Amíg az ünnepi kötet elkészült…*
Glatz Ferenc akadémikus hetven éves. Szívből gratulálunk, további
sikeres alkotómunkát és jó egészséget kívánunk. Ebből az alkalomból –
többek kezdeményezésére – úgy gondoltuk, hogy tanulmánykötetet
állítunk össze, amelyben szakmai partnerei, volt legközvetlenebb
munkatársai szerepelnek az elnök, illetve a past-president által
kezdeményezett programokhoz kötődő műveikkel részben korábbi
előadásaik, tanulmányaik eredeti vagy újraszerkesztett szövegével,
részben új írásaikkal. Az elképzelés megvalósult. De olyan nagy volt
az érdeklődés és a közreműködőkészség, hogy végül is egy meglehetősen
vaskos kötetet publikáltunk. Ennek címe: Az Akadémia, a nemzet
tanácsadója. A címadás a volt elnököt idézi. Az ő programjának része
volt ugyanis, hogy az Akadémia kutassa és tárja fel az állam és a
nemzet előtt álló új kihívásokat, dolgozzon ki javaslatokat a
döntéshozók számára lehetőségeinkről, lépéskényszereinkről, legyen az
Akadémia a nemzetstratégiai tanulmányok készítésével – ahogy ő mondta
– a „nemzet tanácsadója”.
Ebben a tanulmánykötetben kereken 125 szerző neve
szerepel. Ez nem jelenti azt, hogy 125 tanulmányban Glatz Ferenc
dicséretét hangoztatnák. A szerzők nem Glatz Ferencről írtak
tanulmányokat, hanem saját alkotómunkájukról, amelyek azonban valahol
és valahogy kapcsolódtak az Akadémia korábbi elnökének
kezdeményezéseihez.
Az összefüggések jobb megértéséhez szükségesnek
látszik felidézni azt a korszakot, és benne az Akadémia történetét,
amelyben ezek a művek megszülettek.
Glatz Ferenc két hároméves cikluson keresztül volt
az Akadémia elnöke. Az első ciklus 1996 májusától 1999 májusáig
tartott. A szavazáskor három jelölt neve szerepelt a listán. Glatz
Ferenc többségi szavazással kezdte el az elnöki funkció ellátását. A
második ciklus 1999 májusától 2002 májusáig tartott. Kettős jelölés
volt, és ezúttal is Glatz Ferenc kapta a szavazatok többségét.
1996 májusáig rendeződött az Akadémia státusa,
feladatköre. Mindezt az 1994-ben (tehát még Glatz előtt) elfogadott
akadémiai törvény biztosította, amelyet az Országgyűlés 1994. március
28-án 214 igen, 1 nem szavazattal és 3 tartózkodással fogadott el.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyhangú és támogató szavazás volt mind a
kormánykoalíció, mind pedig az ellenzék részéről. Aznap azt írtam a
naplómba, hogy okos kompromisszum született, mintegy öt-nyolc évre
stabilizálhatja az Akadémiát. Tévedtem, mert tizenöt évig volt
hatályban a törvény (leszámítva néhány kisebb eljárási módosítást), és
csak 2009-ben került sor jelentősebb változtatásra az új helyzetnek és
adottságoknak megfelelően.
Az 1994-es akadémiai törvény előkészítése,
társadalmi, politikai és szakmai elfogadtatása közel hét-nyolc év
vitájának eredménye. Ennek során nagyon szélsőséges nézetek is
felszínre kerültek. Megemlítek egy esetet ezek közül, mert
valószínűleg a történeti anekdoták tárába kívánkozik. Valamikor a
kilencvenes évek első felében egy országgyűlési párt képviselője
hivatalosan egy olyan módosító indítványt nyújtott be, hogy az
akadémikusi címet és a vele járó kedvezményeket csak öt évre ítéljék
oda. Öt év után értékeljék az adott személy munkásságát, elsősorban
abból a szempontból, hogy mit alkotott. Ha keveset alkotott az elmúlt
öt évben, akkor vonják vissza az akadémikusi címet és a
kedvezményeket. Szerencsére az olimpiai- és világbajnokok esetében
hasonló javaslat nem hangzott el.
Melyek voltak a legfontosabb eredmények az Akadémia
számára a törvénynek köszönhetően?
– Megmaradt az Akadémia, a kutatóintézetekkel
együtt.
– A tagok és doktorok tiszteletdíjat kaptak, amit
Glatz Ferenc idején tovább növeltek.
– Saját törzsvagyonhoz jutott az MTA.
– A kétszáz doktor közgyűlési képviselővel
társadalmilag megerősödött a testület.
Az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy
az Akadémiát bíráló megjegyzések között több olyan észrevétel volt,
amit kisebb-nagyobb viták után elfogadott a vezetőség és a tagság, és
ezek beépültek az új szervezési és működési rendbe. Ilyen például a
nem akadémikusok közül választott doktor képviselők részvétele a
Közgyűlés munkájában, kivéve az akadémikusi tagválasztást és az
akadémiai vezetés felsőbb szintjeit.
Vagyis Glatz Ferenc egy olyan Akadémia élére
került, ahol nem a befelé forduló védekező mechanizmusok uralkodtak,
hanem a kifelé nyitott tevékenység, amely a társadalom számára
közhasznot kívánt adni. Glatz Ferenc jól felismerte ezt az új
helyzetet, és ezért kezdeményezett különféle akciókat. A tagság is
támogatta az elnököt ebben az irányváltásban. Az elnök nagyon sok új
tevékenységi irányzatot indított el, amelyek kiegészítették,
gazdagították az alapvető és elsődleges akadémiai feladatot; az új
ismeretek feltárását a tudományok valamennyi területén, illetve ezek
társadalmi hasznosításának elősegítését. Egyúttal a belső szervezetet
is javította a kutatóhálózat konszolidációjával.
Elnöki tevékenységéhez kötődik az Akadémia
kultúrnemzeti alapokra helyezése, az 1920-ban az állam határain
kívülre szorult magyar kutatók és intézmények szerves beépítése a
magyar nyelvű tudományszervezetekbe. Elnöksége alatt történt az első
nyitás a vállalkozói társadalom és a tudomány szélesebb közönsége felé
is. Megkezdődött az Akadémia belső szervezetének, működésének
hozzáigazítása az új tudományos, társadalmi és közéleti
szerepvállalásokhoz. Megfogalmazása szerint kialakult az Akadémia
hármas funkciója: tudományos műhely, a magyar kutatói társadalom
érdekképviselője és a nemzet tanácsadója.
Hogyan lettem e tisztelgő kötet szerkesztője? Ennek
oka, hogy annak idején én voltam a Nemzeti Stratégiai Kutatások
Programbizottságának társelnöke, Glatz Ferenc mellett. Így nem
zárkózhattam el e megtisztelő, de nagyon nehéz feladat ellátásától. De
nem egyedül végeztem a munkát, kiváló technikai szerkesztők
segítettek.
|