1. a nyelv köztudottan
a kommunikáció elsődleges eszköze, egyúttal azonban valamely közösség
tagjainak anyanyelve is, s ezáltal az adott közösség, nemzet egyik
fontos ismertetőjegye, etnikai azonosító jegye. a nyelvnek tehát
kommunikatív funkciója mellett az identitást szimbolizáló funkciója is
van;1
e két funkció viszonyát Szépe György így jellemzi: „A nyelvnek
kétségtelenül legfontosabb funkciója a kommunikáció, vagyis az emberek
közötti együttműködés segítése […] Ennek alá van rendelve az
identitást szimbolizáló funkciója a nyelvnek, amelyet általában egy
adott nyelvi közösséggel kapcsolatban vesznek tekintetbe […]” (Szépe,
2003, 10.).
E két funkciót azért emelem ki,
mert fontos szerepet kapnak a nyelvhasználatot szabályozó
törvényekben, illetve ezek indoklásában: a jogalkotók a törvény
szükségessége mellett hol kommunikatív, hol pedig
nemzetépítő vagy nemzet- és nyelvvédő szempontokkal érvelnek –
vagy mindkettővel. Amint már idézett írásában Szépe György is említi,
a Hágai ajánlások előkészítésekor például a szakértők tipikusan a
többségi és a kisebbségi nyelvhasználat szimbolikus funkciójára
koncentrálták figyelmüket.
a szlovák államnyelvtörvényt,2
illetve a módosítás indoklásait e tekintetben bizonyos kettősség
jellemzi. a most (2009-ben) elfogadott változathoz készített indoklás
szerint azért volt szükség a lassan tizenöt éve hatályban levő törvény
módosítására, mert nem megfelelő a szlovák nyelv használata a
nyilvános érintkezésben, és a törvényt nem tartják be „a szükséges
mértékben”. a szlovák politikusok egyszerűbben
fogalmaznak: azért kellett a törvényt módosítani, elsősorban újra
bevezetni a bírságokat, mert Dél-Szlovákiában (azaz a magyarlakta
falvakban) bizonyos hirdetményeket, közleményeket nem tettek közzé
államnyelven, azaz szlovákul is, ezáltal a csak szlovákul beszélő
állampolgároknak sérült a tájékoztatáshoz való joguk.3
Az indoklásban azonban ez az elem csak marginálisan és jelzésszerűen
jelenik meg, sokkal nagyobb terjedelemben foglalkoznak az
előterjesztők a szlovák nyelv etnikai identifikáló és a társadalomban
betöltött integratív funkciójával, valamint azzal, miért kötelessége a
szlovák államnak és szerveinek az államnyelv védelme, az azzal való
„törődést” előíró jogszabály megalkotása. Az indoklásban tehát nagyobb
hangsúlyt kap a nemzeti önazonosságot megtestesítő nyelvnek a védelme,
mint a beszélők védelme.
2. a törvénymódosítás
indoklásában többek között az is olvasható, hogy „több fejlett
jogrenddel rendelkező államban” léteznek nyelvtörvények, és a „nemzeti
nyelvvel (államnyelvvel, hivatalos nyelvvel) való törődés az állam
természetes kötelessége”. a továbbiakban az indoklás olyan európai
uniós tagállamokat sorol fel, amelyekben létezik ún.
államnyelvtörvény vagy az államnyelv használatát szabályozó külön
jogszabály. Az államnyelvtörvény indoklásában példaként a következő
országok szerepelnek: Írország, Finnország, Szlovénia, Franciaország,
Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország.4
Ha témánk szempontjából
megvizsgáljuk ezeket a nyelvtörvényeket, megállapíthatjuk, hogy egy
részük esetében a nyelv kommunikatív funkciója a meghatározó: a
törvény deklarált célja a nyilvános nyelvhasználati színterek
szabályozása, azaz annak meghatározása, melyik színtéren melyik nyelv
használható, és/vagy melyik nyelvet kell használni kommunikációs
eszközként. Ilyen például a finnországi nyelvtörvény, amely
köztudottan a finn és a svéd használatát szabályozza, vagy az ír
nyelvtörvény, amely a kisebbségben levő ír anyanyelvű beszélőknek
nyújt törvényi garanciát ahhoz, hogy a hatóságokkal kommunikálva
használhassák anyanyelvüket. Ezekben a törvényekben a cél az, hogy az
állampolgárok számára anyanyelven biztosítsák a közszolgáltatásokhoz
való hozzáférést.
Míg az előbbi csoportban nem
történik említés a nyelv (államnyelv) szimbolikus funkciójáról, a
nyelvtörvények másik csoportjában ez a tartalmi elem hangsúlyosan
szerepel. a magyarországi 2001. évi XCVI. törvény például így
kezdődik: „A magyar nyelv nemzeti létezésünk legfontosabb
megnyilatkozása, nemzeti hovatartozásunk kifejezője, a magyar kultúra
és tudomány, illetve a tájékoztatás legfőbb hordozója. Ezért a magyar
nyelv védelme, átörökítése az utódokra, nyelvi környezetünk épségének
megóvása, egészséges alkalmazkodóképességének fenntartása a ma élő
nemzedékek közös felelőssége.” Hasonló megfogalmazásokat olvashatunk a
francia és még részletezőbben a lengyel nyelvtörvényben. a
nyelvtörvények ez utóbbi csoportjába tartozik a szlovák
államnyelvtörvény is, amelynek preambuluma így kezdődik: „A Szlovák
Köztársaság Nemzeti Tanácsa abból a tényből kiindulva, hogy a szlovák
nyelv a szlovák nemzet egyediségét kifejező legfontosabb
ismertetőjegy, kulturális örökségének legbecsesebb értéke, továbbá a
Szlovák Köztársaság szuverenitásának kifejezője, állampolgárainak
olyan egyetemes érintkezési eszköze, mely a Szlovák Köztársaság egész
területén szavatolja szabadságukat, egyenlő jogaikat és egyenlő
méltóságukat, a következő törvényt alkotta:…”
Az államnyelvtörvény elfogadása (és
egyáltalán ilyen szövegű törvény elfogadása) a szlovák államjogi
felfogás logikus következménye: az 1992-es parlamenti választások
győztesei ki kívántak lépni a csehszlovák államszövetségből, és a
jövendő államot a szlovákok nemzeti államaként képzelték el. Ez a cél
fogalmazódik meg a függetlenségi nyilatkozatban, majd pedig az
Alkotmányban is: egyrészt a preambulumban, majd pedig közvetetten a 6.
szakaszban, amely a szlovák nyelvet határozza meg a Szlovák
Köztársaság államnyelveként. a nemzetállami koncepció érvényesítése
tehát azt jelentette, hogy a szlovák nemzeti jelképek
és attribútumok – a himnusz, a címer és nem utolsósorban a nyelv – az
állami jelképek és attribútumok rangjára emelkedtek (Kusý, 1998,194).
Az 1995-ben hivatalba lépett Mečiar-kormány programnyilatkozatában
pedig a szlovák nemzeti érdekek érvényesülésének „fontos
feltételeként” fogalmazódik meg az államnyelv védelme, amely az
elfogadandó államnyelvtörvény fő célja.
3. Az 1995-ben elfogadott
államnyelvtörvény, a 2000 után tervezett módosításai5
és a most elfogadott módosítás a már idézett preambulum szellemében a
szlovák nyelvet a szlovák nemzet fő ismertetőjegyeként, az állami
szuverenitás kifejezőjeként értelmezik, amely emiatt kommunikációs
eszköz funkciójában is előnyt élvez más nyelvekkel szemben. Ez a
gondolat, akárcsak a szlovák nyelv védelmének,
ápolásának, a vele való törődésnek a fontossága, mindegyik
törvénymódosítás indoklásában helyet kap, az érvrendszer egyes elemei
azonban időközben módosultak, és hangsúlyeltolódásokra is sor került.
1995-ben a törvény céljait az
előterjesztő kulturális minisztérium az alábbiakban jelölte meg: a.) a
hivatalos nyelvről szóló 1990-es törvény (amely 1995-ben hatályos
volt), az Alkotmány és az 1993–1994-ben elfogadott, a kisebbségi
nyelvek használatát lehetővé tevő törvények6
közötti ellentmondásokat meg kell szüntetni. b.) a magánkézben levő és
tipikusan „szlovákellenes” tömegkommunikációs eszközök szándékosan
vagy hanyagságból rendszeresen megsértik a „szlovák nyelv
törvényszerűségeit”. c.) A negyven évig tartó internacionalista
nevelés és a szlovák nyelv ápolásának elhanyagolása, ezzel
párhuzamosan Dél-Szlovákia vegyes lakosságú településein a magyar
kulturális szövetségek és a magyar iskolák „agresszív tevékenysége” a
szlovák nyelv tekintélyének visszaesését, a közhasználatból való
kiszorulását eredményezte. „Mindezek a körülmények a magyar nemzetiség
nagylelkű állami támogatásával együtt a dél-szlovákiai szlovákok
asszimilálásához, elmagyarosításához vezettek”.
A magyar nyelv elleni „védekezés”
szükségessége indokként az egyes fejezetekben is megfogalmazódik, így
például az oktatásról szóló részben az olvasható, hogy a szlovákiai
magyar fiatalok „nem érvényesítik a szlovák nyelv elsajátításához való
jogukat” (azaz nem tanulnak meg jól szlovákul), a szlovákiai magyar
iskolákban „irredenta tartalmú” magyarországi tankönyveket használnak,
amelyeket a történelmi Magyarország iránti nosztalgia hat át stb. Az
indoklás egy hosszabb lélegzetű történelmi áttekintést is nyújt, ebben
az előterjesztő nagy terjedelemben foglalkozik a magyarosítással és a
szlovákok sérelmeivel, amelyekért az államnyelvtörvénynek egyfajta
elégtételt is kell nyújtania.
2000 után a „magyar” motívum
teljesen eltűnik a hivatalos indoklásból, csak a szóbeli
nyilatkozatokban utalnak a szlovák kormánypárti politikusok a
dél-szlovákiai szlovákok nyelvi jogainak a megsértésére (lásd a
bevezetőt). a tervezett módosítások kapcsán az érvrendszer
egyértelműen a nemzetközi vonatkozásokra fókuszál. Ez a szempont az
1995-ös indoklásban a kisebbségi nyelvekkel kapcsolatban
jelenik meg: az előterjesztők szerint az államnyelvtörvény teljes
mértékben tiszteletben tartja a kisebbségekhez tartozó személyek
jogait és a Szlovák Köztársaságnak a nemzetközi egyezményekből
következő kötelezettségeit. Az indoklás az alábbi
dokumentumokat említi: az 1919-es saint-germain-en-laye-i kisebbségi
szerződés, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi
dimenzióval foglalkozó koppenhágai utótalálkozójának dokumentuma
(32–34. szakasz) és az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye
(14. szakasz).7
A mostani módosítás indoklásában a
hangsúly egyértelműen arra helyeződött, hogy az államnyelv törvényi
védelme legitim, Európában elfogadott, sőt a globalizáció időszakában
egyre több állam választja ezt az utat.8
Mindez összhangban van azzal, ahogyan Szlovákia a nyelvhasználat
szabályozását nemzetközi fórumokon interpretálja, azaz a szlovákiai
szabályozás teljes mértékben megfelel a nemzetközi, ezen belül az
európai normáknak. a parlament elé terjesztett szövegváltozatban egy
új elem is megjelenik, az indoklás hivatkozik két UNESCO-egyezményre:
„a Szlovák Köztársaság államnyelvéről való
|
|
gondoskodás összhangban van azzal
az általános európai törekvéssel, hogy az egységes Európa mint
többkultúrájú és többnyelvű közösség fennmaradjon”, ezért a szlovák
nyelv védelme mint feladat a szellemi kulturális örökség védelméről
szóló egyezményből is következik; a nyelv a világörökség része és a
kulturális sokszínűség fenntartásának az eszköze, ezért a kulturális
kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló
egyezmény egyik célja a nyelvek támogatása. Az indoklás konkrétan utal
is a másodikként említett UNESCO-egyezmény 1. cikk h) pontjára: „az
államok arra vonatkozó szuverén jogának megerősítése, hogy
fenntartsák, elfogadják és megvalósítsák azokat a politikákat és
intézkedéseket, amelyeket megfelelőnek tartanak a területükön levő
kulturális kifejezések sokszínűségének védelme és előmozdítása
érdekében”. Az előterjesztők ezt a rendelkezést is annak
alátámasztására idézik, hogy egy államnak szuverén joga a saját
céljainak megfelelően szabályozni a nyelvhasználatot.
4. Az említett UNESCO-egyezményekre
történő utalás alapján úgy tűnhet, hogy a szlovák nyelv pozícióját
egyes kommunikációs színtereken más nyelv veszélyezteti, holott ennek
jelenleg semmi jele sincsen. A nyelvi sokszínűség védelme kapcsán
rendszerint a nagy nemzetközi nyelveknek, elsősorban
az angolnak a kisebb nyelveket veszélyeztető térnyerésére gondolunk.
Köztudott, hogy néhány nyugat- és észak-európai országban az angol
kiszorítja a nemzeti nyelvet a felsőoktatásból, a tudományos életből,
a gazdasági és üzleti szférából. Az új svéd nyelvtörvény éppen az
angol nyelvi hatás elleni védekezés eszköze kíván lenni. a francia
nyelvtörvény is hasonló célokat követ, s nemcsak az országon belül
kívánja védeni a francia nyelvet az angol hatástól, hanem külföldön is
erősíteni kívánja presztízsét.9
Az államnyelvtörvénynek nincs ilyen vonatkozása, bár az előkészítése
során egyesek bírálták a szlovák nyelvbe újabban
bekerülő, és főleg a média által használt angol szavakat és
kifejezéseket.
A „külső” hatás elleni védelem
szükségessége nem fogalmazódik meg sem a törvénymódosítás
indoklásában, sem A Szlovák Köztársaság államnyelvéről való
gondoskodás koncepciója című dokumentumban, amelyre az indoklás
tartalmilag támaszkodik, és amely a hivatalos nyelvpolitikai
koncepciónak minősíthető.10
a koncepcióban csak a szlovák nyelv és a kisebbségi nyelvek
viszonyáról esik szó – az Alkotmány és természetesen az
államnyelvtörvény szellemében (bővebben: Szabómihály, 2002).
Az indoklásban burkoltan
megfogalmazott veszély, hogy egyes magyarlakta településeken bizonyos
szituációkban kizárólagos volna a magyar nyelv
használata, szintén nem valós. Tapasztalatból tudjuk, hogy éppen az
ellenkezője igaz, legfeljebb az erősen magyar többségű falvakban
fordul elő, hogy csak magyar nyelven hirdetnek, vagy csak magyar
nyelvű plakátok jelennek meg. Marginális jellegük okán a csupán
magyar nyelvű ügyintézés vagy feliratok sem
veszélyeztetnék azonban a szlovák nyelvet és a szlovák nyelv státusát.
A szlovák anyanyelvű állampolgárok nyelvi diszkriminációja
valószínűleg szórványos jelenség,11
viszont ennek az érvnek a felbukkanása a szlovák nyelvpolitikának egy
fontos elemére irányítja rá a figyelmet. A szlovák állam a
kisebbségektől elvárja a kétnyelvűséget és a szlovák nyelvnek bizonyos
szituációkban való kizárólagos használatát, azt viszont
diszkriminációnak tartja, ha a kisebbségekkel együtt élő szlovákoktól
valaki az adott kisebbségi nyelv minimális szintű ismeretét várja el.12
Tehát nemcsak a szlovák nyelv élvez előnyt a más nyelvekkel szemben,
hanem a szlovák anyanyelvű beszélők is a más anyanyelvű (kisebbségi)
beszélőkkel szemben.
5. Az államnyelvtörvény módosítása
kapcsán egyes magyarországi politikusoktól elhangzott az a követelés,
hogy vonják vissza a törvénymódosítást (esetleg az egész törvényt).
Amint fentebb már volt róla szó, a törvény szervesen kapcsolódik az
Alkotmányban is megfogalmazott nemzetállami (államnemzeti)
koncepcióhoz, ezért a kisebbségvédelmi keretegyezménynek, illetve a
regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának végrehajtásával
kapcsolatos nemzetközi szakértői bírálatokat is rendre
visszautasította Szlovákia (bővebben: Szabómihály, 2007). Az
államnyelvtörvény történetét áttekintve megállapíthatjuk, hogy a
törvény filozófiája változatlan maradt: bár egyes kommunikációs
színterek nyelvhasználatát szabályozza, ennek során nem a nyelv
kommunikatív, hanem a szimbolikus, nemzeti reprezentatív funkciója a
meghatározó, a jogalkotó a kommunikációs helyzettől és a kommunikációs
partnerektől függetlenül egyetlen kódot – a szlovák nyelvet, azon
belül is a standard nyelvváltozatot – emel ki mint kötelezően
használandót.
Látszik azonban, hogy az évek során
jelentősen átalakultak az alkalmazott érvek, és az illetékesek számára
fontos – legalábbis deklarációk szintjén – az európai uniós
tagállamokban alkalmazott megoldásokhoz való igazodás. Tudjuk azonban,
hogy az uniónak nincs egységes nyelvpolitikája sem az autochton, sem
pedig a bevándorolt kisebbségek nyelvével kapcsolatban, az egyes
tagállamok gyakorlata egészen eltérő lehet. Fontos volna hát, ha
kialakulna egy olyan egységes európai uniós kisebbségi nyelvpolitika,
amely nem a nemzetállamok céljait, hanem a többségi és a kisebbségi
nyelvet (nyelveket) beszélők egyeztetett kommunikációs igényeit
tartaná szem előtt.
Kulcsszavak: Szlovákia, államnyelvtörvény módosítása, a nyelv
kommunikatív és szimbolikus funkciója
IRODALOM
Kusý, Miroslav (1998):
Stav ľudských a menšinových práv na Slovensku. Čo s našimi Maďarmi.
Kalligram, Bratislava, 184–211.
Szabómihály Gizella
(2002): A szlovákiai kisebbségek nyelvi jogai és a kisebbségi
nyelvhasználat színterei, különös tekintettel a magyar közösségre. In:
Lanstyák István – Szabómihály Gizella: Magyar nyelvtervezés
Szlovákiában. Tanulmányok és dokumentumok. Kalligram, Pozsony, 19–40.
Szabómihály Gizella
(2007): A szlovákiai kisebbségi nyelvi jogok és nyelvpolitika a
releváns nemzetközi dokumentumok tükrében. In: Bodó Barna (szerk.):
Nyelvi jogok és nyelvpolitika. Szórvány Alapítvány, Temesvár, 45–68.
Szépe György (2003):
Bevezető gondolatok a kelet-közép-európai nyelvi jogok vizsgálata elé.
In: Nádor Orsolya – Szarka László (szerk.): Nyelvi jogok, kisebbségek,
nyelvpolitika Kelet-Közép-Európában. Akadémiai, Budapest, 7–12.
1 a
nyelvtudomány a nyelv számos egyéb funkcióját különíti el, ezzel a
kérdéssel azonban – mivel nem tartozik szorosan témánkhoz – nem
foglalkozunk.
<
2 a
Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló 1995. évi 270. számú törvény.
<
3 Többször
nyilatkozta ezt például Marek Maďarič, a törvényt előkészítő
kulturális tárca vezetője.
<
4
Írország: 32/2003. számú törvény a hivatalos nyelvről; Finnország:
2003.06.06/423 számú nyelvtörvény; Szlovénia: 3841/2004 törvény a
szlovén nyelv nyilvános használatáról; Franciaország: 94-605. törvény
a francia nyelv használatáról; Észtország: nyelvtörvény (RTa I 1995,
23, 334); Lettország: törvény a hivatalos nyelvről (1999); Litvánia:
államnyelvtörvény, 1995 (No. I-779), Lengyelország: törvény a lengyel
nyelvről (1999); Magyarország: 2001. évi XCVI. törvény a gazdasági
reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények
magyar nyelvű közzétételéről.
<
5 Az
államnyelvtörvényt eddig négyszer módosították: az Alkotmánybíróság
260/1997 szám alatt kihirdetett határozatával a csak szlovák nyelvű
állampolgári beadványokról rendelkező 3. § (5) bek. hatályát
vesztette; az 1999. évi 5. sz. tv. értelmében újra lehetővé vált a
kisebbségi nyelven oktató iskolákban az oktatási dokumentáció
kétnyelvű vezetése; az 1999. évi 184. sz. tv. hatályon kívül helyezte
a pénzbírságokról rendelkező 10. szakaszt; a 2007. évi 24. sz. tv.
értelmében a különböző információs rendszerekben a szlovák mellett más
nyelv is használható. Ez utóbbi esetben a cégbírósági nyilvántartás
párhuzamos angol nyelvű változatának az engedélyezéséről volt szó.
Amint látható, ezek a módosítások a kisebbségek szempontjából
enyhítettek a törvényen, a 2004–2005-ben tervezett, de kormányszinten
leállított módosítások viszont a mostanihoz hasonló szelleműek voltak.
<
6
Szlovákia európa tanácsi belépésének feltétele volt, hogy
jogszabályban rögzítsék a kisebbségi személyeknek az a jogát, hogy
családi és utónevüket irataikban anyanyelvük szabályaival összhangban
tüntessék fel, valamint, hogy tegyék lehetővé a kisebbségi
helységnevek nyilvános használatát.
<
7
Szlovákia az államnyelvtörvény tárgyalásával egy időben ratifikálta a
keretegyezményt.
<
8 A
törvénymódosítás kiváltotta vitában a szlovák fél érvként a nemrégiben
elfogadott svéd törvényt is említi, holott az valóban csak néhány
szakaszból áll, és a svéd nyelvet nem államnyelvként, hanem „fő”
nyelvként határozza meg, említi a kisebbségi nyelveket és a siketek
jelnyelvét is.
<
9 Lásd pl.
a francia nyelvtörvény 22. szakaszát, amelynek értelmében a kormánynak
vizsgálnia kell a francia nyelv nemzetközi intézményekben való
használatát is. <
10 a
koncepciót az előző választási ciklusban fogadta el a kormány
(131/2001. számú kormányhatározat), de még ma is érvényes – legalábbis
ezt mutatja, hogy az indoklás és a koncepció szövege sok helyen
egyezik.
<
11 A
szlovák kormány a már említett 131/2001-es kormányhatározat alapján
(államnyelvvédelmi koncepció) 2006-ban tárgyalt a szlovák
államnyelvtörvény végrehajtásáról. Az előterjesztésből az derül ki,
hogy Dél-Szlovákiában előfordulnak a szlovák lakosságot diszkrimináló
esetek. Az anyag az alábbi példákat említi: a helyi hangosbeszélőben
csak magyar nyelven hirdetnek, ilyen jelzést kaptak Nagyszarváról
(Dunaszerdahelyi járás) és Bodrogszentmáriáról (Tőketerebesi járás);
az emléktábla csak magyar nyelvű, például Alsócsitáron (Nyitrai
járás); csak magyar nyelvű plakátokat helyeztek ki (Ógyalla, Martos –
Komáromi járás, Rimaszombat). Ha ezek a „törvénysértések” tömegesen
fordultak volna elő, nyilván valamilyen statisztikát közölt volna a
jelentést készítő kulturális minisztérium, ilyen adatot azonban sehol
sem közölnek.
<
12 A
regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájában vállalt
kötelezettségeket ellenőrző szakértői bizottság is megállapította (1.
ellenőrzési ciklus), hogy Szlovákia nem teljesíti azt az általános
elvárást, amely szerint a kisebbségi lakossággal együtt élő többségi
lakosságnak is lehetővé kell tenni, sőt támogatni kell az adott
kisebbségi nyelv elsajátítását.
<
|
|