Bevezetés
Az iparosodott országokban a következő évtizedekben is a
nemfertőző betegségek lesznek a vezető halálokok (szív-,
agyérbetegségek, bizonyos daganatos betegségek). A felnőttkori
cukorbetegség prevalenciája duplázódik, kb. 300 millió beteg
lesz világszerte 2025-ben (Mathers – Loncar, 2006). Emellett
jelentősen növekszik majd az egyéb, időskorra jellemző
megbetegedések gyakorisága is, például az érzékszervi zavaroké
(Roth et al., 2011).
2015-ben a 129 ezer fős magyarországi
halálozás 49%-át érbetegségek okozták, jelentőségük az
elkövetkező évtizedekben tovább nő, és a jelenlegi 37 379 fős
érbetegség okozta halálozás 2051-re várhatóan 42 000 lesz (WHO,
2014). 2051-ben légzőszervi betegségben (idült alsó légúti
betegségek és asztma) közel 700 ezer, cukorbetegségben kb.
egymillió ember szenved majd hazánkban.
Az egészségügyi ellátórendszer számára az
egyik legjelentősebb kihívást 30 év múlva is a 2,7 millió szív-
és érrendszeri beteg (agyérbetegségek, az idült reumás
szívbetegségek, a koszorúér-betegség és a szívbetegségek egyéb
formái), illetve a 3,2 millió magas vérnyomásos beteg ellátása
jelenti majd (Király, 2015). Az érbetegségek legfontosabb
rizikótényezői: dohányzás, magas vérnyomás, egészségtelen
étrend, fizikai inaktivitás, következményes elhízás és
cukorbetegség. A lakosság életmódja az egészségkockázatok
szempontjából igen kedvezőtlen hazánkban: ma a dohányzók aránya
29%, átlagosan évi 20 (férfiak), illetve 7 (nők) liter tiszta
alkoholt fogyaszt egy magyar állampolgár, és minden ötödik ember
elhízott (testtömeg-index ≥ 30 kg/m2), a férfiak 39,
a nők 28%-a túlsúlyos (testtömeg-index 25–29,99 kg/m2)
(KSH, 2015).
A WHO adatai szerint a tüdőrák okozta
halálozás a magyar férfiak körében a világon a leggyakoribb, nők
esetében a harmadik leggyakoribb (KSH, 2015). A férfiak esetében
a betegség incidenciája is a legrosszabb, a nők esetében pedig
az ötödik legkedvezőtlenebb. Még rosszabb a kép a vastag- és
végbélrák esetében. Ebben a betegségben a magyar férfiak és nők
halálozása a legkedvezőtlenebb a világon (KSH, 2015). A
rosszindulatú daganatok miatti kórházi kezelések száma
Magyarországon Európában a harmadik legmagasabb, 2300 kórházi
elbocsátás 100 000 lakosonként.
Hazánk jelenleg 9,96 milliós lakossága
2051-re várhatóan 8,44 millióra csökken, a hatvanöt év feletti
lakosok aránya 19%-ról 32%-ra nő. Az ellátás fejlesztésének
tervezésekor azt is figyelembe kell venni, hogy az
elkövetkezendő 30 év során jelentős népességcsökkenés lesz a
délnyugati és déli megyékben, Zala, Somogy, Baranya,
Bács-Kiskun, Szolnok, Csongrád, Békés, illetve Nógrád és Borsod
egy részén. A népességcsökkenés egyes régiókban meghaladhatja a
30%-ot. A lakosság számának növekedése csak Budapesten és
vonzáskörzetében, illetve a megyei jogú városokban várható
(Tagai, 2015).
Kevés megbízható adat létezik, de az 1,2–
1,3-as átlagos gyerekszám per család, a fiatalok külföldi és
belföldi mobilitása miatt valószínűleg drámaian nőni fog a
magányos és gondozásra szoruló idősek száma (a hosszabb várható
élettartam miatt elsősorban a nőké).
Összegezve: zsugorodó népesség mellett a
hatvanöt év felettiek arányának drasztikus növekedése (19-ről
32%-ra) és egy mérsékelten javuló várható élettartam mellett
olyan betegek százezreivel kell számolni, akik tartós
gyógyszeres kezelésre, gondozásra és ápolásra szorulnak. A
morbiditásban és a mortalitásban a keringési betegségek, a
különböző daganatos betegségek, a légzőszervi betegségek, a
cukorbetegség, a magas vérnyomás fognak dominálni, a nőknél a
következő évtizedben még a tüdőrák gyakoriságának emelkedésével
is számolni lehet. Egyes, a halálozásban kisebb súllyal szereplő
betegségek, mint például a mentális, mozgásszervi és érzékszervi
betegségek az életminőség rontása révén szintén jelentős
betegségterhet jelentenek.
A megbetegedési és a halálozási viszonyok
várható alakulása jelentős kihívást jelent az egészségügyi
ellátórendszer számára, a következmények súlyosak, az
egészségügy egyedül nem tud megfelelni ezeknek a kihívásoknak. A
nemfertőző megbetegedések járványszerű terjedése életmódbeli és
környezeti okokkal magyarázható (Jousilahti et al., 2016), ezek
viszont elválaszthatatlanok a társadalmi tényezőktől (Wilkinson
– Marmot, 2003). A lakosság egészségét az határozza meg, hol és
hogyan élnek az emberek, ezt pedig társadalmi, gazdasági és
kulturális tényezők alakítják. Ebből következik, hogy ha a
várható megbetegedési és halálozási viszonyok kihívásaira
válaszokat akarunk adni, nem hagyhatjuk magára az egészségügyet,
ami csak a feladatok egy részét tudja kezelni. A teendők egy
részének megoldása (például krónikus betegek gondozása,
időskorúak produktivitásának megőrzése, egészséges idősödés, a
betegségek megelőzése) a társadalom egészének a feladata
(szociálpolitika, oktatáspolitika, foglalkoztatáspolitika,
gazdaságpolitika).
Teendők
Az elmúlt húsz évben a magyar lakosság egészségi állapota
jelentősen javult, a férfiak várható élettartama 1993 és 2013
között 7,6 évvel, a nőké 5,2 évvel nőtt. Ugyanakkor a
lemaradásunk az EU 2004 előtt csatlakozott államaihoz képest még
mindig jelentős, férfiak esetében 6,9 év, nők esetében 5,0 év.
Ez a különbség 1993-ban 9,0 év, illetve 6,3 év volt. Azaz
valamelyest csökkent a lemaradás, de még mindig jelentős.
Minek köszönhetjük az eredményeket? A
lakosság egészségi állapota a társadalmi fejlettség egyik tükre,
a társadalmi, gazdasági, kulturális változásokkal együtt módosul
(Virchow, 1848). Mivel társadalmi méretekben a felsoroltak a
meghatározóak, a társadalom egészségi állapotát is csak ezeken
keresztül lehet javítani. Aktív beavatkozásokkal katalizálni
lehet az egészség szempontjából kedvező társadalmi folyamatokat,
és csökkenteni a kedvezőtlenek egészségre gyakorolt hatásait. A
népegészségügyi programok ilyen katalizátorok. Az elmúlt
évtizedek eredményei a radikális társadalmi változások és az
aktív beavatkozások eredőjének következményei.
A közelmúlt népegészségügyi kutatásai
megállapították, hogy a népegészségügyi programok akkor
sikeresek, ha a teljes társadalom mobilizálására törekszenek és
a kormányzat a lakosság egészségét prioritásként kezeli
(Kickbusch – Gleicher, 2012; Kickbusch, 2015). Napjaink
népegészségügyének másik fontos megállapítása, hogy a lakosság
egészsége társadalmi-gazdasági tényezők függvénye, ezért közös
az egyén és a társadalom felelőssége. A társadalmak azért
felelősek, hogy tagjaik számára biztosítsák az egészség
előfeltételeit, illetve csökkentsék az
egészség-egyenlőtlenségeket, mert „a társadalmi igazságosság
élet-halál kérdés, meghatározza az életminőséget, a betegségek
valószínűségét, a korai halálozás kockázatát.” (Commission on
Social Determinants of Health, 2008)
Magyarországon sürgős szükség van egy új,
átfogó népegészségügyi programra, mely megfelelő stratégiai és
politikai keretet biztosít az elkövetkező évtizedben a
népegészségügyi feladatok megvalósításához, mozgósítani tudja a
társadalom szereplőit. |