Hangsúlyozta, hogy szeretné megtartani az intézet már megteremtett szakmai színvonalát, ami egyben azt is jelenti, hogy elismeri a kollégái és elődei munkáját, épít a tradíciókra. Mi az, amit ezekből továbbvinne – szakmai ethosz, kutatási irányok, emberi kapcsolatok –, és mi az, amin változtatna, vagy új irányokat indítana el? 

Bár újonnan kinevezett, de nem „új ” igazgató vagyok, több mint tíz éve vezetem az SZFKI-t. Így – bár tudom, hogy egy vezetőnél nagyon fontos a megújulás képessége – nehéz volna tagadni, hogy munkámban az értékek megőrzése, tradíciókra való építés dominál. Soha nem gondoltam, hogy az aktív tevékenység látszatát keltő, felülről vezérelt, folyamatos változtatások elősegítik az érdemi munkát, legfeljebb sokaknak folyamatos elfoglaltságot biztosítanak. Amikor egy régi struktúra, rendszer megérik a változtatásra, annak egyértelmű jelei vannak, amiket fel kell ismerni, és a szükséges változtatásokat széles körben egyeztetve kell végrehajtani. Véleményem szerint az eredményes kutatómunka legfontosabb feltételei a következők: 

Személyi feltételek: a sikeres munka feltételei között első helyen az SZFKI-ban mindig is a kutató személye állt. Az intézet eredményességének alapja kutatóinak tehetsége és kreativitása. Mind az infrastrukturális fejlesztéseket, mind a kutatási témák esetleges irányváltásait a kutatók kezdeményezik, természetesen az egész kutatói kollektíva kontrollja mellett. Még az intézmények közötti együttműködések, illetve a nemzetközi és hazai pályázatokban való részvétel is általában akkor eredményes, ha az a kutatók személyes kapcsolataira épül. Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy kik kerülnek az intézetbe kutatói állásba. Az intézetben kialakított gyakorlat szerint a fiatal kutatók felvételére az intézet vezető kutatóinak véleménye alapján kerül sor, ez biztosítja, hogy a felvételnél az egyéni képességek és rátermettség a lehető legnagyobb mértékben érvényesüljenek. A hosszú évek alatt kialakított minősítési rendszerünket, habilitációs eljárásunkat stb. mindenképp szeretném megtartani, és a mindenkori – néha kissé túl gyorsan és hektikusan változó – törvényi szabályozáshoz igazítani.

Nagyon fontos a kreatív kutatói légkör megléte egy intézetben, ami a kutatókat újabb és újabb eredmények elérésére és egyre jobb cikkek megírására ösztönzi. Ezt segíti elő az évente adományozott intézeti Publikációs Díj. Optimális esetben az egyéni kutatói ambíciók egybeesnek az intézet érdekeivel. Ez a kreatív munkára ösztönző kutatói légkör jelen van intézetünkben, bár talán erről az intézetbe bekerülő fiatal kutatókat kellene megkérdezni. E munkahelyi légkör fenntartása az egyik legfontosabb feladat.

Megfelelő összegű kutatásra fordítható pénz megléte szintén elengedhetetlen feltétele az eredményes kutatásnak. Ezt azért említem az utolsó helyen, mert ezt tudjuk legkevésbé befolyásolni. Bár a pályázati kedv ösztönzésével, a pályázóképesség növelésével ez is elősegíthető. Az elmúlt években sok intézet élt is ezzel a lehetőséggel, ami persze óhatatlanul a kutatás elaprózódásához vezetett. A nyugat-európai gyakorlatban a kutatási források jóval koncentráltabbak, így a meglevő erőforrásokat effektívebben ki lehet használni. Ennek a rendszernek viszont az alapfeltétele, hogy egy adott profilú kutatás működési feltételei – alapellátása – hosszabb időszakra stabilan biztosítva legyen. Jelenleg a hazai finanszírozási rendszer adottságait figyelembe véve véleményem szerint megfelelőbb a mostani szerkezetünk, amelyben az eredményes kutatási témák szétaprózottak ugyan, de a kutatócsoportok nyitottak minden új, akár diszciplínák közötti kutatási projekt létrehozására. Az intézet pedig ehhez biztosítja a megfelelő keretet. Ez a helyzet a jövőben változni fog. Most úgy látom, hogy a szétaprózottság megszűnésének legvalószínűbb mechanizmusa a kutatási témák „evolúciója”, azaz a sikeres és pályázóképes témák megerősödése, a kevésbé sikeresek visszafejlődése.

 Végül megjegyzem, hogy az elmúlt tizenöt év alatt mindössze két alkalommal sikerült pályázati úton intézeti forrásból többletforráshoz juttatni a legeredményesebb kutatási témáinkat. Őszintén remélem, hogy erre a jövőben gyakrabban lesz lehetőségünk, hiszen ez az „intézeti tudománypolitika” folytatásának, az intézet tudományos profilja alakításának egyik leghatékonyabb eszköze. 

Hogyan tervezi konkrétan az erőteljesebb kapcsolódást a nagy nemzetközi kutatásokhoz? Egyáltalán, tudna néhány példát adni arra, hogy milyen ilyen típusú nagy nemzetközi kutatások folynak a világban? Mit érdemes tudnunk erről a kutatási területről? 

A következő években véleményem szerint jelentős szerepet fog játszani az intézet életében a kapcsolódás a nagy európai infrastrukturális fejlesztésekhez (ELI – Extreme Light Infrastructure, ESS – European Spallation Source, XFEL – X-Ray Free-Electron Laser Facility stb.), melyek az ESFRI Roadmap (Eruopean Strategic Forum for Research Infrastructure) anyagtudományok területén megvalósuló fontos páneurópai nagyberuházásai.

Különösen az ELI-ben való részvétel tűnik rendkívül perspektivikusnak az intézet számára. Eldöntött kérdés, hogy az ELI ERIC három helyszínen, Prágában, a romániai Măgurele-ben és Szegeden kerül megvalósításra. Intézetünk a magyar attoszekundumos lézerrendszer, és az ehhez kapcsolódó kutatásfejlesztési feladatok megvalósításában kíván részt venni. Intézetünk ma az ELI-projekt előkészítő fázisának magyar koordinátora.

Az ESS (European Spallation Source) az Európai Unió, az ESFRI Roadmap másik kiemelt infrastrukturális projektje, amely jelentős mértékben javíthatja majd az EU versenyképességét. Preferált helyszíne Lund (Svédország). Az ESS a neutronforrások új generációján belül is (a nagyfluxusú atomreaktorokat felváltva), számos alkalmazás részére a világon egyedülálló lehetőségeket fog biztosítani, kiemelkedő hatékonyság mellett. Az ESS a jelenlegi neutronforrások teljesítőképességét mintegy százszorosan meghaladó fejlődést jelent. Magyarország kezdettől fogva aktívan részt vesz a projekt előkészítésében. Potenciális megvalósítási helyszínként felajánlotta a debreceni helyszínt is. Fontos, hogy intézetünk a megvalósítás helyszínétől függetlenül próbáljon bekapcsolódni a projekt megvalósításához kapcsolódó kutatási és fejlesztési feladatokba. 

Mit jelent az a gyakorlatban, hogy az önök intézete a szuperlézer „koordinátor” intézménye Magyarországon? Ez milyen feladatokat és kötelességeket jelent? 

Intézetünk az ELI összeurópai érdekeltségű szuperlézer kutatási nagyberendezés létrehozására irányuló előkészítő projekt, az ELI-PP (Extreme Light Infrastructure –Preparatory Phase) magyarországi koordinátor intézménye. A projektben tizenhárom ország vesz részt, köztük Magyarország. Intézetünk koordinálja a további magyar résztvevők, a Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, MTA Részecske és Magfizikai Kutatóintézete (RMKI), Dél-dunántúli Kutató Koordinációs Központ (DDKKK) hozzájárulását a projekthez..

Az ELI-PP előkészítő projekt hároméves komoly egyeztető munkát igényelt a sokféle kritikus kérdés kezelésére (szervezet, irányítás, hozzáférési szabályok kidolgozása; pénzügyi, jogi és biztonsági kérdések; hálózati tevékenység; műszaki megoldások egyeztetése; építési helyszín kiválasztása, az ELI megtervezése) az európai lézerközösség neves intézményeitől és szakembereitől, melyet európai szinten a franciaországi CNRS koordinált Gérard Mourou úr vezetésével. Ezt a munkát támogatta intézetünk a többi magyarországi résztvevővel karöltve Czitrovszky Aladár vezetésével. Várhatóan az ELI is egy világszinten áttörést jelentő lézerinfrastruktúra lesz a multidiszciplináris kutatás és gyártás számára.

Hogyan lehetne jobban kihasználni az intézet kutatóinak szakértelmét? Tervez-e valamilyen értékelési rendszert vagy másfajta motivációs, karriertervező szisztémát a kutatók számára? 

Intézetünkben már több mint egy évtizede minden évben kiadjuk a kutatási témák teljesítményét összegező Annual Report-ot (angol nyelven), mely alapján nyomon követhető a témák oktatási, pályázati és publikációs tevékenysége. Ez nagy segítséget jelent az akadémiai beszámoló elkészítésénél is. 1999 óta nyomon követjük a kutatók publikációs és hivatkozási adatainak változását is, melyet az egyes kutatókat érintő döntéseknél figyelembe veszünk.

A fiatal kutatók karrierjüket általában az egyetem elvégzése után, PhD-hallgatóként kezdik építeni intézetünkben. Az SZFKI-ban kialakított gyakorlat szerint felvételi pályázataik elbírálásánál az intézet vezető kutatóinak véleménye alapján a Doktorok Tanácsa tesz javaslatot, így biztosítva, hogy a felvételnél az egyéni képességek és rátermettség a lehető legnagyobb mértékben érvényesüljenek. Ugyanezt az eljárást követjük a fiatal kutatók szerződéseinek meghosszabbításánál is. Véglegesen csak az intézeti habilitációs eljárás lefolytatása után alakul ki, hogy a fiatalok közül kik azok, akik csatlakozhatnak az intézet állandó munkatársainak köréhez. 

Tervez-e valamilyen állandó fórumot egymás munkáinak, kutatásainak megismerésére? Rendszeres közös prezentációk vagy valamilyen kötetlenebb forma?  

Egymás munkáinak megismerésére szolgáló legfontosabb fórum az intézetben a heti rendszerességgel, ugyanabban az időben tartott intézeti szeminárium. Néhány éve kibővítettük a tanácstermünket, és itt próbálunk ideális helyszínt biztosítani a szakmai előadásokhoz. A hetvenfős befogadóképességű terem általában elegendő nagyságú, csak néha, kivételes alkalmakkor bizonyul túl kicsinek. Mivel a fiatal kutatóknak rendszeresen kell munkabeszámolókat is tartaniuk (például minden szerződéshosszabbításnál) ezért általában rendkívüli szemináriumokra is szükség van. Ezek szervezését fiatalok végzik, akik új ötleteikkel visznek színt az intézet szemináriumi életébe.

Mennyiben tartja fontosnak, hogy az intézet transzparens módon működjék, vagyis akár az interneten, akár más módon átláthatóak legyenek
a döntési folyamatok, pályázatok stb.? 

Az intézet átlátható működését nagyon fontosnak tartom, de ez az akadémiai költségvetési intézetek esetében véleményem szerint általában megvalósul. Az intézet gazdálkodását rendszeresen ellenőrzik, néha már kissé túlzónak érzem az intézeti és az egyes projektekhez kapcsolódó párhuzamos ellenőrzéseket. A mi esetünkben is minden szükséges információ megtalálható az intézet honlapján. Még ennél is fontosabbnak érzem, hogy az intézeten belüli döntések az érintettek minél szélesebb körének bevonásával, a háttér-információk ismeretében történjenek. 

Manapság a tudománykommunikáció mindenütt középponti kérdés, ön gondolt-e erre, hogyan lehetne a fiatal munkatársakat „megtanítani” arra, hogy ezt a bonyolult tudásanyagot érthetően és érdekesen kommunikálják a társadalom számára? 

Ez egy komplex kérdés. Nyilvánvalóan a személyes alkalmasság egy nagyon fontos tényező, bár tanulással is fejleszthetők az ilyen irányú képességek. Talán a magyar iskolarendszer nem igazán optimális ezeknek a képességeknek a kibontakozásához. Fő problémának én azt látom, hogy a természettudományos elmélyülés egy-egy probléma megoldásában és a társadalommal való sikeres kommunikáció más-más típusú gondolkodásmódot, más személyiségjegyeket igényel. Egyetértek abban, hogy ez manapság egyre fontosabb kérdés. Nyitott szemmel kell járnunk a világban (és az intézetben), és meg kell találnunk az erre alkalmas fiatalokat. Eddig is sikeresen vontunk be fiatal kutatókat az évente megrendezésre kerülő nyílt napok szervezésébe és az intézetről szóló információs anyagok összeállításába. De ezen a területen még nagyon sok tennivaló van.