Fiatal kutatók
Sokak számára érdekes olvasmány és egy életreszóló útmutatás volt
Selye János Álomtól a felfedezésig (Egy tudós vallomásai) című, magyar
fordításban az Akadémiai Kiadónál 1967-ben megjelent könyve, melyben a
szerző gazdag tapasztalati anyaggal követi végig a kutatóvá válás
gyötrelmesen gyönyörű útját. Miért lesz valakiből kutató? Hogyan
tartsunk előadást? Hogyan írjunk disszertációt? Ilyen kérdésekre adott
választ a stresszelméletet kidolgozó, világhírű hazánkfia.
Az azóta eltelt fél évszázadban újabb kihívások
jelentek meg, melyek a tudomány társadalmi szerepének növekedéséből, a
felsőoktatás tömegessé válásából és a kutatás technológiájának
módosulásaiból fakadnak. A társadalom részéről természetes elvárás,
hogy a kutatásokra fordított milliárdok eredményeket hozzanak.
Méghozzá minél hamarabb és minél nagyobbakat. Az oktatás felől
közelítve: a növekvő számú hallgatóságból hogyan választhatók ki azok,
akikből nagy valószínűséggel eredményes kutatók lesznek. A fiatalok
részéről érthető az a kívánság, hogy pályájuk kiszámítható legyen, ha
sikerült teljesíteniük az egyre növekvő elvárásokat. Különösen igaz ez
az egyre jobban specializálódó természettudományok esetén. A pálya
kezdetén, az „álom” korszakában ez még nem vetődik fel élesen, hiszen
a rövid távú cél a fokozat megszerzése. A fiatal kutatónak számos
megmérettetésen kell átesnie, amíg eljut a határozatlan idejű
alkalmazásig. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy mi lesz azokkal (a
doktoráltak több mint felével), akik nem jutnak el a „felfedezésig”,
nem kerülnek akadémiai vagy egyetemi pályára.
Ezek a kérdések világszerte felmerülnek. A válaszok
nem triviálisak, országonként és szakmánként is különbözhetnek, habár
az eredményesség mérése és a tudományos minősítés rendszere sok
hasonlóságot mutat. Az Európai Unió régóta felismerte a kérdéskör
fontosságát, és különböző programokkal, projektekkel, ösztöndíjakkal,
kitüntetésekkel és díjakkal ismeri el a fiatal kutatók kiemelkedő
teljesítményét. Ugyanez figyelhető meg nemzeti szinteken is (ilyen
például hazánkban a Lendület program, a fiatal kutatói OTKA, az
Akadémiai Ifjúsági díj stb.).
A fiatal kutatók különleges problémáival, pályájuk
kezdetével foglalkozik a Mosoniné Fried Judit és Tolnai Márton
szerkesztésében megjelent tanulmánykötet, tíz szerző tíz tanulmánya. A
szerkesztők az MTA Kutatásszervezési Intézet vezető munkatársai, a
szerzők nagy része munkatársaik és tanítványaik köréből került ki. A
hazai helyzet áttekintésének alapjául a Fiatal kutatók: doktori képzés
és életpályamodellek című, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
által finanszírozott projekt szolgált (2007–2010). A szerzők
érdeklődése és szakmai tapasztalata változatos képet mutat, úgyszintén
az alkalmazott megközelítés is. A témától függően hosszabb-rövidebb
irodalmi összefoglaló, nemzetközi kitekintés jellemző valamennyi
tanulmányra. A hazai helyzet vizsgálatánál részletes statisztikai
adatok, strukturált és kötetlen interjúk, felmérések kerülnek
bemutatásra.
Az első tanulmányok a probléma elméleti kérdéseit
tárgyalják, nem kerülve meg azt a kérdést, hogy mennyire tekinthetők
szociológiai értelemben külön csoportnak a fiatal kutatók. Arra is
választ keres, hogy mi a tudományos siker, és elérését hogyan lehet
elősegíteni (Palló Gábor). A következő tanulmány bemutatja egy
szokásos kutatói életpálya főbb állomásait, különös tekintettel a
fokozatszerzés
|
|
utáni évekre. Az út eleje látszólag egyszerű:
témaválasztás, doktori iskola, a PhD-fokozat megszerzése, a „postdoc”
szakasz. Utóbbit sok fiatal kutató hosszabb-rövidebb ideig külföldön
tölti. Ezután az út elkeskenyedik. A fiatal kutatónak, akinek akkorra
tipikusan családja is van, döntenie kell a további külföldi
tartózkodás és a hazatérés között. A döntést nehezíti a betölthető
álláshelyek alacsony száma (Mosoniné Fried Judit). Nem véletlen, hogy
külön fejezet foglalkozik a határozatlan idejű alkalmazás (szokásos
angol kifejezéssel a tenure) problematikájával, a különböző országok
gyakorlatával (Palló Gábor).
A további tanulmányok sokrétűen és részletesen
elemzik a konkrét magyar csoportokon, leginkább biológus
PhD-hallgatókon, illetve doktoráltakon végzett felmérések eredményeit.
A választást az indokolja, hogy a természettudományi doktori iskolák
hallgatói közül a biológusok aránya a legnagyobb. Négy, egymást
némiképp átfedő tanulmány elemzi részletesen a fiatal biológusok
életpályáját. Mund Katalin az ELTE TTK Biológiai Iskola oktatóival és
hallgatóival készített interjúk és felmérések alapján azokat a
körülményeket és feltételeket vizsgálja, melyek a doktoranduszok napi
munkáját befolyásolják. Két további tanulmány foglalkozik a tudományos
fokozatot szerzett fiatal biológusok életpályájának alakulásával
(Pálinkó Éva, továbbá Horváth Dániel és Pálinkó Éva). Utóbbi munka 122
doktorált fiatal kutató pályájának alakulását mutatja be, kérdőíves
felmérés alapján. A fokozat megszerzése után a biológusok több mint
kétharmada helyezkedett el a kutatásban és az oktatásban, nagyrészt
költségvetési intézményekben. Piacorientált intézményekhez csak tíz
százalékuk került.
Fábry György tanulmánya – amely nem korlátozódik a
biológusokra – arra a kérdésre keres választ, hogy mit ér a
PhD-fokozat a munkaerőpiacon. Felhívja a figyelmet arra, hogy a
fokozatszerzés nem tekinthető egyedül a kutatói életpályára szóló
„belépőnek”; a magasabb szintű tudás és a szakmai kapcsolatrendszer
megszerzése révén hasznos a nem egyetemi/akadémiai karrierek építése
szempontjából is.
Az utóbbi években kinyíltak a határok a fiatalok
előtt. Ezt tárgyalja az a fejezet, mely a fiatal kutatók szempontjából
foglalja össze az Európai Kutatási Térségre vonatkozó legfontosabb
ismereteket, dokumentumokat (Csehó Julianna). Ugyancsak figyelemre
méltó a Közép-Európai Egyetemen oktató amerikai docens (Erin K. Jenne)
tanulmánya, amely azt elemzi, hogy miért is érdemes egy amerikai
társadalomkutatónak Európába jönnie.
A tanulmánykötet hiánypótló és aktuális.
Hiánypótló, mivel Selye János jó ötven éve megjelent könyve óta
aránylag kevés átfogó hazai tanulmány és felmérés foglalkozik a
témával, annak nemzetközi és hazai vonatkozásaival. Aktuális, mert a
felsőoktatási törvény 1993-ban bevezetett módosítása óta közel két
évtized telt el, és az első tapasztalatok levonhatók a doktori iskolák
működéséről. Jól látható, hogy egyebek mellett hiányzik a „postdoc”
szakasz intézményi szabályozása. Bár a tanulmánykötetben szereplő
felmérések nagy része biológusokról szól, a felvetett problémák és
útkeresések eléggé közösek más szakmák művelőivel, különösen a
vegyészekkel és a fizikusokkal. Ezért hasznos olvasmány a
tanulmánykötet fiatalok, tudományos vezetők és döntéshozók részére
egyaránt. (Mosoniné Fried Judit – Tolnai Márton szerkesztők: Fiatal
kutatók. Az életpálya kezdete. Bp.: Typotex, 2010, 275 p.)
Konczos Géza
MTA SZFKI
|
|