|
|
RENDES TAGSÁGRA AJÁNLOTTAK
Kondorosi Éva
Budapesten született 1948-ban. Az MTA levelező
tagja, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biokémiai Intézet
kutatóprofesszora. Szűkebb szakterülete a növényi molekuláris és
fejlődésbiológia.
Kondorosi Éva a magyar tudomány egyik
legjelentősebb reprezentánsa a nemzetközi tudományos életben, mint
az ERC irányító testületének, az Academia Europaea vezetőségének és
az ENSZ főtitkára tudományos tanácsadó testületének tagja. Az általa
alapított és szervezett kutatócsoport a hazai növényi molekuláris
biológiai kutatás egyik vezető műhelye, ahol kimutatták, hogy a
pillangósvirágú növényekkel szimbiózisban élő, a nitrogénkötésért
felelős baktériumok nem-tenyészthető poliploid bakteroidokká
alakulnak. Felfedeztek két új – 600 képviselőből álló –, a növényi
genom által kódolt peptidcsaládot, amelyek ezt az átalakulást
kontrollálják, és széles körű antimikrobiális hatással rendelkeznek.
Jelenleg e peptidek gyakorlati felhasználási lehetőségeit is
vizsgálják.
Ajánlók: Alföldi Lajos,
Orosz László, Venetianer Pál
•
Nagy Ferenc
Hevesen született 1952-ben. Az MTA SZBK Növénybiológiai Intézet
kutatóprofesszora. Szűkebb szakterülete a növényi molekuláris
biológia.
Hozzájárult az ultraibolya-B fényt érzékelő
fotoreceptor (UVR8) azonosításához (Science 2011), értelmezte
az UVB módosító hatását a cirkadián óra működésére (Plant J
2011), leírta az UVB függő jelátvitel működéséhez szükséges
transzkripciós faktor kifejeződését szabályozó mechanizmust (Plant
Cell 2014). A vörös fényt érzékelő fitokrom-B receptorról
kimutatta, hogy sejtmagi importjának szabályozása részben a
receptorral konformációfüggő módon kölcsönható transzkripciós
faktorok által történik (PNAS 2012), a receptor
foszforilálódik és sumoylálódik, és értelmezte ezen módosítások
hatását (Plant Cell, 2013, PNAS 2015). A közleményeire
kapott idézetek száma 10537, Hirsch-index: 57.
Ajánlók: Fésüs László, Nagy László,
Patthy László, Venetianer Pál
•
Podani János
Budapesten született 1952-ben. PhD-fokozatát
1983-ban Kanadában szerezte, az MTA 1998-ban nyilvánította a
biológiai tudomány doktorává. 2006 óta tanszékvezető egyetemi tanár
az ELTE Biológiai Intézete Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti
Biológiai Tanszékén. 2010-ben az MTA levelező tagjává választották.
Szakterülete a numerikus ökológia és a szisztematika, különösen a
növények rendszerezésének elméleti vonatkozásai.
Számos magyar és idegen nyelvű könyv, illetve
160-nál több cikk szerzője. A hazai kiadású impaktfaktoros lap, a
Community Ecology alapító főszerkesztője. Idézettsége az elmúlt
hat esztendőben több mint a kétszeresére emelkedett, munkáira
mintegy 6800 független hivatkozást ismert. Hirsch-indexe 34.
Legújabb művei közül A növények evolúciója és osztályozása –
rendhagyó rendszertan emelendő ki. A könyv világelső abban, hogy
a növényeket a legmodernebb felfogás szerint, az elsődleges
endoszimbiózis eredményeként tárgyalja, s emellett szakít a linnéi
osztályozásnak az evolúcióval összeegyeztethetetlen alapelveivel.
Ajánlók: Fésüs László, Orosz László,
Szathmáry Eörs, Vida Gábor
LEVELEZŐ TAGSÁGRA AJÁNLJA
Acsády László
Budapesten született 1966-ban. Az MTA doktora.
Munkahelye: MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet.
Felfedezéseivel alapvetően új megvilágításba
helyezte az agykéreg egészséges és kóros működését meghatározó
talamusz nevű agyterület szerepének megértését. Új, általa felismert
elvek szerint szerveződő idegpályák leírásával és működésük
vizsgálatával meghatározta egyes magasabb rendű idegi működések
biológiai alapjait. Ezek a felfedezések előmozdítják számos
neurológiai kórkép (pl. Parkinson-kór, krónikus fájdalom)
idegrendszeri hátterének tisztázását. Jelentős eredményeket ért el a
memória kialakításért felelős idegrendszeri terület normális
működésének és epilepsziás aktivitásban való részvételének
megértésében. Úttörő eredményeit világszerte elismerik és külföldi
alapítványok is jelentősen támogatják, sikeresen, nagy energiával
vesz részt az utánpótlásképzésben, a hazai valamint a nemzetközi
tudományos közéletben, illetve a tudományos ismeretterjesztésben.
Ajánlók: Freund Tamás, Hámori József,
Lénárd László, Nusser Zoltán,
Székely György, Tamás Gábor
•
Báldi András
Budapesten született 1965-ben, az MTA doktora lett
2006-ban. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója. Szakterülete
a természetvédelmi biológia.
A magyar természetvédelmi biológia egyik
megteremtője. Kimutatta, hogy a gyepek és szántók kezelése faj-,
élőhely- és tájspecifikus hatással van a biodiverzitásra. Igazolta,
hogy a mezőgazdasági területeken élő vad fajok sokfélesége, illetve
e fajok reakciója a kezelésre és tájszerkezetre jelentősen variál
Európában. Élőhelyszigetek állatközösségeinek elemzésével
rámutatott, hogy a fajszám-terület törvényszerűséget az emberi
tájátalakítás „felülírja". A biodiverzitás és
ökoszisztéma-szolgáltatás kapcsolatának kutatására Lendület
csoportot nyert 2011-ben, mely keretet adott iskolateremtő
tevékenységének. Csoportjával és hallgatóival a beporzást, a
kártevők elleni biológiai védekezést és a lebontó folyamatokat
vizsgálja. Cikkei vezető lapokban jelennek meg (Nature Comm, Proc
Roy B, Science), több közülük „legtöbbet letöltött” cikk lett;
H-indexe 25. Tudományos közéleti aktivitása kiemelkedő. Az 1. és 3.
European Congress of Conservation Biology elnöke volt, a Society for
Conservation Biology (SCB) – Europe korábbi elnöke, három vezető lap
szerkesztőbizottsági tagja. Az IPBES vezető testületének korábbi
tagja, az EASAC Környezeti Paneljének tagja. Az MTA Ökológiai
Kutatóközpont vezetőjeként hatékony tudományszervező és menedzselő
tevékenységével integrálta a három intézet kutatógárdáját,
jelentősen növelte a pályázati aktivitást és a tudományos
eredményességet. Az MTA Bolyai Plakettjének és a Pro Natura díjnak
kitüntetettje.
Ajánlók: Borhidi Attila, Fekete Gábor,
Papp László, Vida Gábor
•
Barta Zoltán
Nyíregyházán született 1967-ben. Jelenleg a
Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének
egyetemi tanára, tanszékvezető, az MTA doktora. Lendület
kutatócsoportot vezet 2012 óta. Szűkebb szakterülete a
viselkedésökológia, evolúcióbiológia.
Munkásságának unikális jellege, hogy sikerrel
ötvözi az elméleti biológiai vizsgálatokat az empirikus, terepi
megfigyelésekkel, kísérletekkel. Főbb eredményei: Kimutatta a
térbeli pozíció, a predációs veszély és az energiatartalékok hatását
a szociális táplálkozási stratégiák használatára (Proc. R. Soc B,
1996, Am Nat 2000). Elemezte az energiatartalékok
szerepét a szülők közötti konfliktus megoldásában (Am Nat
2002). Vizsgálta az optimális éves stratégiák jellemzőit, pl. a
vedlés és vándorlás időzítését (Phyl.Trans B 2008).
Kimutatta, hogy a kooperáció evolúcióját nagymértékben meghatározza
a populációk változatossága (Nature 2004, 2008). Vizsgálta a
rovarok személyiségének és életmenetüknek összefüggéseit (Proc.
R. Soc B 2011). Jelenleg a változatosság és az állati csoportok
működése közötti kapcsolat, valamint a rovarok ivadékgondozásának
megértésére koncentrál. 86 tudományos cikkének kumulatív
impaktfaktora 266. Idézettsége 2134, H-indexe 28 (mindkettő a Google
alapján). Munkáit rendszeresen idézik szakterülete vezető tankönyvei
is. Több mint 5 évet töltött külföldön posztdoktorként. Tudományos
szerkesztője volt a PLOS ONE-nak (2009–2014). A European
Ornithologists' Union Scientific Programme Committee elnöke. Tagja
az NKFIH Agrár-, Ökológia-, Környezet- és Földtudományi
Kollégiumának és az MTA Tudományetikai Bizottságának. Mestertanár, 5
védett PhD-hallgatója van. Az MTA DAB Plakett díjazottja.
Ajánlók: Bíró Péter, Csányi Vilmos,
Nagy László, Szathmáry Eörs
•
Buzás Edit Irén
Cegléden született 1959-ben. Orvos, egyetemi tanár,
intézetigazgató. Szűkebb szakterülete: immunológia, extracelluláris
vezikulák.
Már korábban az agrekánnal szembeni immunitással és
az autoimmun folyamatok glikozilációs vonatkozásainak vizsgálatával
jelentős nemzetközi hírnevet szerzett. Pár éve a modern sejtbiológia
egyik leginkább felfelé ívelő kutatási irányzatának, az
extracelluláris vezikula kutatásának az egyik világszerte ismert és
elismert, úttörő szerepet játszó, vezető véleményformáló kutatójává
vált. Az extracelluláris vezikulák funkciója a sejtek közti
kommunikáció legújabban megismert formája, amelynek a fiziológiai és
patofiziológiai folyamatok megvalósulásában és szabályozásában az
elmúlt pár évben nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak. Az
extracelluláris vezikulák egyik sejtből a másikba átkerülő molekulái
(fehérjék, mikro RNS- és egyéb nem kódoló RNS-ek, mobilis genetikai
elemek, metabolitok) mai tudásunk szerint kiemelt szerepet játszanak
például a tumoros folyamatokban, illetve az adaptív és természetes
immunválaszban. Az első néhány kutató közé tartozik, akik a világon
felfigyeltek az extracelluláris vezikula kutatásának korszakváltó
jelentőségére. Buzás Edit Irén és tanítványai extracelluláris
vezikula témájú közleményei rendkívül gyorsan kiemelkedő
idézettségre tettek szert. A Nature Reviews Rheumatology
felkérte őt egy összefoglaló közlemény megírására a témában.
Tanítványai, a körülötte szerveződött munkacsoport tagjai ma az
USA-ban, Németországban elismert kutatók.
Ajánlók: Alföldi Lajos, Berczik Árpád,
Falus András, Kondorosi Éva, Székely György,
Fábry Zsuzsanna, Glant Tibor, Sándor Mátyás
•
Haracska Lajos
Dorogon született 1967-ben, PhD-fokozatát 1997-ben
szerezte meg, MTA doktori fokozatát 2012-ben védte meg. Az MTA
Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és az SZBK
Genetikai Intézetében működő Mutagenezis és Karcinogenezis
kutatócsoport vezetője. Szűkebb szakterülete a karcinogenezis és a
mutációk kialakulásának molekuláris vizsgálata.
Feltárta az újonnan felfedezett ún. hibaátíró DNS
polimerázok számos alapvető sajátosságát és jellemezte a genom
stabilitásának megőrzésében betöltött szerepüket. A hibaátíró
polimerázok működésének szabályozásával, a mutációk kialakulásának
és a karcinogenezis sebességmeghatározó faktoraival kapcsolatban
alapvető felfedezések fűződnek a nevéhez. A genom stabilitásának
megőrzésében szerepet játszó több új gén azonosítása és leírása is
hozzá köthető. Ezek közül már többről kiderült, hogy tumorok
képződésére hajlomosító betegségek génjei. Eeredményeit 66
közleményben publikálta, többek között. a Nature, a Nature
Genetics, a Nature Chem. Biol., a Mol. Cell (3
db), a Genes and Development (3 db) és a PNAS (8 db)
folyóiratokban. Közleményeinek összes impaktja 556 (átlag: 8,5
IF/publikáció), független hivatkozainak száma 3198, H-indexe 35, és
4 szabadalmat nyújtott be. Iskolateremtő tevékenységét 6 MSc, 6 PhD,
és 8 posztdoktori munka fémjelzi. Hazai kutatásaihoz többek között
elnyerte az EU Marie Curie, az angol Wellcome Trust és az amerikai
Howard Hughes Medical Institute támogatását is. Az Akadémiai
Ifjúsági Díj (1993) és a Straub Plakett (2015) kitüntetettje. Az
European Research Council Consolidator Grant Panel, OTKA zsűri és a
Bolyai szakértői testület tagja. A Magyar Biokémiai Egyesület
főtitkárhelyettese, tagja az MTA Molekuláris Biológiai, Genetikai és
Sejtbiológiai Tudományos bizottságának és az MTA Biológiai
Osztályának és képviseli az osztályt az MTA Doktori Tanácsában.
Ajánlók: Alföldi Lajos, Nagy Ferenc,
Orosz László, Venetianer Pál, Vigh László
•
Izsvák Zsuzsanna
Miskolcon született 1961-ben, 1987-ben biológusként
végzett a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1993-ban
szerzett PhD-fokozatot. 2011 óta a biológiai tudományok doktora,
2009-11 között a Debreceni Egyetem vendégprofesszora, jelenleg a
berlini Max-Delbrück-Center tudományos csoportvezetője. Kutatási
területe a molekuláris genetika, a mozgó DNS elemek (transzpozonok)
tanulmányozása.
A Minnesotai Egyetemen töltött posztdoktori
tanulmányutat követően a Holland Rákkutató Intézetben dolgozott EMBO
ösztöndíjjal. 2004-ben European Young Investigator-díjat és
támogatást nyert el, megalapította saját kutatócsoportját a berlini
Max-Delbrück-Centerben. 2009-ben elnyerte az Év Molekulája-díjat,
2012-ben az ERC Advanced Grant támogatását. Alapvető felfedezéseket
tett a DNS mozgó elemeinek vizsgálatában, ő és Ivics Zoltán
„élesztette újra” a gerincesekben már nem működő transzpozon
rendszert, amelyet Csipkerózsika névre kereszteltek. Fölfedezett egy
transzpozon alapú humán specifikus szabályozó rendszert őssejtekben.
A működőképessé tett ősi transzpozon rendszerek mind a molekuláris
genetikai és őssejtkutatásban, mind a géntechnológiai
alkalmazásokban és orvosi terápiában nemzetközi szintű áttörést
jelentettek. Legfontosabb közleményei kiemelkedő nemzetközi
folyóiratokban (Nature, Cell, J. Clin. Invest, Stem Cells, Genome
Research, Blood, PNAS) jelentek meg, amelyekre összesen 5390
hivatkozást kapott (H-index=38). A biológiai kutatás iskolateremtő
személyisége, számos nagy nemzetközi konferencia előadója, több
kiemelkedő nemzetközi díj kitüntetettje.
Ajánlók: Gergely Pál, Gosztonyi György,
Ligeti Erzsébet, Nusser Zoltán
•
Kellermayer Miklós
Pécsett született 1964. július 17-én. 1998 óta az
MTA doktora. Munkahelye a Semmelweis Egyetem Biofizikai és
Sugárbiológiai Intézete, ahol intézetigazgató egyetemi tanár.
Szakterülete a molekuláris biofizika, izom-biofizika és
nano-biotechnológia.
Elsők között végzett kvantitatív mechanikai
méréseket egyedi fehérjemolekulán, a titin izomfehérjén.
Azonosította a titin rugalmasságának hátterében húzódó
mechanizmusokat, és mechanikai erővel reverzibilis doménkitekeredést
és -felgombolyodást indukált a molekulában. Alapvetően járult hozzá
egy új tudományág és módszertan, a dinamikus erőspektroszkópia
elindulásához. Kimutatta, hogy a titin aktinkötő fehérje, és ez
tulajdonsága a szerkezet nélküli, úgynevezett PEVK doménhez köthető,
továbbá ez a kölcsönhatás egy viszkózus lengéscsillapító funkciót
tölt be az izomban. Megmérte a kölcsönhatás mechanikai erejét.
Elsőként alkalmazott nanomechanikai manipulációt és
erőspektroszkópiát amiloid fibrillumok vizsgálatára. Leírta, hogy az
amiloid fibrillumok reverzibilis molekuláris tépőzárak. Speciális,
tűszondás kimográfiát dolgozott ki a fibrillumok felület-katalizált
gyors növekedésének atomerő-mikroszkóppal történő követésére.
Megalapozta a hálózatba rendeződő amiloid fibrillumok
nanotechnológiai alkalmazási lehetőségeit. A Semmelweis
Nanobiotechnológiai és In Vivo Képalkotó Központ, a Celluláris és
molekuláris biofizika doktori program és az MTA–SE Molekuláris
Biofizika akadémiai kutatócsoport vezetője. Irányításával 9
PhD-értekezés készült.
Ajánlók: Lénárd László, Tulassay Tivadar,
Závodszky Péter, Zrínyi Miklós
•
Miklósi Ádám
Budapesten született 1962-ben, 2005 óta az MTA
doktora, az ELTE TTK BI Etológiai tanszékének vezetője 2006 óta.
Végzettsége biológus, szűkebb szakterülete az etológia.
Legfontosabb eredménye, hogy munkássága nyomán
általánosan elfogadottá vált a kutya mint természetes állati modell
számos olyan kutatásban, ahol az emberi viselkedés összehasonlító
megközelítése a cél. A kutyára alapozott etológiai kutatásai
kiterjednek többek között a szocio-kognitív viselkedés evolúciós
vizsgálatára, e viselkedésformák genetikai és neurobiológiai
mechanizmusainak tisztázására, összehasonlító személyiség-kutatásra,
öregedéskutatásra. Legújabb felismerése, hogy a robotika
fejlődésével lehetővé vált az etológia és a robotika
összekapcsolása, amely etorobotika néven új megközelítést kínál az
ún. szociális robotok tervezésére, megvalósítására, valamint
viselkedési mérésekkel történő validálására. Mind az EU6 és az EU7
program keretében részt vett nemzetközi pályázatokban, az MTA–ELTE
Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport vezetője. Az ELTE Biológia
Doktori Iskola helyettes vezetője, az Etológia Program vezetője, 8
végzett és 5 aktív PhD témavezetője. A European Science Foundation
Networking Program keretében 5 évig vezette a 11 egyetem kutatóiból
álló konzorciumot. A Dog Behaviour, Evolution and Cognition
c. kötetét az Oxford University Press 2 kiadásban jelentette meg, a
kötet a terület fontos monográfiája, számos egyetemen tankönyvként
használják. 2015-ben Akadémiai Díjjal és Mestertanár Aranyéremmel
tüntették ki. Tudománymetriai adatok alapján 166 referált publikáció
szerzője (Független hiv.: 3603; Összesített impaktfaktor: 478,6;
Hirsch-index: 38).
Ajánlók: Csányi Vilmos,
Orosz László, Teplán István
•
Padisák Judit
Budapesten született 1955-ben, MTA doktori címét
1999-ben szerezte meg. A Pannon Egyetem (Mérnöki Kar)
Környezettudományi Intézetének igazgatója, egyetemi tanár. Szűkebb
szakterülete a limnoökológia, a fitoplankton tér-idő mintázatainak
elemzése.
A modern magyar limnoökológia nemzetközileg ismert,
kiemelkedő alakja. 2002-ben Limnológia Tanszéket alapított a Pannon
Egyetemen, 2013 óta az akkor alakult MTA–PE Limnoökológiai
Kutatócsoport vezetője. Általános limnológia c. könyvét az ország
felsőoktatási intézményiben és kutatóhelyein forgatják. Fokozatot
szerzett tanítványainak száma 12. Több külföldi egyetemen tanított
vendégprofesszorként. Tudományos érdeklődésének középpontjában a
fitoplankton tér-idő mintázatainak elemzése áll. Kutatási
eredményeit a szakterület rangos folyóirataiban (pl. J. Ecol., J.
Plankton Res., Hydrobiologia, Archiv f. Hydrobiol., Freshwater
Biol., Eur. J. Phycol.) publikálta, tevékenységével nemzetközi
szinten jelentősen hozzájárult e sok gyakorlati vonatkozással is
rendelkező tudományterület fejlődéséhez. A Kluwer, majd a Springer
kiadó gondozásában hat szerkesztett könyve és 4 szerkesztett
folyóiratkötete jelent meg. Tudományos
közleményeinek száma 298, összesített
impaktfaktoruk 131,376. E munkákra a disszertációs és egyéb típusúak
nélkül több mint 5000, azokkal együtt több mint 7000 hivatkozást
ismert (ebből egyszerzős művekre: 25%, első szerzős művekre: 24%,
utolsó szerzős művekre: 21%), H-indexe 41. A European Journal of
Phycology és a Freshwater Reviews szerkesztőbizottságának
tagja, a Hydrobiologia szerkesztője, és két cikluson át a Nemzetközi
Limnológiai Társaság (SIL) több mint 2000 tag által választott
alelnöke volt, 2014-től az MTA Ökológiai Tudományos Bizottságának
elnöke.
Ajánlók: Fekete Gábor, Pócs Tamás,
Podani János, Csermely Péter,
Szathmáry Eörs, Somogyi Péter
|
|
|
Rózsa Lajos
Budapesten született 1961-ben. 2006 óta az MTA
doktora. Az MTA–ELTE–MTM Ökológiai Kutatócsoport tudományos
tanácsadója. Szűkebb szakterülete az állati vagy emberi
gazdaszervezetek és a patogének, valamint paraziták kapcsolatának
evolúciós, ökológiai és viselkedéstudományi elemzése.
A ragályosan terjedő paraziták és kórokozók modern
evolúciós-ökológiai szemléletének egyik első hazai meghonosítója és
nemzetközileg elismert alakja. Tíz évig oktatott az
Állatorvostudományi, 5 évig a Veszprémi Egyetemen, majd 2003 óta
akadémiai kutatóként dolgozik. Érdeklődése változatos, eredményeit
számos különböző biológiai tudományterület vezető szakfolyóirataiban
(pl. Evolution, Animal Behavior, Journal of Animal Ecology,
Oecologia, Oikos, American Statistician, Parasitology, Journal of
Clinical Microbiology) közli, gyakran első, olykor egyedüli
szerzőként. Elemezte a ragályos patogének egyedszámát,
fajgazdagságát és ivararányát befolyásoló környezeti (gazdafaj)
tulajdonságokat. Matematikus társszerzőjével kidolgoztak egy
biostatisztikai eszköztárat, melyet világszerte használnak a
fertőzések elemzésére (szoftver: Quantitative Parasitology).
Kidolgozta a „Mikrobiom Zendülés” hipotézist (Biology Direct), mely
a szimbiotikus mikroflórának az emberi halál folyamatában játszott
meglepő szerepét írja le. Tudománytörténeti és tudománypolitikai
érdeklődése a kórokozók fegyverként való felhasználására irányul.
Közreműködött a biológiai hadviselés 1945 utáni történetének
összeállításában (Harvard University Press), és kidolgozta a
biológiai fegyverek klasszifikációját (Theory in Biosciences).
Egyszerzős könyvet írt az élősködésről (Medicina), rendszeresen ír
ismeretterjesztő cikkeket. Számos hazai egyetem meghívott
vendégelőadója, nemzetközi konferenciák tudományos programjának
felelőse.
Ajánlók: Papp László,
Podani János, Vida Gábor
•
Simon István
Budapesten született 1947-ben. Okleveles fizikus.
1987-től a biológia tudomány doktora. A biológia tudomány és a
fizika tudomány habilitált doktora, egyetemi magántanár. Az MTA TTK
Enzimológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Fehérjeszerkezet
Kutató Csoport vezetője. Vendégoktató a Szegedi Egyetemen és az
ELTE-n. Az ELTE-n témavezető és doktori iskola törzstag is. Fehérjék
szerkezetének elméleti és számítógépes vizsgálatával foglalkozik.
Negyedszázada elsőként mutatta be, hogy egy fehérje
térszerkezete a kémiai szerkezet alapján kiszámítható. Ehhez
kapcsolódóan definiálta a stabilitási centrum fogalmát, diákjaival
kifejlesztették a SCPred algoritmust és web-szervert e centrumok
elemeinek becslésére. A térszerkezeti energia számításával elért
eredmények közül a legfontosabb, hogy feltárták a
fehérjerendezetlenség statisztikus termodinamikai hátterét.
Megalkották az IUPred és az ANCHOR algoritmust a rendezetlen
fehérjék, fehérjeszakaszok és az azokon található funkcionális
helyek szekvenciából történő becslésére. Legnagyobb visszhangja a
transzmembrán fehérjék szerkezetszerveződése elméleti fizikai
leírásának volt. Ezekre építve topológiabecslő szervereket és
térszerkezeti adatbázist hoztak létre: DAS, HMMTOP és PDB_TM. Öt
könyvfejezetet és 125 cikket publikált, amelyekre 9400 független
hivatkozást kapott. Létrehoztak 17 web-szervert is. A „Highly Cited
Researchers 2014” lista három magyarországi kutatójának egyike.
Munkásságát Akadémiai Ifjúsági Díjjal, Straub Plakettel, Széchenyi
István Professzori Ösztöndíjjal és Charles Simonyi Kutatói
Ösztöndíjjal ismerték el. Diákjai közül hatan szereztek kandidátusi,
illetve PhD-fokozatot, egyikük professzor lett az USA-ban.
Csoportjából hárman nyertek Lendület pályázatot, ketten már az MTA
doktorai. A Magyar Bioinformatikai Társaság elnöke. A Magyar
Biofizikai Társaság elnökségi tagja. Két MTA osztályközi bizottság
tagja. Három nemzetközi folyóirat szerkesztője.
Ajánlók: Falus András, Patthy László,
Hudecz Ferenc, Penke Botond
•
Szöllősi János
Debrecenben született 1953-ban. 1992 óta a
biológiai tudomány doktora. A Debreceni Egyetem Általános
Orvostudományi Kar, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének
igazgatója. Szűkebb szakterülete a sejtbiofizika.
A sejtfelszíni fehérjék topográfiájának
vizsgálatára alkalmas új képalkotó és áramlási citometriás
Förster-rezonancia energiatranszfer módszereket fejlesztett ki
munkatársaival. Az új kísérleti megközelítések lehetővé tették a
membránfehérjék dinamikus mintázatai összetételének és funkciójának
vizsgálatát. Vezető szerepe volt egy új membránmodell
kidolgozásában, amely módosította a Singer–Nicolson-membránmodellt
hangsúlyozva a membrán dinamikus rendezettségét. Újabb kutatásai
során az epidermális növekedési faktor receptorcsalád tagjainak
sejtfelszíni topográfiáját, konformációját és jelátviteli
mechanizmusát tanulmányozta. Eredményei szerint a daganatsejtek
metasztatizáló képessége szoros korrelációt mutat az ErbB2 fehérje
homoasszociációjának mértékével a tumoros sejtvonalakon.
Megállapította, hogy a molekuláris asszociáción túl nagyméretű, akár
1000 ErbB2 molekulát is tartalmazó asszociátumok, klaszterek
találhatók emlőtumor sejteken. Kimutatta, hogy ErbB2 támadáspontú
monoklonális antitest (trastuzumab) kezeléssel szemben rezisztens
tumorsejtekben a kötőszövet–sejt-interakciók kialakításában részt
vevő molekulák (pl. MUC-4, β1-integrin, CD44) fontos szerepet
játszanak a rezisztencia kialakulásában. Eredményei a klinikai
terápiát jelentősen befolyásoló üzenettel bírnak. Közleményeinek
független idézetsége 3909, teljes idézettsége 5631, H-indexe 43. A
Cytometry folyóirat európai szerkesztője. 2012 óta vezeti a
MTA–DE Sejtbiológiai és Jelátvitel kutatócsoportot.
Ajánlók: Damjanovich Sándor, Erdei Anna,
Závodszky Péter, Patthy László,
Hámori József, Vígh László
•
Tompa Péter
Budapesten született 1959-ben. PhD-fokozatát
1991-ben, MTA doktori fokozatát 2006-ban szerezte meg. Az MTA TTK
Enzimológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Flamand
Biotechnológiai Intézet (VIB) Szerkezeti Biológiai Központja (SBRC)
igazgatója, és a Brüsszeli Szabadegyetem (VUB) biokémia professzora.
Szűkebb szakterülete a rendezetlen fehérjék szerkezet-funkció
vizsgálata.
Feltárta a kalpain szubsztrátspecifitásának
szabályszerűségeit és a kalpain inhibitor-peptidjei általi
aktivációját. Ezen eredményeiből kiindulva általánosította a
fehérjék szerkezeti rendezetlenségének jelentőségét (TiBS 2002). A
rendezetlen fehérjék (IDPk) számos új koncepciója fűződik a nevéhez,
így chaperone funkciójuk, kötött állapotban megmaradó
rendezetlenségük, rövid kötőmotívumaik szerepe és kötési
promiszkuitásuk. Leírta a többdoménes fehérjék szuperharmadlagos
szerveződését és az allosztéria egy új mechanizmusát. Megszervezte
az IDP-terület első (EMBO) konferenciáját, majd első Gordon
Konferenciáját. Megírta a terület első összefoglaló kézikönyvét
(Taylor & Francis, 2009). 10 könyvfejezet és 138 tudományos
közlemény szerzője (32 első/64 utolsó szerzőséggel), az ezeket közlő
folyóiratok impaktfaktorának összesített értéke 905. Publikációi
közül 19 >10 impaktfaktorú lapban jelent meg, illetve 19-re >100
hivatkozás érkezett. A munkáira kapott független Web-of-Science
hivatkozások száma 7124 (4500 az elmúlt 5 évben). H-indexe 39.
Iskolateremtő tevékenységét eddig 9 PhD, 15 MSc és 9 posztdoktori
munka fémjelzi. Az OTKA Molekuláris Biológiai zsűrije és az MTA
Biokémiai és Molekuláris Biológiai Bizottsága elnöke, az MTA SzBK
Enzimológiai Intézetének igazgatóhelyettese volt. 100 nemzetközi
konferencián tartott meghívott előadást (14 plenáris). Az Akadémiai
Ifjúsági Díj (1993) és Akadémiai Díj (2010) kitüntetettje, az
Academia Europaea tagja.
Ajánlók: Buday László, Csermely Péter,
Gráf László, Nagy Ferenc,
Sarkadi Balázs, Tamás Gábor
•
Váradi András
Nyíregyházán született 1948-ban. Az MTA TTK
Enzimológiai Intézet tudományos tanácsadója. Kutatási területe az
ABC-fehérjék működési mechanizmusa és szerkezete, valamint az
artériák meszesedésében játszott élettani szerepe.
A kilencvenes években úttörő szerepet játszott a
modern DNS-alapú molekuláris diagnosztikai módszerek magyarországi
bevezetésében. Az elmúlt húsz évben munkatársaival létrehozott egy
magasan jegyzett műhelyt, az ABC-transzporterek „Budapesti
Iskoláját”. Ők publikálták a humán ABC-fehérjék első „katalógusát”
(>400 hivatkozás). Érdeklődése 2000-ben az ABCC6 fehérje felé
fordult, amelynek mutációi egy ritka betegséget, a pseudoxanthoma
elasticum-ot (PXE) okozzák. A gén–fehérje-betegség probléma
kutatására komplex kutatási programot állított fel, amely magában
foglalja a gén transzkripciós szabályozását, a fehérje működésének
megértését és fiziológiai szerepének feltárását. Állatmodelleket
dolgoztak ki (egér és zebrahal) a fehérje betegséget okozó
mutációinak vizsgálatára, amely allél-specifikus terápia
megalapozására szolgál. Farmakológiai szerekkel in vivo korrigálják
a mutáció okozta szerkezeti hibát, módszerük klinikai kipróbálása
2016-ban kezdődik Franciaországban. 2003-ban Akadémiai Díjat,
2014-ben a PXE Research Award (USA) díjat nyert. Tanít a Semmelweis
Egyetemen és az ELTE-n. Tanítványai közül 20 PhD, egy MTA doktora
fokozatot szerzett, egyikük EMBO SDIG Fellowship-et, ERC grantet és
MTA Lendület pályázatot nyert, ketten pedig elnyerték a
L’Oreal-UNESCO „Nők a Tudományért” díját.
Ajánlók: Nagy László, Gráf László,
Iannis Talianidis, Venetianer Pál
•
Vértessy G. Beáta
Budapesten született 1961-ben. 2001 óta az MTA
doktora. A BME Vegyész- és Biomérnöki Karának tanszékvezető egyetemi
tanára, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai
Intézetének csoportvezető tudományos tanácsadója. Önálló
kutatócsoportját 2001-ben alapította, a Howard Hughes Medical
Institutes International Scholar programjának támogatásával, melyet
2005-ben az addig elért eredmények fényében újra elnyert. Szűkebb
szakterülete a szerkezeti és molekuláris biológia. A hazai és
nemzetközi szerkezeti biológia fontos szereplője.
Kiemelkedőek felfedezései a genomi integritás
fenntartásában kulcsfontosságú dUTPáz enzimcsaládról, amely fontos
célpont a tumorellenes kemoterápiában. 1997-ben leírta a dUTPázok
reakciómechanizmusát, amelyet több közleményben részletesen feltárt
(PNAS, JBC). Felfedezte a DNS-beli uracil szerepét az
ecetmuslica egyedfejlődésében, és megjósolta jelátviteli szignál
szerepét humán sejtekben is. Tumorsejtek és kórokozók ellen a genomi
instabilitást előidéző potenciális hatóanyagokat fedezett fel, és
leírta ezek hatásmechanizmusát. Nemzetközi folyóiratokban in extenso
publikációinak száma 93, hivatkozások száma 1680, H-indexe: 26.
Publikációinak zöme eredeti kísérletes munka, amelyek eredményeiben
meghatározó szerepe volt. Az Institut de France, az Aventis Scientia
Europaea és a hazai L’Oréal-UNESCO díjnyertese. Iskolateremtő
munkáját 2015-ben Mestertanár Aranyéremmel ismerték el. Sikeres
kutatókat nevel (13 védett PhD), akik számos hazai és külföldi díjat
nyertek el (köztük Pro Scientia, MTA Fiatal kutató, Junior Prima,
Talentum, Stephen W. Kuffler, NIH-Fogarty és EMBO postdoc pályázat).
Első PhD-diákja, Barabás Orsolya ma az EMBL csoportvezetője
Heidelbergben. Az MTA Biológiai Osztálya Molekuláris Biológiai,
Genetikai és Sejtbiológiai Tudományos Bizottságának társelnöke,
választott elnöke a FEBS Advanced Course Committee-nek és a
Fulbright Kuratóriumnak. Nemzetközi folyóiratok (PlosOne, FEBS
OpenBio) szerkesztője, és a Curr. Protein Pept. Sci. Hot Topics
Issue Chief Editorja.
Ajánlók: Erdei Anna, Kondorosi Éva,
Sarkadi Balázs, Somogyi Péter
•
Virág László
Debrecenben született 1965-ben. 1990-ben szerzett
általános orvos diplomát a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. 2005
óta az MTA doktora. A Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének
intézetvezető egyetemi tanára, az Általános Orvostudományi Kar
tudományos dékánhelyettese. Szűkebb szakterülete a DNS-károsodás
által kiváltott sejthalál mechanizmusának, ezen belül a PARilációs
fehérjemódosítás szerepének vizsgálata.
Elsőként igazolta, hogy az addig az apoptózis
ellentétpárjaként passzív és szabályozatlan sejthalálformának
tartott nekrózis szigorúan szabályozott formában, farmakológiai,
biokémiai és genetikai beavatkozásokkal módosítható módon történik
oxidatív stresszállapotokban. Ennek a szabályozott nekrózissal
bekövetkező sejthalálnak a fő hajtómotorjaként azonosította a PARP1
enzimet, igazolta a mitokondriumok kulcsszerepét, a PAR polimer
katabolizmusának jelentőségét, kinázjelpályákkal való
összefonódásait és leírt számos – az útvonal befolyásolására
alkalmas – lehetőséget (kalciumjel, cinkmegkötés, purinok). A
PARilációs fehérjemódosítás szerepét igazolta számos in vivo
betegségmodellben (diabeteszes érdiszfunkció, sebgyógyulás, kontakt
hiperszenzitivitás, doxorubicin okozta szívkárosodás, ízületi
gyulladás, fotodinámiás kezelés, asztma, COPD) is. Részt vett PARP
gátlószerek, köztük az egyik legszélesebb körben használt PJ34 és a
klinikai kipróbálásokban is tesztelt INO-1001 kifejlesztésében. A
publikációit közlő folyóiratok (köztük Nature Medicine, PNAS, J.
Immunol., FASEB J, Pharmacol. Rev.) összesített impakt faktora
502, közleményeire 8465-en hivatkoztak, H-indexe 48 (Google
Scholar). Az MTA Bolyai plakett díjazottja. Tanítványai közül hatan
szereztek PhD-fokozatot, egyikük MTA doktora fokozatot is szerzett
és Lendület pályázat nyertese.
Ajánlók: Buday László,
Damjanovich Sándor, Gergely Pál
KÜLSŐ TAGSÁGRA AJÁNLJA
Albert Réka
Szászrégenben (Románia) született 1972-ben, PhD,
distinguished professor, Pennsylvania State University. Szűkebb
szakterülete: hálózatkutatás, rendszerbiológia.
A modern hálózattudomány első művelői közé
tartozik. Barabási Albert-Lászlóval együtt felfedezték, hogy a
hálózatok túlnyomó részének hasonló skálafüggetlen struktúrája van.
Munkásságuk új, hálózatorientált gondolkodásmódot indított el (eddig
több mint huszonhétezer idézettel). Elsők között volt, akik
logikaalapú modellekkel írták konkrét biológiai rendszerek
dinamikáját, például gén- és jelátviteli hálózatokat. Sikeresen
modellezett ökológiai (pl. beporzási) hálózatokat is. Sikerei közé
tartozik két, betegséggel kapcsolatos hálózat modellezése is. Számos
magyar kutatócsoporttal tart szoros kapcsolatot. Részt vesz magyar
egyetemek oktatómunkájában.
Ajánlók: Csermely Péter,
Falus András, Patthy László
•
Nagy András
Ercsiben született 1951-ben. A tudományok
kandidátusa. Jelenlegi munkahelye: Mount Sinai Hospital
Lunenfeld-Tanenbaum Research Institute, Toronto, Kanada: szenior
kutató és professzor. Szűkebb szakterülete a genetika. Közleményei
25000 hivatkozást kaptak (H-index 71). 2014-től a Canadian Royal
Society tagja.
Matematika diplomát, majd Csányi Vilmosnál
kandidátus fokozatot szerzett. Az ELTE-n őssejteket állított elő
egérembrióból. Torontóban a világon elsőként bizonyította, hogy
embrionális őssejtek teljes élőlényt hoznak létre (PNAS
1994). Őssejtek mutáns-genetikai alkalmazása során feltárta a VEGF
mutáns letalitását, és a VEGF-t a rákkutatás fő sodrába helyezte (Nature
1996). Elsőként hozott létre vírusintegráció nélkül humán és
egér őssejteket bőrsejtekből (Nature 2009). 2014-ben leírta
szomatikus sejtek őssejtekké alakulásának molekuláris részleteit (2
Nature, 4 Nature Commun. cikk). A Manipulating the
Mouse Embryo: a laboratory manual könyvét az embriológusok
bibliájának tekintik.
Ajánlók: Erdei Anna, Fésüs László, Gráf László,
Kondorosi Éva, Mezey Éva, Nagy Ferenc,
Nagy László, Venetianer Pál, Csányi Vilmos
•
Soltész Iván
Budapesten született 1964-ben. Neurobiológus, az
ELTE biológus doktora (PhD), a Kaliforniai Egyetem Irvine kampuszán
az Anatómiai és Neurobiológiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára
(2006–2015), 2015 júniusától a Stanford Egyetem Orvosi Karának
meghívott, James R Doty Agysebészet és Neurobiológia professzora.
Magyar társszerzők: Buzsáki Gy., Freund T., Katona I., Mody I.,
Somogyi P., Szabadics J., Tamás G.
Soltész az agykéreg szerveződésének több szintjén
tett felfedezéseket. Meghatározott sejttípusokat, ioncsatornák
szerepét agyi állapotfüggő aktivitásban, és feltárta betegségek, pl.
agysérülés, lázgörcs és az epilepszia molekuláris és sejtszintű
mechanizmusait. Vezető szerepet játszik a hippokampusz hálózati és
molekuláris működésének meghatározásában. Öt nemzetközi folyóirat
szerkesztőbizottságának és sok kutatási bizottság tagja.
Iskolateremtő munkásságának elismerései pl. a Grass Traveling Sci.
Lecturer 2007; Michael Prize Epilepsy 2009; Recognition Award,
American Epilepsy Soc. 2011; Chancellor’s Prof., Irvine 2011.
Tanszékén éves Szentágothai János-emlékelőadást alapított (2005).
Ajánlók: Csányi Vilmos, Freund Tamás,
Nagy Ferenc, Nusser Zoltán, Podani János,
Somogyi Péter, Székely György,
Tamás Gábor, Gulyás Balázs
TISZTELETI TAGSÁGRA AJÁNLJA
Ladislav Mucina
Piešťanyban (Pöstyén) született, az akkori
Csehszlovákiában, 1956-ban. PhD-fokozatát 1979-ben szerezte a
Comenius Egyetemen, kandidátusi fokozatát a Szlovák Tudományos
Akadémián 1982-ben nyerte el. Jelenleg egyetemi tanár a
Nyugat-Ausztráliai Egyetem Növénytani Tanszékén (Perth), s emellett
Extraordinary Professor a Stellenbosch Egyetemen (Dél-Afrikai
Köztársaság) és Visiting Professor a King Saud Egyetemen (Riyadh,
Szaud-Arábia).
Szakterületének világszerte ismert és elismert
képviselője, munkássága elsősorban a növénycönológia, a
vegetációtérképezés, a biogeográfia, a populációökológia és a
filogenetikus taxonómia területén kiemelkedő. Főbb eredményei a
dél-afrikai fynbos, illetve különféle félsivatagos területek
növényzetének szerkezetére és működésére vonatkoznak. Modern
molekuláris módszereket alkalmaz evolúciós biogeográfiai és
társulásökológiai problémák megoldására. Összefoglaló monográfiákat
írt például Ausztria növénytársulásairól, Közép-Európa
gyeptársulásairól, illetve Dél-Afrika vegetációjáról. Kulcsszerepet
vállalt az EU „habitat directive” kidolgozásában.
Ajánlók: Erdei Anna,
Pócs Tamás, Podani János
|
|
