Modernitás és globalizáció
The Dialectics of Modernity –
Recognizing Globalization

Ez a globalizációval foglalkozó tanulmánykötet legalább két vonatkozásban lehet emlékezetes az olvasó számára. Az egyik vonatkozása, hogy multi- vagy interdiszciplináris megközelítésekben foglalkozik a globalizáció egyik vagy másik témakörével, azaz a globalizáció kérdésköreit minden szerző korunk egyik összetett és életünk minden területét átható problémaként próbálja értelmezni. A másik vonatkozása az, hogy szerzői maguk is első kézből ismerik globalizálódó világunkat. Személyes kutatói életútjuk is azt mutatja, hogy a világ különböző részein dolgoztak és kutattak, illetve a nagyvállalatoktól, az akadémiai kutatóintézeteken keresztül a felsőoktatásban volt és van jelenleg is a munkahelyük. A szerzők éppen a kutatás globalizálódása révén laza kutatócsoportokat is tudtak alkotni az elmúlt negyedszázadban. A kötetben a legnépesebb csoportot a magyarok teszik ki, de a franciák, a németek, az osztrákok és az oroszok is képviselnek helyi kutatóműhelyeket.

A kötet huszonegy tanulmányt tartalmaz, amelynek többsége angol nyelvű, ugyanakkor van benne öt francia és német nyelvű tanulmány is. A kötet háromnyelvűsége maga is jelzés a globalizáció jövőjére vonatkozóan, vagyis annak nem feltétlenül kell együtt járnia a szakmai többnyelvűség megszűnésével.

A kötetben a tanulmányok négy csoportba vannak rendezve. Annak ellenére, hogy a szerkesztő nem adott nevet az egyes részeknek, az olvasó könnyen felfedezhet valami logikát a tanulmányok csoportosításában és sorrendjében. A recenzió szerzője jövőkutatóként azt vette észre, hogy az első rész tanulmányai a globalizáció fogalmával, értelmezéseivel és jelentésének dinamikájával foglalkoznak. A második rész tanulmányai a globalizáció társadalmi-gazdasági vonatkozásait taglalják. A harmadik rész írásai a globalizáció jelenének értelmezéséből kísérlik meg annak lehetséges jövőit kibontani. A negyedik rész pedig a nyugati kultúra szempontjából különösen fontos viszonyrendszerrel, a globalizáció és a technológia viszonyával és e rendkívül dinamikusan változó viszony jövőformáló szerepével foglalkoznak.

Az első rész hét, különböző stílusú és terjedelmű tanulmányt foglal magába. François  de Bernard tíz tézisben foglalja össze a globalizáció fogalmának jelenlegi használatával kapcsolatos reflexióit. Ezek közül az én figyelmemet az ragadta meg, hogy a globalizáció jövője nincs megírva, és erőteljesebb kritikai kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy a globalizáció megállíthatatlan folyamata kulturálisan és társadalmilag az emberiség hasznára szolgáljon. Alexander N. Chumakov szerint viszont a globalizáció ember általi befolyásolása csak hiedelem. A globalizáció ugyan emberek által kiváltott folyamat, de azok együttes tevékenységének eredője, amely magától formálódik. A globalizáció komplex folyamatai és jelenségei a modernitás keretében érthetők meg és tanulmányozhatók. Minthogy dinamikus jelenség, így fogalmának is dinamikusnak kell lennie, és ezért annak egyes hullámai, szakaszai és az azok közötti átmenetek tanulmányozandók. Ennek keretében lehetne foglalkozni a globalizáció jövőjével is, vagyis azzal, hogy milyenné kellene annak válnia, és a tudatos emberi tényező játszhat-e kulcsszerepet a globalizáció jövőjének formálásában.

Kiss Endre a globalizáció fogalmát a globalizáció 1989-es, nyilvánvalóan láthatóvá válásával kezdi tárgyalni. Felfogásában ez a globalizáció egy új hatalmi és dominanciarendszert jelent, amely a történelem aktorai közötti viszonyokat is minőségileg alakítja át. Ezt levezetve és történelmi tényekkel alátámasztva jut el arra a következtetésre, hogy a globalizáció kifejlett formájában a végső és dinamikus formája lesz a társadalmi tér idősítésének. Különösen érdekesek azok a fejtegetései, amelyek a modernitás és a globalizáció viszonyát tárgyalják a humán emancipáció történelmi elemzésével összekapcsolva. A globalizáció jövőjével kapcsolatban ez az utóbbi vonatkozás azért fontos, mert a globális aktorok és irányítási mechanizmusok jelenlegi hiánya egyelőre nem tudja megakadályozni a globalizáció negatív hatásait, például a társadalmi tőke sorvadását, a természeti javak pusztulását. Deák István a globalizáció és a fenntarthatóság szoros teoretikus kapcsolatát boncolva jut arra a következtetésre, hogy a globalizáció és a fenntarthatóság nemcsak negatív kapcsolatrendszerükben – a globális függőségben, szennyezésben és fenntarthatatlanságban – járnak együtt, hanem a globalizáció elősegítheti a kollektív gondolkodás és a kooperáció hálózatainak kiépítését is. Mindkettőt elengedhetetlennek tartja a globális fenntarthatóság megvalósításához.

Brunczel Balázs Niklas Luhmannak a modern politikaelméleti modell megújítására tett erőfeszítéseit mutatja be, és végzi el annak dekonstruálását. Ezzel a tanulmánnyal indul el a tanulmányok egyik körének az a vonulata, amelyek a globalizáció kapcsán új elméleti megközelítést szorgalmaznak. Brunczel elfogadja Luhman új elméletalkotásra törekvését, amely szerint a politikaelméletnek a normativitástól el kell szakadnia, és a gyakorlatból, arra reflektálva kell kialakulnia, illetve folyamatosan változnia, hogy azt a gyakorlat használni tudja. Brunczel ezt az új elméleti megközelítést dekonstruálva kimutatja, hogy Luhman törekvése ugyan helyes, de nem tudta megoldani a kitűzött feladatot, mert csak a politikai rendszerek szimbolikus aspektusait dekonstruálta, és nem konstruált helyettük új szimbolikus tartalmakat. Ugyanakkor Luhman megközelítését és elméletmegújító törekvését nem tekinti a kritikai elméletalkotás részének. Brunczelnek ezzel a megállapításával maximálisan egyet lehet érteni, mert a gyakorlatra történő reflektálás összekapcsolása a jövőformálás lehetőségeinek kimunkálásával nem része a luhmani gondolatrendszernek. Stephen I. Ternyik a globális valóság vizsgálatának jövőformálásba történő felhasználását viszont nem tartja lehetségesnek. Bár úgy véli, hogy a nagy adatbázisok elemzésével egyértelműen kimutatható, hogy mind a schumpeteri, mind a kondratyevi hullámokban megmutatkozik a téridő sűrűsödése, avagy a téridő változásának gyorsulása, amely megváltoztatja a társadalmi dinamika eddigi mintázatát. E dinamika feltárása a népesség, az innováció, az energia és a pénz komplex oksági láncolatának útján lehetséges, de ez a komplex dinamika Ternyik szerint csak metodológiailag kommunikálható, nem kontrollálható befolyásolásra törekvő társadalmi-gazdasági vezérléssel. Bo Strath viszont még reménykedik abban, hogy a világtörténelem megírásában a nyugati vagy Európa-centrikus közelítésmódot meg lehet haladni, ha a világtörténelmet nem a nemzetek kumulatív történetének eredőjeként fogjuk fel. A globalizáció kapcsán már alkalmazható lenne egy másféle, a globalizációt középpontba állító történetfelfogás, amelynek révén előálló múltbeli tapasztalatok szerinte átfordíthatók lennének a jövővárakozások horizontjába.

A kötet tanulmányainak második csoportját alkotó öt írás a globalizáció és a társadalmi-gazdasági aspektusok kapcsolatát helyezi a középpontba.

Jacques Poulain több évtizedes filozófiai munkájának eredményeire építi globalizációelemzését. Mivel legintenzívebben éppen a nyelv, a kommunikáció és a filozófiai pragmatizmus problémáival foglalkozott, azt az ellentmondást állítja középpontba, hogy az igazságosság, a konszenzusképzés, a kommunikáció új transzparenciája, a boldogsághoz és az igazságossághoz fűződő elvárások épp a globalizáció kiteljesedésének korszakában nemcsak hogy nem érvényesülnek, de gyakran saját ellentétükbe is fordulnak. Ennek a jelentősége annál is nagyobb (és sokban még alapvetően feltáratlan is), hogy éppen ezek az értékek váltak a 70–80-as évek alapvető értékeivé és cselekvésorientáló irányaivá. François de Bernard az előző tanulmányhoz hasonló felvetésében az emberi jogoknak ezt a paradoxonját, belső ellentmondását elemzi. Leonid E. Grinin és Andrey V. Korontayev tanulmányukban arra a megfigyelésre és világtapasztalatra hívják fel a figyelmet, hogy a globális világban a nem demokráciában élő népek, országok számára is egyre vonzóbb a nyugati típusú demokrácia. Az ennek érdekében történt gyors, forradalmi átalakulások (pl.arab tavasz) a diktatúrákat és a régi társadalmi kapcsolatrendszereket lerombolták, de a demokrácia nem tudott kialakulni ezekben az országokban. A piacgazdaság hirtelen megjelenése is inkább kárt okozott, mint a gazdasági helyzet javulását. Gyakori, hogy a friss demokráciák a nehézségektől megrettenve és a demokratikus szabályok társadalmi gyakorlatának hiánya miatt autoriter rendszerekké alakulnak át. Az utóbbi időkben inkább ezek az autoriter rezsimek (Kína, Vietnam, Irán, Tajvan stb.) értek el gyorsan javuló gazdasági és társadalmi eredményeket. Ebből vonták le azt a következtetésüket, hogy reformokkal, hosszadalmas és fokozatos átmenetekkel lehetne demokratizálni a globális világot. E régi vágású politikai tanulmány a jövőt inkább a ma sikeres elemeinek folytatása és elterjesztése formájában képzeli el. Bár pragmatikus közelítésmódja kétségtelen, gyakorlati tanácsa több szempontból is megkérdőjelezhető. Ezek közül most csak arra gondoljunk, hogy vajon a globális világban szabályozható-e a demokratizálódás makroszinten, vagy kívülről, más társadalmak és/vagy erőcentrumok által? Alexander N. Chumakov tanulmányában már nagyobb ívű és hosszabb távú jövőkérdéseket taglal. Abból indul ki, hogy a globalizáció globális társadalmat is teremt a kulturális-civilizációs átalakulásokon keresztül. Szerinte már elkezdődött a planetáris kultúra formálódása, amely azonban mégsem lesz teljesen egyforma, egységes kultúra. A jövő nagy kérdése szerinte ezért az, hogy vajon a kölcsönösen függő integrált világban milyen lesz az új humanizmus? Azt javasolja ezért, hogy a globális kutatások koncentráljanak az emberi természet kutatására.

Kelen András a szociális gazdaság definiálására és empirikus vizsgálatának lehetőségére tesz javaslatot. Felfogásában a szociális gazdaság társadalmi célokat szolgáló üzleti modell, amelynek kialakulása a globalizáció és a hálózatépítés kapcsán figyelhető meg. Ez a szociális gazdaság nemcsak egy-egy személyiség köré szerveződik, hanem valóságos kollektivitást, közösséget és közös tulajdont építő akció és elfoglaltság, valamint üzleti vállalkozás is. Irányítása a tagok részéről participatív, és hálózatosan szervezett módon valósul meg. Tudományos kutatás szempontjából és mérhetőségük megteremtése érdekében a szerző egyelőre egy proxyn keresztüli tanulmányozást ajánl, amely írása érvei szerint a hálózatosodás és az emberek hálózatokhoz kapcsolódásának mértéke. Kár, hogy a szerző nem fejtette ki azt a befejező és jövőformálásra vonatkozó gondolatát, miszerint a már nyomokban fellelhető szociális gazdaságok demokráciájuk és antikapitalista képződmény jellegük következtében új társadalmi alternatívát képviselhetnek a globális kapitalizmussal és a militáns globalizmusellenes mozgalmakkal szemben is.

A tanulmánykötet harmadik része öt tanulmányt tartalmaz, amelyek a globalizáció jelenének értelmezéséből kísérlik meg annak lehetséges jövőit kibontani.

Heiszler Vilmos, a sajnálatosan korán elhunyt kiváló történész az egyes népek rekonstruált önképeit hasonlítja össze részben egymással, részben pedig azokkal az elképzelésekkel, amelyeket „kívülről” alkotnak meg a népekről. Mindennek nemcsak a globalizáció, de az európai integráció szempontjából is jelentős fontossága van, hiszen a népek önképe erőteljes átnyúlás a globalizáció (és az integráció) kulturális dimenziójába, amelyről napjainkban már többé-kevésbé megállapítható, hogy mind a kutatás, mind a nyilvános diszkusszió elhanyagolta azokat. Richard Saage a globalizáció korszakának nemzetközi politikai viszonyait vizsgálja. Ezekre a neoliberális politikai berendezkedés volt meghatározó, a kommunizmus eltűnésének hatásai, majd 2001-től színre lépett a nemzetközi terrorizmus. A terrorizmus, de mint a szerző nyomatékosan hangsúlyozza is, korántsem az egyedüli tényező volt abban a folyamatban, amelyben a győzelmes demokratikus rendszerek komolyan veendő demokráciaelméleti deficiteket szenvedtek el, amelyek releváns fundamentál-demokráciai korrekciókat írnának elő. Leonid Grinin és Andrey V. Korotayev hagyományos előrejelzést ad a globalizáció geopolitikai és geoökonómiai vonatkozásairól. A szerzők a jelen trendjeit megkeresve azt az állításukat bizonyítják, hogy az új trendek a jövőben is folytatódni fognak. Mit is neveznek ma új trendnek a globalizációban? Azt, hogy a központok országainak, vagyis az USA és Európa alkotta hegemóniának az ereje csökken, és a periféria bizonyos országainak (Kína, India, Vietnam stb.) ereje pedig erősödik. Erre a következtetésre a gazdasági növekedési ütemek összevetése alapján jutottak. E trend folytatása révén a globalizációban véget ér a Nyugat hegemóniája, és egy abszolút vezető hatalom nélküli világ fog kialakulni. Ez viszont nem biztos, hogy békésen fog megtörténni, sokkal inkább az a valószínű, hogy erősödik például a tradícionalizmus és a globalizmus közötti küzdelem, valamint a blokkosodásnak is több változata kerül kipróbálásra. Az instabilitás után viszont lehetségesnek tartják egy globális középosztályra támaszkodó globális hálózati társadalom kialakulását. Ennek a trendekben és trendváltásokban hívő előrejelzésnek az a szépséghibája, hogy a gazdasági növekedési ütemekben rejlő különbségek fennmaradása teljesen bizonytalan. Erre már láttunk jó példát a hruscsovi Szovjetunió USA-t legyőző, a növekedési ütemkülönbségekre alapozott előrejelzésében, illetve annak megvalósíthatatlanságában. Egy kis teljesítményű ország sokkal gyorsabb növekedést produkálhat, mint egy nagy és erős gazdasággal rendelkező ország. Arról sem szabadna megfeledkezni, hogy a globalizáció jelenlegi körülményei és erőviszonyai között érhetik el bizonyos országcsoportok növekedési ütemük felgyorsulását. A növekedési ütem és az a mögötti teljesítmények csak az egyik tényezőként vehetők figyelembe a globális gazdasági-hatalmi viszonyok átrendeződésében.

Kiss Endre a birodalmi viszonyok megjelenését és a globalizációt befolyásoló hatásait veszi számba. Az egypólusúvá vált világban számtalan jele van annak, hogy a globális együttműködések mellett a háttérben kemény versenyek folynak, valóságos globális háború is dúl. E háború költségét viszont az egyes országok társadalmi reprodukciós kondícióik romlásával fizetik meg. Meggyőzően támasztja alá e háború valódiságát többek között az olimpiák rendezésének megszerzésében dúló reprezentációk harcával, az ideológiák egymás elleni harcával, amelyeknek új jellemzői, hogy az ideológiai harcok az egyes ideológiákon belül éleződnek ki, vagy a terrorizmus valós és ideologikus felerősödésével. Figyelemre méltó a fejtegetése a fundamentalizmusok sokaságának megjelenésére és harcára vonatkozóan, amelyekkel szemben a szolidaritás, az emancipáció, az individualizálódás, az emberi jogok nem versenyképesek. Jövőre vonatkozó utalása viszont meglehetősen pesszimista, de figyelemfelhívó azáltal, hogy szerinte ezek az új jelenségek nem ellenőrizhető irracionális világhelyzetet teremtenek.

Fülöp Márta tanulmánya egy empirikus kutatásról számol be, amelyben a hazai, magyar egyetemista fiatal felnőttek globalizációval szembeni attitűdjét vizsgálta. Eszerint a magyar fiatalok, ha közgazdász hallgatók, akkor sokkal elfogadóbbak a globalizációt illetően, mint a bölcsészhallgatók. Az utóbbiak az egységesülést, a nemzeti kultúrák szerepcsökkenését negatívan ítélik meg, és körükben erőteljessé vált a nemzeti identitás felerősödése. A fiatal felnőtt és leendő magyar értelmiségünk jelenlegi, globalizációra vonatkozó értékítéletéből nem olvasható ki sem a globalizációt elfogadó, sem az azt elutasító egységes felfogás. Valószínű, hogy e fiatalok életútjuk során a felfogásuk gyakorlati eredményessége alapján fognak változtatni a globalizációhoz való hozzáállásukon. A fiatalok egyéni és szubjektív attitűdjéből nem vonhatunk le határozott következtetéseket a magyar társadalom jövőbeni, globalizációhoz való viszonyáról, és a jelenlegi attitűdökből sem körvonalazható semmilyen valóságformáló egyéni stratégia. Az ilyen természetű empirikus vizsgálatok rendszeressé válása viszont hathatósan segíthetné a hazai társadalom attitűdváltozásainak megismerését és annak figyelembe vételét a politikaformálásban.

A kötet negyedik része, amely négy tanulmányból áll, a globalizáció és a technológia viszonyára és kapcsolatuk jövőbeni következményeire koncentrál.

Ernst Oldemeyer tanulmánya egy teoretikusan többszörösen is igen érdekes és fontos témakört ragad meg. Egyrészt a globalizáció, úgy is mint a modernizáció örököse, sőt, mint Kiss Endre tanulmánya tételesen is kifejezi, a modernizáció „dialektikája”, elválaszthatatlanul fonódik össze a technológia fejlődésével. Miközben Oldemeyer ezt a témát ragadja fel, megközelítése kivételesnek mondható, a huszadik század életfilozófiáinak perspektívájából vizsgálja a technológia elméleti problémáit. Ezzel nemcsak új tudományos megközelítést valósít meg, de mintegy akaratlanul találkozik a globalizációban élő mindennapi tudat technológiáról alkotott nézeteivel is. Nico Stehr az információs korszak technológiához kapcsolt társadalmi elméleteiről ad egy igen részletes áttekintést. A mához érve és a jövőre tekintve amellett érvel, hogy a tudástársadalom fejezi ki korszakunk társadalmának lényegét, mert a tudás mint a társadalmi akciókhoz szükséges kapacitás válik valóságformáló erővé technológia és hatékony emberi közreműködés formájában. Ennek ellenére nem gondolja azt, hogy a tudástársadalom az egyedüli társadalmi modell a globalizáció korában, hanem csak a modern társadalmak egy modellje, ami egyféle megfejtése a mai világállapotnak. Hans-Peter Söder szerint a web és a kibertér mint kiterjesztett realitás a globális tudástársadalmon is túlmutathat. A poszt- és a transzhumanizmus témakörök globális fellépése arra hívja fel a figyelmet, hogy a humanizmus tartalma is megváltozhat a jövőben, ha az ember-gép viszonylat például koorganizáció jelleget ölt. Rob van Kranenburg az internet, a kiterjesztett realitás és a dolgok internetje mint új technológiai eszközök megjelenésében láttatja a globális emberi jövő új formáját. E három kulcstechnológia elfogadása, használata és fejlesztése azzal járhat, hogy globális világországot kell építenünk, ahol minden intelligencia megtalálható, azok egyenlőek és elfogadottak. Előrejelzésmódszertanilag azért érdekes a tanulmány, mert azt állítja, hogy a gyenge jelek klaszterekbe szerveződésével, szervezett networkök kialakításával lehet eljutni ehhez az alulról és önszerveződéssel irányított globális világhoz.

A tanulmánykötetből a recenzens csak egy, a jövőkutatókat és a jövő iránt fogékony olvasókat érdeklő vonulatot emelt ki. Ezen kívül lehetett volna még például a globális tanulmányok tematizálásának sokszínűségét, valamint annak változását is követni, vagy pedig a globalizáció fogalmának multi- és interdiszciplináris mivoltát kiemelni. A tanulmánykötetnek éppen ez a sokszínűsége és rétegzettsége teszi vonzó olvasmánnyá az egyes tanulmányokat, vagy ad lehetőséget válogatni a tanulmányok között. Mindezekkel együtt jó szívvel ajánlja a recenzens a Kiss Endre által felfedezett és összefogott szerzők munkáit elolvasásra, továbbgondolásra és az olvasó szakterületén történő hasznosításra. (Endre Kiss editor: Studies on the Theoretical Perspectives of Globalization. Sopron: Arisztotelész Kiadó, 2014, p. 310.)

Hideg Éva
egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtud. és Nemzetközi Kapcsolatok Kar