Európa elrablása 2.0

Ha negyven évvel visszarepíthetnénk ezt a könyvet az időben, és letennénk a Római Klub akkori tagjainak asztalára, akkor a ’70-es évek jövőt fürkészői minden bizonnyal úgy kiáltanának fel: Hát erről beszélünk! Hogy a világ nem növekedhet folyamatosan, hogy vannak határaink, és ha csak megközelítjük azokat a határokat, akkor újrarendezi magát a környezetünk, adott esetben mi magunk is újrarendezzük magunkat. Mert a túléléshez (különösen a kényelmes körülmények közötti túléléshez) folyamatosan változnunk kell. Olyan gyorsan, ahogyan azt a környezetünk változása megköveteli.

Ami viszont meglepné az akkori kor tudósait, ezeknek a változásoknak a brutalitása, a gyorsasága, a dinamizmusa, és a már-már elkerülhetetlen mivoltuk. Az, hogy manapság miért nem okoz rémületet ez a könyv az olvasóban, annak oka az észrevétlenül megszerzett edzettségünk. A 80-as években oly népszerű káoszelmélet szemlélete és eredményei mára már széles körben ismertek. Mindennapjainkba beivódott, hogy csendesen csordogáló hétköznapi folyamatok is könnyen elvezetnek hirtelen kialakuló kaotikus helyzetekhez – különösen, ha a folyamatok más folyamatokhoz kapcsolódnak –, és mi az manapság, ami nem kapcsolódik ezer szállal a környezetében történő többi folyamathoz? A kialakult káosz kezelése szinte lehetetlen, s minden attól függ, hogy korábban valahol valaki mit és hogyan cselekedett, s a korábbi hibák mai következményeit szinte csak végtelen mennyiségű energia befektetésével tudnánk megváltoztatni. Akkor pedig inkább várjuk meg, hogy hová érkezünk, és szerény forrásainkat – ha még megmaradtak egyáltalán –, a célban igyekezzünk felhasználni.

A recenzens tőle szokatlan módon nem fizikakönyvet ajánl az olvasó figyelmébe, hanem egy közgazdaságit. Vagy inkább egy politikai gazdaságtani könyvet? Esetleg egy gazdaságtörténeti összefoglalót? Vagy talán mégis inkább egy példatárat a komplex folyamatok tanulmányozói számára? Az olvasó okkal bizonytalankodik, hiszen Forgács Imre könyve olyan eszközökkel ismerteti, foglalja össze az elmúlt öt (de inkább húsz) év közgazdasági és politikai történéseit, hogy mindezt nehéz pusztán a történeti folyamat segítségével követni. Különös jelentőséget kap a közgazdaságtan és az informatika összekacsolódása, mint ezt a „2.0” kifejezés görög mitológiába illesztése is sugallja.

A közel 200 oldalas könyv három jól elkülöníthető részre osztható. A bevezető fejezetekben Forgács Imre körbetekint, és felállítja korunk diagnózisát: „válság van”, s ráadásul nyakig benne vagyunk. Utána szinte agysebészi pontossággal ismerteti, hogy milyen események mentén alakult ki ez a válság a világban, milyen események mentén találjuk ott magunkat, ahol ma vagyunk. Miután a szerzőnek széles közigazgatási tapasztalatai vannak, ezért a gazdasági és politikai folyamatokban fellelhető összefüggéseket nagy élvezettel azonosítja, és tárja az olvasó elé. Mindez azonban nem öncélú. Szeretné megalapozni a harmadik részt, ahol bemutatja a „Megoldást”. Vagy legalábbis megpróbálja az egyik lehetséges megoldást felkínálni. De ki az manapság, aki biztosan tudja, hogy ma mi a megoldás, s mi lehet a holnap megoldása?

Miért is jelenik meg a címben Európa elrablásának görögökig visszanyúló mítosza? Egykoron a gyönyörű Európére, a főníciai Agénór király lányára, szemet vetett Zeusz. Gyönyörű fehér bika képében jelent meg előtte, rávette, hogy üljön föl a hátára, átgyalogolt vele a víz tetején Kréta szigetére, ahol boldogan éltek, három gyermekük született. Europé később Kréta első királynéja lett, Kréta pedig nagyhatalom. A 2.0 verzióban a Wall Street bikája jött el Európáért, aki hagyta magát elcsábítani, sőt a bikával tartott az ígéret földjére is. Ahol aztán egy rövid aranykor után kiderült, hogy a gazdagság csak talmi, és az ígéretek csak üres buborékok, amelyek egytől egyig elpukkannak. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy ez nem lesz egy sikertörténet. Az elmúlt években a Wall street-i bika tombolásának eredményeként kaotikussá vált közgazdasági folyamatok nagy vesztese, úgy tűnik, az elcsábított Európa lesz. Miközben az öreg kontinens politikai és gazdasági vezetői óriási erőfeszítéseket tesznek az USA-ból kiindult válság leküzdésére, eközben egyre mélyebbre süllyedünk, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülünk.

Forgács Imre könyvének olvasása során folyamatosan merülnek fel ilyen és hasonló gondolatok. Szinte filmszerűen pereg lelki szemünk előtt a közgazdászok és a pénzemberek heroikus küzdelme, ahogy a láthatóan kibillent rendszert megpróbálják egyensúlyi állapotába visszabillenteni. Sőt, a küzdelem azok ellen, akik galád módon kibillentik a rendszert, amely igazából egyensúlyban szeretne lenni, ha egy kicsit is hagynák. Itt azonban előbukkan a fizikus olvasóból a magabiztos hályogkovács: ez nem fog menni, egy kaotikussá váló (vált!) rendszerben nem tudunk hosszú távon fennálló egyensúlyi állapotot kialakítani. Sokkal inkább annak lehetünk szemtanúi, ahogyan a rendszerünk bebillen egy rövid ideig tartó metastabil állapotba, ahonnan aztán nagyon kis súlyú események is ki tudják lökni. S akkor keresi a következő metastabil állapotot („egy pici nyugalmat”). Nekünk abban lehet fontos szerepünk, hogy a többféle lehetséges jövő közül melyikbe billenjen a rendszerünk. Ez már-már kvantummechanikai kísérlet, de hatmilliárd emberen végezve. A válság pedig (az egyik állapotból a másikba való bukdácsolás) nem hiba, hanem tulajdonság. S nem „felelősök” után kell mindenáron kutatnunk, hanem jobban meg kell ismerni az új rendszer új szabályait, s a régi szabályaink helyett ezeket az újakat kell használnunk.

És akkor mit tanácsoljunk Európánknak? Hogy ne ellenkezzen? Hogy hagyja magát? S amikor egy kis nyugalma lesz, majd akkor gondolja végig, hogy mi legyen a következő lépés, amit megtehet, vagy amit a körülmények számára lehetővé tesznek?

Ennél azért többet. Ahogy Forgács Imre is rámutat a könyv végén található Gyógykezelés fejezetekben, az információnak óriási szerepe lehet abban, hogy Európa kevesebbet szenvedjen. Pontos adatokra, a trendek precíz ismeretére van szükség ahhoz, hogy billenéskor a lehetséges jövők közül azt válasszuk, amely legjobban szolgálja érdekeinket, leginkább hasznos számunkra, s főként a legkevésbé szegényít el minket. Ez az a pont, ahol a közgazdaság, a politika és a természettudományok képviselői együtt tudnának működni. A 90-es évek elején a Wall Street-i bika is matematikusok és fizikusok segítségével kezdte el felgyorsítani, új mederbe terelni a tőzsde és a közgazdaság folyamatait (és teszi ezt ma is). A jövőbelátás napjainkban is nehéz tudomány, de már tudjuk, hogy nem a hetedik érzékünkre, hanem minél több, és minél részletesebb információra van szükségünk, ha valamit is látni szeretnénk a jövőből.
Az utóbbi másfél évben kezdett teret nyerni a hatalmas adattömegek intelligens feldolgozásának tudományos megalapozása, amin matematikusok, fizikusok, informatikusok és az adatbázisok előállítói együtt dolgoznak, nem meglepő módon a legmarkánsabban, jelentős állami támogatással éppen az Egyesült Államokban. Így a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen is, ahol honfitársunk, Szalay Sándor akadémikus irányítása mellett most indul egy minden korábbinál nagyobb Big Data projekt a National Science Foundation támogatásával, amelynek célja éppen egy új típusú szinergia létrehozása.

Persze egy ilyen „kutatási” program sikere nagyban attól függ, hogy az elért eredményeket sikerül-e hasznosítani, befogadják-e azokat a hétköznapok boldogulásáért felelősök. Lehet, hogy az USA-ban ezt a gyors tudástranszfert csinálják kiválóan? Ezért fordul elő, hogy szegény Európa szenvedi el azokat a veszteségeket is, amiért pedig látszólag nem felelős? Ha nem lépünk időben, akkor könyvünk írója már készítheti a pennáját, mert megírásra vár az „Európa elrablása 3.0”.

Ne legyünk pesszimisták. Forgács Imre könyvének elkészülte és megjelenése bizonyítja, hogy itt, Európában is kezdik átlátni az új idők új törvényszerűségeit a szakértők. S talán rövidesen a specialisták által feltárt tudás tovább is adódik. A könyv rejtett optimizmusa e következtetés sugalmazásában rejlik.

Ez a recenzió egy olyan fizikus nagyon szubjektív benyomásait tartalmazza, aki sok éve foglalkozik erősen kölcsönható rendszerek leírásával, modellezésével. Az igazi komplex rendszer persze maga az élet, s ott nincsenek egyszerű megoldások. Forgács Imre műve azonban képes megragadni az élet, pontosabban a közgazdasági folyamatok komplexitását, olvasmányos, és a nem közgazdász, nem jogász olvasó is nagyon sokat kap tőle. Ez egy jó könyv, mindenkinek őszintén ajánlom elolvasásra, különösen olyan természettudósoknak, akik a társadalomtudományok művelőinek gondolataival szeretnének megismerkedni. (Forgács Imre: Európa elrablása, 2.0. Budapest: Gondolat, 2012)

Lévai Péter

fizikus