Bevezetés

A közgazdaságtudomány egyik legtöbbet kutatott területe a gazdasági növekedés, a gazdasági fejlődés mibenléte és meghatározó tényezői. A klasszikus, a tőke és a munka kombinációjára épülő Solow-modell azonban a növekedésnek csak kisebbik részére adott magyarázatot (Solow, 1956). A későbbi elméletek többek között az innovációt és a tanulást építették be a modellbe (Romer, 1990), mások az intézmények szerepére helyezték a hangsúlyt (Alesina – Rodrick, 1994; Acemoglu et al., 2005). Amellett, hogy a makrogazdasági növekedés mikroökonómiai, vállalati szintű megalapozásának az igénye már az 1980-as években felmerült (Lucas, 1988), az egyéni és intézményi tényezőket kombináló modell és empirikus elemzések máig hiányoznak.

Bár Joseph Schumpeter (1934) már régen rámutatott arra, hogy az innováció és a vállalkozás a gazdasági fejlődés kritikus elemei, a közgazdaságtan fő irányzata erről hosszú ideig nem vett tudomást. A 2000-es években aztán többen kezdtek el foglalkozni a vállalkozásnak a gazdasági fejlődésben és a gazdasági növekedésben betöltött szerepével (Harper, 2003; Acs, 2006; Carree – Thurik, 2002). Csupán az elmúlt években kerültek kifejlesztésre a tudás spillover és a tudás filter elméletek, amelyek a Romer-féle endogén növekedési modell vállalkozói oldalú kiterjesztése révén kísérlik meg magyarázni a gazdasági növekedést és fejlődést (Acs – Plummer, 2005; Acs et al., 2007).

A gazdasági növekedést elősegítő gazdaságpolitika hosszú időn keresztül a vállalkozói aktivitás fokozására, a vállalkozásindítások könnyítésére fókuszált. A vállalkozáskutatás egyik prominens alakja, Scott Shane egy nemrégen megjelent cikkében éppen azt taglalta, hogy mennyire téves a vállalkozói aktivitás mindenáron történő növelésére helyezni a hangsúlyt a magas minőségű, nagy növekedési potenciálú vállalkozásindítás elősegítése helyett (Shane, 2009).
Tanulmányunk az eddigi matematikai modellezésen alapuló kutatásoktól eltérően, más oldalról próbálja új megvilágításba helyezni a vállalkozás és a gazdasági fejlődés közötti kapcsolatot, mégpedig egy komplex vállalkozást mérő mutató, a Globális Vállalkozói Index (GEI) megalkotása révén. Úgy véljük, hogy az index az egyéni és az intézményi tényezők kombinálásával alkalmas arra, hogy magyarázza a gazdasági fejlődést, és éppen a Shane által vázol követelményeknek megfelelő gazdaságpolitikai javaslatokat tehessünk.

A vállalkozási tevékenység és mérései

A vállalkozás és a gazdasági növekedés kapcsolatának elemzéséhez meg kell határozni, mit is értünk vállalkozás alatt. A vállalkozás olyan tevékenység és magatartási forma, amely kapcsolatban áll az új szervezeti egység létrehozásával, az innovációval, a nem rutinszerű döntéshozatallal és a profitorientációval (Wennekers – Thurik, 1999). A vállalat pedig a vállalkozási tevékenység szervezeti kereteként definiálható (Chikán, 2008). Ennek következtében a kisebb méretű cégek, összefoglalóan a kis- és középvállalatok sem azonosak a vállalkozással (Román, 2006).

Bár az elmúlt két évtizedben számos mérőszámot alkalmaztak a vállalkozás mérésére, jelenleg sincs egy általánosan, szakmai konszenzussal elfogadott változat. Az OECD által gyűjtött önfoglalkoztatási adatokat, vagy a Flash Eurobarometer hasonló jellegű felméréseit a vállalakozói szándékok és attitűdök méréséhez használják. Vállalatdemográfiai adatokat új vállalkozásokról, illetve megszűnésekről rendszeresen közöl az EUROSTAT és a European Observatory. Az elmúlt években a Világbank kezdett hozzá vállalati adatok gyűjtéséhez, amelyet vállalkozói indexként is interpretálnak.

Az OECD kezdeményezésére a 2000-es évek közepén indult el a Vállalkozói Indikátorok Program, amely a strukturális indikátorok, a vállalkozói teljesítmény, a vállalkozói hatások, és a vállalkozást befolyásoló tényezők több mint negyven változóját azonosította. Probléma, hogy az adatok csupán kevés, 19–32 ország esetében állnak rendelkezésre, és bár kidolgozásra került egy elméleti modell is (Ahmad – Hoffman, 2007), komplex indexet nem alakítottak ki.

Sokat vitatott a jelenleg legáltalánosabban alkalmazott vállalkozó indikátor, a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) által alkalmazott korai fázisú vállalkozói index (TEA), amely az mutatja, hogy egy adott ország 18–64 éves munkaképes korban levő lakosainak hány százaléka van a cégalapítás fázisában, vagy tulajdonosa egy 3,5 évnél fiatalabb cégnek. Problematikus, hogy – hasonlóan az önfoglalkoztatáshoz – a fejlődő dél-amerikai és ázsiai országok vezetik a rangsort, azaz Bolívia, Peru vagy Angola vállalkozóibb, mint az USA, Ausztrália vagy a skandináv országok. A TEA aktivitási indikátor mellett a GEM számos más mutatót is konstruált az elmúlt évek során az attitűdök, a finanszírozás, a növekedés és az innováció adatait felhasználva, azonban ezen adatok egy mutatóban történő egyesítésére nem történt kísérlet (Bosma et al., 2008).

A bemutatott vállalkozói mutatókkal kapcsolatos problémák egy része a vállalkozás eltérő meghatározására vezethető vissza (Wennekers – Thurik, 1999). Másrészt, a vállalkozáskutatók egy része ragaszkodik az egyszerű vállalkozói mutatókhoz, de a jelenlegi mérőszámok csak a vállalkozás egy-egy aspektusát, jellemzően az aktivitást ragadják meg. Ezáltal nagyon különböző teljesítményű „vállalkozások”, például a perui földműves és a Szilícium-völgyi csúcstechnológiás fejlesztő kerülnek egy kalap alá. Ne felejtkezzünk el arról sem, hogy a vállalkozás nem csak pozitív jelenség lehet. Az illegális kábítószerek forgalomba hozatala vállalkozói módszerekkel történik, mégsem nevezhetjük társadalmi szempontból hasznosnak. A fekete- és a szürkegazdaságban tevékenykedő vállalkozó sem tekinthető társadalmilag konstruktívnak, hiszen nemcsak, hogy adót nem fizet, de a legális vállalkozások esélyeit is rontja. A vállalkozók egy része pedig erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy innováció és megújulás helyett monopolhelyzetbe kerüljön, vagy állami támogatásokhoz jusson (Baumol, 1990).

A vállalkozók magatartását és a vállalkozások teljesítményét alapvetően befolyásolja az intézményi környezet, amely hatással van arra is, hogy a vállalkozás társadalmilag konstruktív vagy netán kifejezetten romboló, destruktív módon működik. Az alacsony intézményi fejlettségű országok esetében a magas szintű vállalkozói aktivitás társadalmilag jórészt nem hasznos, ugyanakkor az intézményi rendszer fejlődésével a vállalatok hatékonysága is növekszik. A fejlett intézményi infrastruktúrával rendelkező országok esetében lehet, hogy kevesebb cég van, viszont ők jórészt társadalmilag hasznos vállalkozói tevékenységet végeznek. Az eddigi vállalkozói mutatók nem vették figyelembe az ilyen intézményi környezetből fakadó különbségeket. Ugyanakkor a vállalkozások környezeti, intézményi feltételeit vizsgáló indexek – a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Indexe, a Világbank Vállalkozásalapítás könnyűsége indexe vagy a Heritage Alapítvány Gazdasági Szabadság Indexe – nem tartalmaz egyéni vagy vállalati szintű változókat.

További probléma a vállalkozás és a gazdasági növekedés közötti kapcsolat iránya. Ameddig az önfoglalkoztatási adatokat vizsgálva az a kép alakul ki, hogy a vállalkozói aktivitás a gazdasági fejlettség függvényében csökken, leginkább egy „L” alakkal jellemezhető (Carree et al., 2007), addig a TEA „U” alakú összefüggést mutat, azaz a kezdetben csökkenő vállalkozói aktivitás a gazdasági fejlődés későbbi fázisában növekedésnek indul (Acs, 2006). A közgazdaságtan meghatározó elméletei viszont a vállalkozás és a gazdasági fejlődés között egy „S” alakú, alapvetően növekedő tendenciát implikálnak.

A Globális Vállalkozói Index (GEI)
képzése és alkalmazása

Ha egy új, széles körben alkalmazható vállalkozói mutatót szeretnénk kifejleszteni, akkor legalább három alapkövetelménynek kell megfelelni: (1) az index legyen multidimenzionális, azaz fejezze ki a vállalkozás komplex természetét, (2) tartalmazzon a puszta mennyiségi változók mellett a minőségi különbségeket is kifejező indikátorokat is, (3) mind az egyéni mind pedig az intézményi, környezeti feltételeket számszerűsítő változókat foglaljon magába. Ezen követelményeknek megfelelően került kialakításra a Globális Vállalkozói Index (GEI), amely a vállalkozói attitűdök, a vállalkozói aktivitás és a vállalkozói aspirációk kombinációjaként határozható meg. A módszer teljes és részletes leírása Zoltan J. Acs és Szerb László (2009) cikkében található meg, itt csupán az indexképzés legfontosabb lépéseit emeljük ki rövidített formában.
A vállalkozói attitűdök egy ország lakosságának vállalkozással kapcsolatos általános attitűdjeit mutatják mint a lehetőségek észlelési képessége, a vállalkozásalapítás-indítási készségek megléte, a vállalkozás létrehozásával kapcsolatos kockázatviselési hajlam, a vállalkozó személyes ismerete, és a vállalkozók társadalmi státuszának értékelése. Ezen attitűdök nem csupán azért fontosak, mert az ezekkel rendelkező személyek inkább hajlamosak a vállalkozóvá válásra, hanem mert fontos kapcsolati, pénzügyi, társadalmi támogatást nyújthatnak akár a kezdő akár a már létező vállalkozásoknak is. A vállalkozói aktivitást a magas minőségű új vállalatalapításként definiálhatjuk. Az alindex figyelembe veszi a lehetőség motiválta vállalkozásindítást, a magas és közepes technológiai szektorba tartozást, a vállalkozó iskolázottsági fokát, és a (potenciális) verseny erősségét, ami egyben a cég által kínált termék/szolgáltatás egyediségére is utal. A vállalkozói aspiráció pedig a vállalkozó azon stratégiai erőfeszítéseire reflektál, mint az új termék bevezetése, az új technológiák alkalmazása, a magas növekedés, a nemzetköziesedés és a formális/informális kockázati tőkefinanszírozás lehetőségei és képességei.

A környezeti/intézményi változók bevitelére egy egyedi módszert fejlesztettünk ki, amely az egymással kölcsönhatásban álló interakciós változók logikáján alapul. Az ökonometriában alkalmazott interakciós módszer lényege, hogy az egyes változók nem egyenként, hanem egymással szoros kölcsönhatásban fejtik ki hatásukat. Ennek megfelelően az egyes vállalkozói indikátorok képzésekor a GEM-felmérés egyéni változóit összeszorozzuk a megfelelő intézményi változóval. A 14 indikátorhoz ugyanannyi intézményi változót használtunk fel. Az egyéni változók a GEM reprezentatív felnőtt lakossági felméréséből az intézményi változók külső forrásból származnak (lásd: Melléklet).¹ A megfelelően képzett indikátorokat ezek után normalizáljuk 0 és 1 közé.

A következő probléma az, hogyan kombináljuk az alindexek építőköveiként alkalmazott indikátorokat. Az alindexek legtöbbször az indikátorértékek átlagaként kerülnek számításra. Gyakran alkalmazott megoldás a faktorelemzés is. Ezen módszerek hátrányai jórészt a gazdaságpolitikai javaslatok szempontjából mutatkoznak meg. Az átlagszámítás üzenete, hogy teljesen mindegy, melyik indikátort javítjuk, az ugyanolyan hatással lesz az alindex értékére, azaz az indikátorértékek különbségei nem játszanak szerepet az alindex értékeinek számítása során. A faktorelemzés pedig főleg az egymással szoros kapcsolatban levő indikátorok kombinálására alkalmas, azonban nem ad semmi útmutatót arra nézve, hogy melyik indikátort is kellene növelni, hogy az index a legnagyobb mértékben javuljon.

A fenti problémák áthidalására olyan módszert fejlesztettünk ki, amely figyelembe veszi a szűk keresztmetszeteket; az alindexet alkotó indikátorok közötti abszolút különbségek mértékét. A mérnöki tudományok területén gyakran alkalmazott elv, hogy a rendszer egészének működését a leggyengébb láncszem határozza meg. Ez a szempontja a minőség-ellenőrzést a középpontba állító 6-szigma elméletnek (Nave, 2002). A leggyengébb láncszem tézisének társadalomtudományokra való adaptálása során azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy az egyes tényezők legalább korlátozottan, de nem teljes mértékben helyettesíthetők egymással. Gyakori ez a felfogás a pénzügyi rendszer hatékonyságának mérésénél is (Rajan – Bird, 2001).

Az általunk kidolgozott, a szűk keresztmetszetek miatti büntetésnek (PFB) nevezett módszer tulajdonképpen a leggyengébb láncszem elvének az alkalmazását jelenti: az egyes alindexen belüli indikátorokat a legalacsonyabb indikátorértékhez igazítjuk. Az igazított értéket úgy kapjuk meg, hogy a legalacsonyabb indikátorértékhez hozzáadjuk az egy plusz az aktuális indikátorérték és a legalacsonyabb indikátorérték különbségének természetes alapú logaritmusát.

Legyen például egy ország egyik normalizált indikátorértéke 0,60, és a legalacsonyabb indikátor értéke 0,40. A különbség 0,2, és ennek megfelelően az igazítás értéke ln (1+0,2) = 0,18. A szűk keresztmetszetért történő büntetés utáni igazított érték így 0,40 + 0,18 = 0,58 lesz az eredeti 0,60 helyett. Ha a legalacsonyabb indikátorérték csupán 0,2, akkor az igazítás mértéke ln (1+0,4) = 0,34, az igazított érték pedig 0,2+0,34 =0,54 lesz, azaz a büntetés mértéke nő. A módszer nagy előnye, hogy analitikai, nem pedig statisztikai alapokra épül, így nem érzékeny a mintaszám nagyságára. Problémát jelenthet viszont, hogy a büntetés mértékével kapcsolatban sem elméleti, sem empirikus kutatások nem állnak rendelkezésünkre. Éppen ezért alkalmaztunk egy meglehetősen konzervatív, azaz relatíve alacsony szintű büntetési tételt, ami az eredeti értékeket csupán kisebb mértékben korrigálja. A módszer nem feltétlenül optimális, azonban elméletileg és főleg a gazdaságpolitikai javaslatok szempontjából jobb, mint a szimpla átlagszámítás vagy a faktorelemzés.

A szűk keresztmetszetek miatti büntetés elvének fontos gazdaságpolitikai üzenete van. Ha a leggyengébb indikátort, a szűk keresztmetszetet sikerül javítani, az pozitív hatással lesz az alindex további indikátoraira, és ezen keresztül az alindex értékére, végső soron pedig a GEI-indexre is. Ezzel szemben a relatíve magas értékű indikátor javítása csak az adott indikátor szintjét javítja, így összességében az alindex sokkal kisebb emelkedése várható.

A GEI-index alakulását az egy főre jutó GDP függvényében az 1. ábrán láthatjuk.

A GEI-index a GDP függvényében nagyjából lineárisan növekszik, a harmadfokú polinom függvény a variancia mintegy 79%-át magyarázza. A GEI-index a fejlettség függvényében teljesen más képet mutat, mint az eddigi TEA-index „U”, illetve az önfoglalkoztatás több országban tapasztalt „L” alakja. Az elméletek inkább az életciklus-görbének megfelelő „S” alakot implikálnak, azonban a gazdasági fejlettséggel növekvő GEI sokkal konzisztensebb a Paul Romer nevével fémjelzett endogén növekedési modellel és a Schumpeter-féle felfogással a gazdasági fejlődésről, mint az eddigi vállalkozási mutatók. Az alábbi, 1. táblázat pedig az egyes országok vállalkozói sorrendjét mutatja.

Az országok rangsorának élén a fejlett észak-európai és az angolszász nemzetek találhatók. Két kisebb Európai uniós ország, Dánia és Svédország vezeti a rangsort, majd egy „kakukktojás”, a közepesen fejlett Új-Zéland következik. Az USA 4. helye talán meglepetés, de az amerikaiak relatíve gyengén szerepeltek az attitűdök esetében, amit kiváló aspirációs és aktivitásbeli teljesítményük nem tudott ellensúlyozni. A TEA tekintetében az egyik leggyengébben szereplő ország, Belgium a sokkal előkelőbb 12. helyen található. A volt szocialista országok közül Szlovénia meglehetősen kiegyensúlyozott teljesítménnyel szerepel a legjobban a 16. helyen, és Csehország a 24. helyével is a fejlettséghez tartozó trendvonal felett található. Magyarország 44. helye talán nem meglepetés, és összhangban van versenyképességi indexünk alacsony értékeivel. Az EU nagy országai, Franciaország (14) kivételével, az Egyesült Királyság (21), Olaszország (23), Németország (29), Spanyolország (30) fejlettségükhöz képest meglehetősen közepes teljesítménnyel a trendvonalon vagy kissé alatta láthatók. Mindez talán magyarázatot adhat az EU lemaradására az USA-val vagy a fejlődő ázsiai országokkal összevetve. Úgy látszik, az EU nagy nemzetei jórészt még nem tették meg azokat a lépéseket, amelyek a vállalkozói társadalom irányába vezetnek.

A rangsor végén találhatók a fejlődő országok, a TEA éllovas Peru a még mindig relatíve jónak mondható 41. helyen. Uganda, Ecuador, Bolívia, Irán, a Fülöp-szigetek, Venezuela vagy Brazília helyezése teljesen összhangban áll fejlettségükkel. Ugyanakkor Oroszország és Mexikó vállalkozói szintje a trendvonal alatt található.

Magyarország vállalkozói
aktivitásának elemzése

Gyakran és joggal illetik kritikával azokat, akik egyetlen mutató alapján próbálják értékelni az egyes országok teljesítményét. A GEI-mutató csupán az egyes országok relatív helyezését mutatja, és önmagában nem alkalmas arra, hogy vállalkozáspolitikai ajánlások alapja lehessen. Nem a szuperindex, hanem az azt alkotó alindexek, indikátorok, egyéni és intézményi változók, azok gyenge és erős pontjai kell, hogy az elemzés középpontjába álljanak, és a gazdaságpolitikai javaslatok alapjául szolgáljanak. A változók és indikátorok változtatása esetében nyomon követhetjük a GEI-index változását is. Eltérően az eddigi indexszámításoktól, a PFB-módszertan alkalmazása miatt képesek vagyunk arra, hogy a szűk keresztmetszetek felszámolására irányuló gazdaságpolitikai javaslatok révén az index minél nagyobb növekedését érjük el. A következőkben Magyarország példáján szemléltetjük és teszteljük a GEI-index használhatóságát.

A 2. ábrán Magyarország helyzete látható a GEI-index és a három alindex eseteiben, összehasonlítva azzal a 63 országgal, amelyek a felmérésben részt vettek. Magyarország a közepesen fejlett országok közé tartozik mintegy 19 500 USD/fő GDP-vel (2007). Az ország átfogó vállalkozói teljesítményét kifejező érték 0,30, mely szerint hazánk a fejlettségnek megfelelő trendvonal alatt helyezkedik el. Az elmaradás mintegy 0,1, azaz meglehetősen nagy. Összehasonlításként más régiós országokkal: Szlovénia 0,54, Csehország 0,46, Lettország 0,39, Horvátország 0,36 Lengyelország 0,34 értékekkel mind a trendvonal felett vagy a trendvonalon (Lengyelország) helyezkednek el. Makedónia 0,29, Románia 0,28, Szerbia és Oroszország 0,22, Bosznia és Hercegovina 0,21 értékekkel a trendvonal alatt helyezkednek el (Szerbia egy kicsit felette). Helyzetünk tehát rosszabb a fejlettebb közép-európai országoknál, és inkább a régió fejletlenebb országaihoz hasonlít. A három alindexet vizsgálva látható, hogy a legkisebb a lemaradásunk az aktivitás területén és a legnagyobb az aspirációk esetében. Ahhoz, hogy Magyarország vállalkozói teljesítményén javítani tudjon, elsősorban tehát az aspirációk területén kellene lépéseket tenni.

Magyarország tizennégy intézményi változói, egyéni változói és indikátorai értékeit tartalmazza a 2. táblázat, ahol az adott értéket a többi országhoz viszonyítva elemezzük, összehasonlítva vezető országokkal (benchmarking), és a többi országgal. Fehér színnel jelöljük, ha Magyarország teljesítménye a felső harmadba, világosszürkével, ha az átlaghoz közeli második harmadba és sötétszürkével, ha az utolsó harmadba tartozik.

Az indikátorok szintjén a vállalkozói attitűdök alindex alacsony értékének elsődleges oka a lehetőségek fel-, illetve ebben az esetben a fel nem ismerésével kapcsolatos (sötétszürke szín): a magyarok más nemzetekkel összevetve kevéssé látnak jó üzleti lehetőséget. A hálózatosodással is gondok vannak (világosszürke szín), kevesen ismernek olyat, aki az elmúlt két évben indított vállalkozást, és a lakosság internethasználati gyakorisága is átlag alatti, bár már a világosszürke zónában található. Ugyanakkor helyzetünk a vállalkozásindítási képességek területén kifejezetten kedvező. A kockázatvállalás és kulturális támogatottság elfogadható mértékű.

Szűk keresztmetszetek vannak a vállalkozói aktivitás területén, ahol Magyarország a legjobb helyezést érte el. Kevés cég található, amelyik a közepes vagy a magas szintű technológiát alkalmazó szektorban alapított (világosszürke, a leggyengébb pont), és kezdő vállalkozóink hajlamosak már eleve éles versenykörülmények között piacra lépni, azaz kevés az egyedi terméket/szolgáltatást kínáló vállalkozó. A lehetőség motiválta vállalkozások aránya alapján fejlettségünknek megfelelően, közepes helyen vagyunk. Ellentétben a közhiedelemmel, a hazai vállalkozások mintegy kétharmada nem kényszerből alapított. A felsőfokú végzettségűek által alapított cégek aránya tekintetében is jól állunk. Javítani az aktivitás alindexet úgy lehet, ha elsősorban a technológia szektororientált vállalkozásindítást, másodfokon az egyedi termékeket kínáló, vállalkozásindítási gyakoriságot növelnénk.

A vállalkozói aspirációknál több szűk keresztmetszetünk is van, sőt minden tekintetben az országok utolsó harmadához tartozunk, ami az alacsony fejlettségi szintű erőforrásvezérelt gazdaságokkal helyez bennünket egy szintre. Az új technológiák alkalmazása, az informális és a kockázati tőke finanszírozásának területein leggyengébb a teljesítményünk, amelyekhez képest alig jobb az új termékek előállítása szerinti sorrendünk. A magas növekedési potenciálú cégek esetében valamivel jobb a pozíciónk, a kategória legjobbja pedig a nemzetköziesedést kifejező indikátor.

A további elemzéshez a következő szintre kell lépnünk, azaz a változók esetében kell megvizsgálni, hogy lemaradásunk oka vajon az egyéni vagy az intézményi tényezők esetében gyenge. A 2. táblázat alapján egyértelmű, hogy Magyarország relatív teljesítménye az intézményi fejlettség szintjén döntő mértékben elfogadható a közepesen fejlett, hatékonyságorientált országokkal összehasonlítva. A humán erőforrás fejlettsége és a felsőfokú végzettségűek aránya esetében pedig még kedvező is. A fejlett, innovációvezérelt országokhoz képest azonban számos területen van még mit tennünk. Az egyéni változók esetében azonban sokkal nagyobb a lemaradásunk nem csupán a fejlett országokhoz, de még a közepesen fejlett országokhoz képest is. Csupán két olyan egyéni változó van, ahol jól szerepelünk, ezek pedig a kockázatvállalás és a felsőfokú végzettségűek által indított cégek aránya. Összevetve tehát az egyéni és az intézményi változókat, alapvetően az a probléma, hogy sokszor még a közepesen fejlett országokra jellemző intézményi rendszer lehetőségeit sem használjuk ki. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne kellene intézményi fejlesztéssel foglalkozni!

Legsürgetőbb a helyzet az aspirációk esetében, ahol nincsen olyan terület, ami egyáltalán elfogadható szintű lenne, az új technológiák használata területén pedig a legutolsók között vagyunk. Ez összecseng azzal, amit hazai kutatási eredmények jeleznek: a magyar gazdaság egyik rákfenéje a vállalatok alacsony szintű innovációs aktivitása mind a termék, mind a technológiai innovációk esetében. Az innováció legfontosabb gátja azonban elsősorban nem a K+F kiadások (GERD) alacsony szintje (az sem túl magas!), hanem a vállalkozások innováció iránti alacsony aspirációja. A technológiai innováció szintjét kifejező környezeti változó értéke közepes, viszont kezdő cégeink inkább régi technológiákat alkalmaznak. Ráadásul a magyar gazdaságból jórészt hiányoznak a magas növekedési potenciálú cégek – a gazellák, és alig akad külső informális befektető is. Az ezekhez az egyéni változókhoz tartozó intézményi változók mindkét esetben közepes szinten állnak. A hazai gazdaság kettősségére utal az is, hogy Magyarország globalizációs szintje nemzetközi összehasonlításban kifejezetten magas, ugyanakkor a kezdő és fiatal cégek exportaktivitása igen alacsony, ez okozza a nemzetköziesedés alacsony értékét. Ha mindezeket összevetjük azzal, hogy a vállalkozásindítási és a kockázatvállalási képességek területén a hazai lakosság meglehetősen jól áll, sőt a felsőfokúak aránya is magas a kezdő vállalkozók között, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy nem igazán azok vállalkoznak Magyarországon, akiknek leginkább kellene.

Összefoglalás és következtetések

Jelen tanulmányban bemutattunk egy olyan új vállalkozói indexet, amely az eddigi vállalkozási mutatókhoz képest alkalmasabb eszköznek tűnik a gazdasági fejlődés magyarázásához. A Globális Vállalkozói Index (GEI) komplex – 31 változót, 14 indikátort és 3 alindexet tartalmaz, alapvetően nem mennyiségi, hanem minőségi különbségeket mutat, továbbá egyéni és intézményi változókat egyaránt tartalmaz. Ellentétben az önfoglalkoztatási rátával vagy a TEA-indexszel, a GEI-mutató a gazdasági fejlettség függvényében növekszik. Ez azt jelenti, hogy a fejlett, innovációvezérelt országok vállalkozói teljesítménye a legmagasabb, a közepesen fejlett, hatékonyság-középpontú országoké ennél alacsonyabb, a legkisebb pedig az erőforrás-vezérelt gazdaságoké. A pozitív kapcsolat a vállalkozás és a gazdasági fejlettség között konzisztens mind az endogén növekedési modellel, mind a gyakran alkalmazott, a környezeti-intézményi fejlettséget mérő mutatókkal.

Két módszertani újítást vezettünk be, egyrészt az interakciós változók módszerét alkalmazva kombináltuk az intézményi és egyéni változókat, másrészt pedig az alindexeket tartalmazó indikátorok szintjén egy olyan metódust mutattunk be, amely képes arra, hogy a leggyengébb láncszem elvének megfelelő szűk keresztmetszetek okozta teljesítménycsökkenést számszerűsítse. A gazdaságpolitikai üzenet az, hogy a leggyengébb láncszemet kell erősíteni, mert annak javítása multiplikatív hatással van az alindex további indikátorértékeire, és a GEI-indexre is.

Magyarország a GEI-index alapján közepes, inkább gyenge teljesítménnyel a hatvannégy országból a 44. helyen található. A legtöbb relatíve fejlett kelet-európai ország, Szlovénia, Csehország, Lettország, Horvátország és még Lengyelország is, előttünk található, ugyanakkor az alacsonyabb fejlettségűek, Szerbia, Montenegró, Oroszország, Románia, Makedónia mögöttünk vannak. Leggyengébb teljesítményt Magyarország az aspirációk, míg a legjobbat az aktivitás területének alindexei alapján mutatta.

Az aspirációs alindexhez tartozó indikátorokat és változókat elemezve helyzetünk igen rossz, mondhatni katasztrofális, a termék- és technológiai innováció, valamint az informális finanszírozás területén, de az országok alsó harmadába tartozunk a nemzetköziesedés és a magas növekedés eseteiben is. Az intézményi és az egyéni változók összehasonlítása azonban azt mutatja, hogy Magyarország gyenge teljesítményének elsődleges oka nem az intézmények alulfejlettsége, hanem az egyénekhez köthető tulajdonságok, aspirációk alacsony szintje. Például a gyenge hazai innováció oka elsősorban nem a GERD és a technológiai innovációt befolyásoló környezet lemaradása, hanem a kezdő és fiatal cégek elégtelen egyedi aspirációja az új termékek és az új technológiák bevezetése területén. Természeten ez nem azt jelenti, hogy intézményi fejlettségünkön ne lenne mit javítani, hiszen az sokszor elmarad a fejlett országoktól.

A rendszerváltás óta eltelt időszakban Magyarország nagy lépéseket tett, hogy a piacgazdasággal konform intézményi rendszert alakítson ki. Ezek a lépések eredményesek voltak, amit sikeres európai uniós csatlakozásunk is bizonyít. Ugyanakkor az emberek gondolkodásmódja lassabban változik, mint az intézmények: a fejlett piacgazdasággal és főleg a vállalkozói társadalommal összhangban álló attitűd és a magatartási normák terén lemaradásunk jelentős. Felzárkózásunk és gazdasági fejlődésünk előmozdítása érdekében alapvető intézkedések megtételére lenne szükség.

Jelenlegi hazai gyakorlatunkat a vállalkozáspolitika és a kis- és középvállalati politika összemosódása jellemzi (Román, 2006). A II. Nemzeti fejlesztési terv alapján kidolgozott stratégia a kkv-k nagyvállalatokkal szembeni versenyhátrányának csökkentésére fókuszál (Kkv stratégia, 2007; Román, 2008). A vállalkozói aktivitás növelését pedig a vállalkozásindítás könnyítését lehetővé tevő, egyébként irányukban alapvetően helyes, intézményi fejlesztései szolgálták. Jelen tanulmány viszont más vállalkozáspolitikát sugall: a versenyhátrányok csökkentése és a vállalkozói aktivitás általános növelése helyett a minőségi vállalkozásindítás és a magas növekedési potenciálú, innovatív cégek fejlődésének elősegítésére kellene koncentrálni. Az intézményi fejlesztések területén elsősorban a szűk keresztmetszetek felszámolása lehet a cél. A nagyobb léptékű előrelépéshez pedig a társadalom tagjait kellene felkészíteni az intézményi rendszerben rejlő lehetőségek megragadására, főleg oktatási rendszerünk fejlesztése révén.
 

A szerzők köszönetet mondanak a kutatást támogató OTKA-nak (témaszám NK 69283), valamint azoknak, akik a korábbi verzióhoz való hozzászólással, megjegyzésekkel járultak hozzá a jelen változat kialakításához: Alex Acs, Elaine Allen, Jose Ernesto Amoros, David B. Audretsch, Erkko Autio, Niels Bosma, Alicia Coduras, Czakó Erzsébet, Samee Desai, Saul Estrin, Jolanda Hessels, Jonathan Levie, Thomas Mickiewicz, Paul Reynolds, Román Zoltán, Lois Stevenson, David Storey, Roy Thurik. Varga Attila, Sander Wennekers. Külön köszönet az Ipargazdasági Bizottság 2009. áprilisi ülésén részt vevőknek hasznos megjegyzéseikért, és Chikán Attilának a magyar változat lektorálásáért.
 

Kulcsszavak: vállalkozás, gazdasági fejlődés, növekedés globalizáció, innováció, index
 

IRODALOM

Acemoglu, Daron – Johnson, S. – Robinson, J. (2005): The Rise of Europe: Atlantic Trade, Institutional Change, and Economic Growth. The American Economic Review. 95, 3, 546–579.

Acs, Z. J (2006): How Is Entrepreneurship Good for Economic Growth? Innovations Winter. 99–107.  WEBCÍM >

Acs, Zoltan J. – Audretsch, D. – Braunerhjelm, P. – Carlsson, B. (2005): The Knowledge Spillover Theory of Entrepreneruship. Discussion Papers on Entrepreneurship Growth and Public Policy, Jena

Acs Zoltan J. – Plummer, Lawrence A. (2005): Penetrating the “Knowledge Filter” in Regional Economies. Annals of Regional Science. 39, 3, 439–456.  WEBCÍM >

Acs, Zoltan J. – Szerb László (2009): The Global Entrepreneurship Index (GEINDEX). Foundations and Trends in Entrepreneurship. 5, 5, 341–435.

Ahmad, N. – Hoffman, A. (2007): A Framework for Addressing and Measuring Entrepreneurship. OECD Entrepreneurship Indicators Steering Group, Paris  WEBCÍM >

Alesina, Alberto – Rodrik, Dani (1994): Distributive Politics and Economic Growth. The Quarterly Journal of Economics. 109, 2, 465–490. WEBCÍM >

Baumol, William (1990): Entrepreneurship: Productive, Unproductive and Destructive. Journal of Political Economy. 98, 893–921.

Bosma, Niels – Jones, K. – Autio, E. – Levie, J. (2008): GEM Executive Report 2007. Babson College – London Business School

Chikán Attila (2008): Vállalatgazdaságtan (4. átdolgozott kiadás). Aula, Budapest

Carree, Martin – Thurik, Roy (2002): The Impact of Entrepreneurship on Economic Growth. In: Acs, Zoltan – Audretsch, David B. (eds.): International Handbook Series of Entrepreneruship Research. Springer WEBCÍM >

Harper, David A. (2003): Foundations of Entrepreneurship and Economic Development. Routledge, New York

[Kkv stratégia] (2007): A kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiája 2007–2013. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Budapest

Lucas, Robert E. (1988): On the Mechanics of Economic Development. Journal of Monetary Economics. 22, 3–42.

Nave, David (2002): How To Compare Six Sigma, Lean and the Theory of Constraints. Quality Process, American Society of Quality, March, 73–78.

Rajan, Ramkishen S. – Bird, Graham (2001): Still the Weakest Link: The Domestic Financial System and Post-1998 Recovery in East Asia. Adelaide University Discussion Paper No. 0133.  WEBCÍM >

Román Zoltán (2006): Small and Medium-sized Enterprises and Entrepreneurship. Hungarian Central Statistical Office, Budapest

Román Zoltán (2008): Egy műhelyvita tanulságai – javaslatok kkv politikánk továbbépítéséhez. Vezetéstudomány. 39, 7–8, 90–97.

Romer, Paul (1990): Endogenous Technological Change. Journal of Political Economy. 98, 5, 71–102.

Schumpeter, Joseph (1934): The Theory of Economic Development. Harvard University Press, Cambridge, MA

Shane, Scott (2009): Why Encouraging More People to Become Entrepreneurs Is Bad Public Policy. Small Business Economics. 33, 2, 141–149.

Solow, Robert M. (1956): A Contribution to the Theory of Economic Growth. The Quarterly Journal of Economics. 70, 1, 65–94.

Szerb László (2005): Vállalkozásindítás, vállalkozói hajlandóság, és a vállalkozási környezeti tényezők alakulása Magyarországon a 2000-es évek első felében. Pécsi Tudományegyetem Pécs

Wennekers, Sander – Thurik, Roy (1999): Linking Entrepreneurship to Economic Growth. Journal of Small Business Economics. 13, 1, 27–55.
 

LÁBJEGYZETEK

1 Az adatbázis részletes leírása ill. a mutató számításának a módja megtalálható Zoltan J. Acs és Szerb László (2009) publikációjában. <