Általában a kisebbségek a maguk
kisebb számbeli erejüknél fogva nem lehetnek minden esetben képesek a
nyelv valamennyi funkciójánakfenntartására. Amennyiben azonban
az állam a hivatalok, az oktatás vagy a katonaság, rendőrség, esetleg
más civil szakmák nyelvhasználatában kifejezetten csak a többségi
nyelvet részesíti előnyben, az előbb-utóbb érezteti kedvezőtlen
hatását a kisebbségi nyelvek funkcionalitásának beszűkülésében. „A
problémák abból fakadnak – fejtette ki például É. Kiss Katalin a
magyar nyelv helyzetét összefoglaló munkájában –, hogy a határon túli
magyar közösségek magyar nyelvhasználati lehetőségei korlátozottak. E
közösségekben a magyar nyelv nem töltheti be valamennyi funkcióját, és
a hiányzó funkcióknak megfelelő rétegei, változatai e közösségek
tagjainak nyelvhasználatában nem fejlődnek ki. […] Hiányzik a
közigazgatás, a jog, a közgazdaság szókincse. Fennáll a veszély, hogy
amikor a törvényi lehetőségek majd tágabbra nyitják az
anyanyelvhasználat körét, a magyarság megfelelő nyelvváltozatok nem
ismerete miatt nem fog tudni élni a lehetőségekkel.” (É. Kiss, 2004,
124.)
Az efféle aggodalom jogosságát
jelzi az a tény, hogy a magyar névhasználatot lehetővé tévő törvény
ellenére igen kevesen változtatják vissza eredeti magyar alakjára
család- és keresztnevüket. A legfiatalabb évfolyamokban pedig
érezhetően megjelent az a nyelvi magatartás is, amely a
magyarországitól megkülönböztető szlovák névalakot – éppen a
különbözőség igényével – tudatosan vallja sajátjának. Ez a helyzet
persze azt a lehetőséget is felveti, hogy valójában a kétnyelvűség
velejárója a személynév kétféle – hivatalos és anyanyelvi – alakját
párhuzamosan kellene engedélyezni.
2.2. A dél-szlovákiai nyelvhasználat írott
és íratlan szabályszerűségei
Jóllehet a szlovákiai nyelvi
jogokat az 1999. évi kisebbségi és a 2009. évi államnyelvtörvény
átfogó módon kívánta szabályozni, a mindennapi nyelvhasználatnak csak
igen csekély részét tudták kodifikációs hatályuk alá vonni. Ugyanakkor
fontos területek szabályozatlanok maradtak, például a polgári
szertartások – temetések, házasságkötések – nyelvéről elavult,
ellentmondásos minisztériumi körlevelek, leiratok rendelkeznek.
Szerencsére senkinek sem jutott még eszébe, hogy szabályozza a
nyilvános szórakozóhelyek vagy éppen a különböző egyesületek,
társulatok, baráti közösségek nyelvhasználatát. A nyelvhasználat mint
emberi alapjog egyébként is aligha lehet jól működő demokráciában
szűkítő értelmezésű kodifikációs eljárások tárgya.
Mint fentebb már jeleztük, az 1999.
évi kisebbségi nyelvtörvény a legalább húsz százalékos kisebbségi
részaránnyal rendelkező településeken biztosította ugyan a hivatalos
nyelvhasználatot a kisebbségi nyelveken beszélők számára, a települési
jogköröket nem terjesztette ki azoknak a járásoknak és megyéknek az
egészére, de még csak székhelyére sem, amelyek területén valamely
kisebbség eléri a minősített kisebbségi státust. Már
a kisebbségi nyelvtörvény elemzői is megállapították, hogy a
jogalkotók alapvetően minden lehetséges kérdésben szűkítően,
restriktív módon rögzítették a kisebbségi nyelvhasználati jogokat. „Ha
a gyakorlatból indulunk ki, egyértelmű, hogy a törvény kevesebb jogot
garantál, mint amennyi a mindennapi életben eddig – mintegy
illegálisan – érvényesült. Ha a jogi szabályozás a kiindulópontunk, az
eredmény attól függ, melyik korszak helyzetéhez viszonyítunk. Az első
Csehszlovák Köztársaság idején érvényesülő nyelvi jogokhoz képest
egyértelmű a visszalépés” – írta Lanstyák István.9
Napjainkban, a legújabb szlovákiai
nyelvtörvény elfogadása után ismét hasonló a helyzet. Az összetett és
folyamatosan változó dél-szlovákiai kétnyelvűségi viszonyokat aligha
lehet bármilyen törvénnyel átfogó módon, minden területen szabályozni.
Tény, hogy az 1999. évi kisebbségi nyelvhasználati törvény eleve
szűkítő értelmezésű volt. Mint ahogy az is tény, hogy a kisebbségi
nyelvtörvényre történő sűrű utalások ellenére a 2009. évi szlovákiai
államnyelvtörvény több ponton is hangsúlyozza a szlovák nyelv
feltétlen primátusát és védelmét. A törvény betartását pedig az állami
és önkormányzati intézmények hivatalos kötelezettségeként jelölik meg.
Mindez jól jelzi, hogy a törvényhozó a két nyelv státuskülönbségének
további növelésére törekedett.
2.3. A dél-szlovákiai kétnyelvűség sajátosságai
Többé-kevésbé hasonló vagy azonos státusú nyelvek esetében a
kétnyelvűség általában a tartós, kiegyensúlyozott és additív
(hozzáadó) típusú kétnyelvűség kialakulásának, fennmaradásának kedvez.
Ezzel szemben a nyelvek jelentős státuskülönbsége eleve a nyelvi
asszimilációs folyamatok felgyorsulásának, elmélyülésének, a
szubtraktív (felcserélő) kétnyelvűség, illetve nyelvváltás és
nyelvcsere irányba mutató nyelvfejlődésnek kedvez. Ráadásul a
státuskülönbségek a nyelvi előítéletesség fennmaradásához,
átöröklődéséhez, esetenként felerősödéséhez vezethetnek.
A státusbeli egyenlőtlenségek nem a
nyelvek belső értékbeli eltéréseiből fakadnak. A számbeli, politikai,
jogi, gazdasági, intézményi dominanciaviszonyok által meghatározott
nyelvi státuskülönbségek tehát így válhatnak a minden méltányolható
szempontból egyenlő értékű anyanyelvek közötti különbségtétel,
diszkrimináció forrásaivá. Ez különösen érvényes a
nyelvi kisebbségek helyzetére. Aligha véletlen, hogy a világ
veszélyeztetett nyelvei szinte kizárólag kisebbségi nyelvek.
A dél-szlovákiai szlovák és magyar nyelv státusa
A szlovák nyelv dél-szlovákiai „veszélyeztetett helyzete” és a helyzet
megváltoztatásának szándéka minden szlovákiai nyelvi jogi
kezdeményezés és szabályozás kiindulópontja. A szlovák Kulturális
Minisztérium által készített nyelvpolitikai koncepcióban éppúgy nagy
súlyt helyeztek a többségi nemzet lokális kisebbségben élő tagjainak
nyelvi jogaira, mint a 2009. évi államnyelvtörvényben.10
Ezzel együtt a szlovák–magyar kétnyelvűség formális és informális
beszédhelyzeteiben az egyoldalú, egyirányú kétnyelvűség kommunikációs
csőd- és konfliktushelyzetek sorát teremti. Ezek tovább növelik a
nyelvi előítéletességet, rontják a két nyelv
kölcsönös tiszteletének, megtanulásának esélyét, illetve motivációját.
Az egyirányú, egyoldalú, csak a kisebbségek részére kötelező
kétnyelvűség folyamatosan károkat okoz a több más tekintetben jól
működő dél-szlovákiai szlovák–magyar együttélésben. A másik oldalon
viszont a kisebbségi magyar nyelvváltozat pozíciója a kisebbségi
nyelvtörvények, a hely- és személynévtörvényeknek köszönhetően jóval
erősebb, mint az 1990-es évek elején. Jól látja Szabómihály Gizella:
„A múlt század 90-es éveiben megváltozott egyes kisebbségi nyelvek
státusa – így a magyaré is – Szlovákiában: hivatalos nyelvvé nem
váltak ugyan, de a hivatalos kapcsolatokban és egyes nyelvhasználati
színtereken való használatukat jogszabályok rögzítik.”11
A schengeni határok közti szabad
kapcsolattartás, az internet globális egyidejűsége érezhetően
lassította a magyarországi, illetve a kisebbségi magyar
nyelvváltozatok szétfejlődését. Ezeknek a magyar nyelvváltozatoknak a
státuskülönbségét a jog eszközeivel aligha lehet mesterségesen és
tartósan fenntartani. A kisebbségi magyar nyelvváltozatokat is magába
foglaló magyar nyelvtervezés előtt hatalmas feladatok állnak,
amelyeket csakis a két állam közös támogatásával kellene megoldani.
Ehhez azonban mielőbb szakítani kellene a zsákutcás államnemzeti,
államnyelvi alapokon álló nyelvtervezési gyakorlattal.
Kulcsszavak: szlovák–magyar kapcsolatok, nyelvtörvény, nemzeti
kisebbségek, kisebbségpolitika, nyelvi jogok
IRODALOM
Dohányos Róbert – Lelkes
G. – Tóth K. (szerk.) (2003): Nemzeti és etnikai kisebbségek
Szlovákiában 2003. Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum,
Somorja–Dunaszerdahely
É. Kiss Katalin (2004):
Anyanyelvünk állapotáról. Osiris, Budapest
Fazekas József – Hunčík
Péter (szerk.) (2006): Magyarok Szlovákiában. Összefoglaló jelentés
(1989–2004). Fórum Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum,
Somorja–Dunaszerdahely. 295–348.
Gyurgyík László (2009):
Népszámlálás 2011 – Quo vadis, szlovákiai magyarok? Új Szó. április
25.
WEBCÍM >
Horváth Gyula (szerk.)
(2004): Dél-Szlovákia. Dialóg Campus–MTA Regionális Kutatások
Központja, Budapest–Pécs
Kocsis Károly (1995):
Közigazgatási változások Szlovákiában. Regio. 6, 4, 29–59.
Lanstyák István (1999): Az
1999. évi kisebbségi nyelvtörvény. Fórum Társadalomtud. Szemle. 1, 2,
WEBCÍM >
Liszka József (2002): A
szlovákiai magyarok néprajza. Osiris, Budapest
Menyhárt József (2002):
Nyelvünk és törvénye. Dunaszerdahely és Nyékvárkony hivatalos
ügyintézésének nyelve az 1999. évi kisebbségi nyelvtörvény
életbelépése óta. Kisebbségkutatás.
Opalski, Magda (ed.)
(1998): Managing Diversity in Plural Societies. Minorities, Migration
and Nation-Building in Post-Communist Europe. Forum Eastern Europe,
Ottawa.
Péntek János (1997): A magyar nyelv státusa a kolozsvári egyetemen,
Korunk. április,
WEBCÍM >
Szarka László: (2001):
Közigazgatási reform és kisebbségi kérdés. A szlovákiai közigazgatási
reform és a Magyar Koalíció Pártjának elképzelései. Kisebbségkutatás.
2,
WEBCÍM >
Vörös Ferenc (szerk.)
(2005): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005.
október 20–21-i somorjai konferencia előadásai. Magyar Nyelvtudományi
Társaság–Konstantin Egyetem Középeurópai Tanulmányok Kara–Fórum
Kisebbségkutató Intézet–Lilium Aurum, Budapest–Nyitra–Somorja
Základné údaje: 2001–
Národnostné zloženie obyvateľstva, Bratislava, Štatistický úrad SR.
LÁBJEGYZETEK
1 A
szlovák regionális kutatások eredményeit, Pažitný Peter és munkatársai
tanulmányának magyar nyelvű változatát lásd Fazekas József és Hunčík
Péter összefoglaló jelentésében (2006, 295–348.)
<
2 A
szlovákiai közigazgatás alakulásáról lásd Kocsis Károly (1995) és
Horváth Gyula (2005) írásait.
<
3
Dél-Szlovákia regionális sajátosságaira lásd Horváth Gyula (2005).
<
4 A
szlovákiai közigazgatási reformról lásd például Szarka László (2001)
cikkét.
<
5 A
kisebbségi magyar nyelvi státuskérdését több munkájában vizsgálta
Péntek János. Idézet: Péntek (1997).
<
6 A
nyelvtörvény szlovákul, angolul és magyarul olvasható az MTA
Kisebbségkutató Int. honlapján:
WEBCÍM >
|
<
7 Lásd
például Dunaszerdahely és Nyékvárkony esetét Menyhárt József (2002)
tanulmányában.
<
8 Az egyik
pozitív kivétel Rimaszombat város önkormányzata. 2000-ben az MKP
képviselőtestületi frakciójának kezdeményezésére 2000/51. számmal
általános érvényű rendeletet fogadott el a magyar nemzeti kisebbség
nyelvhasználatáról. A város honlapján rendszeresen megjelennek a
rendeletek magyarul is, nyelvi színvonaluk azonban sok kívánnivalót
hagy maga után.
<
9 A
szlovákiai magyar nyelvről önálló könyvet is publikáló Lanstyák István
véleménye jól jelzi: a nyelvtörvények valójában kontraproduktívak
(Lanstyák, 1999).
<
10
WEBCÍM >
|
<
11
Szabómihály Gizella írása a Vörös Ferenc (2006) által szerkesztett
kötetben:
WEBCÍM >
|
<
|