Elmaradt katarzis

Ez a könyv az értelmiségi társadalom sűrűjében szerzett benyomások alapján, a résztvevő látószögéből tekint vissza negyedszázad magyar történelmére, és személyes, de általános érvényű tapasztalatokkal gazdagítja a rendszerváltás kritikai irodalmát. A szerző vegyész akadémikus, aki a társadalmi és politikai folyamatoknak érdekes szegmentumaira látott rá, és könyvében főként saját tapasztalatait dolgozta fel. A sokat idézett antalli bon mot-val indít – „tetszettek volna forradalmat csinálni!” –, s ezzel arra céloz, hogy a fejlődés akkor választott iránya és sebessége megfelelt a magyar társadalom akkori hangulatának. S ha nem volt forradalom, akkor kompromisszumokat kellett kötni. Ezért lett olyan a rendszerváltás, amilyen lett. Mellesleg külföldi szövetségeseink és gyámolítóink sem akartak mást.

A könyv címének pejoratív kicsengése talán a rendszerváltáskor uralkodó néphangulat hamisságát fejezi ki. Akkoriban ugyanis a tapasztalatlan köznép a csodavárás hangulatában, de az akkori kormánypárti szócsövektől is befolyásolva, azt hitte, hogy a hatalomváltással majdnem minden helyrejött. A második szabad választáskor felülkerekedő ideológia viszont olyan közhangulatot keltett, amely a liberalizáció, dereguláció, privatizáció szentháromságától várta a megváltást. Persze ez is hiú reménynek bizonyult. Ezzel kapcsolatban a szerző Ralf Dahrendorfot idézi, aki szerint egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmi átalakuláshoz azonban hatvan év kell. Érik a felismerés, hogy semmilyen gazdasági vagy társadalmi reform nem repíti a szánkba a sült galambot. Nyugati típusú jólétet nyugati minőségű munka nélkül nem lehetett teremteni. Náray-Szabó Gábor könyve a felületes politikai közvélekedés bírálataként is értelmezhető, és a szerző nem vonja ki magát sem a bírálandók sorából, hiszen felelős beosztásaiban ő is részese volt annak, ami végbement.

Számomra a könyv világossá tette, hogy a rendszerváltás elég tökéletlenül sikerült ugyan, mint a „társadalommérnökség” legtöbb terméke, de igaztalanság elfuseráltnak mondani. A politikai változásokkal szemben joggal támad hiányérzetünk, és a gazdasági és politikai hintapalinta láttán fintoroghatunk, de az eredmények csak a naivan

felfokozott egykori várakozásokkal szembesítve látszanak igazán tökéletlennek.

A szerző szava több minőségében is figyelmet érdemel: mint szaktudomány-politikus (a Magyar Kémikusok Egyesületének és az Európai Kémikusegyesületek Szövetségének vezető tisztségviselője), mint tudománypolitikus (a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnöke és az MTA főtitkárhelyettese), mint felsőoktatás-politikus (helyettes államtitkár), mint gógyszeripari innovátor, mint homo eticus (a korrupció, a szakmai önzés, a politikai hazugság és a hedonista életszemlélet bírálója), mint környezetvédelmi mozgalmár és mint gondolkodó értelmiségi (a Professzorok Batthyány Körének elnöke).

Egy általános történeti áttekintés után a rendszerváltás eseményeit öt tételben tekinti át, minden főbb hivatásbéli tevékenységi körének egy-egy tételt szentelve. Először azt tárgyalja, hogyan élte föl vagyonát, és ment csődbe a pártállam egy hasznos intézménye, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége. A második tétel a felsőoktatásról szól, amely mindig is az állam emlőin élt, de eközben az államtól egyszer megkapott autonómiáját anyatigrisként védelmezi. A harmadik tétel hőse a gyógyszeripar, amely véráldozatok árán nemcsak életben maradt, hanem a gazdaság legerőteljesebb, legegészségesebb ágazata lett. A negyedik tétel a Magyar Tudományos Akadémiát mutatja be, amely felülről vezényelt megújulás eredményeként tért magához az utóbbi hat-nyolc évben. Az ötödik tétel a magyar környezetpolitikáé. Végül utóhangként egy rövid finálé a „második rendszerváltás” reményeit zengi.

Mindnyájan résztvevői, haszonélvezői és elszenvedői voltunk a rendszerváltásnak, ki-ki úgy, ahogyan neki megadatott. Tanulságos látni, hogy az általunk átélt események miként tükröződnek egy széles látókörű kollégánk élményeiben, ítéletében. A könyv a ráismerés élményét nyújtja, s egyetértésre vagy ellenkezésre késztet. A belőlünk kicsalt érzelmek és állásfoglalások élménye adja olvasásában az élvezetet, s ezt a szöveg könnyed hangvétele segíti. (Náray-Szabó Gábor: Elfuserált rendszerváltás. Budapest: Kairosz Kiadó, 2015, 233 p.)

Lovas Rezső

az MTA rendes tagja

MTA Atommagkutató Intézet, Debrecen