Preambulum

Társszervezeteinkkel, az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO), a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (ICSU), a tanácskozásra meghívott más szervezetekkel és tudóstársainkkal egyetértésben mi, a november 17. és 19. között rendezett Tudomány Világfórumának résztvevői, felismerve azoknak a tanulságoknak jelentőségét, amelyek a Budapesten 1999-ben megrendezett Tudomány Világkonferenciájából (WCS), a később kétévente megrendezett Tudomány Világfórumaiból (WSF), valamint a jelen Tudomány Világfórumából (A tudomány átrajzolódó világtérképe: kihívások és lehetőségek) következnek, az alábbi nyilatkozatot tesszük:

A tudományos ismeretek és a mögöttük rejlő kutatási eljárások az emberiség közös kincsei. A világot ma nagyobb mértékben határozza meg a tudomány, mint eddig bármikor.

A harmadik évezred első évtizedében a tudomány világtérképén számottevő, mélyreható változások következtek be. Ezek a változások olyan nagymértékűek és hatókörűek, hogy általuk a tudomány világtörténete mérföldkőhöz érkezett, és a világ tudományában új korszak kezdődött. Az új korszak kihívásai és lehetőségei eddig sohasem látott mértékű politikai, társadalmi és tudománypolitikai hatásokkal járhatnak.

A világ előtt álló, egyre nagyobb és összetettebb kihívások (népességnövekedés, klímaváltozás, élelem- és energiahiány, természeti és ipari katasztrófák, járványok, illetve a fenntarthatóság mint követelmény) új szerepek betöltésére késztetik a világ tudományos intézményeit.

Új tudományterületek jelentek meg, és illeszkednek be a világ tudományosságába.

A soha nem tapasztalt mértékben terjedő infokommunikációs technikák, az információhoz és adatbázisokhoz való azonnali és olcsó hozzáférés felgyorsította az ismeretek felhalmozódását és megosztását. Ma már semmi nem korlátozza, hogy a világ bármely országa vagy közössége bármely másikkal kommunikációs kapcsolatba lépjen.

A világ ismeretanyagának létrehozásában eddig kiemelkedő hármas, Észak-Amerika, Európa és Japán vezető szerepe komoly kihívással néz szembe; új, sokpólusú világtudomány jön létre, és az új tudományos hatalmak nem csupán a világgazdaságnak lettek kulcsfontosságú szereplői, hanem az élvonalbeli kutatás-fejlesztésnek is.

A világtudomány újfajta elrendeződése általánosan elismert szerephez juttatta a tudománydiplomáciát, amely a tudományos együttműködés ösztönzésével partneri viszonyt alakíthat ki az egyes nemzetek között.

A fejlődő országok oktatási rendszerei kormányaik elkötelezett támogatásával ma már több diplomást és PhD-fokozatú fiatalt bocsátanak ki, mint a fejlett világ oktatási intézményei, ami a világ tudástérképének átrendeződéséhez vezet. E folyamatok azonban nem változtatnak azon, hogy az Egyesült Államok, Európa és Japán továbbra is vezető tudományos hatalmak, ma is ezekben az országokban fordítják a legtöbb forrást kutatásra és innovációra. A világ tudományában nyitottabb és élesebb a verseny, mint valaha.

A tudományos hálózatok kibővülése is átalakította a kutatásban részt vevők körét. Egykor államok és az általuk működtetett nemzeti akadémiák, tudós társaságok és egyetemek alkották a tudományos hálózatok egészét. Mára azonban világcégek, nemzetközi szervezetek és szabadfoglalkozású kutatók is bekapcsolódtak ebbe a hálózatba és a legfejlettebb kutatási infrastruktúrákért folytatott versenybe.

A gyorsan fejlődő „tudásgazdaságok” új migrációs útvonalakat jelöltek ki a tudósok, az egyre növekvő mobilitás számára. Az agyelszívásban nyertes és vesztes országok egyaránt érdekeltek benne, hogy fokozódjék az együttműködés az egyetemek, az állami kutatási szervezetek és a termelő szférák között a felnövekvő kutatói nemzedék képzésében, továbbképzésében és foglalkoztatásában.

Ugyanakkor a tudományos fejlődés új vonatkozásokra irányítja a figyelmet. A tudósoknak és a társadalmaknak egyre tevékenyebben kell fellépniük a klímaváltozás, a világ faunájára és flórájára gyakorolt visszafordíthatatlan civilizációs hatások, a természeti erőforrások túlzott felélése, illetve mindezen folyamatok következményei ellen. Számos kutatási területen (például a genetikában, a biotechnológiában, az idegtudományban, a magfizikában stb.) olyan felismerések születnek, amelyek morális és etikai tekintetben is a tudósok és a szélesebb nyilvánosság párbeszédét sürgetik.

AJÁNLÁSOK

Jelen nyilatkozatunk folyományaként az alábbi ajánlásokat tesszük:

1. Felelős, etikus kutatást és innovációt!
A globális tudomány jelenlegi korszakában minden tudományos intézménynek folyamatosan önvizsgálatot kell tartania, hogy megfelelően értékelhesse saját, a kutatásból és innovációból fakadó felelősségét, kötelességeit, illetve e tevékenységek követendő eljárási szabályait. Szükséges továbbá, hogy általánosan elfogadott kódex rögzítse a világ valamennyi tudományos

kutatójának jogait, szabadságának és felelősségének formáit. Mindezt az államoknak is tiszteletben kell tartaniuk, és nemzeti törvényeik közé kell iktatniuk a kódexben rögzített szabályokat és ajánlott gyakorlatokat.
A tudósoknak egyénileg és intézményesen egyaránt egyre növekvő és erősödő felelősségérzettel kell tevékenykedniük annak érdekében, hogy a társadalmakat semmiképpen ne érje kár amiatt, hogy nem ismerik vagy félreismerik a legújabb tudományos felfedezések és alkalmazások következményeit.
A tudományt és a tudósok munkáját támogató szervezetek felelőssége, hogy szavatolják a morális és társadalmi szempontok fölényét a rövid távú gazdasági érdekek érvényesülésével szemben, valahányszor komolyabb infrastruktúrát igénylő kutatási projektet pályáztatnak és hajtatnak végre.

2. Minőségi párbeszéd folyjék a társadalommal tudományos kérdésekről!
Gyors és mélyreható változások mennek végbe a társadalmi környezetben, ezért támogatni kell a tudományokat abbéli közös igyekezetükben, hogy a lehető legérthetőbben érzékeltethessék és értékelhessék a tudománypolitikai döntések és a természet-, valamint társadalomtudományi felfedezések várható következményeit.
Ebben a párbeszédben a társadalom részvételét is támogatni kell, hogy a tudomány valóban demokratikusabb lehessen, és növekedjék a belé vetett bizalom. Fel kell rá készíteni a társadalmakat, hogy kellő tájékozottsággal vitathassák meg a tudomány és a technika előrelépéseinek morális és etikai következményeit. Ehhez fokozni kell a tudományos tudatosságot és a nyilvánosság hozzáértését, fejleszteni és szélesíteni kell az oktatás lehetőségeit.

3. Elő kell mozdítani a nemzetközi tudományos együttműködést!
Jobban össze kell hangolni a nemzetközi szervezetek munkáját, hogy a tudományos kutatási projektek csakugyan minden erejüket a világméretű kihívások elleni küzdelemre fordítsák. Ugyancsak nemzetközi együttműködést igényel a tudásszakadékok és a regionális eltérések leküzdése.
A hátráltató bürokratikus akadályok és félrevezető szabályozás megszüntetésével elő kell segíteni a tudósok szabad együttműködését és mobilitását, illetve anyagiakkal is támogatni kell a nemzetközi tudományos együttműködés továbbfejlődését.
Ugyanakkor a tudományos kutatásokban megfigyelhető ismétlések, redundanciák és túlzott kiadások visszafogása érdekében a nemzetközi tudományos közösségnek az eddiginél megbízhatóbb módszerekkel kell monitoroznia a múltbeli és jelenlegi kutatásokat, illetve ezek eredményeit.

4. Összehangolt lépésekkel a világ tudáskülönbségei ellen!
A tudomány gyors fejlődése, a kutatási kiadások növekedése és a szabadalmi szabályozások terjeszkedése tovább mélyítették a fejlett és a fejletlen világ között húzódó tudásbeli és gazdasági szakadékot. Ma, amikor a legkiválóbb tudósok és kutatók a legkiválóbb kutatási infrastruktúrákhoz kapcsolódnak, segíteni kell a fejlődő országokat, hogy kiépíthessék a maguk kutatási kapacitásait. Az ilyen kapacitások kiépítését közösen finanszírozó lépések azonban csak akkor lehetnek sikeresek, ha társadalmi felelősségérzet hatja át őket, és nemcsak a megsegített, de a segítő fél is a folyamat nyertesévé válhat. Az agyelszívással (brain drain) és az agyvisszaszívással (brain gain) kapcsolatos lépéseket úgy kell összehangolni, hogy az minden érintett ország előnyére váljék.

5. Erősíteni kell a tudományos kapacitások kiépítését!
A tudomány felismerései alapozzák meg az innovációt, a társadalom és a gazdaság fejlődését. A tudományba való befektetés nemcsak helyi szinten válik a jövőbeli fejlődés motorjává, de a globális kihívásokkal szembeni nemzetközi fellépésnek is részévé válhat.
Elsősorban kormányzati felelősség, hogy a tudomány támogatásban részesüljön, és hatékony tudománypolitikai döntésekkel segítsék elő a technika és az innováció fejlesztését.
Átfogó intézkedésekkel ösztönözni kell a nők minél nagyobb szerepvállalását és részvételét nemcsak a tudományban és innovációban, de a tudománypolitikai döntésekben is.
A tudomány és a tudományos kapacitások társadalmi-gazdasági hatását körültekintően dokumentálni kell. Felkérjük a nemzetek országgyűléseit és kormányait, nyilvánítsák ki abbéli elkötelezettségüket, hogy a döntéshozatali folyamatok részeként tudományos tanácsadást is igénybe vesznek. Az effajta tanácsadást lehetőleg intézményesíteni is kell, hiszen a megfelelő tájékoztatáson alapuló döntéshozatal óriási megtakarításokkal járhat.
Sürgetően szükséges, hogy nemzeti, regionális és globális szinten új, hatékony tudománypolitikai irányelvek szülessenek a világon folytatott kutatások jobb összehangolására és monitorozására, a felsőoktatási rendszerek összehangolására, valamint az egyenlőségen és részvételen alapuló globális és regionális tudományos együttműködés előmozdítására.