Az emberi jól-lét örökölt tényezők (genetikai faktorok, társadalmi tradíciók) és aktuális környezeti hatások függvénye. Az előbbit készen kapjuk az előző generációktól, a környezetet azonban mi alakítjuk lehetőségeink és igényeink szerint. De vajon helyes-e ez a végletes megközelítés? Mennyire vagyunk kiszolgáltatottak az örökölt tényezőknek? És boldogulásunk érdekében kifejtett kortársi aktivitásunkkal nem veszélyeztetjük-e a következő generációkra hagyott örökséget?

Ez volt a mottója annak a rendezvénynek, amely a 2011-es Magyar Tudomány Ünnepe keretében került megrendezésre a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában az MTA Pécsi Területi Bizottsága, az MTA Szegedi Területi Bizottsága és az MTA Környezet és Egészség Bizottság közös rendezésében. A téma kiindulópontját az elmúlt két évtized bámulatos biotechnológiai fejlődése és az ennek következtében született, az élővilág alapjaira rávilágító genetikai ismeretbővülés jelentette. A genetika olyan szakaszához érkezett, amelyben a biológia új dimenzióiból folyamatosan érkező ismeretek szétfeszítik az értelmezés aktuális kereteit. Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket helyesen tudjuk értelmezni, az aktuális gondolatrendszer frissítésére van szükség: újra kell értékelni a genetika–egészség–betegség összefüggésben a környezet szerepét.

A tudományos-technológiai felhalmozott tőke lassan a kontrollálhatóság határáig terjed, és a technológiai abszolutizmus veszélyével fenyeget. Erős a késztetés arra, hogy amit az ember meg tud tenni, azt meg is tegye. Ráadásul az egyéni véleményformálásra korlátlan lehetőséget nyújtó világháló jelentősen fokozza a tudományos tételek, adatok téves értelmezésének veszélyét, ami manipulálhatóvá teszi a hozzá nem értők tömegeit. A kutatókra, a tudománnyal foglalkozókra ez további felelősséget ró, mert a technológiai inováció bővülő lehetőségei, a tudományos életben (is) uralkodó versenyhelyzet könnyen tévútra vezethet. Meddig terjed a tudománnyal foglalkozók felelőssége ebben a helyzetben? Kik őrködjenek a technológiai abszolutizmus és a humánus gondolatrendszer egyensúlya felett: politikusok? tudósok? laikusok? Szükséges-e, hogy az alapkutató mérlegelje az eredmények társadalmi hasznosulását? Nem csökkenti-e a kutatás sikerének esélyét, ha visszafogott az ígéret?

A vitanapon elhangzott előadásokat az emberi jól-lét megteremtésének igénye kötötte össze, ehhez azonban az előadók, szakterületük kiemelkedő kutatói különböző tudományágak területéről közelítettek. A szokatlanul széles merítés, az interdiszciplináris megközelítés tudatos volt. A genetika és környezet viszonyát az emberi jól-lét szempontjából vizsgáló kutatások ugyanis – legyen az orvosi, növény- és állattenyésztési, mezőgazdasági, társadalomlélektani megközelítés – ugyanazokkal az általános kérdésekkel kerülnek szembe, kérdésekkel, amelyek a kutatók, a tudománnyal foglalkozók felelősségét vetik fel.

A genetika és környezet viszonyrendszerét az emberi betegségek kialakulásában Poór Gyula a legújabb genetikai ismeretekre alapozva mutatta be, rámutatva az emberi jól-lét fenntarthatóságában a természeti-, társadalmi-, technológiai-, illetve tudáskörnyezet (4T-modell) közti harmóniára, illetve a rendszerszintű orvoslás megjelenéséből adódó 4P -elvárásra (prediktív, preventív, proaktív, perszonalizált). Előadásában morális szempontokat is feszegetett: vajon tudásunk és technológiai ismereteink hallatlan gyarapodásával azonos mértékben változott-e az ember természet és a társadalom iránti felelőssége?

A genetika és környezet közti viszony vizsgálatában sajátságos helyet foglal el a gén- és sejtterápia, ami voltaképp az emberi jól-lét érdekében tett aktív orvosi beavatkozás, alkalmazása mégis sok dilemmát vet fel mind a kutatásban, mind a klinikai alkalmazásban. Sarkadi Balázs előadásában az őssejtek által felvetett etikai kérdésekkel foglalkozott. Különös hangsúlyt

helyezett az őssejtkutatás legújabb tudományos fejleményére, a rendkívül nagy reményeket keltő indukált pluripotens őssejtek alkalmazásának lehetőségére. Rámutatott, hogy az etikai kérdések társadalmi, vallási, politikai megvitatásának rendkívüli jelentősége van.

Dudits Dénes abból indult ki, hogy a növények kulcsszerepet kapnak az emberi jól-lét megteremtésében, mivel ezek rendelkeznek az elsődleges szerves anyag előállításához szükséges genetikai programokkal. Dolgozatában nagyon figyelemreméltó megállapítást tesz: a prognózisok szerint 2050-re az élelmiszertermelés megduplázására lesz szükség. Ennek az igénynek a kielégítésére a nemesítésben új technológiákra lesz szükség. Egy új agrártermelési koncepció térhódítása, melyben a génösszetétel mesterséges javítása fontos szerepet kap, már sok országban megindult , ez elől Magyarország sem térhet ki.

A biológiai, szociológiai, pszichológiai folyamatok összefüggéseivel foglalkozott Kopp Mária. Nagyrészt saját kutatásaira alapozva kifejtette, hogy a pszichológiai folyamatoknak epigenetikai történések útján kulcsszerep tulajdonítható a társadalmi együttélés legfontosabb gócpontjaiban, különösen a kora gyermekkori fejlődésben, de a társadalomlélektani összefüggéseknek nagy jelentőségük van az élet későbbi szakaszaiban is. Hangsúlyozta, hogy a pszichológiai, szociológiai vonatkozások figyelembevételének, az ehhez illeszkedő magatartásorvoslási intervencióknak rendkívül fontos szerepük kell legyen a jövő társadalmaiban az egészségmegőrzésben, megelőzésben és terápiában.

Horn Péter rendkívül érdekes adatokkal mutatta be, hogy az emberiség élelmiszer-ellátásában az erőforrások szűkülése észlelhető, s taglalta ennek okait. Ebből adódóan a különböző erőforrásokkal minden korábbi időszaknál racionálisabban kell majd gazdálkodni. Rámutatott, hogy az állati eredetű élelmiszerek termelésére háruló új feladatok az eddiginél komplexebb interdiszciplináris megoldásokat igényelnek, mert a növény- és állattenyésztésben a környezetterhelés, klímaváltozás, csökkenő csapadékmennyiség, elsivatagosodás okozta nehézségek mellett számolni kell az élelmezéssel konkuráló növekvő bioenergia-igényekkel is.

A különböző szakágak kutatói ritkán vannak olyan helyzetben, hogy együtt, egy közös kérdésre koncentrálva beszélhetnek tudományukról, dilemmáikról. A vitanap ezért olyan formában került megrendezésre, hogy délelőtt az egyes témák ismertetése, délután pedig a közös diszkusszióra került sor. Így hosszabb idő maradt a hozzászólalásokra. Az interaktív forma, az együttgondolkodás lehetőséget nyújtott a fő téma minél több aspektusának megvitatására, aminek átadására e helyütt – érthető, de sajnálatos módon – nincs lehetőség. A vitanap zárszavában mindenesetre megfogalmazódott az az igény, hogy az ilyen jellegű, interdiszciplináris beszélgetésekre, a vélemények bőséges időkeretben történő megvitatására, ütköztetésére érdemes több alkalmat biztosítani.

Ennek a bevezetőnek a megírásakor ért a szomorú hír Kopp Mária eltávozásáról. A kéziratot halála előtt pár nappal kaptam meg tőle, így minden bizonnyal ez élete utolsó dolgozata. A kísérőlevélben így írt: „Nagyon köszönöm, hogy biztattál a cikk megírására, rájöttem, hogy egész életemben epigenetikával foglalkoztam”, és nagyszerű terveket említett további kutatásairól. Mély megrendülésemben úgy érzem: tartozom azzal Neki, hogy ezt a gondolatát most megosszam a Magyar Tudomány olvasóival.
 

Kulcsszavak: genetika és környezet, technológiai abszolutizmus, tudomány és etika, kutatók morális felelőssége