|
|
Az alábbi gondolatokhoz kapcsolódó szakmai hátteret
a Magyar Tudomány korábbi köteteiben már részletesen taglaltuk
(Sarkadi, 2004; Sarkadi, 2011), itt most csak a társadalmi és etikai
vonatkozásokat szeretném összefoglalni. Mert hiszen az őssejtek
fantasztikus új lehetőséget nyújthatnak a modern gyógyító orvoslás
területén, …
• ha eljutunk oda az orvosbiológiai kutatásban,
hogy jóval többet tudjunk az őssejtek jellemzőiről,
differenciálódásáról, az élő szervezetbe történő beilleszkedéséről;
• ha biztonságos, több hasznot mint kárt okozó, jól
meghatározott célokra alkalmazható, megfelelően engedélyezett
készítmények állnak az orvos rendelkezésére;
• ha a kuruzslók és csalók nem rontják a valódi
kutatás és orvoslás hitelét a beteget anyagilag és testileg is
megkárosító hókuszpókusz-beavatkozásokkal;
• ha legalább a már jól bizonyított, hatékony
őssejtkezelésekre és sejtbankolásra (pl. a közösségi
köldökzsinórvér-bankokra) az egészségügy megfelelő fedezetet biztosít;
• ha elhiszik a szakembereknek, hogy felelősséggel
gondolkoznak és cselekszenek ezen a területen (is).
De talán az egyik legfontosabb „ha”, hogy sikerül-e
az etikai kérdések folyamatos megvitatása, ésszerű átgondolása, és
társadalmi, vallási, politikai stb. konszenzus kialakítása. Hiszen a
már több évtizede eredményesen működő in vitro megtermékenyítés
(fertilizáció), a „lombikbébi”-program tekintetében sem sikerült igazi
konszenzust kialakítani. Itt ugyan a gyermekáldás elősegítése jól
igazolt szakmai protokollok alapján, világszerte tömeges (milliós)
méretekben történik, de a beavatkozást például a katolikus egyház máig
sem fogadja el, és egyre újabb és újabb kérdések váltanak ki
viharokat. Mi a helyzet a magán- vagy állami finanszírozással, a
petesejt-adományozással (néhol „-üzlettel”), az idősebb vagy
egyedülálló nők bevonásával, a megszületett gyermekek egészségügyi
követésével, az esetleges mellékhatások felmérésével? És a nemrégiben
Nobel-díjat kapott orvoskutató (Robert G. Edwards), aki az eljárást
először alkalmazta, szentnek vagy kiátkozandó gonosznak tekintendő-e?
Az őssejtekkel végzett ún. helyreállító
(regeneratív) gyógyításban a szervezetünkben folyamatosan jelen lévő
szöveti (vagy felnőtt) őssejtek alkalmazása inkább csak „technológiai”
kérdés, az etikai vonatkozások viszonylag tisztázottnak tekinthetők.
Itt a szövet- és szervdonáció szabályai határozzák meg a kutatási vagy
klinikai alkalmazások feltételeit. A nagy gond az, hogy ezek az
őssejtek már közel sem „mindentudók”, felhasználásuk csak korlátozott
mértékben, speciális gyógyítási alkalmazásokban lehetséges. Ilyen
hatékony eljárás például a vérképző őssejt átültetése, amelyben a
csontvelőből, a keringő vérből vagy a köldökzsinórvérből nyert
őssejtek is eredményesen alkalmazhatók.
Az őssejtek tekintetében a közelmúltban a
legélesebb vitát a mindentudó, „pluripotens” őssejtek alkalmazása,
főként a humán embrionális őssejtek kutatása és lehetséges gyógyító
felhasználása váltotta ki. Az egyik alapvető álláspont szerint az
emberi élet szentségének védelme alapján minden olyan embrió vagy
embrionális
|
|
|
őssejt, amelyből egy teljes emberi lény
kifejlődhet, védelemre szorul az emberi méltóság és élet jogán
(Somfai, 2000; Keresztes, 2001/2002, Somfai, 2004). A másik alapállás
a megtermékenyített petesejtet vagy a néhány napos embriót még nem
tekinti emberi lénynek, véteknek tartja viszont a kutatások
leállítását, ha ezekkel már meglevő emberi életek megmentésére nyílik
lehetőség. Az is fontos része ez utóbbi álláspontnak, hogy a
kutatásban vagy gyógyításban alkalmazott embrionális őssejteket
kizárólag megsemmisítésre szánt, „felesleges” embriókból állítják elő.
Részleges megoldást jelenthet, ha az embrióból úgy vesznek ki egy
sejtet, hogy az nem akadályozza a további növekedését. De az alapvető
dilemma, hogy mennyire védendő és védhető a humán embrió, így sem
oldható fel.
Ezt az etikai problémát az elmúlt évek fontos
felfedezése, az indukált pluripotens őssejtek (iPS) előállítása és
alkalmazása félretehetné, hiszen ebben az esetben nincs szükség
embriók felhasználására, a már differenciált szövetekből egyedi,
személyre szabott, az embrionális őssejtekhez hasonló sejtek hozhatók
létre. Egyelőre azonban a technikai problémák nem megoldottak, hiszen
az iPS-sejtek létrehozásához szükséges átprogramozó faktorok a sejtek
további életét, funkcióját, gyógyító alkalmazását is befolyásolhatják.
Mára az is világossá vált, hogy az indukált pluripotens őssejtek nem
teljesen azonosíthatók az embrionális őssejtekkel, még akkor sem, ha
az átprogramozás leállítható. Ráadásul az iPS-sejtek létrehozásához
nélkülözhetetlen volt az a tudás, amelyet az embrionális őssejtekkel
folytatott kísérletek szolgáltattak, de ugyancsak a humán ES-sejtek
maradtak meg alapvető viszonyítási alapnak minden iPS-sejttel végzett
kutatásban is.
A pluripotens őssejtek orvosi alkalmazásának
legfőbb szakmai akadálya, hogy ezek (akár embrionális, akár indukált
eredetűek) a szervezetbe kerülve szabályozatlanul és gyorsan növekedő
daganatokat hoznak létre. Alig beismert, de valós probléma az is, hogy
elvileg a pluripotens őssejtekből ivarsejtek is létrehozhatók, így az
emberi reprodukció kérdései is felmerülhetnek. Hangsúlyozni kell, hogy
míg az emberi őssejtek gyógyító vagy egyéb biotechnológiai
felhasználását a világ jelentős részén engedélyezik a törvények, az
emberrel kapcsolatos valamennyi reprodukciós jellegű
őssejt-beavatkozás (klónozás) szigorúan tiltott és etikátlan.
Kulcsszavak: őssejtek a gyógyításban, embrionális őssejt, indukált
pluripotens őssejt, őssejtek és etika
IRODALOM
Keresztes Ilona (2001/2002): Megfogantam –
tehát vagyok? Új Ember Magazin. II, december–január, 6–7. •
WEBCÍM >
Sarkadi Balázs (szerk.) (2004): Őssejtek.
Magyar Tudomány. 3, 374–391. •
WEBCÍM >
Sarkadi Balázs (2011): Őssejtek az orvosi
kutatásban és terápiában. Magyar Tudomány. 10, 1196–98 •
WEBCÍM >
Somfai Béla (2000): Erkölcsi kérdések a
genetikában. Magyar Tudomány. 5, 586–595.
Somfai Béla (2004): Az őssejtkutatás
etikai problémái. Sapientia Füzetek. 2, 53–71. •
WEBCÍM >
|
|
