Az erkölcs filozófiatörténete

Alasdair MacIntyre a nyugati civilizációban kialakult erkölcsfilozófiai koncepciókat elemző tanulmánya először az Egyesült Államokban jelent meg 1966-ban. Azóta több nyelven is olvasható. Az elmúlt évben napvilágot látott magyar fordítás aktualitását felesleges külön hangsúlyozni, hiszen közoktatásunkban küszöbön áll az etikaoktatás bevezetése, s nem is jelenhetett volna meg jobbkor a jeles filozófus kiváló etikatörténeti műve. A könyv tartalmazza az 1997-es lengyelországi kiadáshoz írt szerzői előszót, amelynek gondos tanulmányozása feltétlenül ajánlott. Ebben ugyanis MacIntyre dicséretre méltó korrektséggel számol be a könyve első kiadását ért kritikákról, tájékoztatja az olvasót arról, hogy mit köszönhet bírálóinak, mit fogad el tőlük és miben nem változott eredeti álláspontja. Ez az előszó tehát lényeges kiegészítés az egész mű megértéséhez és értékeléséhez.

A szerző tiszteletre méltó feladatot tűzött ki célul. Arra vállalkozott, hogy kimutassa, miként jöttek és jönnek létre az erkölcsi fogalmak a különféle társadalmakban, milyen összefonódásuk van a filozófiával és hogyan hatnak vissza magára a társadalomra. Mint írja: „Az erkölcsi fogalmak a társadalmi életformákban öltenek testet, és részben alakítják is azokat. […] Ez önmagában határozottan azt sugallja, hogy különböző társadalmi életformákban a fogalmak különböző szerepet játszanak.” (25. o.) Az ennek megfelelő alapos fejtegetések során szigorú logikai és szemantikai vizsgálódással ítéli meg az ún. nyugati erkölcsbölcselet közel száz jeles képviselőjének releváns gondolatait, mindenütt számon kérve az adekvát „etikai szótár” használatát. Vállalt feladata teljesítésére példát mutat mindjárt könyvének első átfogó témájában, az antik görög korszakból fennmaradt művek elemzése során. Ez a téma a terjedelem több mint egyharmadát foglalja el, ami első pillanatra aránytalanságnak tűnhet, mégsem az, mert az európai kultúra történetében itt jöttek létre az etika legfontosabb, mindmáig ható alapkategóriái. Homérosztól a sztoikusokig, biztos tudással, alapos történelmi és filozófiai ismeretek birtokában vezeti az olvasót az erkölcs központi kategóriái kialakulásának, majd váltakozó jelentésének és szerepének útján. Intellektuális élmény az olvasónak, ahogyan kimutatja pl., hogy a jó eredeti, még filozófia előtti jelentése a görög agathosz szóból származik, s Homérosznál arra az emberre vonatkozott, aki az akkori idők görög társadalmában rendelkezett egy csoport, törzs vezetéséhez szükséges erővel, tekintéllyel, bátorsággal, leleménnyel stb. –, majd hogyan változott a szó jelentéstartalma a poliszban, a városállami kultúrában, ahhoz hasonló erkölcsi értékké, ahogyan mi is értelmezzük.

kívánságaink tárgya és erkölcsi céljaink szükségképp függetlenek egymástól. Helyesen cselekedni és boldogulni egy olyan szóban találkoznak, mint az eüdaimon” (a görög szó egyaránt jelenti a boldogságot, a jómódot, a szerencsét; az ember „jó állapotban” levését).

A sztoikus filozófia rövid áttekintésével érthetővé válik az első lényeges változás, ami a nagy államok kialakulásakor következett be, s aminek folytán az ember erkölcsi viszonyai is más dimenziót kaptak. „Az ember helyzete olyanná vált – írja MacIntyre –, hogy egyénként inkább a világegyetemben találja meg erkölcsi környezetét, mint bármely társadalmi és politikai keretben.” (153. o.) Ekkor kezd történelmileg kifejlődni először a keresztény vallás, majd később a polgári társadalom individuuma. Bár szűkmarkúan bánik a középkorral (ezt az Előszóban is elismeri), reális képet kapunk a legfontosabb változásokról; pl. a kezdetek okozta nehézségről, mivel „[…] Jézus is, Pál is egy olyan erkölcsöt hirdetett, amely rövid átmeneti időre szólt…” (171. o.). Bepillanthatunk a kor legjelentősebb filozófusainak törekvésébe: amint Szent Ágoston Platónt, Aquinói Tamás pedig Arisztotelészt ötvözi a keresztény vallással. Feltárul a történelmi-társadalmi változások hatása az erkölcsre; új erkölcsi értékek és problémák megjelenése és elemzése – többek közt – Luther, Machiavelli, majd az angol és francia felvilágosodás filozófusainak gondolataiban, továbbá Kant, Hegel és Marx koncepciójában stb., stb.

Így jut el a szerző a modern erkölcsbölcseleti felfogásokhoz. A sokféle elmélet ismertetésére nem vállalkozhatunk, ám idézhetjük MacIntyre összefoglaló következtetését, ami szerint a századok óta jelen lévő individualizmus bomlasztó hatással volt és van moralitásunkra, de nem csupán ezzel az örökséggel rendelkezünk: „Az arisztotelizmus, az őskeresztény egyszerűség, a puritán etika, a fogyasztás arisztokratikus etikája, a demokrácia és a szocializmus tradíciói mind nyomot hagytak erkölcsi szótárunkon.” (364. o.) S mivel az egyénnek választania kell, tulajdonképpen meg kell választania önmagát, önmaga erkölcsiségét. MacIntyre igen bölcsen megjegyzi: „A rivális erkölcsök követői és az egy bizonyos erkölcs követői, valamint ez egyiket sem követők között nincs fellebbviteli bíróság, nincs személytelen semleges norma” (ugyanott).

A fordító – Szabó P. Imre – derekas munkát végzett, még név- és tárgymutatót is készített a kötethez, ami használatát praktikusabbá teszi. Túlnyomórészt stilisztikailag is eredményesen birkózott meg a hosszú mondatokkal, a szakszövegek magyar fordítóinak rémálmával. Néhány ilyen mondatot azonban jobb lett volna „szétdarabolni”. Egyébként az árgus szemekkel olvasó recenzens is csak egy-két megjegyzést tehet. A poliszdemokrácia legfontosabb intézményének nevét – az angol assembly szót – gyűlés helyett népgyűlésnek kellett volna fordítani. A nemzetközi szóhasználatban elterjedt pozitív törvény (az angolban positive law) helyett, a félreértések elkerülése végett, jobb lett volna a tételes törvény kifejezés. Nietzsche hírhedtté vált fogalma, az Übermensch (az angol szövegben superman) szokásos magyar fordítása, a felsőbbrendű ember, nagyon megterhelt a náci fajelmélet rokonításával, s ma már másként értelmezzük. Célszerű lett volna erre egy lábjegyzetben utalni. (Alasdair MacIntyre: Az etika rövid története. Az erkölcsfilozófia története a homéroszi kortól a huszadik századig. Typotex Kiadó, 2012. Fordította: Szabó P. Imre)