Kommunikációs terek 2016

Az András Hanga szerkesztette, sorrendben egy konferencia-beszámolóból, eredetileg élőszóban elhangzott előadások átirataiból, tanulmányokból, valamint könyvrecenziókból álló kötet a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályának második helyzetjelentése a tagok és mestereik, oktatóik munkájáról. Az osztály tagjai között jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájának, az ELTE Interdiszciplináris Doktori Iskolájának és a Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának tagjait találhatjuk meg. A könyv a tanulmányok és a recenziók tematikáját is figyelembe véve tekinthető egyben pillanatképnek a magyarországi kommunikáció- és médiatudományok aktuális kérdéseiről, kutatott területeiről: ezek között a könyv alapján első helyen szerepel az újmédia, annak társadalmi, gazdasági és jogi környezete (médiaszabályozás); hangsúlyos emellett a média és gender összetett kérdésköre (genderszempontú retorikai elemzés, genderetikus újságírás), de az interdiszciplinaritás jegyében jelen vannak olyan határterületek is, mint a feminista közgazdaságtan vagy a szociálpszichológia. Megtaláljuk az olyan, a hagyományosabb értelemben vett kommunikációkutatás területéhez tartozó témákat is, mint a szónoki beszédek vizsgálata, a (történeti szemléletű) filmelemzés és a tánc mint kommunikáció.

A nyitó írás, Demeter Márton beszámolója a DOSZ által szervezett 2016-os Tavaszi Szél Konferencia Kommunikációtudományi szekciójában elhangzott előadásokról útmutatóul szolgálhat a tudomány fiatal kutatóinak is. A kötet fontos célja a hazai szakma összefogása, egymás kutatásainak láthatóvá tétele a kommunikáció- és médiatudomány kutatói számára, beleértve a doktori hallgatókat, valamint természetesen a szélesebb tudományos közösség felé való kommunikációt is. Ilyen tekintetben mindenképpen üdvözlendő és példamutató kezdeményezés, bár lentebb megfogalmazok néhány kritikai pontot is.
A Műhelybeszélgetések egy beszélgetéssorozat előadásainak átiratait tartalmazza; sajnos néhol az előadás eredeti szövegének szerkesztés nélküli megőrzése az írásos változat kárára történt. Kiemelkedő ugyanakkor Aczél Petra Katalin az újmédiával, valamint a big data-val foglalkozó írása (Mindigitális: Az újmédia tere – Gondolatok az adattárban), amely felvezetőként is szolgál a többi, a digitális médiával foglalkozó íráshoz. Aczél az újmédia (digitális, hálózati média) mint szimbolikus-kommunikatív tér és a benne mozgó, tájékozódó ember vonatkozásában reflektál a big data jelenségkörre, az ezzel összefüggő figyelemváltozásokra, valamint az átalakuló információs viselkedésre. Üdvözlendő módon hangsúlyozza a „nagy adattal” (amelynek jellemzője, mint rámutat, nem csupán a mennyiség, hanem a széles körű hozzáférhetőség is) szembeni kritikai megközelítések jelentőségét, méghozzá az adatok objektivitásának vonatkozásában, tehát egy tudományos-módszertani jellegű szempont mentén. Emellett felhívja a figyelmet a szelekcióra, a releváns kérdésfeltevés, a következetesség és ítélőképesség fontosságára (a tudományosság, a tudományos módszertan alapvető kritériumaira), valamint az etikai kérdésekre való reflexió szükségességére is, amely új intellektuális kihívásokkal is szolgálhat. A tanulmány második felében a figyelemgazdaságot definiálja és vázolja fel az újmédia vizsgálati kereteként, valamint a predigitális és a digitális nemzedék információs viselkedésének különbségeit írja le, bőséges szakirodalmi hivatkozással, kutatási eredményekkel alátámasztva. A leírás némileg determinisztikus marad, a kritikai szempontok (mint a társadalmi és földrajzi különbségek, egyenlőtlenség, digitális szakadék) itt kevésbé érvényesülnek. Ugyanakkor aggodalmaskodó technopesszimizmussal sem vádolható a szerző, ehelyett az értő, a citált eredmények segítségével alátámasztott oktatási stratégiák megfogalmazására helyezi a hangsúlyt.

A kritikai szemléletmód hiánya a kötetben több írásnál is szembeütköző, de talán a leginkább Domschitz Mátyás előadásánál (Munkaaszkézis és sikerirodalom), amely a hogyan legyünk boldogok?

kérdését középpontba helyezve szándéka ellenére alig távolodik el az elemzett self-help könyvek individualizáló, a társadalmi struktúráról tökéletesen megfeledkező szemléletmódjától és nyelvezetétől.

Aczél írása mellett kiemelendőnek tartom Gyürke Katalin, András Hanga és Szakács István, valamint Tóth Judit Gabriella tanulmányait. Bánkúti Ágnes írása a tánc kommunikációjáról szintén értékes, noha egyelőre megmarad a (gondosan körbejárt) témafelvetésnél. Gyürke Katalin (A nők médiareprezentációja és a genderetikus újságírás a hírmédiában) hasznos, alapos, és üdítően választékos stílusban megírt, történeti mélységű áttekintést nyújt a genderetikus újságírás kérdésköréről, egyben útmutatót ad a média genderszempontú vizsgálatához. Írásának második felében aktuális, a nők médiareprezentációját és a genderetikus újságírást empirikusan, jellemzően kvantitatívan vizsgáló nemzetközi projekteket mutat be, egyúttal olyan előremutató hazai kezdeményezésekre is hivatkozik, mint a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség által összeállított, az egyetemi kommunikációs képzésben is jól használható (tan)anyagok. András és Szakács tanulmánya („Oszt a Heinekentűl loptuk vóna?” A nemzeti identitás mint márkatényező – az Igazi Csíki Sör) színvonalas és izgalmas elemzés az Igazi Csíki Sör márka kommunikációjáról annak földrajzi és társadalmi kontextusában. A szöveg a „székelység”, „góbéság” reprezentációjára alapuló marketinget nem csupán helyi-történeti beágyazottságban vizsgálja, hanem az iparági környezet, azaz a rivális cégek és márkák kommunikációjával és fogyasztásával történő összevetésben is. Tóth Judit Gabriella („Kulák, gyere ki!”, avagy miként éli át újra a felnőtt személyiség gyermekkorának legtraumatikusabb élményét) az emlékezetkutatás egy módszerének alkalmazását mutatja be meggyőzően, méghozzá egy kollektív gyerekkori trauma vizsgálatán keresztül. Ez a trauma Nyésta falun az 1950-es években történt esemény, egy „kulák” házának felgyújtása, amelyet az iskolából kivezényelt gyerekekkel végeztettek el. A kutatás során a kutató a helyszínen, tehát a közösségi trauma eredeti kontextusában mesélteti az akkori gyerekeket, akik idős emberként saját maguk számára is új módon idézik fel és élik át az eseményeket. A kutató nemcsak módszertani eredménnyel szolgál, de a trauma tudományos szakirodalmához is hozzájárul – bár az újratraumatizálással kapcsolatosan esetlegesen felmerülő etikai kérdésekre nem tér ki.

A kifogástalan színvonalú, informatív recenziók – az összesen 13 ismertetés kimondottan nagy súlyt képvisel a kötetben – túlnyomórészt friss kötetekre reflektálnak, mind hazai (pl. Koltay András – Török Bernát, Polyák Gábor, Máté-Tóth András), mind nemzetközi szerzőktől (pl. James Curran – Jean Seaton, Monroe E. Price), de klasszikusokat értékelő írások is szerepelnek itt (Susan Sontag, illetve Csíkszentmihályi Mihály két könyve is).

A kötet jó összefoglaló, számos értékes írással; áttekintést ad a kommunikáció- és médiatudomány elsődleges fókuszairól, perspektíváiról mind a szűkebb, mind a tágabb szakmai közösség részére. Egy gondosabb szerkesztői munka kiegyenlíthette volna a minőségi egyenlőtlenségeket, és orvosolhatott volna olyan apró, de bosszantó problémákat, mint hogy nincs egységes hivatkozási rendszer, olykor különbözik az angol és a magyar nyelvű absztrakt, ezek terjedelme és alapossága sem egységes, és maradtak a kötetben kijavítatlan nyelvi hibák. A továbbiakban a formára való alaposabb odafigyelés, és esetleg egy tudatosabban tematikus szerkesztés, vagy éppen a kutatások eredményeiről beszámoló tanulmányok és a témafelvető jellegű, illetve elméleti tanulmányok különválasztása, valamint a szerkesztői keretezés hozzájárulhatna ahhoz, hogy a kötet még hatékonyabban elérje (feltételezett) célját. Végül kívánatos lett volna rövid bemutatkozások szerepeltetése a szerzőktől a kötet végén, bár az újmédia és a gyorsan kereshető akadémiai profilok korában elképzelhető, hogy ez a funkció egyre inkább feleslegessé válik. (András Hanga szerkesztő: Kommunikációs terek 2016. Budapest–Sepsiszentgyörgy: DOSZ-T3 Kiadó, 2016)

Barna Róza Emília

PhD, szociológus, kultúrakutató,

BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék