Az enyedi iskolamúzeum

August Hermann Francke 1698-ban hozta létre azt az oktatási célú iskolai gyűjteményt, amely Franckesche Stiftugen néven vált ismertté, és amely mintául szolgált számos, a tanulók fejlesztéséről korszerűen gondoskodó intézménynek. A Saale menti Hallében, a Paedagogium-ban az arisztotelészi eszmék alapján történő rendszerezés továbbélése megtapasztalható, de a felvilágosodás korának eszménye is, amely a természeti világ három országának megismerését szorgalmazza. Ugyan a kollekció a főúri reprezentáció egyik kellékét, a korábbi század Kunst- und Wunderkammer-elképzelését követi, de mintaképül is szolgált, többnyire a peregrinus hazai diákok közvetítése révén a Kárpát-medence protestáns tanintézetei számára. Az August Hermann Francke alapította, a természetet képviselő naturáliákat és az emberi kéz alkotta artificialiákat a könyvtárral, képgyűjteménnyel, makettekkel és csodás dolgokkal elegyítő összeállítás iskolai eszméje egyéb úton, államilag is elterjedt. A hallei gyűjtemény normaként jelentkezett az ember központi feladatának látott gyermeknevelést szolgáló filantrópoknak, köztük Johann Bernhard Basedownak, aki a saját tapasztalatok megszerzésére építi oktatási rendszerét, az iskolai tevékenykedtetésben felhasználja a szemléltetést, s az iskola tanári feladatai közé bevonja a szemléltetéshez szolgáló anyagok gyűjtését és tárolását. Mária Terézia tanügyi rendelete, az 1777-es Ratio Educationis például rendelkezik a Nagyszombatról Budára átkerült egyetem szemléltető helyeiről: a csillagvizsgálóról, három múzeumról, könyvtárról, régészeti kollekcióról és éremtárról is.

Az 1662-ben Gyulafehérvárról Nagyenyedre áttelepült református kollégium Erdély legnépesebb intézménye. Tanárai külföldet járt, külföldről érkezett, a főként német nyelvterületen megismert nevelési-oktatási elveket képviselő neves személyiségek, köztük az a Benkő Ferenc is, aki Parnasszusi időtöltések címmel hét darabból álló művet szerez, amely sorozat hetedik darabja az Enyedi ritkaságok 1796 (Kolozsvár, 1800). E tudomány- és neveléstörténeti mű hasonmása a közelmúltban Kiss Erika és Viskolcz Noémi tanulmányával kísérve jelent meg.

Benkő apró kötete a kollégium első magyar nyelven nyomtatott kiadványa, amely éppenséggel az előd tanárok, az adományozók és a tudós professzor létrehozta gyűjteményeket mutatta be. E korszakban nem szeparálódott el még egymástól a ritkaságok tára, a könyvtár, a természetes úton létrejött dolgok és az ember alkotta tárgyak

gyűjtőhelye. Az iskola és a gyűjtemény létrejöttének dokumentumai, annak féltve őrzött darabjai, adománylevelek, képek, könyvek, csudálatra méltó tárgyak, amilyen Attila pipája vagy Lót feleségének a nyelve, a herbárium, a preparált madarak, az ásványok, érmék és egyebek közösen példázzák és hangsúlyozzák az univerzum egységét, s azt, hogy az iskola a maga szerkezetével, szerepével ennek a legigényesebb megismertetését szolgálja. Mivel a nyilvános iskolai múzeum 1848-49-ben megsemmisült, Benkő pedáns rendszerező műve a legfontosabb forrás a filantróp és univerzális eszméket szolgáló gyűjtemény létéről, szervezési elveiről és szerepéről.

A könyv kezdetén, a hagyományt fenntartandó szándék szerint, a közösségteremtő emberi tevékenységet hangsúlyozva felsorakoztatja az intézmény alapításában, működtetésében részt vállaló személyeket, jótevőket és a professzorokat. Aztán a német szokás szerint elhelyezett gyűjteménycsoportok bemutatására kerül sor. A mű mély értelmű szerkezeti sajátossága, hogy követi a gyűjtemény, az építmény, illetve az iskola téri szerkezetét. A pedagógiai terek felosztásának rendje szerint osztódik ugyanis a kollekció, egyrészt az Új Kollégiumba, ahol a kisebb előadótermeket együtt helyezték el a Museummal (s benne a természeti világ ásványai-kőzetei, növényei és állatai mutatványdarabjaival), s az Ókollégiumba, ahová a magasabb értelem létrehozta artificiáliák sorolódnak, a könyvtár és a Nagy Auditórium révén.

A lelki-szellemi és a mindennapi tér megkülönböztetése éppúgy, mint a szövegmintázat, a gyűjtés fókuszai, a gyűjteménygondozás elvei stb. antropológiai, pedagógiai antropológiai vizsgálatok előtt nyitja meg a lehetőséget a hasonmáskiadás létrejöttével. A kötet megjelentetése annak bizonysága, hogy olyan összehasonlító neveléstudományi műhely alakult Szegeden, amely a neveléstudomány és a tágan értelmezett művelődéstudomány közösségét tartja szem előtt, s annak történeti aspektusait is kutatja. Éppen ezért remélhető, hogy a Tudástár Füzetei első darabja nemcsak a múzeumpedagógia, a tudománytörténet, a történeti ökológia, a kapcsolattörténet vagy az antropológia címszavai alatt szerepel a könyvtárak katalógusaiban. Ezt a kiadvány két kísérő tanulmánya sem indokolná. (Benkő Ferenc: Enyedi ritkaságok. Kolozsvár, 1800. A Tudástár Füzetei 1. Kiss Erika és Viskolcz Noémi tanulmányaival. Szeged: Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, 2010. hasonmás kiadás: 98 p.; függelék: XII p.)

Géczi János

docens, Pannon Egyetem MFTK
Antropológia és Etika Tanszék