Ács Tibor: Egy diszciplína és a líra

találkozása a kutatásban

Több évtizedes hazai és külföldi levéltári kutatómunkám során nemegyszer sikerült ismeretlen forrásokat és összefüggéseket feltárnom, amelyek teljesen váratlanul értek. Tudománytörténeti kutatásaim közben nem kis meglepetésemre kiderült, hogy a tizenkilencedik század első felének magyar hadtudomány-művelői és a magyar lírai költészet jelesei között nem egy találkozási, kapcsolódási pont mutatható ki, „hadi ügyünk korszerű átalakulásáról, édes honunk javára”. Például a Magyar Tudós Társaság két tagja, a neves hadtudós, Kiss Károly és a nagy költő, Vörösmarty Mihály közötti barátság. Kiss naplójában éveken keresztül olvasható ilyen beírás: „Ebéd után Vörösmartyhoz egy pipadohányra.” Ez a barátság ösztönözhette Vörösmartyt A katona című költeményének megírására.

Emlékezetes volt a bécsi hadilevéltárban az a kutatásom, amikor iratokat kerestem annak bemutatására, hogy miképp alakult a reformkori hadtudomány magyar katonamű­velőinek pályafutása a császári királyi hadseregben. Különösen érdekelt a szakíróként is­mert Virág József őrmester katonasorsa, aki 1836 végén bejelentette az első magyar hadtudományi folyóirat kiadásának tervét. Felhívásában kérte a vármegyei hatóságokat és az érdeklődőket az „1837. évtől fertályonként minden ágú hadművészeti s történeti értekezések folyóirata – a Tudományos Hadász czim alattit támogatni.” Törzslapját keresve lapoztam át 1981. májusában az Aloys Gollner von Gol­denfels báró altábornagy ezredtulajdonos nevét viselő, 48. magyar sorgyalogezred 1830– 1841 közötti állomány­nyilvántartó könyvének névmutatóját. A V betűnél olvashattam, hogy „Corporal Joseph Virág” adatai a törzskönyv 27. füzete 75. lapján szerepelnek. A feltárt törzslapról kiderült, hogy Fertőszentmiklóson 1803-ban született, nőtlen, és 1827. november 30-án vállalt tizennégy esztendei szolgálatot. A Sopronban szolgáló Virágot feljelentették, mivel „cenzúrázás nélkül szándékozik hadászati művet kiadni”. Ezért vállalkozásából nem lett semmi, lefokozták, és 1839. május 18-án leszerelték. Erről Virág József 1839. má­jus 26-i levelében Toldy Ferenc MTT-titoknoknak így számolt be: „Úgy szól­ván előre láthatatlanul változás történt velem, s a katonai életet polgárival fölcserélni különös szerencsém esett, mert a katonai életbeni írászat magyarnak kivált igazat szólva balul vétetik, mi önként fáradozásaim jutalma előmenetségi akadályul szolgálta.”

Még előttem nyitva volt a V betűnél a mutatókönyv, amikor Virág József káplár sorsán elmélkedve véletlenül eszembe jutott legnagyobb költőnk egyik versének első két sora: „Katona vagyok én, kiszolgált katona,/ Csak káplár sem voltam, mindig közkatona.” Hirtelen rádöbbentem, hogy Petőfi Sándor szintén ebben az ezredben szolgált 1839. szeptember 6-tól 1841. február 28-ig.

Az ábécésorrendbe szedett ezredállományi nyilvántartókönyv névmutatóját most már P betűnél is tüzetesen átnéztem. A katonai bürokrácia pedantériája jóvoltából, a 142 évvel korábbi beírás nyomán, két helyen is olvashattam Alexander Petrovich nevét. Adatai először az ezredtörzskönyv 33. füzete 168. lapjára voltak bevezetve, majd az állományváltozások miatti új számozás következtében a 3. füzet 63. lapjára kerültek. A megtalált törzslap pedig a rovatok sorrendjében, magyar fordításban a következőket tartalmazta: „Törzskönyv. Füzet: 3. Lap: 63. Petrovics Sándor. Származás. Helység: Kiskőrös. Tartomány vagy megye: Pest. Ország: Magyarország. Születési év: 1821. Sorozási jegyzék szerint helyes. Vallás: evangélikus. Állapota: nőtlen. Foglalkozása: diák. Növedék: 1839. szeptember 6-án a báró Gollner 48. sorgyal. ezredbe közlegényként 21 forint kézipénzért önként 6 évre Sopronba besorozták. Későbbiek. Rendfokozat: közlegény. Változás: Évben, Leírás: A kézipénzét 1839 szeptemberében 21 forintban felvette. Elbocsátva felülvizsgálat útján. 1841. február 28-án teljes rokkantként saját kívánságára gyenge testalkata, hajlam a tüdőbajra és a szíverek tágulása miatt. (A főhadparancsnokság, Zágráb 1841. január 31-i R. 610. és 586. sz. rendeletével) A rendelet itt nem található meg.”

A feltárt törzslapot összevetettem a Magyarországon megtalálható, az irodalomtörténészek a költő közkatonáskodása történetének feldolgozásához felhasznált, eredeti és publikált katonai okmányokkal. Kiderült, hogy az 1879-ben Bayer Ferenc által közreadott másolattól és a Petőfi Múzeumban őrzött törzslaptól számos eltérés mutatható ki.

A helyesírási és szórendi eltérések mellett két lényeges új adatot ismerhettünk meg. Az első, a születési éve rovatba írt 1821 mellett még ez a jelentős mondat található: „Sorozási jegyzék szerint helyes.” Közismert, hogy költőnk 1823-ban született, de két évvel öregítette magát, hogy felvegyék katonának. Ezt a jegyzéket már régen kiselejtítették, pedig az abban szereplő adatokat maga az ifjú Petőfi mondta tollba a soproni hadfogadó írnoknak, és ezek alapján készült el a törzslapja.

A másik új adat a Leírás résznél, a Petőfi leszerelését rögzítő feljegyzésben található. A múzeumban lévő lapon csak ez olvasható: „Elbocsátva. 1841. február 28-án, mint teljes rokkant leszerelt. Zágráb, 1841. január 31-i R. 610.” A Bayerféle másolaton pedig ez szerepel:„Közlegény. Elbocsátva. 1841. február 28-án a magas főhadparancsnokság, Zágráb, 1841. január 31-i R. 610. és 586. számú rendeletével teljes rokkantként saját kívánságára leszerelt.” A bécsi hadilevéltárban feltárt törzslapra pedig ezt írták: „Elbocsátva felülvizsgálat útján. 1841. február 28-án teljes rokkantként saját kívánságára, gyenge testalkata, hajlam a tüdőbajra és a szíverek tágulása miatt. (A főhadparancsnokság, Zágráb 1841. január 31-i R. 610. és 586. sz. rendeletével) a rendelet itt nem található meg.”

További kutatásaink eredményeként 1989 végén a budapesti Hadtörténeti Levéltárban megtaláltuk az iratokat, amelyek igazolják, hogy a Bayer Ferenc által 1879-ben és Baróti Lajos által 1912-ben ismertetett 1839., 1840. és 1841. évi napiparancsok Alexander Petrovics közlegényre vonatkozó cikkelyei hitelesek.

Csak a remény élt bennünk 1990 októberéig, hogy a zágrábi Horvát Levéltárban találunk Petőfiről eredeti katonai iratokat. Az MTA segítségével 1990 októberében vált lehetővé számomra, hogy egyhetes kutatás során, a zágrábi Horvát Levéltárban (Archív Hrvatske), az egyesített bánsági, károlyvárosi és varasdi főhadparancsnokság 1840–1841. évi fondjaiban, a gazdasági osztály iratai között feltárhattam Petőfi eredeti felülvizsgálati jegyzékét és leszerelési rendeletét az 1841 R. 30/26. – R. 586. számú jelzet alatt.

Az elmúlt negyedszázadban a feltárt katonai okmányok szövegét és másolatát rendszeresen közreadtuk, mivel ezek azok a nélkülözhetetlen hiteles katonai iratok, amelyek segítségével legendák és mítoszok nélkül rekonstruálható nagy nemzeti költőnk önként vállalt közlegényi szolgálatának története.

Az irodalomtörténet a forradalomban és a szabadságharcban játszott szerepe és lírája alapján méltó módon illette Petőfi Sándort a „katonaköltő” megtisztelő elnevezéssel is. Ám véleményünk szerint már „zöld hajtókás, sárgapitykés közlegényként” szert tett a „katonaköltő” hírnévre. A 48. magyar sorgyalogezred 1. zászlóalja 1. századában, tizenhat éves és nyolchónapos korától tizennyolc éves és négyhónapos koráig tartó „síkos katonai pálya” drámai és groteszk jelenetekkel bővelkedő históriája, döntő hatást gyakorolt a költővé válás lélektani folyamatára. Ez kiolvasható a katonakori zsengékből és a múló évek közkatonáskodásának élményeit egyre zamatosabbá érlelő lírájából, sőt prózájából is.

Petőfi Sándor honvéd őrnagy, az 1849. július 31-i segesvári ütközetben hősi halált halt, és ezzel a költő átlépett a halhatatlanságba. Petőfi Sándor nemzeti költő, de katonaköltőnk is, lírájának gyöngyszemei nemcsak irodalmunkban, hanem hadikultúránkban is halhatatlanná teszik nevét.
 

Kulcsszavak: a reformkor hadtudománya, katonai törzslap, Petőfi közlegény, katonaköltő