A jármű- és autóipar nemzetközi összefüggései, a térség pozicionálása

Kelet-Közép-Európa¹ meghatározó jármű- és autóipari hagyományokkal rendelkezik. Így 1989 előtt már saját technológián és fejlesztésen alapuló, valamint a második világháború előtti gyártási tradíciókkal rendelkező országok (Csehország, Kelet-Németország, részben Magyarország) egyaránt voltak, de találhattunk nyugat-európai licencek alapján gyártókat (Lengyelország, Jugoszlávia és Románia) és alkatrészgyártást végzőket is (Magyarország, Bulgária). Mindezek ellenére, Kelet-Közép-Európában a rendszerváltozásig nem alakultak ki jelentős jármű- és autóipari központok s azokra épülő körzetek. Minden országban egy-egy vagy néhány nagy ipari centrumban ugyan domináns volt a jármű- és autóipar, vagy annak valamilyen szegmense, de ezek nem váltak olyan ipari bázissá, amelyek tartósan szolgálhatták volna az ágazat fejlesztését, annak megújítását. Annyiban viszont számottevő volt a szerepük, hogy a rendszerváltozás után a nagyobb központok versenyelőnnyel indultak a barna- és/vagy zöldmezős beruházást kezdeményező, a nyugati-országokból érkező jármű- és autóipari cégek megnyerésében (Hardi, 2012).

Kelet-Közép-Európában a járműipar az elmúlt húsz esztendőben dinamikusan fejlődött. Ezen belül az autóipar nettó importálóból nettó exportálóvá vált, hiszen míg 2006-ban 300 ezer járművet gyártottak, addig 2012-re már 1,1 milliót terveznek. Az autóipari beruházások közvetlen külföldi befektetések révén valósultak meg. Ezt ösztönözte az olcsó és képzett munkaerő, valamint az új piacokon való megjelenés, de nem feledkezhetünk meg a nyugat-európai piacok földrajzi közelségéről sem. A térség autóipari beruházásai többségükben zöldmezős fejlesztések. Az autógyárak (OEM²-ek) létesítését követően az egyes országokban megindult az elsőkörös beszállítók megtelepedése, s ezzel a járműipari értéklánc (piramis) kialakulása (1. ábra). A második- és harmadikkörös beszállítók, – melyek között egyre nagyobb hányadot képviselnek az egyes telephelyi országok vállalkozásai – csak fokozatosan, időben elcsúszva, döntően az ezredforduló után kezdtek kiépülni, illetve napjainkban létesülnek (Barta, 2012; Losoncz, 2012).

A 2008-ban indult gazdasági válság visszaesést eredményezett a vizsgált országokban, de 2010-re a kelet-közép-európai térség elérte a korábbi szintet. Eredménynek tekinthető, hogy nem zártak be autógyárat, ami a gyártók rugalmasságára vezethető vissza, valamint az elmúlt tíz-tizenöt éves munka- és szervezési tapasztalatokra, de a dolgozók alkalmazkodása sem elhanyagolható. A térség országaiban az egyes kormányok is intézkedéseket hoztak a dinamikus ágazat megvédésére, ezek a piacélénkítést segítő vásárlásösztönzésben jelentek meg. A nyugat-európai országok intenzívebb vásárlásösztönzései (roncsautó-programok) a kisebb fogyasztású, környezetterhelésben jobb paramétereket felmutató járművekre irányultak, mivel ezen típusok gyártása meghatározó a kelet-közép-európai térségben, így a termelés iránti kereslet ezen gyártóknál (Hyundai–Kia, Fiat) nem csökkent. A térség kormányzatai mindezeken túl – hasonlóan a nyugat-európai országokhoz – nagy szerepet tulajdonítanak a jármű- és autóiparnak. A támogatások nyújtásakor egyértelműen felhívták a figyelmet arra, hogy elvárják a foglalkoztatottság fenntartását, a munka- és telephelyek megőrzését, a termelési tervek újragondolását. Az európai alkalmazkodási stratégia sikeresebb volt az észak-amerikainál (Barta, 2012; Losoncz, 2012).

A kelet-közép-európai térség autóiparának termelése az új évezred első évtizedében ugyan közel 30%-kal nőtt, de így is kissé lemaradt a globális termelési dinamikától (33,4%). A németországi vállalatok dominanciája meghatározó, ám a németországi és a kelet-közép-európai térség más országai közötti munkamegosztás aránya az elmúlt tíz esztendőben változott, a német részesedés 72:23-ról, 64:36%-ra csökkent, ami a vizsgált térség termelési potenciáljának növekedését jelzi (1. táblázat) (Barta, 2012).

A jármű- és autóipar globális átrendeződése az elmúlt két évtizedben Európában is kimutatható volt, hiszen míg a négy legfontosabb autógyártó ország 1950-ben hetven gyárat és márkát működtetett, addig 2008-ra csupán hat maradt. Országonként eltérő módon, de a világgazdaság trendjei alapján történtek az átstrukturálódások, ennek eredménye többek között a beolvasztások megtörténte, a stratégiai szövetségek kialakulása, és a beszállítói piacok konszolidációja. Térségünket ezen átalakulások közül a komplex autógyárak relokációja érintette, hiszen megindult a magas költségű térségekből a gyártás kitelepítése, új piacok jelentek meg, a verseny egyre erőteljesebbé vált, a kutatás-fejlesztés révén számos új funkció épült be a gépjárművekbe, miközben a fogyasztói igények is megnőttek a termékekkel szemben (Barta, 2012).

A kutatás során felmerült a kérdés, hogy a kelet-közép-európai térség megjelenése az autó- és járműiparban milyen hatással lehet a nyugat-európai iparra, kiéleződhetnek-e a feszültségek a térségek és egyben az országok között, amelynek politikai és gazdasági következményei lehetnek. Igazolható, hogy a verseny nem Németország és Kelet-Közép-Európa országai között mutatható ki, hanem a dél-európai periférikus országok és az általunk vizsgált térség között. Ezt bizonyítja, hogy a német autóipari import összességében nem nőtt ugyan, de átstrukturálódott, hiszen a kelet-közép-európai térség országai együttesen radikálisan növelték beszállításaikat Németországba Spanyolországgal és Portugáliával szemben (1995 és 2005 között 9%-ról 37%-ra). Megerősíti mindezt, hogy a külföldi működőtőke-beáramlás a jármű- és autóiparba 2006-ig 17 milliárd eurót tett ki, amiből Magyarország (28,8%), Lengyelország (30,3%) és Csehország (28,9%) részesedése a meghatározó. Az összeszerelő üzemek mellett megjelentek a legnagyobb beszállítók is, s ezzel a szektor fejlődése jelentős dinamikát mutat, hiszen a térség ipari hozzáadott értékéből az ágazat részesedése 2000 és 2005 között 5,8%-ról 7,3%-ra növekedett (Barta, 2012). Mindemellett már megfigyelhető, és a jövőben várhatóan tovább erősödik a BRIC-országok³ előretörése a járműiparban, ami veszélyeztetheti Kelet-Közép-Európa bérköltségen alapuló versenyelőnyeit (Smahó, 2012).

A kelet-közép-európai térség egyes országai között tehát kialakult a verseny a jármű- és autóipari beruházások fogadására. Bár az állami támogatások közel azonos rendszert és szerkezetet mutatnak a térségben, az adórendszerekben még lényeges eltérések vannak, sőt, az ágazat gazdaságpolitikai ösztönzésének különbségei is megfigyelhetők. Összességében azonban jelentős differenciákat nem találtunk az országok között; a telephelyválasztásban és a fejlesztésben döntő lehet az adott ország politikai klímája, a gazdaságpolitika kiegyensúlyozottsága, a rendelkezésre álló munkaerő képzettsége és a képzési, oktatási rendszer, valamint az adminisztrációs környezet s a telephelyi kínálat komplexitása.

Régiók és termelési központok versenyképessége

A kutatások másik nagy blokkjának célja, hogy Kelet-Közép-Európa térségén belül meghatározzuk a jármű- és autóipar fogadása szempontjából releváns paramétereket, majd ezek alapján tipizáljuk a vizsgált térség régióit (NUTS 2). Itt értelemszerűen a magyar régiók és központok pozicionálására törekedtünk. A cél tehát megadni, egyrészt, azokat a tényezőket, gazdasági, társadalmi és más faktorokat, amelyek erősen determinálják a vizsgált területi egységek helyzetét, helyezését, másrészt, a magyar régiók és központok pozicionálásával ajánlásokat tudjunk tenni a helyzetük javítására, s egyben a versenyképességük erősítésére.

A versenyképesség elméleti modelljeinek értékeléséhez, valamint az ezekkel kapcsolatos kutatásokhoz annyiban járultak hozzá elemzéseink, hogy sikerült a meglévő piramismodellbe új elemeket is beépíteni (Lengyel, 2012). A klasszikus munkatermelékenység és foglalkoztatás alapkategóriái finomításra kerültek, s ennek következtében a kutatás-fejlesztési, a humántőkét megjelenítő, a működőtőkét megragadó alaptényezők mellett beépültek a modellbe a társadalmi tőke elemei, valamint a traded szektorra (exportra termelő ágazatok) vonatkozó paraméterek is. A kutatás során nyolc ország 93 régiójának NUTS 2 egységeit (régióit) hasonlítottuk össze, ahol 91 jármű- és autóipari gazdasági szervezet működik. Az elemzésekhez 25 változót vettünk alapul, amelyeket különféle matematikai-statisztika módszerekkel értékeltünk.

A versenyképesség alkotó tényezőit, így a munkatermelékenységet és a foglalkoztatást elemezve megállapítható, hogy a térség erősen differenciált, abban jól elhatárolható törésvonal rajzolódik ki. Az elkülönülés általában azzal jellemezhető, hogy a fejlett nyugat-európai piacgazdaságok⁴ és a felzárkózó kelet-közép-európai térség régiói markánsan elválnak egymástól. Míg Nyugat-Európában a magas foglalkoztatás magas termelékenységgel párosul, addig Kelet-Közép-Európában ennek pontosan a fordítottja érvényesül, vagyis az alacsony foglalkoztatás alacsonyabb termelékenységgel jár együtt. Szűkebb kutatási területünk, a Nyugat- és Közép-Dunántúl ebben a régióhalmazban a volt szocialista országok régióihoz képest – mindkét vonatkozást tekintve – kedvező helyzetben van, nincs távol cseh régióktól (2. ábra). A többi magyar régió ugyanakkor – a fővárost kivéve, mert az viszont közelít a nyugat-európai típushoz – erősen leszakadva, a nagytérség perifériájához sorolódott. Kimutatható volt, hogy a jármű- és autóipari vállalatok jelenléte a komplex versenyképességben nem jelent differenciáló tényezőt, nem lehet tetten érni ezen szektorok egyértelmű befolyását sem a foglalkoztatásra, sem a munkatermelékenységre (Lengyel, 2012).

A mélyebb vizsgálatok – a versenyképességre ható tényezők elemzései – ugyanakkor megállapították, hogy két faktor határozza meg a régiók helyzetét a versenyképességben. Az egyiket nevezzük humán tőkének (ez a tényező a munkaerő fejlettségét, a munkaerővonzás képességét és a szabadalmak meglétét foglalja magában), amely erősen megosztja a térséget, árnyaltabb képet nyújtva annak differenciálásában. Vizsgált régióink (Nyugat- és Közép-Dunántúl) ismét közelebb állnak a cseh és lengyel régiók nyugat-keleti határmezsgyéhez közelítő értékeihez. A többi magyar régió viszont erősen leszakadt, a periférikus román régiókkal megegyező értékek jellemzik azokat. A másik a kutatás és fejlesztés faktor – kutatás-fejlesztési kiadások, high-tech szektorban foglalkoztatottak aránya, állótőke-képződés, nyertes keretprogramok –, ami a tudásalapú gazdaság és az innovatív szektorok jelenlétét szimbolizálja, így jobban szétteríti Kelet-Közép-Európa térségét (Lengyel, 2012).

A járműipari kutatás-fejlesztésnek három sajátosságát sikerült feltárni. Az első, hogy az értéklánc átalakulása következtében egyre nagyobb szerepük lesz a beszállítóknak a fejlesztésben, a második, hogy mélyreható technológiai változás jellemzi a szektort, aminek következménye a moduláris rendszerek terjedése, s ezzel a termékválaszték jelentős szélesítése. S végül a harmadik irány, hogy – a fogyasztói igények nyomására – egyre több újítás, fejlesztés jelenik meg az alacsony kategóriájú, nagyon olcsó autóknál, s később ezek új megoldásai kerülnek át a felsőbb kategóriájú járművekbe. Igazolást nyert továbbá, hogy ebben a felfokozott fejlesztési lendületben a beszállítók az autógyárakhoz, az összeszerelő üzemekhez közelebb települnek, hogy a közvetlen kapcsolatot kiépíthessék, ugyanakkor magánál a beszállítói hálózatnál is erőteljes koncentráció zajlik le, ami növeli az innovációs potenciált. Ehhez a körhöz egyre intenzívebben kapcsolódnak – a telephelyek választásában is – a kimondottan fejlesztésre szakosodott vállalkozások is, melyek részt vesznek a beszállítóknak, de magának a gyártóüzemnek a komplex fejlesztésében is (Smahó, 2012).

A kutatás-fejlesztési tevékenységek, mint a tudástermelés és közvetítés legmagasabb szintjének térségi elemzése során megállapítható, hogy Kelet-Közép-Európa térségében a járműipari egységek megjelenését követően fokozatosan épülnek ki az intézmények. A jelentősebb termelési hagyományokkal rendelkező Csehország a kutató-fejlesztő intézményeivel (fejlesztő helyek, egyetemi oktatás, kutatási bázisok) kiemelkedik a térségben, ugyanakkor mindegyik kelet-közép-európai országban megfigyelhető, hogy megjelennek a járműipar funkcionális megújítását szolgáló rendszerek. Az országok közötti különbségek e vonatkozásban is érzékelhetőek: vannak feltörekvők (Szlovákia, Lengyelország) és jó adottságokkal rendelkezők, de lassabban felzárkózók (Magyarország) is (2. táblázat).

A jármű- és autóipar fejlesztésében meghatározó lehet a termelésben részt vevő szereplők új típusú együttműködése, ami a területi koncentráció következménye is. A kutatás során feltárásra kerültek a kelet-közép-európai térség országaiban létrejött jármű- és autóipari klaszterek (Dominek, 2012; Grosz, 2012). A jármű- és autóipar a termelés szerkezetével és szervezeti rendszerével kiváló keretet nyújt a vállalati együttműködésre, hiszen egyrészt a beszállítói kapcsolatok egyértelművé teszik a járművek gyártói és az alkatrészgyártók folyamatos együttműködését, másrészt állandó megújítási kényszer jellemzi a szektort, aminek következtében mindegyik szereplőnek érdeke az innovációs potenciál erősítése. A kelet-közép-európai térség országaiban erősen változik a jármű- és autóipari klaszterek megjelenése, illetve azok működése. Németországban és Ausztriában figyelhetjük meg a legsokoldalúbb klasztereket, amelyek kialakulását tudatos ipar(klaszter)politika ösztönzi, de maguk a vállalkozások is határozottan igénylik a folyamatos kommunikációt, információs és innovációs környezetet, annak szervezett közvetítését. A kelet-közép-európai térség volt szocialista országaiban, ahol a jármű- és autóipar

már a kilencvenes években megjelent, létrejöttek a szektorhoz kapcsolódó klaszterek, követve a hálózatépítés rendszerét, annak tagsági szerkezetét (termelő vállalatok, felsőoktatás, kutatás-fejlesztés, tervező szervezetek, érdekképviseletek, innovációs ügynökségek, finanszírozó szervezetek).

Az alulról jövő kezdeményezések mellett egyértelműen kimutathatóak a felülről érkező, kormányzati szintű ösztönzések és – változó intenzitással és eszközökkel – támogatások. Az eredményességet nem könnyű még regisztrálni, ennek oka a vállalkozói kultúrában éppen úgy keresendő, mint a gyártók és beszállítók országon kívüli függőségében vagy az ösztönzők és támogatások időszakos jellegében. Magyarországon huszonkét jármű- és autóiparhoz erősen kapcsolódó klasztert regisztrált a kutatás. Mindez egy szétaprózott szervezeti rendszert jelenít meg, melyet a támogatási források éppen úgy megosztanak, mint a szellemi, menedzsment erőforrások. Az alapító szervezetek tarkasága és többszörös megjelenése nem képes hatékony, a szektor fejlődését erősíteni képes hálózati rendszert létrehozni, s ezzel a hazai ipari, fejlesztési és oktatási bázis folyamatos megújítására hatni.

A jármű- és autóipar, valamint a regionális fejlesztési stratégiák összefüggéseit vizsgáló elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy az ágazatcsoport közvetlenül nem épült be a kelet-közép-európai térség negyvenhat NUTS 2 régiójának fejlesztési koncepciójába (Tóth, 2012). A régiók fejlettsége nagyon különböző a nagytérségben, így a fejlesztési súlypontok roppant differenciáltak.

A fővárosok, valamint a számottevő gazdasági potenciállal rendelkező régiók esetében a szektor szempontjából kiemelendő a tudásorientált fejlesztések támogatása, ami a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztési potenciálok erőteljes javítását célozza meg. Ez a jövőben kedvezhet az egyes országok jármű- és autóiparának, azonban más kutatásokból ismeretes, hogy nagyon lassan épülhetnek be ezen potenciálok a fejlesztésekbe, döntően a képzett munkaerő jelenthet fokozott vonzást, illetve erőforrás-kínálatot. A kevésbé fejlett régiókban inkább az infrastruktúra-fejlesztést hangsúlyozzák, ezen belül a telepítési tényezők kedvezőbb alakítását célozzák meg, ami lehetőséget kínálhat a kapacitások bővítéséhez, illetve a beszállítói hálózat újabb tagjainak letelepedéséhez. Az elmaradott régiók fejlesztésében a kutatás mérsékelten talált utalásokat a jármű- és autóiparra, hiszen ezen térségek elérhetőségének kialakítása a cél, illetve a foglalkoztatás minimális biztosítása. A kelet-közép-európai térség régióinak fejlesztései kevésbé számolnak a jármű- és autóiparral, annak kapacitásai bővítésével, azonban a nagytérség erősen megosztott, a régiók között egyre mélyülő különbségek vannak, így a fővárosok és térségeik, valamint a növekedési potenciált felmutató központok lehetnek esélyesek a jármű- és autóipar, vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenységek fogadására.

A jármű- és autóipar fejlesztésénél szereplőként kell számba venni a helyi kormányzatok által indukált akciókat (Lados – Kollár, 2012). A kutatás felvázolta ennek a lokális tényezőnek a sajátosságait, eszköz- és intézményrendszereit, s egy magyarországi sikeres centrum, Győr példáján keresztül mutatta be azokat a tényezőket, amelyekkel a város élni tudott a dinamikus ágazat fejlesztése érdekében. Ezt lényegében egy évszázados hagyomány alapozta meg, amely az ipar, majd a különféle szolgáltatások fejlesztésére irányult, s megalapozta az intézményi kereteket, de a mentalitást, a tevékenységek fogadására alkalmas vezetési kultúrát is. A rendszerváltozástól kezdődően tudatosan történt meg az új ipari bázisok megteremtése, miközben radikálisan átrendeződött a város gazdasági szerkezete. Nagy autógyár (Audi) települt a korábban létesített ipari infrastruktúrára, aminek telepítésében szerepet játszottak a jármű- és autóipari hagyományok, a város kedvező közlekedési helyzete, munkaerő-ellátottsága, felsőoktatási bázisa és szakképzési rendszere. A nemzetközi nagyvállalat által generált gazdasági környezet mellett további ipari és szolgáltató vállalkozások is megjelentek, melyek letelepedésében a kedvező termelői infrastruktúra nagy segítséget jelentett. A városi kormányzat a 2010-es évekre már növekedési pólusban gondolkodott, aminek alapjait az ipari potenciál és az azt fogadó termelői infrastruktúra mellett a dinamikusan fejlődő egyetemi tudásbázis is erősítette, miközben a városi szolgáltatások és a település miliője szintén radikálisan megújult. A sikeres győri modell bizonyítja, hogy a helyi gazdaságfejlesztés távlati stratégiája akkor működőképes, amikor a település és annak gazdasága folyamatosan együttműködik, s ehhez adottak a kommunikációt segítő vagy gerjesztő intézmények (felsőoktatás, szakképzés, érdekképviselet) és szervezetek.

Ajánlott fejlesztési irányok

A kutatások bizonyították, hogy a jármű- és autóipar a kelet-közép-európai térség gyorsan fejlődő, dinamikus ágazatcsoportja, amelynek fejlesztési kezdeményezéseiért közel azonos telepítési adottságokkal rendelkező országok és telepítési tényezőkben már jobban differenciált régiók és központok állnak versenyben. Ebben az egyre élénkülő versenytérben kell a magyar régióknak a helyzetüket megerősíteniük és oly módon fejleszteniük, hogy egyrészt a meglévő jármű- és autóipari bázisok megújításait képesek legyenek segíteni, másrészt (részben ezekhez is kapcsolódni kívánó) új kapacitások kiépülését szorgalmazzák. A két iránynak vannak közös elemei, így ajánlásainkban azok kiemelésére törekszünk.

Egyértelművé vált a kutatásból, hogy azok a térségek és központjaik lehetnek a nyertesei az elkövetkező öt-nyolc év jármű- és autóipari fejlesztéseinek, amelyek tudatosan alakítják a telephelyi tényezőket, olyan környezetet teremtenek, amelyben a szektor működése és fejlesztése zavartalan, s mindeközben – a beszállítói rendszerek célirányos fejlesztésével – a piaci kapcsolatokat is élénkítik.

A kutatás szerint a munkaerő képzettsége, annak rendelkezésre álló mennyisége a jövő fejlesztéseinek legfontosabb záloga. A szakmunkásképzés gyors megújítása, a duális képzés bevezetése, a munkaerőpiaci belépésre való felkészítés, a munkakultúra kedvező elemeinek megtartása és újabbak kiépítése (kiemelten az idegen nyelvek ismerete) a legfontosabb feltétele a jármű- és autóipar fejlesztésének. A középszintű képzésnél célszerű térségi dimenzióban gondolkodni, ami egyrészt az oktatási kapacitások összehangolását, másrészt az azok közötti munkamegosztások – egyben erőforrások – ésszerűbb formálását jelentheti.

A képzésfejlesztésnél nemcsak a középszint megújítása kívánatos, hanem még nagyobb figyelmet kell fordítani a felsőoktatásra, ahol az új ismeretek gyors átadása, az idegen nyelvi képzések erősítése, az innovációs aktivitás kibontása mellett a kutatás-fejlesztés bázisainak sokoldalú kiépítése és megújítása alapvető versenykövetelmény. Célszerű a jármű- és autóiparhoz kapcsolódó felsőoktatási intézmények hálózatát létrehozni, közöttük élénk szakmai, oktatási és kutatási kapcsolatokat teremteni és ösztönözni, növelni a specializációkat, s a szakmai elmélyülést nemzetközi kapcsolatokkal ösztönözni.

A felsőoktatás, s az arra épülő kutatás-fejlesztés mellett a két régióban létrejöttek azok az innovációt támogató szervezetek, amelyek nagy tapasztalattal rendelkeznek a KKV-szektorban a műszaki, a termék- és tevékenység-fejlesztések ösztönzésében, azok folyamatának támogatásában. Tapasztalható, hogy szinte mindegyik jármű- és autóipari vállalatot fogadó központban megtalálhatók ezen innovációs központok, s azok szervezetei. Célszerű lenne, ha tevékenységükben a szektor nagyobb szerepet kaphatna, kiemelten kezelnék azon vállalkozásokat, amelyek a járműgyártáshoz kötődnek, vagy annak irányában kívánnak fejleszteni. Természetesen ehhez olyan decentralizált eszközökre is szükség lenne, melyek területi szinten állnának rendelkezésre, és a decentrumok igényei szerint oszthatók el.

Az ipari infrastruktúra a két régióban magas szintű, biztosítottak azok a telephelyi feltételek, amelyek fogadni tudják a jármű- és autóipar egységeit. Az ipari parkok hálózata azonban nem nyújt összehangolt kínálatot, nincsenek specializált telephelyi rendszerek, a központok inkább versenyeznek, mint együttműködnek. Nem jelenik meg az együttes kínálat és fellépés. A beszállítók ésszerűbb terítésével – munkaerő, szállítási költségek, specializációs ismeretek, képzési helyek – jelentős költségcsökkentés érhető el, ami további gazdasági hatásokat is eredményezhet (újabb vállalkozások telepítése, közlekedési kapcsolatok javítása, települési környezet megújítása, kistérségi hatások élénkülése).

Tapasztalható, hogy a kelet-közép-európai térségben az egyes járműipari központok körül beszállítói tömörülések rajzolódnak ki. Ez természetes és racionális iránya az ipari fejlődésnek. A területi politika feladata, hogy akár országos, akár térségi és települési szinten ösztönözze ezen koncentrációk létrejöttét, majd folyamatos működését. A fentebb jelzett telephelyi kínálat, az innovációs folyamatok segítése, a szakember-ellátottság támogatása mellett a hálózati rendszerek kiépülésének erősítése sem elhanyagolható. A jármű- és autóiparhoz kapcsolódó klaszterek száma hazánkban ugyan magas, s ebben a két régió vállalkozásai is érintettek, azonban ezek a csoportosulások nem tudnak karakteres jelleget ölteni, nem váltak még a szektor megújításának gerjesztőjévé. A megalakulás (szervezet létrehozása, kiépülése) szintjét kell meghaladni a klaszterek vonatkozásában, amihez az egyértelmű támogatások, a stabil szervezeti rendszerek és világos – teljesíthető – célok szükségesek.

Végezetül, de nem utolsósorban, ki kell emelni, hogy a két régióban fokozatosan kibontakozik egy – jelenleg spontán – jármű- és autóipari körzet, amelynek célirányos alakítása a szereplők (állam, vállalkozások, önkormányzatok, hídszervezetek, felsőoktatás és oktatási intézmények, kutató-fejlesztő szervezetek stb.) széles körének együttműködését kívánja meg. Nem lehet már az egyes lokális szintű telepítési tényezőket elszigetelten fejleszteni, nem vezet eredményre a munkaerőbázisok csak helyi megújítása vagy a közlekedési rendszerek alakítása, de a különféle közszolgáltatások (egészségügy, oktatás, közintézmények) egyedi fejlesztése sem. A kibontakozó jármű- és autóipari régióban ezeket összehangoltan – tervek alapján – kell fejleszteni, megtartva az egyediségeket, a centrumok, térségek adottságait, de össze kell hangolni, egymásba kell kapcsolni az erőforrásokat, intézményeket, lokális, ágazati fejlesztési törekvéseket. Csak egy tudatos, jövőorientált jármű- és autóipari körzet szakszerű kialakításával lehet versenyelőnyhöz jutni a kelet-közép-európai térségben az elkövetkező öt-nyolc évben.
 

Jelen tanulmány a Mobilitás és környezet: Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a Közép- és Nyugat-dunántúli régióban a TÁMOP-4.2.1./B-09/1/KONV-2010-2013 keretében az SZE 1.03.1. altéma Versenyképesség, Kelet-Közép-Európa című K+F projektjének keretében született tanulmányokra épül. A kéziratként megjelölt tanulmányok a fenti projekt jóvoltából 2012-ben önálló kötetben kerülnek megjelentetésre.
 

„TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0003: Mobilitás és környezet: Járműipari, energetikai és környezeti kutatások a Közép- és Nyugat-Dunántúli Régióban. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.”
 

Kulcsszavak: jármű- és autóipar, Közép- és Nyugat-dunántúli régió, kelet-közép-európai versenytér, beszállító hálózat
 

IRODALOM

Barta Gy. (2012): A kelet-közép-európai járműgyártás európai összefüggései. Kézirat.

Dominek Á. (2012): Járműipari klaszterek a kelet-közép európai térségben. Kézirat

Grosz A. (2012): Az autóipar klaszteresedése Magyarországon. Kézirat

Hardi T. (2012): A közúti járműgyártás szerepe a kelet-közép- és délkelet-európai ipari térségek kialakulásában. Kézirat

Lados M. – Kollár K. (2012): A helyi gazdaságfejlesztés és a járműipar Győr példáján. Kézirat

Lengyel Imre (2012): A kelet-közép-európai országok régióinak versenyképessége. Kézirat

Losoncz Miklós (2012): A kelet-közép-európai járműipar piaci környezete. Kézirat

Smahó Melinda (2012): A tudás transzferek rendszerei és a járműipar. Kézirat

Tóth Péter (2012): Regionális fejlesztési stratégiák és a járműgyártás kapcsolata Kelet-Közép-Európában. Kézirat

Unicredit Group (2007): The Automotive Sector in CEE: What’s next? Analysis by the Unicredit Group New Europe Research Network. 2007. december. • WEBCÍM > letöltve: 2012. január 6.
 

LÁBJEGYZETEK

1 Az általunk Kelet-Közép-Európaként definiált kutatási térség az alábbi országokat foglalja magába: Németország, Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország, Románia. A többváltozós statisztikai elemzésekbe kizárólag ezen országok adatai kerültek bevonásra, a további vizsgálatoknál ugyanakkor az említetteken kívül más országok is felbukkanhatnak. <

2 Original Equipment Manufacturer <

3 Brazília, Oroszország, India, Kína (Brazil, Russia, India, China). <

4 Jelen elemzésben Németország és Ausztria. <