Magyar Tudomány A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítás éve: 1840


A júliusi szám tartalmából

A Magyar Tudomány rendszeres olvasói megszokhatták már, hogy évente 3-4 alkalommal profilszámot vehetnek a kezükbe. Ebben az évben például az informatikával és az 1848-as forradalommal foglalkozó tematikus számok jelentek már meg. A júliusi számot nem ilyennek tervezte a szerkesztôség, a véletlen mint segédszerkesztô mégis azzá formálta, mégpedig természettudományi - azon belül is fôképpen fizikai - témájú cikkek halmozódásával.

Eötvös Loránd születésének 150. évfordulójáról való megemlékezést jóelôre ebbe a számba terveztük, hogy mire a tényleges évforduló - július 27-e - bekövetkezik, a napi- és hetilapok, valamint az elektronikus média már kellô mennyiségû és színvonalú információból meríthessenek a magyar tudományosság külföldön legelismertebb képviselôjérôl. A magunk részérôl azzal tisztelgünk a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztét az elôzô századforduló idején több mint másfél évtizeden át betöltô tudós emléke elôtt, hogy folyóiratunk a hagyományos tudománytörténeti megemlékezés helyett négy tanulmányban méltatja Eötvös Loránd életmûvét: az elsô három cikkben a történetiség mellett fontos szerepet kapnak a fizikai és geofizikai szaktudományi részletek (mechanika, gravimetria, földmágnesség) is - ezért is került az évfordulós megemlékezés-csokor a tudománytörténeti rovatból kiemelve a szám elejére.

A véletlen úgy hozta, hogy az elmúlt hónapokban több olyan kéziratot kaptunk, amelyek szerzôi többnyire fizikusok vagy a fizikával rokon területen dolgoznak, és az írások színvonala és aktualitása alapján a szerkesztôség feljogosítva érezte magát arra, hogy ez alkalommal ne próbáljon mesterségesen egyensúlyt teremteni a természettudományi és társadalomtudományi témák között.

A szerkesztôség által vállalt egyoldalúság úgy is felfogható, hogy - Eötvös emlékét továbbvive - a természettudományok 20. század végi színes kaleidoszkópjának néhány mozaikját villantja fel a lap ez alkalommal.


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Tartalmi kivonatok] [Akadémiai Kiadó]