Alternatív kutatási technikák

A kortárs kutatásmódszertan világában mind a mai napig nem egyértelműen tisztázott, még kevésbé elfogadott a kvalitatív kutatások, illetve kutatásmódszertani fogások alkalmazása a kutatók körében. Rendre joggal merül fel a kérdés: miért tekinthető hitelesnek és tudományosan megalapozottnak bármilyen olyan jellegű módszer alkalmazása, amely nehezen mérhető és értékelhető, vagyis csupán komoly munka árán kvantifikálható? Vajon egy gondosan kiszámolt matematikai, statisztikai adathalmaz pontosabb képet ad-e a valóságról, mint akár egy interjúsorozat, akár egy internetes fórumon lezajlott társalgás elemzése?

Ha a fenti kérdésre nem is kapunk egyértelmű választ a mostani kötetből – hiszen nem is a kérdésben való egyértelmű állásfoglalás a célja –, mégis, számos más kérdésre készséggel megfelel. A címben megjelölt „alternatív kvalitatív” kutatási módszerek közül a szerzőpáros összesen tízet ismertet. Ezek a következők (a könyv tartalomjegyzékében szereplő sorrendben): grounded theory, esettanulmány, netnográfia, videográfia, narratív technika, értelmező vagy interpretatív fotóinterjú, kutatói önmegfigyelés vagy önreflexió, projektív technikák, metaforaelemzés, illetve a képasszociációs eljárás (5–8.).

A kötet felépítése egyáltalán nem mondható mindennapinak: az eredetileg tankönyvnek szánt alkotás műfaját tekintve, a cím alapján „kézikönyv”, ennek megfelelően az egyes fejezetek felhasználóbarát módon mutatnak be egy-egy kvalitatív technikát azoknak, akik számára a vizualitás, illetve a képi láttatás megkönnyíti a megértést és a könnyebb áttekinthetőséget. Didaktikailag is jól használhatóak az összefoglaló táblázatok, amelyek egy-egy témát sűrítenek össze, megjelenítve például a kvalitatív-kvantitatív kutatás között fennálló különbségeket, vagy a kvalitatív mintavételi eljárásokat. A könyv ezenkívül abban is kétségkívül formabontó, hogy a fejezetenként megjelenő mottók (Haris Mária [Jodie] költőnő írásai) tágítják a gondolkodás horizontját, „fokozzák a kutatói inspirációt”. A szerzők saját műfaji meghatározása alapján a kötet egyfajta „térkép”, mellyel eszközt kínálnak annak, aki a „járatlan utat választja a járt helyett”. Jelen írás célja, „hogy megismertesse az olvasót az alternatív kutatási technikákkal, olyan módszerekkel, amelyeket egyelőre nem, vagy csak alig használnak a hazai marketing- és menedzsment tudományokban” (20.). Ugyanakkor a könyv olvasása közben megismert módszerek egyáltalán nem állnak távol más társadalomtudományoktól és azok művelőitől sem, így ezek implementálása egy vagy több lehetséges kutatásba új színt vihetne a kortárs alkalmazott kutatásmódszertani eljárások sorába.

Az első fejezet, amely a kutatóknak a témára, valamint az esetleges módszerekre való ráhangolódását szolgálja (13–75.), a kvalitatív kutatás filozófiai hátterével ismerteti meg az olvasót. Ez a fejezet azt hivatott bizonyítani, hogy a kvalitatív kutatás tudományfilozófiai alapjai ugyanolyan stabilak (vagy instabilak?), mint a kvantitatív módszereké, a különbségek csupán a valóság és a tudomány eltérő értelmezéséből erednek. A kvalitatív kutatást tekinthetjük egy „vita részének”, egy „nem rögzített igazságnak”, ami sokkal inkább „kísérlet arra, hogy megragadjuk a mélyben rejlő értelmet” (26.). Sajátossága, hogy interpretatív – bár a kvantitatív kutatás is az, hisz „az is, hogy mit kutatunk, milyen kutatási kérdéseket teszünk fel, s hogyan találjuk meg rájuk a választ, azt jelenti, hogy miként interpretáljuk a világot.” (27.) A kutatási terv elkészítését szolgáló bevezető rész után következnek az egyes technikákat részletesen bemutató fejezetek, amelyeket a kutatásban betöltött kutatói aktivitás, továbbá a kutatás alanyai által létrehozott hozzájárulás formái szerint különítettek el a szerzők. Megismerhetjük az elméletgyártás technikáit (grounded theory 85–126.), a dokumentáló technikákat (esettanulmány 129–155., netnográfia 157–185., videográfia 187–206.), az elbeszélő technikákat (narratív technika 209–241., értelmező fotóinterjú 243–261., kutatói önmegfigyelés 263–276.), valamint a kreativitást elősegítő technikákat (projektív technika 279–317., metaforák alkalmazása 319–335., kollázs technika, képasszociáció 337–354.). A következőkben néhány gondolat erejéig kitérünk az egyes módszereknek, illetve azok alkalmazásának ismertetésére.

A narratív technikák kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az a hazai társadalomtudományi kutatásokban nem idegen terep – erre utal maga a szerző is, bemutatva, hogy „a társadalomtudományok sem lehetnek mentesek a narrativitás elemeitől” (211.). Sőt, Jerome Brunert idézve azt állítja, hogy „a narratívum nem csupán a kommunikáció, hanem az emberi gondolkodás sajátos műfaja is” (211.). Erre utal az a tény is, hogy nemzetközi szinten már a 70-es évektől elterjedt a narratív módszer, amelyet Magyarországon Kovács Éva és Vajda Júlia honosított meg az 1990-es években: ekkor kezdtek el kutatásokat végezni az elsősorban Fritz Schütze és Gabriele Rosenthal által

kifejlesztett narratív élettörténeti interjú hermeneutikai elemzésének módszerét felhasználva. Tudomásunk szerint ezt a módszert jelenleg sem alkalmazzák (kellően) széles körben, annak ellenére sem, hogy a társadalomtudományi karokon lassan két évtizede a kutatásmódszertani órák tematikájában fellelhető ez a technika.

A könyv érdemben foglalkozik az új IT-technológiák kínálta lehetőségek kutatásmódszertani felhasználásával is, amely az újonnan jelentkező „okos” eszközök használatához és azoknak a mindennapi életben történő alkalmazásához köthető. Ezen eszközök révén olyan adatforrások is keletkeznek, melyek elemzése a hagyományos technikák módosításával lehetséges csak, hisz „az online terep online módszereket kíván” (158.). Ehhez a terephez köthető az úgynevezett netnográfia (net és etnográfia szavak egyesítése) módszere, amely „adaptálja az etnográfiai kutatási technikákat az online közösségek kultúrájának vizsgálatához” (157.), forrásként pedig az online kommunikációs felületeket használja (például: blogok, fórumok, játékfelületek).

Szintén újszerű módszer, és az előzőhöz hasonlóan az etnográfián alapul, a dokumentumfilm hagyományaira építő megközelítés, a videográfia. Ez a metódus azon csoportok kutatására is alkalmas, ahol a verbalitás nehézkes (például mentálisan sérült páciensek esetében). A videográfián belül külön csoportot alkot az önéletrajzi ihletésű autovideográfia, amely az önéletrajzi technikára építve az egyén saját élményeinek lefilmezésére támaszkodik, a fenti eljárással teremtve meg az egyéni narrációt. Remekül alkalmazható olyan kutatási területeken, ahol például az interjútechnikák nem működnek, lásd a korábban említett mentális sérültek esetében.
A kvalitatív kutatások előnye, hogy kreatív módon új interpretációkat hoznak létre, a válaszadó kreativitásának kiaknázásával is – felszínre hozva eddig nem hozzáférhető, tudatalatti vagy eddig még meg nem fogalmazott tartalmakat. A marketingkutatások élen járnak ezeknek a korábban a pszichológia területén használt technikáknak a használatában és fejlesztésében, a társadalomtudományoknak pedig kifejezetten hasznukra válhatna, ha szélesítenék kutatási módszertanuk palettáját, például az ilyen fajta újításokat felhasználva. A fenti, újonnan kidolgozott módszerek körébe tartoznak az ún. projektív technikák, amelyek arra is alkalmasak, hogy feloldják a kutató és a válaszadó közötti kommunikációs szakadékot. A projektív technika egy adott helyzet okainak a megértésére létrejött indirekt kérdezési módszer. A cél nem a mérés maga, hanem a résztvevőben rejlő érzelmek, hitek, attitűdök, motivációk feltárása. Ezek segítik a kutatót abban, hogy megismerje a kutatás alanyának belső világát úgy, hogy közben a válaszadók is kellemesen érezhetik magukat. A projektív technikák közé sorolhatók az asszociációs technikák, a kiegészítő, a konstrukciós vagy létrehozó, valamint az expresszív technikák.

Egy másik, a metaforákat használó módszer célja értelmi modellek készítése, hiszen az emberi gondolkodás is nagyrészt metaforákon alapszik. A ZMET- (Zaltman Metaphor Eliciation Technique) eljárás multidiszciplináris megközelítése magában egyesíti a neurobiológia, a pszichoanalízis, a nyelvészet és a művészetelmélet módszereit. Alapvető feltételezése, hogy az emberi jelentések legtöbbjét valamilyen képi formában osztjuk meg, ezért a ZMET is képeket használ a vizsgált témakörben megjelenő metaforák verbalizálásához és kifejtéséhez. A kutatás során felhasználandó képeket nem a kutatók adják, hanem a kutatás résztvevői gyűjtik össze saját elgondolásuk szerint: ily módon a kutató semmifajta befolyást nem gyakorolhat a résztvevő döntéseire. Ezzel a lépéssel a válaszadók korábbi tudása és tapasztalatai, előzetes elvárásai, illetve értelmezései kerülnek domináns helyzetbe, majd az interjú során a „képekbe és metaforákba vetítve mondják el mély, közvetlen megkérdezéssel nem feltárható gondolataikat” (324.). Egy ilyen kutatás során általában húsz-huszonöt interjú készül el, melyek elemzésével a kutató képes összeállítani az ún. konszenzustérképet, amely tartalmazza a felmerülő fogalmakat, valamint a közöttük meglévő kapcsolati hálózatokat.

Egy formabontó és újszerű olvasói megközelítéssel dolgozó, korábban eddig nem látott, illetve kanonizált kvalitatív kutatási módszereket felvonultató könyvet tarthat a kezében az olvasó. Ezen módszerekkel felszerelkezve a kvalitatív kutatók talán tényleg többet látnak majd kutatásukban, mint a mélyinterjút és a fókuszcsoportot. Más kutatók, laikusok számára pedig egy újfajta megközelítést tartogathat a kötet, s amíg az olvasó megismeri az általa kiválasztott módszereket, addig is jó kedélyűen és kreatívan követi a térkép útvonalát. (Horváth Dóra – Mitev Ariel: Alternatív kvalitatív kutatási kézikönyv. Budapest: Alinea Kiadó, 2015, 394 p.)

Kárpáti László

Eszterházy Károly Egyetem
Neveléstudományi Doktori Iskola