A Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztálya nevében megrendülten és mély fájdalommal búcsúzom Vértes Attilától, az Akadémia rendes tagjától, Széchenyi-díjas egyetemi tanártól. Decemberben tartottuk utolsó osztályülésünket; az ünnepekre készülve, a január végi újabb találkozást várva köszöntünk el egymástól – s most szomorúan, a tehetetlenség érzetével állunk a magyar kémiai tudomány egyik nemzetközileg is magasan kiemelkedő, a világ tudományában is megbecsülést szerző képviselőjének koporsója mellett, hogy végső búcsút vegyünk Tőle, akinek eltávozása mindannyiunkat megdöbbentett. Megdöbbentett, hisz olyan aktívan és fáradhatatlanul vett részt a kutatásban, oktatásban és a tudományos közéletben egyaránt, hogy úgy éreztük, Vértes Attilán nem fog az idő, s bár tekinthettük őt a magyar nukleáris kémia nagy öregjének, ez elsősorban tudásának, tapasztalatának és bölcsességének szólt, legkevésbé sem valamiféle visszavonulásnak, még kevésbé az életkorának.

Tudományos pályafutása az 1960-as évek elején indult, első közleményei még 1961-ben és 62-ben jelentek meg. A különféle magkémiai jelenségek vizsgálata mellett hamarosan felismerte a Mössbauer-spektroszkópia alkalmazásának lehetőségét és fontosságát mind a szilárd anyagok, mind az oldatban előforduló részecskék szerkezetének kutatásában, s munkássága révén világviszonylatban ő publikálta a legtöbb közleményt e spektroszkópia alkalmazásáról. Szomorú párhuzam, hogy csak három hónappal élte túl a nála öt évvel idősebb Rudolf Mössbauert. Más tekintetben is kiemelkedő eredményességet mutatott fel, 827 tudományos közlemény, nyolc könyv és hét egyetemi jegyzet szerzője, társszerzője vagy szerkesztője. Különösen büszke volt a Handbook of Nuclear Chemistry című, hatkötetes enciklopédikus műre, melyet munkatársaival szerkesztett, s melynek 2011-ben megjelent második kiadása kiemelkedően elismerő nemzetközi szakmai méltatást kapott. Eredményei alapján 1973-ban akadémiai doktori fokozatot szerzett, 1993-ban az MTA levelező tagjává, majd 1998-ban az Akadémia rendes tagjává választották. Hazai és külföldi elismerések sorában részesült; keveseknek kijutott megtiszteltetésként 75. születésnapja alkalmából az Amerikai Kémiai Társaság félévenként rendezett konferenciáján külön szimpóziumot szerveztek köszöntésére és eredményeinek méltatására.

Vértes Attila tudósi nagysága nemcsak abban mutatkozott meg, hogy folyamatosan a szaktudománya előtt álló újabb és újabb kihívások megoldásán dolgozott, nagyszerű eredményekkel, felfedezésekkel, hanem abban is, ahogy a tudományszervezési feladatok ellátásából is kivette részét. Ha a nukleáris kémiáról, a kémia tudományáról, vagy a tudomány egészéről volt szó, akkor számára nem létezett kis és nagy feladat. Ugyanolyan fontosnak tartotta, hogy előadást tartson érdeklődő középiskolásoknak a magkémia alkalmazásairól Hevesy György életútjának bemutatásán keresztül, mint ahogy előadást tartott a Kémia Éve alkalmából Magyar Kémikusok Egyesülete 1. Nemzeti Konferenciáján az elmúlt év

májusában (Marie Curie és a kémia éve címmel). Tanszéket alapított a magkémia művelésére, és

létrehozta az MTA–ELTE Nukleáris Szerkezetvizsgáló kutatócsoportot. Nemzetközi konferenciákat szervezett, és útjára indította az Őszi Radiokémiai Napok tudományos konferenciasorozatot, mely hagyományosan a magyar radiokémikusok éves találkozója, eszmecseréinek színtere. A Természet Világa folyóiratban adta közre Néhány gondolat a nukleáris tudomány és a kémia kapcsolatáról című írását, és szerkesztésében jelent meg a Szemelvények a nukleáris tudomány történetéből című könyv, melyben kifejtette: „a nukleáris tudományról kialakult negatív véleménnyel szemben az az igazság, hogy ez a diszciplína volt a 20. század természettudományának motorja: eredményei segítették megérteni az anyag, környezetünk és az univerzum szerkezetét”. A tudományterület sajátosságainak megfelelően különös hangsúlyt fektetett a kémikusok és fizikusok együttműködésére, több, az MTA Fizikai Osztályához tartozó tudományos bizottságban is aktív tag volt. Saját publikációs tevékenysége mellett mások írásainak megjelenését is segítette – hosszabb időn keresztül volt a tudományos könyv- és folyóirat-kiadás felelőse a Kémiai Osztályon.

A tudomány tiszteletéhez hasonlóan mély tisztelet hatotta át a közvetlen munkatársak, kollégák és hallgatók iránti kapcsolatát is. Mindenhez, mindenkihez a legnagyobb jóindulattal, jó szándékkal viszonyult. Vele mindenki szívesen folytatott tudományos együttműködést, mert érezte, hogy Vértes Attila figyel mások gondolataira, igyekezett megtalálni azokat a lehetőségeket, melyek révén az együttműködés értékesebb eredményekhez vezetett, mint a külön-külön végzett kutatómunka. S azért is, mert tőle nagyon sokat lehetett tanulni. Szakterületéhez kötődött életének meghatározó barátsága is Burger Kálmánnal, együttműködésük ragyogó eredménye a kapilláris Mössbauer-spektroszkópia felfedezése. Külön gonddal figyelt a hallgatókra, fiatal munkatársaira, akik közül ma már számosan a tudomány doktorai, vezető kutatók. A tehetségeket kereste a Bolyai Kutatási Ösztöndíj szakkollégiumának elnökeként, ápolta egyetemi oktatóként, kutatócsoport-vezetőként. Fáradhatatlan volt abban, hogy belőlük a legjobb teljesítményt hozza ki. Tudta inspirálni és lelkesíteni környezetét: „nélküle nem lennék az, aki vagyok” – hallottam a napokban többektől.

„Egy biztos ponttal kevesebb” – írja internetes naplójában egy külföldön posztdoktorként dolgozó volt tanítványa. Így érzik ezt sokan, s így érezzük mi magunk is, a Kémiai Tudományok Osztályának tagjai, akik tiszteltük, szerettük elhunyt tagtársunkat, de a mindennapok során olyan természetesnek vettük a jelenlétét, derűs arckifejezését, csendesen, de határozottan elmondott hozzászólásait, hogy csak most kezdjük fölfogni, mit veszítettünk a távozásával. Nehéz lesz elfogadni a hiányát; azt, hogy nem számíthatunk nyugodt véleményalkotására, bölcs tanácsaira. Enyhítse fájdalmunkat az a tudat, hogy életművét tanítványai, kollégái megbecsülik, továbbfejlesztik, s bár a halál elragadta közülünk, munkásságában, kutatási eredményeiben és tanítványaiban, a magyar kémiai tudományban jó emlékezete tovább él, szellemisége tovább munkálkodik.

Tisztelt Professzor úr, kedves Attila! Isten Veled, nyugodj békében!