A Nemzeti Energiastratégia nemzetközi keretei

A huszadik század örökségeként maradt ránk a jövő tervszerű alakításának szokása. A stratégiák, politikák sokasága rajzolja elénk a szép jövőt, kínálja a megváltás, az önmegváltás biztos módját. A túlkínálatban az segít tájékozódni, ha megvizsgáljuk, vajon a felkínált stratégia valóban a közösség elképzelése-e arról, miként kívánja megélni saját jövőjét. A stratégiát a közösség legnemesebb céljai motiválják, ahogy meghatározza ezt az Európai Unió szerződése: béke, az értékek megőrzése és a jólét megvalósítása. Az élet materiális oldalát tekintve a közösség célja, hogy mindenki tisztességesen éljen meg a munkájából, s őrizzük meg értékeinket és a Földet utódainknak. A megvalósításához kell egy koncepció: biztosítson a gazdaság magas szintű foglalkoztatottságot, s legyen a munka könnyebb, tudásalapú, s korlátozzuk a jólétünk káros hatásait. Ehhez eszközöket kell koncentrálni, és megalapozott tervek formájában intézkedéseket kell tenni, így például – s ez dolgozatunk tárgya – e stratégiai céloknak kell alárendelni az energiaszektor fejlesztését. Itt újból egy kezdőponthoz jutunk. Az energiaellátás terén a jövőt úgy képzeljük el, hogy az energia mindenki számára elérhető, az ellátás biztonságos, és segíti a gazdaság fejlődését, a termelés és fogyasztás takarékos, környezet- és klímakímélő. Az EURÓPA 2020, Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája című dokumentum az Európai Unió alapszerződésében foglalt alapvetést konkretizálta és technologizálta, koncentrálva bizonyos energetikai mutatókra, mondván: 2020-ra legyen az emisszió a bázisévhez képest 20%-kal kevesebb, a megújuló energiaforrások hányada az energiafogyasztásban érje el a 20%-ot, és csökkentsük 20%-kal a teljes energiafelhasználást (EU, 2010). A célok ilyen megfogalmazását az Unió egyes vezetőinek politika-filozófiai beállítottságára lehet visszavezetni, s e politikusok szellemi mentorainak, leginkább Jeremy Rifkinnek befolyására. Ő az, aki a harmadik ipari forradalmat vizionálja a megújulóenergia-felhasználás, az intelligens villamos hálózatok által kollektivizált termelés és felhasználás, egy energetikai internet, többek szerint egyfajta energetikai kommunizmus formájában, mely grandiózus kísérletnek német vezetéssel az Európai Unió a színtere (Rifkin, 2005, 2011). Rifkin szerint akkor következtek be ipari forradalomként felfogható változások, amikor az energiatermelés és a kommunikáció módja változott. Most az internet és a megújulóenergia-felhasználás képezi az alapját a minőségi változásnak, a harmadik ipari forradalomnak. Szerinte a jövő építésének öt programpontja van: (1) a megújulóenergia-felhasználás megvalósítása; (2) a lokális, megosztott energiatermelés megvalósítása; (3) a (villamos) energiatárolás megoldása a hidrogén-energetika és más módszerek alkalmazásba vételével; (4) az okos villamos hálózatok kiépítése, egyfajta energiainternet létrehozása, amelyben mindenki egyszerre termelő és fogyasztó (producer+consumer=prosumer); (5) a közlekedés átállítása villamos és üzemanyagcellás hajtásra. Ez a program egy új ipari platformot, megatechnológiát hoz létre, amelyen új termelési módok valósulnak meg. Társadalmi alapja e modellnek az autonómia, a bizalom, a reflexivitás, s nemcsak az ötszázmillió uniós polgár részvételét tekintve, hanem globális léptékben. A program nem irreális. Léteznek műszaki megoldások, technológiák a fenntartható energiaellátás megvalósítására, bár a technológiák némelyike inkubációra, az ipari alkalmazáshoz fejlesztésre és támogatásra szorul. Következésképp az Európa 2020… stratégia is csak állami akarattal, s főleg finanszírozással valósítható meg. A megújuló energia alapú villamosenergia-termelés terén a támogatás elsődlegesen a termelés támogatásával történik: átvételi ártámogatás, kötelező átvételi ár, forgalmazható zöld bizonyítvány, zöldprémium-rendszer. A megújuló energia alapú fűtési és hűtési célú energiatermelést beruházási támogatás, adókedvezmény vagy kedvezményes hitel segíti. A szubvenciók piac- és energiarendszert torzító hatásai már láthatóak különösen Németországban, amely szubvenciós politikát már a legtekintélyesebb szakmai körök is kritizálják. Az Unió szénmentes gazdaságának létrehozása 2050-re addicionálisan mintegy évi 270 milliárd eurót, az Unió GDP-jének 1,5%-át igényli.

Lehet, hogy az Európa 2020… stratégia vagy a radikális német energiapolitika az igazi út egy jobb világ felé, s egy új New Deal az akut gondokra. A dolog sikerét az idő fogja eldönteni. Tény, hogy ennek a forradalmi kísérletnek egyelőre még nem látszanak az európai élettérre gyakorolt kedvező hatásai, legfeljebb a német gazdaságéra, igaz, ott is jelentős állami szubvenciók árán, amit csak Németország engedhet meg magának. Klímavédelem tekintetében is marginális a hozadéka, s nem kompenzálja Kína és India, és más feltörekvő gazdaságok erőteljes emissziónövekedését (IEA, 2012). Az, hogy belátható időn belül az országok leépítik az energia- és kibocsátásintenzív termelést és fogyasztást, s ezáltal az Unió karbonmentes gazdasága az élre tör – a XX. század viharait s a XXI. század már megtapasztalt és kirajzolódó viszonyait tekintve – igen történelmietlen víziónak tűnik. Ilyen radikális váltás a jelenlegi erőtérben aligha várható, s ezt a legutóbbi, a dohai klímakonferencia sikere sem teszi valószínűvé.

Ma egyetlen ország sem tekinthető elszigeteltnek a világ energiagazdasági folyamataitól. Az országok mozgásterét energiaigényeik és gazdasági erejük mellett, s legalább annyira, a kőolaj- és földgázkitermeléshez, értékesítéshez fűződő érdekek és geopolitikai szándékok befolyásolják. Az International Energy Agency 2011-ben egyértelműen a földgáz új aranykorát vetítette elénk (IEA, 2011a). 2012-ben a prognózis alig változott (IEA, 2012). Ma – a megújulóenergia-felhasználás támogatott fejlesztése mellett¹ – a földgáz és kőolaj nem konvencionális kitermelésének rohamos növekedése határozza meg a világ energiagazdaságának perspektíváit, amellett, hogy a fosszilis források felhasználása tovább növekszik, s a szén (CO₂-visszatartás nélküli) felhasználása pedig nem, vagy nem a kívánatos mértékben csökken. Az energiaszámla az importra szorulók számára nem fog csökkenni még akkor sem, ha a földgáz ára elmozdul a kőolajétól. Új tényezőként az USA 2020-ra a világ meghatározó olajtermelőjévé, Észak-Amerika pedig 2030-ra nettó olajexportőrré válik. Az USA olaj- és földgáz-önellátásból származó előnye² nemcsak a versenyképességében fog megnyilvánulni, hanem az energiahordozók világkereskedelmének alakításában is. Mindemellett az USA a földgázfogyasztás térnyerésével jelentős emissziócsökkenést fog elérni. Egyes antinukleáris országokban csökkenni fog vagy megszűnik a nukleáris energia termelése, míg más, pronukleáris országokban fejlesztik azt, ami eredőben a nukleáris energia alkalmazásának mérsékelt növekedését jelzi. A nukleárisenergia-termelés leépítése a CO₂-emissziót befolyásolja. Japánban az atomerőművek leállításával évi 60 millió tonnával nőtt a CO₂-kibocsátás. Elsősorban az importfüggőség csökkentésének szándéka magyarázza Finnország és több kelet-közép-európai ország nukleáris energetikával kapcsolatos politikáját.

Ami a globális felmelegedés +2 Celsius-fokos korlátozását illeti – az energiahatékonyság és a megújulók hányadának rohamos növekedése ellenére – a 2050. évi cél kudarca egyre inkább bezárva látszik a mai energetikai infrastruktúrában és iparszerkezetben függetlenül attól, hogy az Európai Unió milyen dekarbonizációs sikereket ér el 2050-re.

Az energiastratégia

Minden stratégia alapját, így a nemzeti energiastratégiáét is a jelen reális értékelése adja meg. Ez enged leszámolni bizonyos hiedelmekkel és manipulációkkal is.

Az egy főre jutó primer energiafogyasztás lehet a pazarlás, de lehet a gazdaság fejlettségének jele is. Az egységnyi GDP-re jutó energiafogyasztás jelzi a fejlettséget, minél kisebb, annál jobb. Az egy főre jutó villamosenergia-fogyasztás pedig általában a fejlettség mutatója. Kár lenne azt hinni, hogy hazánkban az energiafogyasztás abszolút értelemben vett csökkentése az üdvözítő cél. Nemzetközi összehasonlításban a magyar primer energia- és villamosenergia-fogyasztás mérsékelt, sőt alacsony (Eurostat, 2012). Ausztria, Németország vagy akár Szlovákia egy főre jutó energiafogyasztása még akkor is magasabb lesz, mint Magyarországé, ha ezek az országok megvalósítják 2020-ra a 20%-os fogyasztáscsökkentést. Ergo, a gazdasági-jóléti felzárkózásunknak Európához a fogyasztás növekedésével kell járni, még akkor is, ha egy GDP-egység megtermelésére fajlagosan egyre kevesebb energiát használunk fel, s jelentős sikereket érünk el az energiatakarékosság terén. Az nem jósolható meg, hogy a nemzetgazdaság fejlődésének pontosan milyen éves üteme lesz, s az milyen éves energiafelhasználást igényel, s ezen belül mennyivel lesz hangsúlyosabb a villamosenergia-felhasználás. Arra kell készülni, hogy hosszabb távon, az elkövetkező húsz évet tekintve, a gazdaság növekedése lesz a jellemző, illetve arra, hogy az energetikai infrastruktúra, mindenekelőtt az erőművi kapacitás kétharmada a műszaki avulás miatt tíz-tizenöt éven belül megújításra szorul, s így ezt a gazdasági fejlődéstől függetlenül is kezelni kell.

Nem köztudott, de energiafogyasztásunk fajlagos üvegházhatású gáz kibocsátása alacsonyabb, mint Dániáé vagy Németországé (Eurostat, 2012). Sem Ausztriától, sem Németországtól nem vagyunk drámaian lemaradva a megújuló energiák felhasználása terén, ha az ő mérlegükből kivonjuk a Magyarországon tabuként kezelt vízerőműveket. Következésképp az energiaszektor „zöldítése” prioritást élvez, de nem kell elnyomnia más szempontokat, mint pl. a termelés önköltsége.

Magyarország jelentősen függ az energia-, s ezen belül is az egy piacról származó földgázimporttól (Eurostat, 2012). Ezen javítani kell, de nem az a lényeg, hogy abszolút értelemben importfüggetlenek legyünk, hanem az, hogy az import kiszámíthatatlan hatásaitól védettek, amire a diverzifikáció lehet a legjobb megoldás.

Az Európai Unió országaiban az energiagazdaság szerkezete és a termelés-felhasználás fejlesztési irányai is igen jelentős mértékben az ország adottságaitól függenek, mintaként aligha lehet másolni bármelyiket is, főleg nem azokat, amelyek Magyarországnál sokkal többet képesek áldozni a megújulóenergia-hasznosítás fejlesztésére, vagy ahol saját szénvagyon van, vagy jelentős vízerőmű-potenciál és -kapacitások vannak.

Az Európa 2020... céljai kötelező elemként, de módosított mértékben jelennek meg a Széll Kálmán Tervben, s nyilvánvalóan megjelennek a Nemzeti Energiastratégiában, s a kapcsolódó stratégiákban, politikákban. Magyarország a megújulóenergia-források részarányának 14,65%-ra növelését, 10%-os teljes energiamegtakarítást, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának bázisévhez mért 10%-os csökkentését vállalta 2020-ig.

A nemzeti energiastratégiát azonban nem lehet ilyen egysíkúan definiálni.

Az energiastratégia kiindulópontja, hogy az energia legyen mindenki számára elérhető, az ellátás biztonságos, és segítse a gazdaság fejlődését, a termelés és fogyasztás legyen takarékos, környezet- és klímakímélő. Ehhez kell bevetni a pénzügyi, jogi, oktatási képzési, kutatási eszközöket, amelyek megfelelően motiválják az ágazat fejlesztésében részt vevőket a befektetések, a kutatás-fejlesztés és az innováció területén, a fogyasztókat pedig szokásaikban, viselkedésükben orientálják.

Az intézkedéseket konkrét rövid és középtávú tervek, részstratégiák, programok határozzák meg, mint a klímavédelmi intézkedéscsoport (dekarbonizációs útiterv és a zöld közlekedési módok fejlesztése), a Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Terve, a Környezet és Energia Operatív Program, a Nemzeti Energiastratégia, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, az energiahatékonysági programok, az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer alprogramjai. A korántsem teljes felsorolásból látható, hogy az energetikai tárgyú stratégiai, politikai dokumentumok egyike csupán a Nemzeti Energiastratégia, amely 2030-ig részletes javaslatokat tartalmaz a magyar energiaszektor szereplői és a kormányzat számára, és felállítja a 2050-ig szóló útitervet is, amely illeszkedik az európai uniós törekvésekhez. Az energiastratégia egyúttal szakpolitikai keretet kíván teremteni, amelyben az energia- és klímapolitika összhangba kerül a gazdasági fejlődés igényeivel.

A közlekedés, a lakossági és ipari hő- és villamosenergia-fogyasztás, illetve az energiatermelés, -elosztás, -kereskedelem együttesen képezik az energiaágazatot, melyet a Nemzeti Energiastratégia átfogóan határoz meg. Jelen dolgozat keretei szűkösek ahhoz, hogy e komplexum minden részletét bemutassuk. Itt a villamosenergia-ipar fejlesztésének irányait mutatjuk be példaként, amelyre a Nemzeti Energiastratégia Atom–Szén–Zöld forgatókönyvet határoz meg.

A hazai szénvagyon kiaknázása ésszerű döntés, lévén ez az egyedüli belső tartalék egy energetikai krízishelyzetben. A jelenleg alkalmazott környezetvédelmi technológiákkal a szénerőműben való felhasználása gazdaságos, hátránya a jelentős CO₂-kibocsátás, s a fejlesztést is az üvegházhatású gázok kibocsátásában vállaltak betartása korlátozza. Új perspektívát nyit – egyelőre bizonytalan távlatban – a széndioxid-leválasztási és -tárolási technológiák alkalmazása, ami viszont lerontja a széntüzelés más technológiákhoz viszonyított versenyképességét. A CO₂ mélységi

tárolása legalább annyira kényes műszaki és etikai (a gondot ráhagyjuk utódainkra) kérdés, mint a na+gyaktivitású radioaktív hulladéké. Tapasztalhattuk, Magyarországon a vörösiszap-katasztrófát megelőzően CO₂-kitörés miatt kellett falvakat kitelepíteni 1998-ban (Bencsik – Dercsényi, 2000).

A nukleáris energia hasznosítását hazánkban is, mint a többi atomerőművet üzemeltető országban, az importtól való függőség csökkentése, az ellátásbiztonság és az alacsony önköltség motiválja. A paksi atomerőmű üzemidejének biztonságos meghosszabbítása szinte ingyen van, miközben a termelés önköltsége itt a legalacsonyabb. Az új atomerőmű, melyet az avuló erőművi kapacitások pótlása tesz szükségessé, beruházásigényes projekt, de egy kilowatt atomerőművi teljesítmény létesítése messze olcsóbb, mint a CO₂-visszatartással megvalósuló szénerőműé, vagy a fotoelektromos-termelésé (EIA, 2013). Erre persze lehet az a válasz, hogy a szélerőmű és a fotoelektromos villamosenergia-termelés kibocsátás- és hulladékmentes, szemben a nukleárisenergia-hasznosítással. Ez sajnos nem igaz. A teljes élettartamot tekintve nincs emisszió- és hulladékmentes energiatermelési technológia. Több tekintélyes forrást (lásd például IPCC, 2012, IEA, 2011b) is idézhetünk a „bölcsőtől a sírig” számított fajlagos kibocsátás tárgyában, melyek egyöntetűen igazolják, a víz-, a szél- és az atomerőművek teljes emissziója a legalacsonyabb, melyhez képest még a fotoelektromos villamosenergia-termelés is átlagban legalább négyszer magasabb emisszióval jár egy kWh-ra vetítve. Ellenérv a nukleáris energiával szemben, hogy a technológia potenciálisan igen veszélyes. Ez kétségkívül így van, de ezt a veszélyt – a többi energetikai technológiával összehasonlítva – irracionális módon kezelik emberek. Az atomerőművek biztonsága műszaki kérdés, amely megoldható és megoldandó, ha erre szükség van, ahogy azt az Európai Unióban és számos más országban végzett felülvizsgálatok igazolták (EU, 2012). A Nagy Tohoku földrengés tizennégy atomerőművi blokkot rázott meg, tragikus hatása a Fukushima Dai-ichi erőmű esetében volt, ahol a szökőár veszélyét nyilvánvalóan alábecsülték. A közelmúltban a Sandy hurrikán 175 kilométer óránkénti sebességgel végigsöpört az USA keleti partvidékén, ahol harmincnégy atomerőmű üzemel. Ebből huszonnégy zavartalanul üzemelt a hurrikán ideje alatt és után, hét épp az éves főjavítás alatt volt, s három biztonságosan leállt a hálózat sérülése miatt. S ez nem egyedülálló esemény, hisz 2011-ben az Irene hurrikánt, 2005-ben a Katrinát, 2004-ben a Jeanne hurrikánt élték túl az atomerőművek. Az új atomerőművek – a beruházási költségük jórészt emiatt magas – védettek a természeti katasztrófáktól és az antropogén veszélyektől. Évente több mint kétezer embert ér halálos baleset az energetikai iparban, s egyedül a fosszilis energetika légszennyezése miatti rákos esetek száma millióra tehető, míg a nukleáris balesetek promt és hetven évre vetített latens fatalitása legalább két nagyságrenddel kisebb a csernobili és fukushimai katasztrófát beleszámítva (OECD NEA, 2010; IEEE, 2011). Az üvegházhatású gázok kibocsátását pedig lényegében közömbösen kezelik az emberek, jóllehet ennek következményei közismertek. A nyilvánvaló fenntartások ellenére az atomenergetika szerepe a XXI. században minden mértékadó nemzetközi forrás szerint megkerülhetetlennek látszik (EIA, 2012), ahogy az ésszerű választás hazánkban is (lásd még Katona, 2010).

Helyesek az energiastratégia preferenciái, amelyek a fenntarthatóság irányába mutatnak: energiatakarékosság, energiahatékonyság, megújulóenergia-források kihasználása. Az energiatakarékosság és a hatékonyság növelése alapvető érdeke a fogyasztónak, ám mindkettő beruházást, fejlesztést igényel, melyek megtérülése hosszú távú, s amihez tőke és támogatás kell. A megújuló energiaforrások kihasználása is alapvetően a rendelkezésre álló állami támogatás kérdése. Ennek pedig a gazdaság teljesítménye és a társadalom teherviselő képessége mindenkor határt szab. A befektetők megújuló kapacitásokba történő invesztícióit leginkább az motiválja, hogy nem akarnak kimaradni az állami támogatások kiaknázásából.

A megújuló energia hasznosításának műszaki feltételei is vannak, ezek további fejlesztéseket és beruházásokat igényelnek. A villamosenergia-rendszer csak korlátozottan tud befogadni nem szabályozható termelőket, mint a szélerőművek és fotoelektromos áramtermelők, mindaddig, amíg az okos hálózat ki nem épül, és nem oldjuk meg a villamosenergia-tárolást. Ma Németországban a legjelentősebb fejlesztést épp ezért a villamosenergia-hálózat igényli (27,5–42,5 milliárd euró, lásd DENA, 2012). A hálózat átfogó fejlesztése idővel hazánkban is elkerülhetetlen lesz. Szivattyús tározókkal megoldható a tárolás problémája, és kisimítható a szél és a napsütés egyenetlensége, ha nem épp azok tiltakoznának a szivattyús tározók ellen, akik egyébként a zöld energetikáért harcolnak. Vannak a jövőben kiaknázható szinergiák is, mint a közlekedés villamosítása és a villamosenergia-tárolás között. Hazánk jelentős geotermikus potenciállal rendelkezik, amely a műszaki-gazdasági lehetőségek szerint feltétlenül kiaknázandó. Hazánkban a biomassza hasznosítása a legjelentősebb, ami bár megújuló, de kibocsátásintenzív technológia, csak a CO₂-körforgás révén minősíthető emissziómentesnek. A biomassza intenzív termelése lényegében monokultúrás és iparszerű, annak minden ökológiai hátrányaival.

Tetszetős érv a megújuló források hasznosítása mellett a foglalkoztatottságra gyakorolt pozitív hatás. 2010-ig a világon a zöld energetika mintegy 3,5 millió munkahelyet teremtett, döntően Brazíliában, Kínában, Németországban és az USA-ban, de a jelentős megújuló energetikával bíró Spanyolországnak már csak néhány tízezret (IEA, 2011b). A hazai foglalkoztatási gondokon a megújuló források kihasználásának fejlesztése nem segít, munkát az a technológiát birtokló és gyártó országoknak ad. A biomassza-termelés élőmunkaigénye számottevő lenne, de az iparszerű termelés éppoly kevés munkahelyet biztosít, mint az iparszerű mezőgazdaság.

Az energetikai ágazat beruházásai adhatnak munkát, s az ágazat maga is foglalkoztató, de a fentiek azt mutatják, nem ez a döntő. Az energiastratégiának a gazdaság versenyképességét kell szolgálnia, mert akkor fejlődhet a gazdaság, és az növeli a foglalkoztatottságot. Ehhez ésszerűen olcsó és biztonságos energiaellátás kell. Ezért nem valósítható meg a megújuló technológiák állami szubvenciókkal segített fejlesztése a gazdaságos energiaellátás ellenében, hisz akkor nem lesz forrásuk a szubvencióknak. Nyilvánvaló, hogy a megújuló technológiák még sokáig nem fogják kiváltani a fosszilis és a nukleáris energiatermelést. A földgáz a legtisztább fosszilis erőművi tüzelőanyag, s az ipar és a háztartások hőigényét is célszerűen ki lehet elégíteni vele. A korszerű földgáztüzelésű villamoserőművek hatásfoka, különösen kombinált villamos- és hőenergia-hasznosítás esetén igen magas. A beruházások piaci alapon valósulnak meg. A földgázra épülő energetikai beruházások terén a legkisebb az állam szerepe, bár a gáztározók és távvezetékek létesítése, az optimális földgáz-kereskedelem (kedvező hosszú távú szerződések), az egyoldalú importfüggőség oldása határozott állami szerepvállalást igényel.

Záró észrevételek az Energiastratégiához

Mint a bevezetőben hangsúlyoztuk, az igazi stratégia a közösség szándékát kívánja megvalósítani. Joggal kérdezhetjük, hogy az Európa 2020… stratégia vagy akár a Nemzeti Energiastratégia mennyire fejezi ki a közösség szándékát. Ilyen szakpolitikai kérdésekben nehéz valóságos társadalmi vitát folytatni, a pártok és mozgalmak megnyilatkozásai, vitái pedig oly mértékben átpolitizáltak, hogy abban elsikkadhat az igazság, s tán még a köz érdeke is. A köz akaratának megnyilvánulásai ambivalensek lehetnek. A közakarat tette Ausztriát atomerőmű-ellenessé, jóllehet az indulat nem az épp elkészült atomerőmű, hanem Bruno Kreisky kancellár ellen dúlt. 2012-ben a litván ellenzék hívei a megszorítások ellen tiltakozva leszavazták az új atomerőmű építését is. Németország antinukleáris, zöld energiapolitikája biztosnak tűnő társadalmi alapokon nyugszik, de éppily biztos alapon nyugszik a némettől gyökeresen eltérő francia energiapolitika, amelyben ugyan a nukleáris dominancia várhatóan gyengülni fog, mégis meghatározó módon arra épül.

A társadalmi konszenzus elérése és a közérdek felismerése a fenntartható energiagazdaság ügyében nem politikai, hanem nevelési-oktatási kérdés. Ez segít abban, hogy a társadalom vállalja a fenntartható energetika létrehozását szolgáló áldozatokat, hiszen az csak állami szerepvállalás, támogatások és korlátozások rendszerével valósítható meg. Csak az oktatás-nevelés segíthet abban, hogy a polgár különbséget tudjon tenni a saját érdekei és a manipuláció, a médiában megjelenő felelőtlen és gyakran hamis állítások, sőt szamárságok között. Ennél is fontosabb: a nevelés-oktatás segíthet abban, hogy a túlfogyasztó/pazarló életfelfogást felváltsa egy új, amelyben a jólét megvalósítása és a környezet, a klíma védelme egyensúlyban van. A kvóták és szénfillérek, adók, különadók és büntetések eddig nem zöldítették ki a gazdaságot. Ma a fejlett ipari országok még éppúgy élen járnak az energiafogyasztásban s a kibocsátásokban, mint korábban, s a feltörekvők meg számolatlanul ömlesztik ki a káros anyagokat. A megújuló energiák hasznosítása lehet az önmegváltás hittétele, de hatástalan a modern gazdaság és társadalom közegében.

Az energiastratégia megvalósításához szükséges eszközök, intézkedések akkor nevezhetők adekvátnak, ha a nemzet más stratégiai intézkedéseivel szinergiában vannak. Kell lenni egy keretnek, amely lehetne a tervezetben létező Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia, amely a stratégiák, útitervek, politikák közötti koherenciát biztosítaná legalább a koncepciók szintjén. A rövid távú intézkedések szintjén ilyen szerepe a Nemzeti Reform Programnak lenne.

A Nemzeti Energiastratégia fő célkitűzései megítélésünk szerint helyesek, a szükséges intézkedések levezethetők belőlük, s a végeredmény egy koherens, a kitűzött céloknak megfelelő energiarendszer lehet. Megvalósítását minősíteni ma aligha szabad. Az eddig elért és a rövid távon várható eredményeket, de a hosszabb távú reményeket is elfedik a 2008 óta húzódó válság hatásai. Bár a remény nem stratégia, ebben a pillanatban csak remélhetjük, hogy a válság utáni gazdaság jó környezetet nyújt az energiastratégia céljainak megvalósításához, s viszont, az energiastratégia jól szolgálja a gazdaság és a köz érdekeit.
 

Kulcsszavak: fenntartható fejlődés, megújuló energia, nukleáris energia, villamosenergia-ipar, klímavédelem, ellátásbiztonság, energiatakarékosság
 

IRODALOM

Bencsik István – Dercsényi László (2000): Szén-dioxid gáz kitörésének elhárítása és tapasztalatai. Kőolaj és Földgáz. 33, 133, 5–6. 49–54. • WEBCÍM

DENA (2012): Deutsche Energieagentur – Verteilnetzstudie. • WEBCÍM

EIA (2013): Annual Energy Outlook 2013 U.S. DoE Energy Information Administration. • WEBCÍM

EU (2010): EURÓPA 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája. Európai Bizottság, Brüsszel, 2010.3.3. COM(2010) 2020 végleges, • WEBCÍM

EU (2012): Communication from the Commission to the Council and the European Parliament on the comprehensive risk and safety assessments (“stress tests”) of nuclear power plants in the European Union and related activities. Brussels, 4.10.2012 • WEBCÍM

Eurostat (2012) • WEBCÍM

IEA (2011a): Are We Entering a Golden Age of Gas? Special Report, World Energy Outlook 2011, International Energy Agency • WEBCÍM

IEA (2011b): Deploying Renewables: Best and Future Policy Practice. International Energy Agency, ISBN 978-92-64-12490-5
IEA (2012): World Energy Outlook 2012. International Energy Agency, ISBN 978-92-64-18084-0

IEEE (2011): Patel, Prachi: Three Mile Island, Chernobyl, and Fukushima—A Comparison of Three Nuclear Reactor Calamities Reveals Some Key Differences). 31 October 2011. In: IEEE Spectrum Special Report: Fukushima and the Future of Nuclear Power • WEBCÍM

IPCC (2012): Renewable Energy Sources and Climate Change Mitigation, Special Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change, Cambridge University Press, ISBN 978-1-107-60710-1, • WEBCÍM

Katona Tamás J. (2010): Nuclear Power Generation as a Reasonable Option for Energy Strategies. In: Tsvetkov, Pavel V. (ed.): Nuclear Power. Sciyo, 1–16. ISBN 978-953-307-110-7 • WEBCÍM

OECD NEA (2010): Comparing Nuclear Accident Risks with Those from Other Energy Sources. OECD 2010 NEA No. 6861, ISBN 978-92-64-99122-4 • WEBCÍM

Rifkin Jeremy (2005): The European Dream: How Europe’s Vision of the Future Is Quietly Eclipsing the American Dream. Tarcher, ISBN 978-1585424351 • WEBCÍM

Rifkin Jeremy (2011): The Third Industrial Revolution: How Lateral Power Is Transforming Energy, the Economy, and the World. Palgrave Macmillan, ISBN 978-0230115217
 

LÁBJEGYZET

1 88 milliárd USD 2011-ben és várhatóan 240 milliárd USD 2035-ben. <

2 A földgáz már ma is ötször olcsóbb az USA-ban, mint az EU-ban, s nyolcszor olcsóbb, mint Japánban. <