Series scientiarum
Áttekintés Hamza Gábor akadémikus

válogatott műveinek köteteiről

Öröm látni, amikor egy kiváló tudós munkásságának egyes elemeit pályatársai és tanítványai igyekeznek rendszerezni, hogy a munkásság egyes darabjait, mérföldköveit egy csokorba gyűjtve adhassák közre a szakma és a tágabb érdeklődő közönség örömére egyaránt. Különösen felkelti a figyelmet, ha a gyűjtés és rendszerezés eredménye nem egyetlen válogatáskötet, hanem egy három kötetből álló sorozat formájában ölt testet. A jelen ismertető célja, hogy bemutassa a Hamza Gábor akadémikus szerteágazó tudományos munkásságából egymást követően kiadott három válogatáskötetet.

Hamza Gábor professzor az ELTE Római Jogi Tanszékének vezetője, számos hazai és külföldi tudományos szervezet tagja, több neves kitüntetés, köztük 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa, akadémikus. 2004 óta tagja a Magyar Tudományos Akadémiának; 2004. október 6-án, A modern jogrendszerek tagozódása és a római jogi tradíció címmel tartott székfoglaló beszédével vált az Akadémia levelező tagjává, majd 2010. május 20-i, a Magánjogi kódextervezetek és a római jogi hagyomány címet viselő székfoglalójával pedig az Akadémia rendes tagjává. Mind a mai napig töretlen érdeklődéssel kutatja a római jog, a magánjogtörténet és a jogösszehasonlítás egyes kérdéseit. A professzor úrról adott talán leginkább találó jellemzést Földi András professzor adta a „Magyarországi és határon túli magyar római jogászok V. országos találkozója” (2009. február 20.) keretében, amikor a konferencia zárszavában akként fogalmazott, hogy Hamza professzor egy két lábon járó kutatóintézet.

A három kötetbe felvett, kizárólag idegen nyelvű tanulmányok részben hazai folyóiratokban, jobbára és többségében azonban neves és színvonalas külföldi folyóiratokban (például: Index: quaderni camerti di studi romanistici [Milano, Editore Jovene, 1970-től]; Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Romanistische Abteilung [Wien, Verlag Böhlau, 1880 óta]; Labeo. Rassegna di diritto romano [Editore Jovene, 1955–2004]), továbbá kiváló professzorok tiszteletére vagy jeles alkalmakra összeállított tanulmánykötetekben (például: Hans-Georg Knothe – Jürgen Kohler [Hrsg.]: Status familiae. Festschrift für Andreas Wacke zum 65. Geburtstag am 28. April 2001., 2011; Hamza Gábor [szerk.]: Tanulmányok Werbőczy Istvánról – Studien über István Werbőczy. 2001; Hamza Gábor [szerk.]: Szent István és Európa – Saint Étienne et l’Europe. 2001) jelentek meg. A tanulmányok az átlagnál is magasabb tudományos minőségéről már az a tény is sokat elárul, hogy számos írásra a hazai és a nemzetközi romanisztika tekintélyes kutatói, professzorai mellett nemegy alkalommal más tudományterületek kiemelkedő képviselői is hivatkoznak. Így például a teljesség igénye nélkül említhető Jakab Éva, Michael von Albrecht (Ciceros Verhältnis zu seinen Quellen, mit besonderer Berücksichtigung der Darstellung der Staatslehre in De re publica), hasonlóan Reinhard Zimmermann, Rolf Knüttel, Andreas Wacke, Generoso Melillo, Földi András (Aspetti della rappresentanza negoziale in diritto romano), vagy éppen Attilio Guarneri, Giuseppe B. Portale (Réflexions sur l’harmonisation [unification] du doit privé en Europe) neve, és a sort még jócskán lehetne folytatni.

Az első és a második kötet egyaránt három részből áll: a római jog és az antikvitás kérdéseivel, a római jog továbbélésével foglalkozó részek, valamint egy „vegyes” címet viselő rész az elsőben, illetőleg a jogösszehasonlítás, a modern jog egyes szegmentumait érintő részek, valamint egy Varia című fejezet a másodikban. Ehhez képest a harmadik kötetben négy nagyobb rész kapott helyet, amelyek sorrendben a római jog, a római jog továbbélése, valamint az összehasonlító jog területeit érintik, továbbá ebben a kötetben is szerepel egy Varia című rész. Érdekes, mi több, egy római jogász professzor esetében még furcsának is lehetne nevezni, hogy – mint az a fenti szerkezeti ismertetőből is kitűnik – a második kötetben nem szerepelnek kifejezetten római jogi tárgyú tanulmányok. Sietve hozzátesszük: nem állítható, hogy ez baj vagy hiányosság lenne, hiszen az egyes kötetek tartalmi sokfélesége így is minden igényt kielégít. Ezen túlmenően, alaposabb áttekintés után minden kétséget kizáróan kitűnik a kötetekből, hogy tartalmilag bizonyos egységet vagy inkább folytonosságot jelenítenek meg: az egyes könyvekben sorakozó tanulmányokból együttesen rajzolódik ki Hamza tudományos munkásságának fő vonala.

Hamza Gábor esetében egyértelműen csak fő vonalról lehet beszélni, hiszen lehetetlen lenne, hogy egy kivételesen gazdag és sokrétű publikációs múlttal rendelkező professzor munkásságát válogatott tanulmányokon keresztül a maga teljességében mutassuk be. Mindazonáltal, a kötetekbe felvett írások egytől egyig kiválóan alkalmasak arra, hogy illusztrálják Hamza professzor tudományos tevékenység iránti elkötelezettségét. Nem kétséges ugyanis, hogy kutatómunkát magas színvonalon végezni csak az adott téma, és tágabban a kutatás mint tevékenység iránti elkötelezettséggel és kellő alázattal lehet. Mindezek alapján ki kell mondani, hogy a szerkesztők feladata nem pusztán nehéz volt, hanem egyszersmind hálátlan is: komoly fejtörést jelenthetett számukra, hogy a kivételesen gazdag életműből mely írásokat vegyék fel a kötetekbe. A fentiek mellett itt külön kiemelendő az a dicséretes szerkesztői döntés, hogy válogatott írásokat adtak ki – sokkal inkább hommage jellegű, mint bármilyen más kötet, amibe neves tudósok, szaktársak adtak volna közre dedikált írásokat.

A korábban már említett tartalmi sokféleséghez hasonlóan a kötetek nyelvi sokfélesége is impozáns: a nyelvi változatosság más, idegen nyelvű tanulmányokból összeállított munkákhoz képest is azonnal szembetűnő. A kötetekben szereplő írások nyelve többségében német, olasz, francia és spanyol, valamint nem egy alkalommal találhatók a kötetekben angol nyelven íródott tanulmányok is. Bizton állítható, hogy ez a fajta nyelvi diverzitás sokaknak becsületére válna!

A kötetek általános jellemzése körében fel kell hívni a figyelmet a belbecs és külcsín egységére: a komoly és színvonalas tartalomhoz olyan külső forma párosul, amely alapján bármely olvasó szívesen veszi kezébe a köteteket. Mind a borító, mind pedig a betűtípus és a szedés igényességről árulkodik. Külön öröm, hogy a köteteket a szélesebb közönségnek, tehát nem csak a szűk értelemben vett „szakmának” szánták – ennek egyik bizonyítékát látjuk abban, hogy a jegyzetanyagot lábjegyzetek helyett végjegyzetekben helyezték el. Ez némely olvasó számára ugyan zavaró lehet, ám ez sem ölt kezelhetetlen mértéket. Példaértékű, hogy valamennyi kötet borítóján az érett klasszikus jogtudósnak, Herennius Modestinusnak a római Palazzo di Giustizia előtt található szobra található – ezzel is kifejezésre jut a római jog és a modern jogok közötti kontinuitás.

Tartalmi szempontból megállapítható, hogy az egyes kötetek külön-külön is, a három kötet együtt azonban mindenképp a római jog modern kori szerepére vonatkozó, Rudolf von Jhering nevéhez köthető felfogás megtestesülése. Jhering a „Geist” első kötetében egyértelműen kifejti, hogy miben látja a modern kor számára a római jog jelentőségét: „Durch das römische Recht, aber über dasselbe hinaus – das ist der Wahlspruch, in dem für mich die Bedeutung des römischen Rechts für die moderne Welt beschlossen liegt” (vö. Jhering, 1852, 14.). A római jog, tágabban pedig az antikvitás, modern kultúránk egyik – bár nem egyetlen – meghatározó jelentőségű szegmentuma. A gyakorlatban persze ez elsősorban akként jelenik meg, hogy római jogi előképekre hivatkozunk, jóllehet a római jognak önmagában vannak ennél mélyebb összefüggései. Mindkét gondolat leképezést nyer a kötetek római jogi fejezeteiben megtalálható tanulmányok által. A vonatkozó tanulmányok egyfelől elméleti-filozófiai jellegű kérdéseket taglalnak, amelyek nem mellesleg Cicero tevékenységéhez kapcsolódnak (Zum Begriff des ius naturale bei Cicero I/19–36.; Ciceros Verhältnis zu seinen Quellen, mit besonderer Berücksichtigung der Darstellung der Staatslehre in De re publica I/37–46.; L’«optimus status civitatis» di Cicerone e la sua tradizione nel pensiero politico I/47–64.; Einige Anzeichen der rechtvergleichender Analyse bei Cicero III/17–34.). Mindemellett a római jogi vizsgálódások konkrét tényállásokhoz vagy tényállás-csoportokhoz kötődő intézményeket, illetőleg jogi jelenségeket is bemutatnak (Aspetti della rappresentanza negotiale negoziale in diritto romano I/65–126.; Riflessioni sulla garanzia per vizi nella compravendita in epoca romana postclassica I/127–150.; Réflexions sur les présomptions relatives aux comomourants [commorientes] en droit romain I/159–181.; Quelques aspects de l’idée du contrat dans le domaine des droits antiques en Méditerranée III/59–75.). Többek között ez a gyakorlat vezethet a jogösszehasonlítás igényéhez, és ennek gyakorlati megvalósításához is, amelynek nyomán jó látni azt a fejlődési folyamatot, amely az összehasonlítás iránti igényt jellemzi. Ez utóbbi körben elegendő csupán a Comparative Law and Antiquity in the Trends of Legal Humanism and Natural Law (II/15–36.), valamint a Réflexions sur la représentation dans la vente internationale (II/37–44.) címeket viselő tanulmányokra utalni, jóllehet a sor itt is folytatható lenne. Az átmenetet olyan tanulmányok is jól jelzik, amelyeket – bár más fejezetben kerültek

elhelyezésre – akár a jogösszehasonlítással foglalkozó dolgozatok között is meg lehetett volna jelentetni (Die Untergliederung der modernen Rechtsordnungen und die römischrechtliche Tradition I/263–299.; Rechte der klassischen Antike und das Erforschen der Rechtsinstitute der geltenden Privatrechtsordnungen III/35–58.). Hasonlóképpen hasznos szempontokat villantanak fel az európai jogegységesítési törekvésekkel foglalkozó, illetőleg a modern jog egyes tényezőit önállóan bemutató írások is, amelyekből különösen markánsan rajzolódik ki a római jog radix studiorum jellege (lásd különösen Réflexions sur l’harmonisation [unification] du droit privé en Europe II/49–65.). Megjegyzendő, hogy a fentebb már említett kontinuitáson túlmenően a vonatkozó tanulmányok mutatják a leginkább kézzelfoghatóan Hamza professzor akadémikus műveltségét. Ezen írások közül külön kiemelendő egy, a modern joggal foglalkozó terjedelmesebb írás (El desarrollo del derecho privado europeo II/69–146.; Codificación y recodificación del derecho privado en Europa del Este II/147–160.), amely először áttekinti a Nyugat-Római Birodalom bukása és a iustinianusi kodifikáció létrejötte közötti időszakra jellemző jogegységesítési és összefoglalási törekvéseket. Ezt követően ad számot a középkori fejlődésről, bemutatva a ius commune és a kánonjog szerepét és mibenlétét, majd elemezve a bizánci, itáliai, francia jogfejlődést, valamint ennek menetét az Ibériai-félszigeten és a Szent Római Birodalomban. Ezt követően külön-külön alfejezetek szólnak a lengyel és litván, valamint az angol és skót jogfejlődésről, illetve az észak-európai országok jogfejlődéséről. Szintén külön alfejezetben kerülnek ismertetésre a Balkán és Oroszország korabeli jogfejlődési ismérvei, majd – már a modernkori jogfejlődést vizsgálva – először szó esik a modern jogtudomány alapelveiről, majd az egyes országok kerülnek bemutatásra Németországtól Olaszországig, Spanyolországtól Lengyelországig. Nem marad ki Anglia, Skócia, Írország, valamint a skandináv államok, és a Baltikum jogfejlődése sem, és külön említtetnek a kánonjog változásai is. Az ezt követő kitekintésben feltárul az európai jogfejlődés kontinensen kívüli spektruma, így az USA egyes államaiban, Kanadában, Latin-Amerikában, Dél-Afrikában, Ázsiában és Japánban tapasztalható hatások. A továbbélés témakörével foglalkozó tanulmányok – szintén a már említett folytonosság jegyében – Szent István törvényeivel, a Tripartitummal, valamint a magyar és az orosz (később: szovjetunióbeli) kodifikáció történetével foglalkoznak.

Ennek további szép példáiként lehetne utalni a kötet Varia fejezetében megtalálható két kiváló tudós (Sir Henry Sumner Maine és Schwarz András Bertalan) munkásságának bemutatását célul kitűző tanulmányban. Ugyanez a kulturális gyökér az alapja a magánjog történetével, illetve az egyes, konkrét magánjogi intézményekkel foglalkozó tanulmányoknak is, amelyek esetében a római jogra utalás, a történeti szál pontos végigkövetése révén a római elődökre hivatkozás nem csupán kötelező historikus lábjegyzet, hanem a gondolkodásbeli folytonosság meglétének élő példája. Ebben a vonatkozásban tehát külön kiemelendő, hogy Hamza professzor munkái ténylegesen a tágabb olvasóközönséget kell, hogy megcélozzák. Bár kétségtelen, hogy a professzor úr írásai mind a szűkebb, mind pedig a tágabb szakmai közösség számára tartalmaznak olyan elemeket, amelyekből bárki bízvást épülhet és építkezhet, a tágabb olvasóközönség – legyen akár joghallgató vagy akár érdeklődő laikus – nem pusztán ismeretekre tehet szert (igaz ugyan, hogy ez sem elhanyagolható), hanem ezen túlmenően, az olvasó egy gondolkodásmódról is képet kap. A jogtörténész, különösen pedig egy romanista gondolkodásmódjába nyerhet bepillantást, annál is inkább, mert Hamza professzorra – és tanszéki kollégáira is egyaránt – igaz a cicerói veri inquisitio atque investigatio (Cic. de off. 1, 13) formulája, amelyre egyébként a szerkesztők is utalnak az egyes kötetek előszavaiban. Ez a tudományos közösség a fentieken túl azon is fáradozik, hogy mindezen ismereteket az érdeklődők számára is megismerhetővé tegye. Már ehelyütt jelezni kell, hogy noha elsőre akár még dehonesztálónak is tűnhet egy olyan állítás, hogy Hamza professzor munkái a tágabb olvasóközönség számára is méltán ajánlhatók, mégsem szabad attól tartani, hogy egy érdeklődő laikus nem értené, amiről szó van. A professzor úr világos, elegáns stílusa még a laikus olvasót is képes átlendíteni a tételes ismeretek esetleges hiányából adódó nehézségeken – jelen kötet esetében persze csak akkor, ha az olvasó nyelvileg kellőképpen felvértezett.

Külön említést érdemelnek az egyes kötetek Varia címet viselő fejezetei. Az eme fejezetben publikált tanulmányok számos, egymással látszólag semmilyen vagy legalábbis csekély kapcsolatban nem álló témákat fednek le, mindezekkel együtt azonban eme témák legalább annyira számot tarthatnak a szűkebb és a tágabb közönség érdeklődésére egyaránt, mint a kötetek más részeinek tanulmányai. Említésre kerül itt az olasz–magyar kapcsolatok kérdése a XIII–XIX. századi időszakban, amely egyfelől a peregrinatio academica kérdését vizsgálja, illetőleg ennek összefüggését és hatásait a kereskedelmi és a kulturális kapcsolatok alakulására.

Hasonlóan, önálló tanulmány foglalkozik a Harmadik Birodalom eszméjének kérdésével, amelynek politikai és filozófiai gyökerei vannak Németországban (lásd völkisch-revolutionäre Richtung). A másik vizsgált probléma a Führerprinzip kérdése, amelynek kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a nézetek ebben a vonatkozásban nem voltak egységesek: mindaz, amit Harmadik Birodalomként a történelemben megismerhettünk, messze került attól a gondolati magtól, amit eredetileg jelentett. Hasonlóan érdekesek a korábban már említett jogászportrék is, legyen szó akár Sir Henry Sumner Maine tevékenységéről, akár Schwarz András Bertalan munkásságáról.

Végezetül joggal merülhet fel a kérdés, hogy mindezek alapján kiknek is ajánlhatók a fenti oldalakon bemutatásra került kötetek. Meglátásunk szerint három potenciális olvasói kör képzelhető el.

Kétségtelen, hogy a leginkább alkalmas olvasói kör az oktató-kutató szaktársak köréből kerül ki. Enciklopédikus mivolta egészen odáig terjed, hogy a legváltozatosabb témákban is igen mélyreható meglátásokat tartalmaz, ekként alkalmas lehet akár arra, hogy egy kutatás kiindulópontjaként szolgáljon, akár részinformációk, mélyebb összefüggések meglelésére. Ezen túlmenően azonban, egy tanszékvezető egyetemi professzor esetében okkal adódik a feltevés, hogy a hallgatóknak mindenképpen ajánlható a sorozat. Ez az elgondolás legalábbis a sorozat egészét tekintve abból a szempontból talán kevésbé pártolandó, hogy a kötet nyelvi sokféleségét az átlagos életkorú és nyelvi felvértezettséggel rendelkező hallgatók jobbára képtelenek lennének lefedni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy évfolyamdolgozat, szakdolgozat vagy pusztán valamely résztéma iránti érdeklődés esetén oktatói irányítás mellett ne lehetne egyes tanulmányokat ajánlani a hallgatói közönségnek. Ehhez hasonlóan ugyanez mondható el a tágabb érdeklődő közönségről is: amennyiben nyelvileg képesek lefedni a kötet varietasát, akkor minden további nélkül alkalmas forrást, forrásokat tartanak a kezükben ismereteik bővítésére. Az érdeklődő nem szakemberek, de főként az egyetemi hallgatók esetében annál nagyobb jelentősége van ennek a három kötetnek, mert – mint korábban már többször utaltunk rá – a római jog egyszerre origója (legalábbis az európai kontinensen) és része a „Jog” kontinuumának. Eme kötetek tanulmányai pedig vitán felül alkalmasak arra, hogy túlmutassanak a római jog mint diszciplína anyagán – egyszerűen szólva eme kötetek tanúságot tesznek amellett, hogy a római jogi tankönyveken túl is „van élet”. A kötetekbe felvett tanulmányok felvillantják a romanisztika mint tudomány távlatait és mélységeit, rámutatnak arra az összefüggésrendszerre és kapcsolódási pontok ama halmazára, amelyek nyomán bárki rádöbbenhet, hogy milyen igaz a jheringi gondolat Marton Géza nevéhez fűzhető parafrázisa: das Recht durch das römische Recht. (Hamza Gábor: Iura antiqua ac iura moderna methodo comparativa investigata – Opera selecta. / Ausgewählte Schriften zur antiken Rechtsgeschichte, zur Rechtsvergleichung und zum geltenden Recht. Szerkesztették: I-II. kötet – Földi András, Boóc Ádám, Buzády Csongor, Sándor István, Siklósi Iván; III. kötet – Földi András, Boóc Ádám, Buzády Csongor, Sándor István, Siklósi Iván, Fekete Sára. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, Tomus I: 2010, Tomus II: 2011, Tomus III: 2013)

Erdődy János

PhD, egyetemi adjunktus
PPKE Jog- és Államtudományi Kar

IRODALOM

Jhering, Rudolf von (1852): Geist des römischen Rechts auf den verschiedenen Stufen seiner Entwicklung I. Leipzig

Hamza Gábor (szerk.) (2001): Tanulmányok Werbőczy Istvánról – Studien über István Werbőczy. Professzorok Háza, Budapest

Hamza Gábor [szerk.] (2001): Szent István és Európa – Saint Étienne et l’Europe. Professzorok Háza, Budapest

Knothe, Hans-Georg – Kohler, Jürgen (Hrsg.) (2011): Status familiae. Festschrift für Andreas Wacke zum 65. Geburtstag am 28. April 2001. Verlag C. H. Beck, München