1. A világ nyelvi képe

Sokat, bár a szakemberek szerint nem eleget foglalkoznak a biodiverzitással. Nap mint nap hallhatunk arról, milyen ütemben pusztulnak ki növény- és állatfajok, s eltűnésüknek milyen káros hatása van az emberiségre nézve. A nyelvek és a velük kapcsolatos kultúrák nem sokkal lassabb ütemben tűnnek el, ám meglátásom szerint a nyelvi és kulturális diverzitás, azaz sokszínűség csak keveseket foglalkoztat.

A világ mintegy hat-hétezer nyelvének túlnyomó többsége ún. kis vagy törpe nyelv. Az egy nyelvre jutó beszélők átlagértéke öt-hatezer körül van (Krauss, 1992; 1998; Grenoble, 2006). Elképzelhető tehát, milyen sok kis létszámú közösségre korlátozódó nyelvnek kell lennie a világban, ha a skála másik oldalán ott van a milliárdos kínai, a 350 milliós angol, a 250 milliós spanyol stb. A magyar nyelv a beszélők létszáma alapján valahol a 40–50. nyelv között található.

Ebből a kedvezőtlen helyzetből fakadnak a nyelvek jövőjére vonatkozó jóslatok. Az optimista előrejelzések szerint a jelen évszázad végére eltűnik, vagy erősen veszélyeztetett helyzetbe kerül a ma még beszélt nyelvek fele. A pesszimista jóslatoknak több fokozatuk van. A derűlátóbbak szerint ezt az évszázadot a mai nyelvek 10–20%-a éli túl, a borúlátók szerint 300–600 nyelv marad fenn, de vannak feltételezések, hogy csupán 40–50.

A nyelvek eltűnése jelentős mértékben a globalizációnak és a soknemzetiségű államokban megfigyelhető asszimilációs törekvéseknek köszönhető. Keserű tapasztalat, hogy mintegy fél évezreddel ezelőtt a nyelvek száma a jelenleginek kétszerese lehetett, azaz a nyelvek fele politikai-gazdasági törekvéseknek esett áldozatul (lásd a világ felfedezése, gyarmatosítás).

Többnyelvű és többnemzetiségű országokban megfigyelhető a kisebbségek asszimilációs folyamata. A többségi nemzet felelőssége is, hogy ez a folyamat milyen ütemben megy végbe, illetve egyáltalán végbemegy-e. Egyes országokban az asszimilálás, a nyelvileg homogén állam megteremtése a többségi nemzet olykor erőszakos cselekedetektől sem mentes politikai programja, másutt – például Magyarországon – a „nemtörődöm politika” áldozatai a kisebbségek (Pusztay, 2009).

A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos politika nagyon sok országban tekinthető Patyomkin-falunak. Talán nem véletlen, hogy kisebbségpolitikai ügyekben éppen Patyomkin hazája változatlanul a legnagyobb Patyomkin-falu. Léteznek törvények, amelyek a nemzeti kisebbségekre vonatkoznak, s amelyek szavakban többnyire megfelelnek a nemzetközi jog elvárásainak, ám a valóság gyakran gyökeres ellentéte a paragrafusokban foglaltaknak (Pusztay, 2009).

A törvény szerint az oroszországi finnugor tagköztársaságokban, azaz az etnikai hazában élő finnugor népek nyelve a karjalai kivételével (a tagköztársaság határain belül) az orosszal egyenértékű (regionális) államnyelv. A finnhez közeli karjalai nyelv regionális államnyelvi státuszáról azért nem fogadták el a törvényt, mert ütközött egy föderális törvényhellyel, amelyik kimondja, hogy az Orosz Föderációban államnyelv, legyen az akár csak regionális státusú, csak cirill betűvel írható. A finnhez közel álló karjalai nyelvet pedig hagyományosan latin betűkkel írják. Ez a helyzet szemben áll a nemzetközi joggal, sért alapvető emberi-nyelvi jogokat, de ütközik az orosz alkotmánnyal is, amely kimondja a szabad nyelvválasztás jogát. A nyelvtől viszont nehezen elválasztható annak írásmódja (Pusztay, 2009).

Ám a nyelvtörvény azokban a köztársaságokban sem érvényesül, amelyekben elfogadták. A nyelv egyre inkább kiszorul a családok életéből, alig van jelen az oktatásban, s egyáltalán nem használják a politikai és gazdasági életben, valamint a közigazgatásban.

A közoktatásban, főként az őslakosság által lakott falvak iskoláiban folyik a képzés az első három-négy osztályban anyanyelven, a városi iskolákban az anyanyelv jó esetben is többnyire csupán tantárgy. A közoktatás tantervében mintegy 25–30%-kal szereplő ún. regionális komponens, amelyik az őslakosság, a nemzeti kisebbségek anyanyelvének és kultúrájának az oktatási feltételeit biztosítaná, kiszorul a kötelezően végrehajtandó feladatok közül, s válik fakultatívvá, illetve politikailag korrekten fogalmazva: a lehetőségek függvényévé.

A kedvezőtlen helyzetkép ellenére azonban – legalábbis a nagyobb lélekszámú finnugor népek esetében – van remény az asszimilációs folyamat lassítására, ám ennek politikai, szakmai és lélektani feltételei vannak.

2. Nyelvpolitika és terminológia

Ahhoz, hogy egy nyelv megfeleljen a (regionális) államnyelvvel szemben támasztott követelményeknek, azaz az élet minden területén, a családban, a hivatalokban, az iskolában stb. használható legyen, alkalmassá kell tenni ezeknek a feladatoknak az ellátására. Az oroszországi finnugor nyelvek jelenlegi fejlettségi foka nem teszi lehetővé azok széleskörű használatát. A nyelvek működési szintjei – a helyzetet némileg leegyszerűsítve – a családi/hétköznapi szint, a kulturális-társadalmi szint és a politikai/társadalmi szint (lásd egyebek között Pusztay, 2002, 246.). Az oroszországi finnugor nyelvek az első két szinten maradéktalanul használhatók, ha a beszélő közösség akarja. A harmadik szint a tipikusan terminológia után kiáltó szint, amely a használói akarat mellett is csak akkor működhet, ha az ide tartozó területek (politika, közigazgatás, tudomány) szakszókincse ki van dolgozva.

Többször írtam arról, hogy a (szűkebb értelmezésű) terminológia a nyelv fennmaradásának záloga, mivel a terminológia megléte és alkalmazása biztosítja, hogy a nyelvet minden élet- és beszédhelyzetben használni lehet (egyebek között lásd Pusztay, 2006). A terminológia-alkotás ezért is szerves része a nyelvpolitikának. Az oroszországi finnugor tagköztársaságokban léteznek terminológiai bizottságok, ám ezek működése többnyire esetleges, s a nyelvfejlesztés gyakran csak egy-egy szakember lelkesedésén múlik.

3. Az iskola mint a nyelv mentsvára

A társadalom többségének a kisebbségekkel szemben évszázadokon keresztül tanúsított negatív töltetű magatartása, amely koronként politikai döntésekben is megnyilvánult (lásd a Szovjetunióban az 1960-as években a nemzeti iskolák bezárását, napjainkban a regionális komponens fakultatívvá tételét a közoktatásban), kedvezőtlen folyamatokat indított el az anyanyelvhez való viszonyban. A népszámlálási adatok szerint a finnugor lakosságnak – népenként eltérő mértékben – a 25–75%-a vállalja és beszéli anyanyelvét. Szociológiai felmérések szerint az anyanyelvvállalás mértéke és az iskolázottság foka, illetve az életkor fordított arányban áll egymással. Azaz minél magasabb végzettségűekről s minél fiatalabbakról van szó, annál kevésbé vállalják nyelvüket. A fiatalok már a homogén finnugor nyelvű családokban is egyre inkább az oroszt használják. A kétnyelvű családokban kivétel nélkül az orosz a kommunikáció nyelve. (Az orosz lakosságnak csupán 3,5%-a kétnyelvű [Leontiev 1994, 64.])

Ily módon már csak az iskola lehet képes a nyelv megmentésére. Ehhez azonban vissza kell állítani a nemzeti iskola intézményét, valamennyi tantárgynak a finnugor anyanyelven való oktatását. Ennek megvalósításához a politikai akaraton és a lélektani gátak leküzdésén túl szükség van a megfelelő szakszókincsre. A közoktatási tantárgyak terminológiáját az 1920–30-as években már kidolgozták, ám nagy részük a nemzeti iskolák bezárásával feledésbe merült. Ugyanakkor a tantárgyak tematikája és ismeretanyaga is változott, s mindez új nyelvi igényeket is hozott magával. A közoktatási terminológia kidolgozására a Collegium Fenno-Ugricum egyik projektjeként tettünk javaslatot.

4. A Collegium Fenno-Ugricum (CFU)

2008-ban kormányzati támogatással Badacsonytomajban a Nemzetek Háza égisze alatt Collegium Fenno-Ugricum néven kutatóintézetet hoztunk létre, amelynek legfőbb célja, hogy támogassa az oroszországi finnugor népek nyelvének és kultúrájának megőrzését, hozzájáruljon ahhoz, hogy a finnugor népek jobban megismerjék önmagukat és egymást, valamint hogy ismertebbé váljanak a külvilág számára. Ennek érdekében több programot indítottunk el.

• A könyvkiadási program keretében a Bibliotheca Fenno-Ugrica sorozatban eddig hét oroszországi finnugor népről (karjalai, komi, komi-permják, mari, mordvin, udmurt és vepsze) írattunk tudományos-ismeretterjesztő kismonográfiát, amelyeket oroszul és az adott nép nyelvén jelentettünk meg – összesen tizenhat kötetben (a mordvinokról és a karjalaiakról két-két irodalmi nyelvükön jelentek meg a könyvek). A kötetek anyanyelvű kiadásának elsődleges célja az volt, hogy bebizonyítsuk: ezeken a nyelveken is lehet tudományos munkákat írni. Legtöbb esetben ez a monográfia volt az adott nyelven az első tudományos-ismeretterjesztő munka.

• A LiteratUral című sorozatban a finnugor népek irodalmából adunk ki antológiákat. Az oroszországi finnugor népek költészetét bemutató kötetek négynyelvűek: az eredeti szöveg és magyar műfordítása mellett németül és franciául nyersfordítást is közlünk. A kiadványokhoz CD is társul, amelyen a kötetben szereplő versek hallhatók a költő előadásában. Ugyanebben a sorozatban igyekszünk magyar irodalmat finnugor nyelveken is közzétenni – így jelent meg udmurt nyelven egy József Attila verseiből készült összeállítás.

• A Nyugat-magyarországi Egyetem Uralisztikai Tanszékével együttműködve szervezi a CFU a kéthetes, orosz nyelvű hungarológiai nyári egyetemet, amelynek keretében egyetemi és akadémiai intézeti szakemberek tartanak előadásokat például a magyar történelemről, irodalomról, kisebbségpolitikai kérdésekről, iskolaügyről, a gazdasági életről stb., azaz olyan kérdésekről esik szó, amelyek aktuálisak lehetnek – mutatis mutandis – az oroszországi finnugor népek számára, s megmutatjuk, milyen sikeres vagy éppen sikertelen válaszokat adott ezekre a kérdésekre a magyarság. Az – anyagi okokból kis létszámú – hallgatóság az értelmiség különböző csoportjait képviseli. Célunk az, hogy a nyári egyetemen hallottakat minél szélesebb körben terjeszteni képes résztvevők jöjjenek, ám ezt nem mindig sikerül elérnünk.

• A CFU a kezdeményezője az oroszországi finnugor nyelvek tényleges revitalizációját szolgáló terminológiai programnak, amelynek révén megteremtődnek annak feltételei, hogy ezek a nyelvek vagy fél évszázados kihagyás után újra az oktatás nyelvévé váljanak. A cél érdekében hoztuk létre a Terminologia scholaris * Школьная терминология című sorozatot.

5. A terminológiai projekt

Fentebb már esett szó arról, hogy az iskola mintegy utolsó mentsvára a nyelv megőrzésének. Ennek érdekében fogalmaztuk meg célunkat, hogy a még menthető és fejleszthető finnugor nyelveket vissza kell hozni a közoktatásba. Még menthető nyelveknek azokat tartjuk, amelyeknek kellő számú beszélőközösségük van (legalább százezer fő), az adott nép legalább korlátozott államisággal (azaz oroszországi tagköztársasági státusszal) rendelkezik – ami elvben biztosítja a nyelvhasználat, az iskolaügy kérdéseiben a helyi döntéshozatal jogát. Ilyen nyelv a két mordvin nyelv (az erza és a moksa), a mari, a komi, az udmurt és a karjalai. A néhány száz vagy néhány ezres, illetve az ennél ugyan nagyobb lélekszámú, ám tagköztársasági státusszal nem rendelkező népek esetében nem látjuk esélyét és értelmét a közoktatásban használható terminológia kidolgozásának. Amennyiben azonban e nyelvek esetében is mégis reális igény merülne föl, természetesen támogatni fogjuk a törekvést.

A projekt célja tehát, hogy a közoktatásban használatos terminológia kidolgozásával lehetővé váljon anyanyelvű tankönyvek elkészítése azon tantárgyak esetében is, amelyeket jelenleg oroszul oktatnak.

• A tantárgyak orosz nyelvű oktatásának, egyszersmind a nem orosz anyanyelven folyó képzés visszaszorulásának oka végső soron a nyelvileg homogén állam megteremtésének igénye. Ezt a célt szolgálja ki a törvényalkotás. Az oroszországi föderális alkotmány és az oktatási

törvény – s nyomukban a regionális alkotmányok és oktatási törvények – nem teszik lehetővé, hogy a szaktantárgyakat – az anyanyelvvel kapcsolatos tárgyak kivételével – ne oroszul oktassák. Ugyanakkor megfigyelhető az anyanyelvre szánt órák számának fokozatos csökkentése is.

• Hivatkozási alapban a hivatalos helyek nem szűkölködnek.

• Nem orosz anyanyelv mint gátló tényező:

– a szaktárgyak anyanyelvi képzése hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik be akarnak kerülni a felsőoktatásba, mivel nem fogják ismerni a választott tárgy orosz terminológiáját (ellenvetésül csak annyit: 1. egy dominánsan orosz nyelvű közegben elképzelhetetlen, hogy egy továbbtanulni vágyó fiatal ne sajátítaná el választott szakterületének néhány száz szavas terminológiáját; 2. Baskortosztánban és Tatarsztanban (szinte törvényellenesen) valamennyi tantárgyat anyanyelven lehet tanulni egészen az érettségiig; e két köztársaságban az értelmiségiek aránya mintegy másfélszerese az orosz értelmiség föderációbeli arányának);

– az anyanyelvi órák a továbbtanulás, a karrier szempontjából fontosabb tárgyak, mint például az orosz nyelv és a matematika elől veszik el az időt;

– a kétnyelvűség hátrányos következményekkel jár a gyermek szellemi, mentális fejlődésére nézve (s ebben a múlt század közepéig talán uralkodónak tekinthető tudományos nézetekre is támaszkodhatnak; ám nem veszik figyelembe azokat az utóbbi évtizedekben végzett vizsgálatokat, amelyek a kétnyelvűség kifejezett előnyeit igazolják).

• Ún. szakmai érvek:

– a szaktárgyak anyanyelvi oktatásának akadálya a terminológia, az anyanyelven megírt tankönyvek és az anyanyelven oktatni képes szaktárgyi pedagógusok hiánya. Ezek a hiányosságok – politikai akarat megléte esetén – viszonylag könnyűszerrel kiküszöbölhetők.
A közoktatási tantárgyak anyanyelven történő oktatásának több évtizedes előzményei vannak. Az 1920-as évektől a nemzetiségi területeken létrehozták a nemzeti iskola intézményét, bevezették a teljeskörű anyanyelvű iskolai képzést, s megteremtették az ehhez szükséges terminológiát is.
A nemzeti iskola intézményét egészen az 1960-as évekig megtartották. Ekkor azonban a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának határozata alapján a nemzeti iskolákat megszüntették. Ez azzal járt, hogy a szaktárgyak oktatása orosz nyelven folyt, a nem orosz anyanyelv csak az első néhány osztályban volt az oktatás nyelve, a felsőbb osztályokban pedig csekély óraszámú tantárggyá vált.
Az anyanyelvű képzés visszaállításának folyamata több szakaszból áll:

• mindenekelőtt meg kell teremteni a szükséges terminológiát, azaz a közoktatási tantárgyak szakszavait,

• meg kell írni a tantárgyak anyanyelvű tankönyveit,

• ki kell képezni a pedagógusokat.

A projekt első szakaszában, amely 2010 szeptemberétől 2011 júliusáig tartott, tíz közoktatási tantárgy szakszavainak kidolgozására került sor öt finnugor nyelven: a két mordvin hivatalos nyelven (erza és moksa), továbbá mari (cseremisz), komi (zürjén) és udmurt (votják) nyelven. (A karjalai nyelv – sajnálatos módon, és reméljük, csak átmenetileg – kimaradt ebből a munkából.) A projektet az Európai Unió támogatta.

Az Európai Parlament Szent-Iványi István akkori EP-képviselő javaslatára, az észt és a finn EP-képviselőkkel együttműködve szavazta meg az oroszországi finnugor népekkel kapcsolatos programok támogatására szánt EU-s költségvetési pénzt, amely – hosszú, bürokratikus huzavona után – végül is az orosz Regionális Fejlesztések Minisztériuma kezelésébe került, s immár valamennyi oroszországi nemzeti kisebbség céljait szolgálta. Az orosz minisztérium pályázatot írt ki, amelyen – a Sziktivkári Állami Egyetem (Komi Köztársaság) által benyújtva, e sorok írójának eszmei, Marina Fegyina tanszékvezetőnek gyakorlati irányításával, illetve a Szaranszki Állami Egyetem (Mordvin Köztársaság) egyik vezető munkatársa, Alekszej Rodnyakov közreműködésével – a közoktatási terminológia finnugor nyelveken történő kidolgozása tematikájú projekt a nyertesek közé került. (Ugyanezt a pályázatot – magyarországi megvalósítással – a tudományos ügyekben illetékes magyar intézmény legnagyobb sajnálatunkra elutasította.)

A cél megvalósítása érdekében a négy finnugor tagköztársaságban kiválasztottunk egy-egy koordinátort, akik a helyi egyetemek finnugor anyanyelvű munkatársai. A koordinációban főszerepet vállaló sziktivkári és szaranszki egyetem munkatársai a közoktatásban használatos orosz nyelvű tankönyvekből kigyűjtötték a szakszavakat, s azokat orosz nyelvű magyarázatokkal látták el. Ezt az anyagot megküldték a négy koordinátornak, akik megszervezték a szakszavak és a magyarázatok lefordítását az adott finnugor nyelvre. Az elkészült terminológiai gyűjteményt mind a négy tagköztársaságban benyújtották az illetékes terminológiai bizottsághoz, amelyek elbírálták, s az esetleges változtatási javaslatok foganatosítása esetén elfogadták azokat.

A szakszavak kialakításakor vissza lehetett nyúlni az 1920–30-as években megalkotott terminusokhoz, amennyiben fennmaradtak.

A projekt első szakaszának eredményei:

• öt oroszországi finnugor nyelven tíz-tíz közoktatási tantárgy anyanyelvű terminológiájának megteremtése. Ezáltal lehetővé válik az adott tantárgyak anyanyelvű tankönyveinek megírása. (Ez – terveink szerint – a következő pályázat témája lehet. A feladat eléggé egyszerűen megoldható. A használatban lévő, tehát engedélyezett orosz nyelvű tankönyveket le kell fordítani az adott finnugor nyelvre – a terminológiai szótárak felhasználásával. Költségkímélés szempontjából elegendő elektronikus, illetve CD-változatban előállítani a könyveket.)

• További eredményként könyvelhetjük el, hogy egy-egy iskolában a projekttel párhuzamosan, annak eredményeit felhasználva kísérletképpen megindult egy-egy tantárgy anyanyelven történő oktatása – ötven–hatvan esztendős kihagyás után.

A szótárak szerkezete a következő:

• az első hasábban található a szakszó az adott finnugor nyelven,

• a második hasábban a terminus orosz nyelvű megfelelése,

• a harmadik hasábban a terminus értelmezése az adott finnugor nyelven, végül

• a szótárt orosz–finnugor nyelvű mutató zárja.

Az elkészült szótárak anyaga a tudomány számára hasznos tanulságokkal szolgál.

1.) E szótárak meglehetősen pontos tükrét adják az oroszországi finnugor nyelvek állapotának. A finnugor nyelvekre – bár eltérő mértékben – jellemző az eloroszosodás. Ez a folyamat kiváltképpen a hétköznapi szókincstől leginkább eltérő lexikai réteg, a terminológia területén hat erőteljesen. Ennek kivédése csak rendkívül tudatos anyanyelvmentő és -fejlesztő tevékenységgel lehetséges. Továbbá meg kell oldani, hogy a nyelvfejlesztés eredményei közkinccsé váljanak. Az elmúlt egy-két évtized nyelvújító tevékenysége során alkotott új szavakkal szemben gyakran megfigyelhető az ellenérzés. A beszélő számára a jól bevált orosz nyelvű szó, kifejezés használata kényelmesebb, mint az új anyanyelvi terminus megtanulása. Ezért is célszerű az iskolában kezdeni a terminológia bevezetését, hiszen a tanuló számára az elsajátítás szempontjából mindegy, hogy egy új fogalom, tárgy stb. megismerésekor annak orosz vagy anyanyelvű nevét tanulja-e meg. Az anyanyelv szempontjából viszont ez a kérdés egyáltalán nem közömbös.

2.) A szótárak alkalmat adnak arra, hogy a finnugor nyelvek fejlesztésével foglalkozó szakemberek – most már a konkrét nyelvi matéria birtokában – újragondolják a terminológia-alkotás olyan alapvető kérdéseit, mint az anyanyelvű és az – orosz közvetítésű – nemzetközi terminológia, illetve az anyanyelvű terminológia és a (nem a nemzetközi kultúrszavak közé tartozó) orosz jövevényszavak aránya.

A purizmus erősíti az anyanyelvet, eltávolít azonban a nemzetköziségtől. Az anyanyelvbe beépülő nemzetközi terminológia látszólag összeköt a külvilággal – ti. az adott nyelv ismerete nélkül is nagyjából kikövetkeztethető, miről szól az adott munka, de mindenesetre hátráltatja a teljeskörű anyanyelvi terminológia kialakítását. A kettő közti megoldás: nemzetközinek lenni anyanyelven – ezt a tükörfordítások révén lehet elérni. Persze, ez is egyfajta globalizáció (Pusztay, 2008).

Az oroszországi finnugor nyelvek terminológusainak általánosnak mondható véleménye, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományok területén inkább anyanyelvű szakszavakat kell alkotni, míg a műszaki és természettudományok területén megengedőbb magatartást tanúsítanak, azaz elfogadják az – orosz közvetítésű – nemzetközi terminológiát. Az iskolai tantárgyak terminológiai szótárainak részletes vizsgálata megkezdődött. Első látásra azt tapasztaljuk, mintha túlzott mértékben alkalmaznának orosz eredetű vagy orosz közvetítésű nemzetközi szakszavakat. Mivel a nyelvfejlesztés hosszú folyamat (gondoljunk a több mint kétszáz évvel ezelőtt megkezdett magyar nyelvújításra és annak utóéletére), e szótárak tapasztalatai alapján elképzelhetőnek, sőt kívánatosnak tartom, hogy a jövőben ezeknek a szótáraknak elkészüljön átdolgozott, az anyanyelvhez jobban közelítő változata is.

3.) A fentiekből következik, hogy a szótárak nyelvi elemzése kijelöli a finnugor nyelvekkel kapcsolatos időszerű és sürgős nyelvfejlesztési, nyelvújítási feladatokat, főként a két mordvin nyelv esetében.

4.) A terminológia megalkotása lehetővé teszi a nyelv sokrétű használatát, s így megfelelhet a (regionális) államnyelvvel szemben támasztott követelményeknek. Ellenkező esetben, azaz ha egy nyelv kiszorul egy használati szférából, olyan eróziós folyamat indul meg, amelyet megállítani csak nagyon nehezen lehet, ha egyáltalán. A fent vázolt céloknak és a megvalósítási programoknak csupán egyik mozgatórugója a nyelvrokonság, a rokon nyelvek megmentése. A nyelvrokonság mellett azonban legalább ilyen mértékben ösztönzi tevékenységünket az a törekvés, hogy hozzájáruljunk a világ nyelvi-kulturális sokszínűségének fenntartásához, a szükségszerűnek látszó asszimilációs folyamatok lelassításához.
 

Kulcsszavak: terminológia, finnugor nyelvek, nyelvpolitika, kisebbségpolitika, Oroszország, Collegium Fenno-Ugricum
 

IRODALOM

Grenoble, Lenore A. (2006): Endangered Languages. In: Brown, Keith et al. (eds.): Encyclopedia of Language and Linguistics. 2nd edition, Vol. 10. Elsevier, 137–147.

Krauss, Michael E. (1992): The World’s Languages in Crisis. Language. 68, 1, 4–10.

Krauss, Michael E. (1998): The Scope of the Language Endangerment Crisis and Recent Response to It. In: Matsumura, Kazuto (ed.): Studies in Endangered Languages. ICHEL Linguistic Studies Vol. 1, Hituzi Syobo, Tokyo, 101–113.

Leontiev, Alexei A. (1994): Linguistic Human Rights and Educational Policy in Russia. In: Phillipson, Robert – Rannut, M. – Skutnabb-Kangas, T. (eds.):

Linguistic Human Rights. Overcoming Linguistic Discrimination. Eredetileg a Contribution to the Sociology of Language 67. kötete. Mouton de Gruyter, Berlin–New York, 63–70. • WEBCÍM >

Pusztay János (2002): Nyelvi tervezés a kis finnugor (uráli) népeknél. In: Gadányi Károly – Pusztay János (szerk.): Közép-Európa: egység és sokszínűség. Szombathely, 246–251.

Pusztay János (2006): Nyelvével hal a nemzet. Az oroszországi finnugor népek jelene és jövője 11 pontban. A Magyarságkutatás könyvtára XXVIII. Teleki Alapítvány, Budapest

Pusztay János (2007): Linguistic Future of the Finno-Ugric and Samoyedic Nations West and East of the Ural Mountains in the Russian Federation. Eurasian Studies Yearbook 79. EUROLINGUA, Berlin–Bloomington–London–Paris–Toronto, 37–58.

Pusztay János (2008): A terminológia mint a nyelv megmaradásának feltétele. Magyar Terminológia. I, 2, 205–216.

Pusztay János (2009): Anyanyelv és kultúra Potemkin-falvai – Az oroszországi finnugor népek példáján. In: Diószegi László (szerk.): Moldvai csángók és a változó világ. A Magyarságkutatás könyvtára XXX. Budapest–Szombathely, 11–18. • WEBCÍM >