Az identitás forrásai –
Hangok, szövegek, gyűjtemények
Egyik legfontosabb dokumentumszolgáltató nemzeti kulturális
intézményünk, az Országos Széchényi Könyvtár fennállásának
kezdetétől részt vesz a hazai tudományos szaksajtóban is: önállóan
vagy más kiadókkal társulva elsősorban diszciplináris, ritkábban
populárisabb megközelítéssel; katalógusokban, bibliográfiákban,
monográfiákban és tanulmánygyűjteményekben számolva be a falai
között zajló feltáró, illetve feldolgozó, könyv- és sajtótörténeti,
tágabb értelemben hungarológiai kutatásokról. E kiadványok mintegy
előzményei a Bibliotheca Scientiae & Artis című sorozat immár
harmadik kötetének. A sorozat alapját azok a rendszeres konferenciák
képezik, amelyeken a résztvevők az OSZK állományában található
dokumentumokból kiinduló, azokon alapuló kutatásaikat
ismertették/ismertetik. Az elhangzott előadások válogatott és
szerkesztett anyagából már a harmadik kötet jelenik meg, amelyek
egymásutániságukban a korábbi évkönyvek gyakorlatát követik.
Hagyománynak számít, hogy e találkozók és bemutatkozások első
előadója, meghívottként mindig egy-egy jelentős tudós, saját
szakterületének elismert kutatója. E kötet elején Tallián Tibor
írása olvasható, amelyben arra keresi a választ, hogy mely okok
következtében vált érdeklődés tárgyává a XIX. században a magyar
zene, s kik voltak e kíváncsiság ismert és kevéssé ismert
képviselői. Ezért került egymás mellé Mátray Gábor, Perényi József,
Szénfy Gusztáv, Ábrányi Kornél, Molnár Géza, Mosonyi Mihály, Vajda
Viktor, Ponori Thewrewk Emil, Seprődi János és mások. A tanulmány
sokoldalúan és a hangsúlyváltások, iránymódosulások érzékeltetésével
mutatja be a hazai zenetörténet egy jelentős, hosszabb időszakát,
formálódását, zsákutcáit, valamint külföldi recepcióját.
Szintén zenei témájú Mikusi Balázs írása is, amely a Rákóczi-induló
befogadástörténetével foglalkozik. Az egykor kultikus zeneszám
dallama fontos szerepet töltött be a reformkor nemzeti öntudatot
erősíteni kívánó ideológiájában, s irodalma is gazdag. A szerző
ennek ellenére a korai feldolgozások formamódosító szerepének és a
hozzácsatolt szövegek jelentéstartományának feltárásával új
ismereteket tud a korábbiak mellé rendelni. Illyés Borbála a
huszadik századi magyar zene franciabarát felfogásának
ismertetésével részben a Tallián Tibor által is említett német hatás
hazai lazításának igényét ábrázolja, a francia zene hazai
térnyerésének és recepciójának fényében. Írása mára az emlékezetből
többé-kevésbé kihullott személyeket is felidéz: Lajtha Lászlót,
Zágon Géza Vilmost vagy Szántó Tivadart. Ezt a blokkot zárja Kelemen
Éva, aki a Nemzeti Múzeum Zenetörténeti Intézetének rövid, ám
eredményes éveit összegzi. Kitért a zenei gyűjteménnyel kapcsolatos
kétféle elképzelésre, Isoz Kálmán szerepére; kimondottan érdekes az
osztály belső életének ismertetése. Az olvasó szembesülhet a
létesítés és a megszüntetés egyaránt hivatali, a gyűjtemény
hatáskörén túlnyúló akaratával. A szerző egyik, Kereszty Istvánnal
foglalkozó jegyzetében a szakmai koncepció és a könyvtárvezetés
ellentétét is finoman érzékelteti.
Szőts Zoltán Oszkár hamar igen aktuálissá váló témát választott,
amikor az első világháborús tábori katonai lapok szerepét vázolta a
katonakorú és a frontvonalban harcoló katonák körében. Általános
hatástörténeti áttekintés után felsorolja az eddigi bibliográfiai
összegzéseket, ismerteti a Nemzeti Könyvtár világháborús
gyűjteményének sorsát, s rámutat e periférikussá vált sajtóanyag
feldolgozásának hiányosságaira is. Bódy-Márkus Rozália Bajza József
és Henszlmann Imre polémiájának fényében vizsgálja a megerősödésre
váró, reformkor végi magyar nyelvű színjátszás előtt álló, eltérő
felfogású – német és francia – színpadi gyakorlat térnyerési
lehetőségét, valamint a vitában elhangzott érvek és ellenérvek
továbbélését a hazai magyar és német nyelvű színikritikákban.
Egyaránt a szépirodalom és annak megjelenése, befogadása a tárgya
Patonai Anikó Ágnes és Rózsafalvi Zsuzsanna tanulmányainak, az első
Jókai Mór egyik színpadi előadásra szánt munkáját, a második pedig
Schöpflin Aladár esszéírói munkásságát elemzi; érvényesítve a
hatástörténet színjátéki, illetve értékképzői összetevőit is.
Ezt követően két, egy távolabbi és egy közelebbi földrajzi helyre
utaló, ám a hazai olvasó számára egyaránt ismeretlen, bizonyos
értelemben egzotikus |
|
kapcsolatrendszert tárgyaló írás következik. Az egyikben Pap Ágnes
Jászai Mari szikh levelezőpartnerét idézi meg, a magyar és az indiai
kultúra egyik találkozási pontját. Umrao Singh Sher-Gil második
felesége magyar volt, akit Indiában ismert meg. Házasságuk részben
Baktay Ervin munkásságának elindítója lett, lányuk pedig két
kultúrát gazdagító festőművésszé fejlődött. A házaspár budapesti
látogatások során ismerkedett meg Jászai Marival, a szerző
levelezésük magyar vonatkozásait veszi sorra. Mann Jolán pedig Enver
Čolaković budapesti születésű, bosnyák származású horvát író
többszörös identitásának az élet- és alkotópályát befolyásoló
vonásait kutatja. A magyar anyanyelvű, gyermekkorában német szót is
tanuló, horvátul csak később megtanuló, nyelvi környezetet váltó író
élete sokszor a marginalitást súrolta. Természetesen nem csupán
nyelvi, hanem politikai okok következtében is. Körülményeiből
adódott, hogy saját munkásságát műfordításokkal egészítette ki,
emellett jelentős a magyar irodalmat a déli szláv népeknek terjesztő
tevékenysége. A tanulmányt Čolaković hungarológiai tárgyú írásait
regisztráló bibliográfia egészíti ki.
Bíró Csilla forrásértékű tanulmánya a középkori magyarországi
irodalom egyik jelentős, ugyanakkor meglehetősen ismeretlen
szerzőjével foglalkozik. Andreas Pannonicus, akit a legönállóbb
gondolkodású középkori magyar (származású) teológusnak lehet
nevezni, a szerzetesi irodalomban még nem foglalta el az őt
megillető helyet. Igaz, munkái közül több elveszett, csak néhány
(három) kézirata maradt fenn. Ezek közül az egyik, az, amely az OSZK
kézirattárában található, az Énekek énekéhez írt
kommentárjait tartalmazza. Szerzőjük ezekben egy kikristályosodott
értelmezői hagyományhoz kapcsolódott, Bíró Csilla azonban azt is
feltárja, hogy mely pontokon volt képes önálló, az elődök munkáiból
hiányzó érveléssel kiegészíteni azt. Zsupán Edina körültekintő, képi
ábrázoláshoz, filozófia- és mentalitástörténethez egyaránt
kapcsolódó írásban összegzi a Kálmáncsehi-breviárium egyik, igencsak
szokatlan jelenetének, alakjainak hátterét. A tanulmányban szorosan
összekapcsolódik a képértelmezés, valamint a
filozófiai/világszemléleti, XV. század végi háttér változásának
érzékeltetése, s egy izgalmas nyomozás érzetét keltve mutatja be
utóbbi lokális és igen rövid ideig tartó magyarországi jelenlétét.
Kétszeresen az OSZK gyűjteményével kapcsolatos Deák Eszter írása,
aki az alapító német könyvbeszerzőit veszi számba. Tisztázza, hogy
Széchényi Ferenc mikor és milyen hatásokra dönthette el, hogy
gyűjteményét a magyar vonatkozású művek beszerzése felé teljesíti
ki. A tanulmány tartalmazza az evvel kapcsolatos levelezésből
azonosítható – német és latin nyelvű – dokumentumok leírását is,
amelyek a külföldi könyvpiacokról származtak. Írása amellett, hogy
általában nem ismert adalékokat nyújt a kezdeti időszak
beszerzéseihez, még az úgynevezett flamand hóráskönyv
történetével is szolgál. A Plakát- és Kisnyomtatványtár külföldi
plakátjai viszont kilógni látszanak egy csak magyar gyűjteményből,
annak ellenére, hogy a hazai–nem hazai dokumentumok érintkezését
sokszor nem lehet mereven elválasztani. Katona Anikó is meggyőzően
illusztrálja, hogy egy első látásra gyűjtőkörbe nem tartozó
állományrész eredetének, összetételének, a könyvtári gyűjteményekkel
való találkozásának és kiemelt darabjainak ismertetése következtében
miként válik mégis egy nemzeti kollekció részévé, amiről kár lenne
megfeledkezni, s aminek a részleges prezentálása is értékek
közvetítésével jár. Hasonló különlegességről számol be Tóth
Zsuzsanna az írott/nyomtatott dokumentumok világában, amikor a
magyarországi evangélikus szlovákok fémveretes könyvkötéstípusát
ismerteti. Tanulmányában kitér a történelmi és művelődéstörténeti
háttérre is, majd gazdag forrás- és illusztrációs anyag kíséretében
tárgyalja a magyarországi könyvkötészet elkésett, de keletkezési
helyén autentikus darabjait.
Végül szólni kell a jól megválasztott illusztrációkról, a
tanulmányok megállapításainak továbbgondolását segítő
jegyzetanyagról és a tetszetős tördelésről, amelyek egyaránt a
gyűjtemény használhatóságát erősítik. (Boka László – Földesi
Ferenc – Mikusi Balázs: Az identitás forrásai. Hangok, szövegek,
gyűjtemények. Bibliotheca Scientiae & Artis sorozat. Budapest:
OSZK–Gondolat, 2012)
Buda Attila
könyvtáros, a Magyar Könyvszemle
szerkesztőbizottsági tagja |
|