tervezést, hogy egy olyan irányzattal veszik egy
kalap alá, amelynek alacsony a társadalmi és tudományos presztízse. A
másik lehetséges indok, hogy az említett 1987-es ítélet alapján az
evolúcióelmélet védelmezői számára eredményes stratégiát ígér, ha a
tervezési felfogást a teremtéstannal azonosítják, mert így
fenntarthatják az evolúcióelméletnek az amerikai oktatásban betöltött
privilegizált és megkérdőjelezhetetlen helyzetét.
Társadalmi hullámok
A nagyközönség körében végzett közvélemény-kutatás szerint ma az
Egyesült Államokban csupán 40, Magyarországon pedig több mint 60% ért
egyet Darwin alapgondolatával (Miller et al., 2006). Az
evolúcióelméletet elfogadók aránya csökkent az elmúlt években, amiben
feltehetően az elmélet tudományos kritikájának megjelenése is szerepet
játszott.
A természettudományos problémák vitáján túl az
intelligens tervezés irányzata körül valóságos „kulturális háború” is
kibontakozott. Jelentős társadalmi vitát generált az a kérdés, hogy a
közoktatásban be lehet-e mutatni az evolucionizmus kritikáját és az
alternatív elképzelést, vagyis lehet-e „vitát tanítani”. Újabb keletű
fejlemény, hogy Louisiana államban, 2008 júliusában olyan oktatási
törvény lépett életbe, amely rugalmassá szeretné tenni az élet
eredete, a globális felmelegedés és emberi klónozás tanítását, azt
szorgalmazva, hogy a diákok ne monolit elméletekkel, hanem
megvitatható tézisekkel találkozzanak. Az államok többségében azonban
továbbra is kizárólag a naturalista evolúcióelméletet szabad oktatni.
A Discovery Intézet nyilvános küldetési
nyilatkozatában a tudományos célkitűzéseket egy társadalmi program is
kíséri. A küldetési program szövege szerint a százötven éves darwini
elmélet lerombolta az emberről, mint morális és spirituális lényről
szóló hagyományos elképzelést, és csupán állatként, illetve
gépezetként kezel minket. Ez a materialista elképzelés – fogalmaz a
nyilatkozat – rombolóan hatott kultúránk sok területére, beleértve a
közgazdaságtant, politikatudományt, pszichológiát, irodalmat és
képzőművészetet. Az intézet nyilvánvalóvá teszi, hogy programja
keretében arra törekszik, hogy megdöntse a materializmus egyeduralmát
és annak kulturális örökségét. Ennek érdekében az intézet kutatói
feltárják, hogy az egyes természet-, bölcsészet- és
társadalomtudományok milyen kétségeket vetettek fel a tudományos
materializmussal kapcsolatban, és hogyan nyitja meg mindez a
lehetőséget a természet általános értelemben vett teista megértése
előtt.
A Discovery Intézetet gyakran válik bírálat
tárgyává a stratégiai terveit ismertető Wedge (Ék) dokumentum miatt.
Az eredetileg szponzorok számára készült füzet 1999-ben, az intézet
tudta nélkül került fel az internetre. Lényegi üzenete ugyanaz, mint a
fentebb ismertetett nyilvános küldetési nyilatkozaté, bevezetése
gyakorlatilag szó szerint megegyezik azzal. Ezt egy öt és egy húsz
évre szóló stratégiai terv egészíti ki, melynek célja a tervezettség
alternatívájának fokozatos bevezetése a tudományos kutatásba, valamint
az új szemléletmód befolyásának erősítése a társadalmi élet egyéb
területein. Egyes kritikusok ez alapján politikai indíttatásúnak
igyekeznek beállítani az intézetet. A stratégia azonban csupán egy
olyan intellektuális kihívásról beszél, melynek alapját a kutatás,
publikálás és a nyilvánosság előtti megvitatás képezi. A Discovery
Intézet kétségtelenül törekszik rá, hogy elképzeléseivel befolyásolja
a tudományos és közgondolkodást – ahogy más tudományos szervezetek és
civil csoportok is teszik –, ám ez nem érvényteleníti az intelligens
tervezettség melletti, tudományos érveket.
Egy másik vád szerint az intelligens tervezés
gondolatát vallásinak kell tekinteni, mert az Ék-dokumentum olyan
tudományos megközelítéssel szeretné helyettesíteni a materialista
szemlélet dominanciáját, amely összhangban áll a teista világképpel. E
törekvés azonban nem diszkvalifikálja az intelligens tervezés
elméletét, mivel az nem teológiai premisszákon, hanem a biológiai
komplexitásból, a DNS-ben rejlő információból és a kozmológiai
állandók finomhangoltságából levont konzekvenciákon alapul.
Félreértés, ha az elméletből levonható lehetséges következtetéseket
valaki az elmélet kiindulási alapjának véli. A tervezettséget támogató
intézet tagjai szerint magából az intelligens tervezés érvrendszeréből
csupán egy értelemmel rendelkező, de nem feltétlenül transzcendens
lény léte következik. Ezzel együtt a tervezési iskola legtöbb
támogatójának – a tudomány körén kívül eső – magánvéleménye szerint a
tervező szerepére Isten a legesélyesebb jelölt. Álláspontjuk szerint a
tudomány – módszertani szabályrendszeréből adódóan – nem tud
véglegesen állást foglalni a tervező kilétével kapcsolatban. A tervező
értelemre utaló természettudományos eredmények azonban – a tudomány
körén túl, a filozófiai lehetőségek birodalmában – teista
következtetések levonására is lehetőséget nyújtanak. Feltehetően úgy
vélik, hogy ebből kifolyólag az intelligens tervezés mellett szóló
érvek közvetett módon egy világvallásokhoz és felekezetekhez nem
kötődő (illetve bármely vallással kompatibilis) istenhitet
erősíthetnek a társadalomban. Ez a gondolkodásmód nem akadályozza a
tudomány működését, ahogy ezt a tudománytörténet kiemelkedő
személyiségeinek – például Boyle, Kepler vagy Newton – világ- és
tudományfelfogása is szemlélteti.
Más kritikusok szerint az intelligens tervezés
elmélete képviselőinek a motivációi vallásosak, ezért véleményük
negligálható a tudomány művelői részéről. Azonban a tervezettség
mellett szóló több érvet kortárs, nem vallásos tudósok vetették fel
először (például Michael Denton). Továbbá a hívő beállítottságú
tudósoknak éppúgy joguk van megmérettetniük felvetéseiket a
tudományban, mint másoknak. Az esetleges vallási indíttatás önmagában
nem lehet indok egy érv elutasítására; a tudományos alapú tervezési
érveket a motiváció és a személyes hit kérdésétől függetlenül,
objektív szempontok alapján kell mérlegelni. Egy tudós érveinek
értékét nem az határozza meg, hogy milyen motivációi lehetnek, hanem
annak az indoklási folyamatnak az igényessége, amellyel alátámasztja
az állításait.
Továbbá a motiváció kérdését a vita másik oldalának
képviselőivel kapcsolatban is fel lehet vetni. A darwinizmus egy
tervező feltételezése nélkül igyekszik megmagyarázni a természet
tervezettségének érzetét – ami egy ateista számára vonzó lehetőség.
Azonban a (neo)darwinizmus védelmezőinek olykor kitapinthatóan
vallásellenes attitűdje önmagában nem teszi érvénytelenné a
tervezettséggel szemben alkalmazott érvrendszerüket; ezen érveket
szintén önmagukban, logikai és tudományos erejük alapján kell
megítélni. Mivel ideológiai indíttatással a vita mindkét oldalának
résztvevői gyanúsíthatók, így nem korrekt a vélt vagy valós személyes
indítékokat csak az egyik oldalon számításba venni.
Az intelligens tervezést érő kritikák többféle
stílusban fogalmazódnak meg. Egyes vitairatok tudományos hangvételűek,
míg mások retorikai fogásokat alkalmaznak (sok bírálatban pedig e
kettő keveredésének lehetünk tanúi). A retorikai típusú bírálatok
jellemzője az erős kifejezések segítségével történő elidegenítés, a
másik oldal álláspontjának félreinterpretálása, összeesküvéselméletek
megfogalmazása, a többségi tekintélyre való hivatkozás, ad hominem
támadások, szélsőséges motivációk feltételezése, valamint más logikai
falláciák alkalmazása. E módszerek nehezítik az alternatív irányzat
által felvetett reális problémák józan átgondolását, és azt a
benyomást keltik, hogy megfogalmazóik főként szemléletük
dominanciájának fenntartására törekszenek, elterelve a figyelmet
paradigmájuk hiányosságairól, illetve a vetélytárs gondolat
létjogosultságáról.
A bíróság az illetékes?
A társadalmi összecsapások csúcspontjaként 2005-ben Pennsylvaniában
egy perre is sor került arról, hogy megjelenhet-e a tervezési felfogás
az amerikai közoktatásban. A vád oldalán állók (az evolúcióelmélet
kizárólagos oktatását szorgalmazó szülők) és a védelem (az iskolaszék
tantestülete) mellett mindkét oldalon felléptek tanúként a tudomány
képviselői. A bírósági döntés értelmében végül Dover iskolai
körzetében nem lehet utalni az intelligens tervezés elképzelésére,
amelyet a bíró hosszú indoklásában tudománytalannak és vallási
elképzelésnek nevezett. Írásában többek között a fentebb ismertetett
vádak köszönnek vissza. Hivatkozási alapként megjelenik az ítéletben
az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése (amely arról
rendelkezik, hogy a törvényhozás nem alapíthat államvallást). Az
alkotmány nyilvánvaló célja azonban (akár Amerikában, akár nálunk) az,
hogy megőrizze az állam világnézeti semlegességét. E tekintetben
indokolatlannak látszik a félelem egy opcionális felsőbb intelligencia
elvont filozófiai megfogalmazásának megemlítésétől. Ha a spontán
materiális evolúción kívül más lehetőségek megemlítésére sem nyílik
lehetőség, akkor paradox módon éppen az ideológiai semlegesség elve
sérül, hiszen a materialista világnézet kerül államilag kiemelt
helyzetbe.
A doveri ítélet indoklása hivatkozik a
kreácionizmus oktatását kizáró legfelsőbb bírósági döntésre is, tehát
a doveri bíró nem ismeri el a kreácionizmus és az intelligens tervezés
felfogása közötti lényegi különbségeket. A tervezéselmélet vezető
intézetének munkatársai az ítéletet követően egy könyvben foglalták
össze a döntéssel kapcsolatos kifogásaikat (Dewolf at al., 2006).
Álláspontjuk szerint a bíró összekeverte a „mi tekinthető
tudományosnak” kérdést azzal, hogy „melyik tudományos elmélet a
népszerűbb”; és az evolucionista oldal egyes szószólóinak nyilvánvaló
ateista-materialista hozzáállását figyelmen kívül hagyva egyoldalúan
kezelte a tudósok világnézeti alapállásának kérdését.
Tudományfelfogások
A tudományos ismeretterjesztés egyik, Richard Dawkins nevével
fémjelzett irányvonala kifejezetten „az ateizmus szolgálólányaként”
igyekszik láttatni a tudományt. A rámenősen ateista Dawkins
álláspontjának puhulására utal, hogy egy nyilvános vita során a
közelmúltban már úgy foglalt állást, hogy komolyan vehetően lehet
érvelni egy deista (a világot létrehozó, de annak folyásába be nem
avatkozó) Isten mellett (Phillips, 2008). Az általánosságban vett
tudományos közélet elviekben elfogadja, hogy a tudomány teista
kontextusban is művelhető (Brooke, et al., 2001). Azonban a tudomány
és a transzcendencia kapcsolatára vonatkozó, ma szalonképes felfogás
maximálisan annyi szerepet engedélyez a természetfölötti számára, hogy
előidézze az ősrobbanáshoz szükséges kezdeti feltételeket. Gyarapodik
azonban egy harmadik tudóscsoport tagjainak a száma, akik tudományos
meggyőződésük alapján azt állítják, hogy a világunkon és az élő
szervezeteken megfigyelhető „lenyomatok” arra utalnak, hogy egy
felsőbb értelem szerepe több volt a Nagy Bumm előidézésénél.
Véleményük szerint a tudomány feladata nem az, hogy mindenáron anyagi
okokra redukálja a valóságot, hanem, hogy a megfigyelésekből adódó
legvalószínűbb következtetések irányába haladjon, bármilyen váratlanok
legyenek is azok. Ha a természeti törvények és a valószínűségek nem
bizonyulnak kielégítő eredetmagyarázatnak, akkor szerintük az
intelligens beavatkozás is komolyan mérlegelhető lehetőség. Egy
tudományfilozófus így érzékelteti e rugalmasság hiányának kockázatát:
„A tudományos problémák első megközelítéseként a metodológiai
naturalizmus lehet értékes – akár legjobb – stratégia. A természetes
magyarázatok utáni kutatás gyakorlatilag minden alkalommal a legjobb
kiindulópont. Ám ha világossá válik, hogy a kutatás ily módon történő
korlátozása gátolja a természet megértését, akkor felül kell vizsgálni
ezt a korlátozást. […] Ha a természettudomány jelenlegi módszereit
bizonyos területeken valóban nem lehet alkalmazni, akkor a
természettudománynak e területekre való kiterjesztése óhatatlanul
redukcióval jár, a valóság adott szegmensének eltorzításával és
beszűkítésével, belegyömöszölésével egy alkalmatlan fogalmi ketrecbe.”
(Ratzsch, 2002, 110., 151–152.)
Valószínű, hogy a jövő tudományában a három fentebb
említett látásmód egyike sem fog kizárólagosan uralkodóvá válni. A mai
tudomány materialista filozófiához való erős kötődése bizonyára nem
abszolút érvényű követelmény, hanem a tudományfelfogás történeti
változásainak fejleménye. Az elmúlt évszázadok során a tudomány
eredményes művelői bevallottan és elfogadottan egymástól eltérő
világképekkel rendelkeztek. Napjaink magyar akadémikus közösségében is
találkozhatunk olyan tudósokkal, akik az uralkodó redukcionista
materialista nézettől eltérő filozófiai keretben szemlélik a
valóságot. Például Freund Tamás agykutató úgy foglal állást, hogy
szerinte nem az emberi agykéreg felszínének növekedése termelte ki az
éntudatot. Úgy véli, hogy egy nem anyagi jellegű öntudat nyilvánul meg
az agyműködésen keresztül (Chikán, 2005, 61–63.). Dudits Dénes
növénygenetikus így nyilatkozik: „Minél inkább megismeri az ember az
élővilágot működtető folyamatokat, rá kell jönnie, hogy a koncepció, a
működés elvei, elrendezettsége, a törvények egységes szemléletet,
egyetlen szándékot, egy mestert képviselnek”. (Chikán, 2005, 42.) Vizi
E. Szilveszter professzor szerint pedig a modern tudomány számos új
lehetőséget ad „az első mozgató” létének felismeréséhez (Vizi, 2007).
Az egyes tudományágak részterületein természetesnek
számít a különböző hipotézisek egymás mellett élése. Kérdés, hosszú
távon befogadónak mutatkozik-e a tudomány egy olyan szemléletmód
iránt, amely egy mélyebben fekvő módszertani alapelvhez képest kínál
alternatívát, és az eredetkérdések tekintetében nem zárja ki
automatikusan a tudatos irányítottság lehetőségét. Egy ilyen, a
módszertani pluralizmust lehetővé tévő tudomány kihúzná az eredetünk
eltérő látásmódjából fakadó konfliktusok méregfogát.
Maga Darwin tisztában volt vele, hogy többféle
választáslehetőség létezik: „Jól tudom ugyanis, hogy e könyvnek alig
van olyan pontja, amellyel kapcsolatban ne lehetne látszólag az
enyémekkel homlokegyenest ellenkező következtetésekhez vezető tényekre
hivatkozni. Kifogástalan eredményhez csak a kérdés mindkét oldalát
támogató valamennyi tény és érv teljes kifejtésével és értékelésével
juthatunk…” (Darwin, 2000, 12.).
A tudományos közéletet meglepte,
hogy ismereteink növekedésével egyre jogosabban lehet feltenni azt a
„veszélyes” kérdést, hogy van-e határa annak a komplexitásnak, amely
létrejöhet az anyag önszerveződése és fejlődése által, és ha igen,
akkor hol húzódik ez a határvonal. A tudományos közösség választás
előtt áll, hogy legitimnek tekinti-e ezt a kérdésfelvetést, vagy pedig
egy tabutéma feszegetéseként értékeli, és végleges kirekesztéssel
zárkózik el egy józan érveléssel megalapozott alternatív megközelítés
elől. Meglepő lenne ugyanakkor, ha az intézményes tudomány tekintélyi
alapon próbálna ítéletet hozni a szellemi szubsztancia létének,
illetve az anyagi valósággal való érintkezési módjának fajsúlyos
kérdéseiben. Ha számításba vesszük egy anyag feletti értelem létének
lehetőségét, akkor az elviekben többféleképpen is közreműködhetett a
fajok megjelenésében. (Ezek némelyikét szemlélteti a
2. ábra.)
Vajon mindenáron, minden probléma esetében
ragaszkodnia kell az eredet után kutató tudománynak a módszertani
materializmus csupán előfeltételezett alapelvéhez, mely szerint
mindent, amit látunk, csupán a fizika és a kémia törvényei, illetve a
tudatos irányítást nélkülöző, evolúciós folyamatok hoztak létre? Úgy
tűnik, mindeddig ez a legnagyobb tudományfilozófiai kérdés, amellyel a
21. század tudománya szembesült.
Kulcsszavak: egyszerűsíthetetlen összetettség, evolucionizmus,
flagellum, intelligens tervezés, módszertani naturalizmus,
tudományfilozófia, tudományszociológia
IRODALOM
Behe, Michael (2002a): Darwin fekete
doboza. Harmat, Budapest
Behe, Michael (2007): The Edge of
Evolution: The Search for the Limits of Darwinism. Free Press
Behe, Michael (2002b): A Response to
Critics of Darwin’s Black Box. Progress in Complexity, Information and
Design. The Online Journal of ISCID. Volume 1.1. January – March 2002.
Chikán Ágnes (2005): Levelek a tudás
fájáról. Beszélgetések hívő természetkutatókkal. Agroinform, Budapest
Brooke, John Hedley – Osler, M. – van der
Meer, J. M. (szerk.) (2001): Science in Theistic Contexts: Cognitive
Dimensions. University of Chicago Press. Osiris. 16.
Darwin, Charles (2000): A fajok eredete.
Typotex, Budapest
Davis, Percival – Kenyon, Dean H. (1989):
Of Pandas and People: The Central Question of Biological Origins.
Foundation for Thought and Ethics
Dembski, William A. (2001): No Free Lunch:
Why Specified Complexity Cannot be Purchased Without Intelligence.
Free Press, New York
Dembski, William A. – James Kushiner
(eds.) (2001): Signs of Intelligence: Understanding Intelligent
Design. Brazos Press, Grand Rapids
Dembski, William A. – Colson, Charles W.
(2004): The Design Revolution. Answering the Toughest Questions About
Intelligent Design. InterVarsity Press, Downers Growe, Ill.
Dembski, William – Wells, Jonathan (2008):
The Design of Life. Discovering Sign of Intelligence in Biological
Systems. The Foundation for Thought and Ethics, Dallas
Denton, Michael (1986): Evolution: A
Theory in Crisis. Adler and Adler, Bethesda, Md.
Dewolf, David K. – West, J. G. – Luskin,
C. – Witt, J. (2006): Traipsing Into Evolution: Intelligent Design and
the Kitzmiller vs. Dover Decision. Discovery Institute, Seattle
Discovery Institute (2001–2008): A
Scientific Dissent From Darwinism.
WEBCÍM >
Harold, Franklin (2001): The Way of the
Cell. Oxford University Press
Meyer, Stephen C. (2000): The Scientific
Status of Intelligent Design: The Methodological Equivalence of
Naturalistic and Non-Naturalistic Origins Theories. In: Behe, Michael
J. – Dembski, W. A. – Meyer, S. C.: Science and Evidence for Design in
the Universe. Ignatius Press, San Fransisco
Miller, Jon D. – Scott, E. C. – Okamoto,
S. (2006): Public Acceptance of Evolution. In: Science. 11 August.
313, 765–766.
Pallen, Mark J. – Matzke, Nicholas J.
(2006): From The Origin of Species to the Origin of bacterial
flagella. Nature Reviews Microbiology. 4, 10, 784–790.
Phillips, Melanie (2008): Is Richard
Dawkins Still Evolving? The Spectator. 23 October.
Ratzsch, Del (2002): Miből lesz a
tudomány? Rövid bevezetés a tudományfilozófiába. Harmat, Budapest
Tasi István (2007): Mi van, ha nincs
evolúció? Intelligens tervezés: egy életrevaló elmélet. Kornétás,
Budapest
Thaxton, Charles B.– Bradley, W. L. –
Olsen, R. L. (1998): Az élet eredetének rejtélye. Harmat, Budapest
Vizi E. Szilveszter (2007): Hit és tudás –
avagy a tudós szerény rácsodálkozása. Új Ember. LXIII, 38.
Woodward, Thomas (2003): Doubts about
Darwin – A History of Intelligent Design. Baker Books, Grand Rapids
|