatások arról számolnak be, hogy mind a két
foglalkoztatási területen üdvözölték a növekvő számú női
munkatársat, mint akik új színt és jellegzetességeket hoznak a
hagyományosan férfiak által dominált területekre. Ám a nők új
szerepének hangsúlyozása gyakran azzal a következménnyel jár, hogy
megmaradnak az újszerűként aposztrofált „nőies” feladatoknál, míg a
hagyományos, nagyobb felelősséggel, fizetéssel és presztízzsel járó
pozíciókat a férfiak továbbra is megtartják maguknak.
Helen Peterson (2014) azoknak a nőknek a
helyzetét vizsgálja, akik az elmúlt évtizedekben vezető szerephez
jutottak a svéd felsőoktatási intézményekben. Svédországban
közismerten különösen nagy erőfeszítéseket tettek a nők mindenoldalú
hátrányának felszámolására, így a felsőoktatási intézmények
vezetőségében is egyre több nő foglal helyet. Csakhogy, miként a
szerző rámutat, akkor tették lehetővé a nők számára e pozíciók
elfoglalását, amikor azok presztízse és jelentősége csökkent. A női
dékánok helyzetét vizsgáló kutatás eredményei rámutattak, hogy a
pénzszerzéssel összefüggő menedzseri feladatok, adminisztratív
terhek miatt az egyetemi vezetőknek egyáltalán nem maradt idejük a
magasabb presztízst, valamint több anyagi és erkölcsi elismerést
jelentő kutatómunkára. Ez a helyzet jelentősen hozzájárult, hogy a
férfi kutatók fokozatosan átengedik az egyetemi középvezetői
pozíciókat a nőknek – állapítja meg a szerző.
Számít tehát az ész, de a haj sem közömbös.
Például a szőkeség határozottan ronthatja az esélyeket, különösen
nők esetében…
Kulcsszavak: férfiak és nők értelmi képességei, agykutatás,
tanulmányi eredmények, a nők és a természettudomány, érvényesülési
lehetőségek
IRODALOM
Becker, Gary S. – Hubbard, William H. J.
– Murphy, Kevin (2010): Explaining the Worldwide Boom in Higher
Education of Women. (Working Paper Series, 2009/2010) Milton
Friedman Institute, The University of Chicago •
WEBCÍM
Cosgrove, Kelly P. – Mazure, Carolyn M.
– Staley, Julie K. (2007): Evolving Knowledge of Sex Differences in
Brain Structure, Function and Chemistry. Biological Psychiatry, 10,
15, 847–855. DOI: 10.1016/j.biopsych.2007.03.001 •
WEBCÍM
de Lacoste-Utamsing, Christine –
Holloway, Ralph L. (1982): Sexual Dimorphism in the Human Corpus
Callosum. Science. 216, 4553, 1431–1432. DOI:
10.1126/science.7089533
Eliot, Lise (2011): Single Sex Education
and the Brain. Sex Roles. 69, 7–8, 1-19. •
WEBCÍM
Fényes Hajnalka (2009): Nemek szerinti
iskolai eredményesség és a férfihátrány – hipotézis. Magyar
Pedagógia. 109, 1, 77–101. •
WEBCÍM
Giedd, Jay N. – Raznahan, Armin – Mills,
Kathryn L. – Lenroot, Rhosehel K. (2012): Review: Magnetic Resonance
Imaging of Male/Female Differences in Human Adolescent Brain
Anatomy. Biology of Sex Differences. 3, 1. 19. doi:
10.1186/2042-6410-3-19 •
WEBCÍM
Gorard, Stephen – Rees, Gareth –
Salisbury, Jane (2001): Investigating the Patterns of Differential
Attainment of Boys and Girls at School. British Educational Research
Journal. 27, 2, 125–139. DOI: 10.1080/ 01411920120037090 •
WEBCÍM
Hedges, Larry W. – Nowell, Amy (1995):
Sex Differences in Mental Test Scores, Variability and Numbers of
High-Scoring Individuals. Science. 269, 5220, 41–45. DOI:
10.1126/science.7604277
Herrnstein, Richard J. – Murray, Charles
(1994): The Bell Curve. Washington, DC: Free Press
Hill, Catherine – Corbett, Christianne –
St.Rose, Andresse (2010): Why So Few? Women in Science, Technology,
Engineering and Mathematics. AAUW, Washington DC •
WEBCÍM
Ingalhalikar, Madhura – Smith, Alex –
Parker, Drew – Satterthwaite, Theodore D. – Elliott, Mark A. et al.
(2014): Sex Differences in the Structural Connectome of the Human
Brain. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA.
111, 2, 823–828. DOI: 10.1073/pnas.1316909110 •
WEBCÍM
Jackson, Douglas N. – Rushton, J.
Philippe (2006): Males Have Greater g: Sex Differences in General
Mental Ability from 100,000 17- to 18-year-olds on the Scholastic
Assessment Test. Intelligence. 94, 5, 479–486. DOI:
10.1016/j.intell.2006.03.005
Lenroot, Rhoshel K. – Gogtay, Nitin –
Greenstein, Deanna K. – Wells, Elizabeth Molloy – Wallace, Gregory
L. – Clasen, Liv S. Blumenthal, Jonathan D. – Lerch, Jason –
Zijdenbos, Alex P. – Evans, Alan C. – Thompson, Paul M. – Giedd, Jay
N. (2007): Sexual Dimorphism of Brain Developmental Trajectories
during Childhood and Adolescence. Neuroimage. 36, 4, 1065–1073. doi:
10.1016/j.neuroimage.2007.03.053 •
WEBCÍM
Lynn, Richard – Kanazawa, Satoshi
(2011): A Longitudinal Study of Sex Differences in Intelligence at
Ages 7, 11 and 16 Years. Personality and Individual Differences. 51,
321–324. •
WEBCÍM
Mead, Sara (2006): The Evidence Suggests
Otherwise: Truth About Boys and Girls. Education Sector. •
WEBCÍM
Murphy, Emily – Oesch, Daniel (2015):
The Feminization of Occupations and Change in Wages: A Panel
Analysis in Switzerland, Britain and Germany. Social Forces 91, 3,
1221–1255.
Muzio, Daniel – Bolton, Sharon C.
(2006): Feminization and Paradox. Stratification and Segmentation in
Professional Context. The Irish Journal of Management. Special issue
based on select of best papers from 2005 conference of Irish
Management Conference. Dublin: Blackhall Publishing •
WEBCÍM
Nisbett, Richard E. – Aronson, Joshua –
Blair, Clancy – Dickens, William – Flynn, James – Halpern, Diane –
Turkheimer, Eric (2012): Intelligence. New Findings and Theoretical
Development. American Psychologist. 67, 2, 130–159 DOI:
10.1037/a0026699 •
WEBCÍM
Peterson, Helen (2014): An Academic
Glass Cliff: Exploring the Increase of Women in Swedish Higher
Education Management. Athens Journal of Education.1, 1, 34–44. •
WEBCÍM
Schlosz, L. (1906): Jobban tanulnak-e a
leányok, mint a fiúk? Néptanítók lapja. 2-15/7. 6. •
WEBCÍM
Szalkai Balázs – Varga Bálint – Grolmusz
Vince (2015): Graph Theoretical Analysis Reveals: Women’s Brain is
Better Connected than Men’s. arXiv:1501.00727v3 [q-bio.NC] 12 Jan
2015 •
WEBCÍM
Voyer, Daniel – Voyer, Susan D. (2014):
Gender Differences in Scholastic Achievement: A Meta-Analysis.
Psychological Bulletin American Psychological Association. 140, 4,
1174–1204. DOI: 10.1037/a0036620 •
WEBCÍM
Walløe, Solveig – Pakkenberg, Bente –
Fabricius, Katrine (2014): Stereological Estimation of Total Cell
Numbers in the Human Cerebral and Cerebellar Cortex. Frontiers in
Human Neuroscience. 8, 508. DOI: 10.3389/fnhum.2014.00508 •
WEBCÍM
Wong, Kam-Cheung – Lam, Y. Raymond – Ho,
Lai-Ming (2002): The Effects of Schooling on Gender
Differences. British Educational Research Journal. 28, 6, 827–843.
DOI: 10.1080/0141192022000019080
Zaidi, Zenat F. (2010): Gender
Differences in Human Brain. A Review. The Open Anatomy Journal,
2010, 2. 37.51 DOI: 10.2174/1877609401002010037 •
WEBCÍM
LÁBJEGYZETEK
1 Köszönetet mondok Víg
Juliannának a fejezetrészben nyújtott segítségéért.
<
2 Azoknak az
agyképleteknek, amelyeket latin néven említek, nincs magyar
elnevezésük.
<
3 Rushton után ma Lynn
tölti be az intelligencia öröklött voltára vonatkozó támogatásokat
szponzoráló Pioneer Fund elnökének pozícióját. A Pioneer Fund
alapítója és egészen 1972-ig vezetőségi tagja volt Wickliffe P.
Draper, az eugenika lelkes támogatója, aki a harmincas években
többször is ellátogatott a náci Németországba. Az általa képviselt
elvek szerepet játszottak a nürnbergi törvények megfogalmazásában.
Draper jelentős összegeket költött a civil mozgalmakkal szembeni
ellenállás támogatására. Két későbbi elnök, Harry H. Laughlin és
Frederick Osborn szintén lelkesedett a német eugenikai programért.
<
4 Scholastic Assessment
Test – az érettséginek megfelelő komplex tesztsorozat, amelynek
sikeres megoldása az egyetemi felvétel feltétele az Egyesült Államok
legtöbb államában.
<
5 Meglepő módon Lynn nem
reflektál a vele alapvetően azonos állásponton lévő Rushton néhány
évvel korábbi bírálatára.
<
6 Project Talent Age
Group Data Set
<
7 NAEP – national
assessment of educational progress
<
|
|