A hazai belgyógyász iskola megteremtőjére való emlékezés aktualitását nemcsak az adja, hogy száz éve halt meg Korányi Frigyes (1913), hanem, hogy azok a célok, az egészségügyet érintő kérdések, amelyekért egy életen át harcolt, ismét aktuálisak. Korányi Frigyes még medikus volt, amikor 1848-ban az Orvosi Tár 6. számában a Szózat az orvoskar javaslatkészítő választmányához című cikkében a következőket írta: „Hogy a nép egészségi ügye tudományosan mívelt orvosok, nem pedig kuruzslók által kezeltessék, s a legszegényebbnek is orvos- és gyógyszerészhöz lehető legkönnyebben jutnia lehessen… Gondoskodnia kell arról, hogy a sok fáradozás után végre oklevelet nyert orvos a világba lépvén biztos állást és illedelmes életmódot nyerhessen.”

Most mit írna, amikor az egészségügy megmentését a szegényeket ellátni nem akaró magántőkétől, a magán egészségügyi biztosítóktól várja mind a kormány, mind az ellenzék. Még élt, amikor Európában az elsők között hazánkban kialakult a most veszélybe kerülő, szolidaritás-alapú egészségbiztosítás. Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. törvénycikk megalkotásával elkezdődött a baleset- és betegbiztosítás, mely garantálta a pénzbeli és természetbeni ellátásokat. Most pedig – egy ezt tiltó népszavazás eredményének ellenére – veszélybe kerül a szolidaritásalapú egészségbiztosítás. Ugyan megvalósult, hogy „mívelt” orvosokat képzünk, de elveszítjük őket, mert azt a bizonyos „illedelmes életmódot” nem tudja, vagy nem akarja a mindenkori kormány számukra biztosítani. Korányi Frigyes élete azonban üzen a hazát elhagyóknak is, hisz 1852-ben, amikor kitiltják Bécsből és Pestről, és Nagykállóba száműzik, nem a külföldet, a könnyebb, jobb megélhetést választotta, hanem a feladatot, amiért orvos lett.

és elindult a hazai korszerű belgyógyászati ellátás és oktatás, a „belgyógyászati iskola” fejlődése.

A kiegyezést követő kedvező viszonyok között a nemzeti liberalizmus orvos reformerei Balassa, Markusovszky, Korányi vezetésével megteremtették a magyar nyelvű oktatást, az egyetem autonómiáját, 1872-ben egységesítették az orvosképzést; megszületetett az egyetemi szabályrendelet, az egyetemes orvosdoktori szigorlati rend. 1878-tól már csak egy orvosi diploma létezett, az „egyetemes orvosi tudományok doktora” című.

Báró Eötvös Józsefnek, a közoktatási tárca vezetőjének támogatásával Korányi Frigyesnek és a mellé csoportosuló professzoroknak, Bókay Jánosnak, Fodor Józsefnek, Hőgyes Endrének, Lumniczer Sándornak köszönhetően már 1868-ban megindul az orvosegyetem máig egyedülálló modernizálása, fejlesztése, új épületek tervezése. Ebben a munkában előbb Markusovszy Lajos, majd Trefort Ágoston jelentette a központi támogatást. Korányi Frigyes világszínvonalú új Belgyógyászati Klinikája 1880-ban nyílt meg a Szentkirály utca és Üllői út sarkán. Itt használtak először röntgent, „fizikai kémiai” labor és bakteriológia működött, a vesefunkciók, a vérkeringés élet- és kórtanával foglalkozó kutatások folytak, és mindenekelőtt itt alakult ki a modern hazai belgyógyászat oktató és gyógyító műhelye, a Korányi-iskola, ahol az orvostanhallgatókat és az újonnan megszervezett gyakornoki rendszer orvosait, az új belgyógyász-generációt képezték.

A belgyógyászati iskola megteremtésén túl, a szervezési, közegészségügyi tevékenysége az, ami igazán maradandó és hazánk jelenlegi egészségügyi állapotát és intézményeit is érintő érdeme. „Magyarországon a tuberkulózis elleni küzdelemnek ő volt megindítója és leglelkesebb bajnoka maradt utolsó leheletéig” mondta róla Müller Kálmán a Budapesti Királyi Orvosegyesület nagygyűlésén. Fáradhatatlan szervezői munkája eredménye volt az Erzsébet királyné Szanatórium – mai Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet – megnyitása 1901. november 10-én Budakeszin, a város által adományozott telken. Halálakor az országban már három nagy szanatórium, harminchét tuberkulózis ellen küzdő egyesület és kb. hetven tüdőbeteg-gondozóból álló hálózat működött. Óriási érdeme volt, hogy nemcsak felismerte a tüdővész pusztítását, hanem azt is, „hogy a lassú készülődés ideje lejárt, minden factornak vállvetve kell közreműködni a gyors segítésben” és ennek megfelelően cselekedett, előadásokat tartott, tanulmányokat közölt A tüdővész társadalmi jelentőségé-ről, A tüdővész elleni küzdelemről. 1898-ban megalakul a Sanatorium-Egyesület, majd a budapesti szegény sorsú tüdőbetegek szanatóriumi egyesülete. Korányi a legszegényebbek szanatóriumi ellátására Betegsegélyező-alapot hozott létre, felismerte, hogy a tbc ellen eredményesen küzdeni csak központosított formában lehet, szervezésével létrejön a Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos és Központi Bizottsága.

Még Balassa megbízásából és közreműködésével Jendrássik Jenővel és Markusovszkyval kidolgozzák az ugyan más néven, de ma is létező Országos Közegészségügyi Tanács tervezetét, mely hamarosan megalakult, és a legfelsőbb egészségügyi fórumként működött. Előbb a tanács alelnöke, majd 1879-ig elnöke volt, amikor is az Igazságügyi Orvosi Tanács elnökévé nevezték ki.

A róla szóló megemlékezések egybehangzóan állítják, hogy nemcsak iskolateremtő oktató, korszakot meghatározó tudós, de országos tekintélyű gyógyító is volt. Őt kereste, hozzá akart eljutni egyaránt a gazdag és a szegény beteg, és egyforma ellátásban részesültek. Nem volt hálátlan a társadalom sem, nemcsak nagytekintélyű és népszerű orvos volt, de elismert is, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, munkája elismeréseként a királytól bárói címet kapott, és a Felsőház tagja lett.

Szerencséje az országnak, hogy a nemzeti liberalizmus virágkorában az egészségügynek olyan alakjai, valóban nemzeti érzelmű szakértői voltak, mint a Korányi-, Balassa-, Markusovszky-vezette reformértelmiségiek, és a hatalmat is Eötvösök, Trefortok képviselték, akik a szakmát kérdezték meg, mielőtt az egészségügy és az oktatás még napjainkig is ható átalakításába kezdtek volna.

Kulcsszavak: Korányi Frigyes, orvosegyetem, Belgyógyászati Klinika, tbc