Társadalom és gazdaság
Betekintés egy „néprajzos szociálantropológus” munkásságába

A több mint félezer oldalt tartalmazó könyv rendhagyó, bár nem teljesen példa nélküli születésnapi ajándék: nem az ünnepeltnek, Sárkány Mihálynak írtak, munkatársak, barátok, tanítványok, hanem magának az ünnepeltnek mintegy másfélszáz tanulmányából választott ki harminchetet, és szerkesztette tanulmánykötetté a pályatárs és néprajzi kutatóintézetbeli kolléga, Vargyas Gábor. Ily módon valójában a szakma kapott ajándékot, melynek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni: klasszikusok, új eredmények és az egyetemi oktatásban kötelezőként feladott olvasmányok egyaránt helyet kaptak a kötetben (mint A lakodalom funkciójának megváltozása falun, vagy a varsányi kutatás alapján íródott A gazdaság átalakulása), tehát tankönyvként is kiválóan hasznosítható. Sárkány Mihály ugyanis, aki gazdasági és szociálantropológusok, etnológusok, néprajzosok generációit oktatta, aki közvetített a külföldi és a magyarországi tudományosság között – energiájának jó részét olyan művek megírásába fektette, melyek többsége túl speciális folyóiratokban jelent meg ahhoz, hogy könnyen elérhetővé válhassanak az érdeklődők számára. A hosszú és gazdag, vagy fél évszázadot felölelő életpálya eredményeinek jelentős része végre egy könyvben olvasható, mely könyv harmadik a Sárkány Mihály neve alatt megjelent önálló kötetek sorában. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amikor a kötetet bemutatjuk, akkor az életpálya, az életmű egy jelentős vonulatát, valamint a szerzőnek az antropológia és néprajztudomány berkein belül betöltött szerepét is méltatnunk kell. Másrészt azt is jelenti, hogy nem tudunk az összes írásra reflektálni, mert csak a címük felsorolása is jóformán kitöltené a rendelkezésre álló szűkös kereteket.

A válogatás fő szempontja, ahogyan azt a Vargyas Gábor tollából született, Sárkány életpályáját bemutató kiváló és részletes tanulmányban olvashatjuk, az volt, hogy elsősorban a magyarországi kutatásokról szóló és magyar vonatkozással bíró munkák kerüljenek be a jelen kötetbe. Tudvalevő, hogy a szerző ugyanolyan otthonosan mozog afrikai terepeken is, mint a magyar falvakban. S bár az egzotikum ezúttal kimaradt, a kizárólagosan magyar tematikájú válogatás is alkalmas arra, hogy megmutatkozzék Sárkány Mihály szerteágazó érdeklődése, mely az elméleti és tudománytörténeti problémáktól az esettanulmányokig a társadalomkutatás folyamatának valamennyi aspektusát érinti. A sokoldalúság az ő esetében azonban nem vezet sem sekélyességhez, sem szétszórtsághoz.

Sárkány Mihály második, 2000-ben megjelent kötetének címe (Kalandozások a 20. századi kulturális antropológiában) azt sugallja, hogy a szerző vagabund módjára csatangolt a „szociokulturális antropológia” széles mezején. A valóságban már pályája kezdetétől nagyon is célirányosan és tudatosan építette fel azt a személyes tudás-portfóliót, amely a kulturális és szociálantropológia jelenlegi doyenjévé avatja.

Hasznára vált ebben tudománytörténeti érdeklődése, melynek segítségével a néprajz, a kulturális, gazdasági és szociálantropológia és egyéb rokontudományok útvesztőiről oly pontos térképet sikerült rajzolnia, amely nemcsak saját maga számára teszi egyértelművé, honnan jött és merre tart, hanem tanítványai, fiatal munkatársai, sőt, az egész szakma részére lehetővé teszi a tájékozódást. S miután kivételesen nagy rálátással bír valamennyi, fentebb említett tudományra, joggal vallja magát valamennyi diszciplína képviselőjének. S viszont: e szakterületek művelői is mentorukként tekintenek rá. Sárkány Mihály e vezető szerepét fél évszázados kitartó, szívós munkálkodásával, töretlen kíváncsiságával, valamint a tudomány és tárgya, az ember iránti alázatos hozzáállásával vívta ki. E szerepet pedig arra használja fel, hogy utat mutasson valamennyi felsorolt tudomány képviselői számára, és együttműködésre, álláspontjaik összehangolására buzdítsa őket. Erről tanúskodik több tanulmány is a kötetben, köztük az Elméletek és korszerűség a magyar etnológiában (493–504.), melyben a történetileg elmélyíthető szociálantropológia látásmódját javasolja közös platformként. Mindezek mellett rámutat arra, hogy egy tudomány számára létszükséglet, sőt, jövőjének, továbbfejlődésének záloga, hogy elődeinek munkásságát elismerje, beillessze saját paradigmájába – talán nem túlzás azt mondani, hogy ő maga is ezt a célt szolgálja tudománytörténeti és elméleti munkáival.

A szerkesztő jóvoltából (de nem teljesen a szerkesztő csoportosítása szerint) a kötetben található műveknek/témáknak négy egymástól elkülöníthető, mégis egymással összefüggő, egymást több ponton metsző halmaza van:

I.) Az első azokat a tanulmányokat tartalmazza, mely a magyar társadalomnak a két világháború közötti időszaktól máig tartó változási tendenciáit vázolják fel. Ezek a munkák pontos etnográfiai leírások az életmódról, gazdálkodásról, családi viszonyokról, melyek megalapozzák a szabatos és megvilágító erejű, elméleti szempontú elemzéseket. Sárkány Mihály több helyütt is kutatott, de valamennyi terepmunka közül kitűnik a varsányi. Részint, mert a ’70-es évek elején a Bodrogi Tibor által koordinált, több kutató által végzett csoportos terepmunka a nyugati társadalomkutatás szempontjai szerint is korszerűnek számító, valódi szociálantropológiai közösségtanulmány volt; részint, mert a kutatás eredményei Sárkány Mihály közreműködésével angolul is megjelentek, s ezzel az ő neve is ismert lett. A varsányi vizsgálat később igazodási ponttá vált a magyar viszonyok iránt érdeklődő nyugati kutatók számára. Ami különösen izgalmas: hogy harminc év múltán ugyanezen a helyszínen megismételték az adatfelvételt, ezúttal Sárkány Mihály vezetésével. Szerzőnk megmaradt az eredeti témájánál, a gazdasági élet vizsgálatánál. A termelési viszonyok kétszeri átalakulásának végigkövetése rendkívüli tanulságokkal szolgál valamennyi társadalomtudomány számára.

II.) A másik nagy téma a klasszikus szociálantropológiai tárgynak, a rokonságnak a tanulmányozása, ezen belül a rokoni terminológiának, a rokoni csoportok működésének, a rokonsági intézményeknek és változásaiknak a vizsgálata – szigorúan a társadalmi struktúra átalakulásával párhuzamba állítva. A tanulmányok magyar őstörténeti, illetve recens néprajzi anyag elemzésével és általános etnológiai meglátásokkal, tudománytörténeti kérdésekkel egyaránt foglalkoznak. Sárkány Mihály Bodrogi Tibor nyomdokain halad, mondhatni, egyedüli követőként, mert jelenleg ő ennek a szakterületnek talán az egyetlen magyarországi, elsősorban magyar nyelven publikáló szakértője, aki teoretikus jellegű problémákhoz szintén hozzá tud szólni. Tanulmányai

bizonyítják, hogy a rokonságkutatás egyáltalán nem idejétmúlt, hanem ma is izgalmas kérdésfelvetésekkel képes előállni, és alkalmas egy adott közösség társadalmi valóságának leképezésére.

III.) A harmadik vonulat a gazdasági antropológiai tanulmányoké: az ide sorolható írások tudomány- és eszmetörténeti reflexiókat, etnológiai vonatkozású elemzéseket, a törzsi társadalmakban megfigyelhető általános változási tendenciákat mutatnak be, de az első blokkban már említett magyarországi terepmunka-tanulmányok egy részét teljes joggal sorolhatjuk be ide is. Sárkány Mihály néprajzi szakdolgozatának megírása óta (amely A közösségek közötti csere címmel első köteteként jelent meg 1998-ban, jelen kötetben pedig tudománytörténeti bevezetője olvasható csekély változtatásokkal [341–365.]) elköteleződött a gazdasági antropológia iránt, s e szakterületnek is legkimagaslóbb magyarországi képviselőjévé vált. Az ő nevéhez fűződik a gazdasági antropológia nemzetközi karriert befutott nagy alakjának, a szubsztantivista irányzat megalapítójának, Polányi Károlynak magyarországi recepciója; de azóta is fáradhatatlanul szállítja a külföldi tudományosság friss eredményeit, mint például az Etnicitás és gazdaság című, 2010-es tanulmányában (417–429.). A magyar vonatkozásokról sem elfeledkezve, felkutatta és bemutatta az olyan kutatók sajnálatosan feledésbe merült nemzetközi színvonalú munkásságát is, mint amilyen Somló Bódogé is volt (367–374.), aki méltán tekinthető a hazai gazdasági antropológia egyik előfutárának.

IV.) Végül az utolsó nagy témacsoport, mely szorosan összefonódik az előzőekkel, mintegy kvintesszenciáját adva azoknak: a tudomány- és eszmetörténet. A tanulmányoknak legalább egyharmadát teszik ki azok az írások, melyekben Sárkány Mihály a kulturális és szociálantropológia, gazdasági antropológia vagy a néprajztudomány nagy irányzatait, elméleteit vagy azok képviselőit mutatja be, veti össze, kritizálja, vagy éppen kapcsolódási pontot keres közöttük. Mint fentebb már bemutattuk, széles tájékozottságának és elméleti rálátásának köszönhetően ő az, aki tudománytörténeti szemszögből leginkább el tud helyezni egy adott tudományos művet, elméletet a maga súlya és jelentősége szerint. Nem véletlen, hogy a Magyar Néprajz VIII., Társadalom című kötetének tudománytörténeti áttekintését is ő kapta meg feladatul: ez olvasható A társadalomnéprajzi kutatás hazai története című írásában (7–86.).

Atyamestereinek és pályatársainak műveit, elméleteit tanulmányokban és nekrológokban szintúgy bonckés alá veszi, határozottan kijelölve helyüket a tudományos mezőben. Így tesz többek között Bodrogi Tiborral, Tálasi Istvánnal, Gunda Bélával, Bartha Antallal, Hoffmann Tamással, Boglár Lajossal; s ami különösen fontos, nemcsak a magyar tudományos élet keretei között, hanem a nemzetközi tudományosságon belül is elhelyezi munkásságukat. Bármennyire személyes kapcsolat fűzte a bemutatott személyhez, elfogulatlanul ítéli meg műveinek jelentőségét; kritikát pedig mindig az értékelt életmű belső koherenciájának, saját logikájának való megfelelése függvényében fogalmaz meg.

Sárkány Mihály fentebb említett kritikai látásmódja egyébként nem a politikai rendszerváltás terméke. Tudjuk, hogy az 1949-es fordulat óta a néprajz sem kerülhette el azt az ideológiai nyomást, amely minden társadalomtudományra ránehezedett. A szerzőnek az 1970-80-as években írott tanulmányai azonban nem avultak el, ma is olyan érvényességgel bírnak, mint első megjelenésükkor. Ez annak köszönhető, hogy az uralkodó marxista elméletet ugyanolyan kritikusan kezelte és csupán viszonyítási alapnak tekintette, mint bármelyik külföldi „polgári” elméletet az antropológiában. Mindegyikből azokat a momentumokat használta fel, amelyeket arra érdemesnek ítélt, akár Marxéról, akár Sahlinséról, Wolféról vagy Polányiéról volt szó. A nagy, látványos és divatos elméleteket is kérlelhetetlen logikával elemezte, rámutatva esetleges hiányosságaikra, buktatóikra vagy elnagyoltságukra. De nem habozott magát sem korrigálni, ha újabb, meggyőzőbb adatokra bukkant (lásd az Etnográfia, etnológia és az antropológiai perspektíva című tanulmányt [479–491.]).

A kritikus hangvétel ellenére ugyanakkor jellemző rá a konszenzuskeresés, a kiegyensúlyozó és békítő szándék. A Néprajz és szociokulturális antropológia című tanulmányában (543–557.) a két, időnként egymással rivalizáló tudományág összehangolására tesz kísérletet anélkül, hogy uniformizálni akarná őket, rámutatva arra, milyen módon gazdagodhatna a két fél a másik meglátásainak, szemléletmódjának, tárgyválasztásának sajátjai közé illesztésével.

Mint láthattuk, Sárkány Mihály munkássága kapcsán joggal beszélünk a tudomány iránti alázatról, de éppúgy kiemelhetjük szellemi igényességét, az emberi társadalmak működésének megismerése iránti olthatatlan szenvedélyét is. Egész pályáján az a hajtóerő mozgatta, hogy az általa kutatott közösségek életét minél pontosabban láttassa, s hogy az ilyen vizsgálatokból leszűrhető tanulságok érvényességét a tudományos absztrakció minél magasabb szintjeire emelje, hogy összevethetőkké váljanak más kutatások tanulságaival.

Ő az az antropológus, aki az összehasonlítás igényéről, az emberi társadalmak működésével kapcsolatos egyetemes érvényességű meglátások kereséséről soha nem mondana le, miközben nagyon is tisztában van a terepmunka buktatóival, az adatszerzés és -konstruálás folyamatában rejlő hibalehetőségekkel. Az erudíció és a szilárd teoretikus keretek, a módszertani felkészültség számára éppen ezért fontosak, de nem becsüli túl jelentőségüket – annyira semmiképpen, hogy a tökéletességre törekvés gúzsba kösse a terepmunkás kezét, eltántorítsa a megismeréstől. Úgy véljük, szemléletére igen jellemző az az alább olvasható idézet, melyet a BUKSZ-vitában Niedermüller Péternek a néprajztudományt kritizáló cikkére írt válaszából (447–61) emeltünk ki:

„Nincs olyan eljárás, szemléletmód […], amellyel a változó társadalmi lét bármelyik pillanata, bármilyen kulturális megnyilvánulás úgy volna leírható, hogy fölöslegessé tenné a leírás korlátainak kiderítését. Csakis ez a kritikus adatkezelés ad esélyt arra, hogy az ember társadalmi létéről ismereteket halmozzunk fel. Másfelől ne feledjük, hogy ezzel az eséllyel valóban rendelkezünk.” (Sárkány Mihály: Társadalom és gazdaság. Válogatott szociálantropológiai írások. Összeállította: Vargyas Gábor. Budapest: l’Harmattan Kiadó–MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Int., 2016, 557 p.)

Molnár Ágnes

PhD, egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem

Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet