„Roska Tamás Bolyai- és Széchenyi-díjas akadé-mikus halála a magyar tudomány pótolhatatlan vesztesége. Az információs technológia kiemelkedő kutatója, a magyar bionika nemzetközi hírű megalapítója volt. Tudományos munkáját alapvető, a tudományokon átívelő témák széles látókörű, kiemelkedően sikeres kutatása jellemezte” – nyilatkozta az MTA elnöke.

Roska Tamás 1940. szeptember 24-én született Budapesten, Roska Lajos, a munkájában örömét lelő orvos családjában. Az ugyancsak orvos nagyapa ózdi szolgálatát édesapja vette át, így a család Ózdra költözött. Ózdi gimnáziumi osztálya, az 1958-ban érettségizettek kitűnő tőrvívóként, zongoristaként, matematikában és fizikában jeleskedő, sokoldalú társként emlékeznek rá. Osztálytársai közül ma hárman a Magyar Tudományos Akadémia tagjai és Ózd város díszpolgárai.

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára 1959-ben vették fel. Évfolyamtársai és tanárai mint kivételes adottságokkal megáldott diákra emlékeznek, akit minden érdekelt, ami intellektuálisan szép. Öröm volt számára a tanulás, a világ felfedezése. A matematikáról és a természet titkairól mindent tudni és érteni akart.

Ha azokat kérdezzük, akik Roska Tamással fél évszázados kutatói pályafutása során találkoztak a Műszeripari Kutató Intézetben, a Távközlési Kutató Intézetben, majd a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetében, azok kiváló kutatóként, különös intelligenciával megáldott tudósként tartják számon, de legmaradandóbb emlékként azt a kedvességet és örömet őrzik, amit egy-egy találkozáskor éreztetni tudott a hozzá közelállókkal. Tamás bárhová ment, reményt és optimizmust sugárzott.

Roska Tamás fiatal kutatóként a villamosmérnöki tudományok „királynőjével”, a Circuit Theory-val, az áramkörök elméletével jegyezte el magát, amely hidat képez a gépek fizikai valósága és a mérnöki tervező munka során használt matematikai modellek között. A fizika a természetben rejlő rendet közvetíti, a matematika rendet vág a mérnök gondolkodásában.

Az 1960-as és 70-es években az áramkörelmélet kihívása az volt, hogy egy kristályban (a „chip”-ben) életre keltsük a programozható bináris univerzumot. Roska Tamás bekapcsolódott a „számítógéppel segített tervezőrendszerek” kidolgozásába. Fontos eredményekkel járult hozzá a nemlineáris áramkörök elméletéhez.

A 80-as években figyelme az élővilág informatikai rendszerei felé fordult. Mit tanulhat a számítógépek tervezője az élő rendszerektől? Mit üzen az idegtudomány és az agykutatás a tervezőmérnöknek? Az ismeretterjesztő könyv – Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal - adta az ötletet, hogy talán gondolkodásunkban is hol analóg, hol logikai, hol vegyes, azaz „ana-logikai” lépésekkel haladunk előre. Roska Tamás megkísérelt chiptervező mérnökként reflektálni e kérdésre. Lehet-e olyan gépet építeni, amelyik analogikai módon számol?

Az 1980-as évek végén a National Science Foundation (NSF) újra megnyitotta az MTA–NSF közös projektek indítási lehetőségét. Az új kutatási témák egyike a UC Berkeley és az MTA–SZTAKI projektje lett. Összekapcsolva Leon Chua analóg celluláris neurális (CNN) áramkörét Roska Tamás analogikai elvével egy chipben keltették életre a bináris univerzum és az analóg dinamika hibridjét, lerakva egy új paradigma alapjait. A cellák egyszerre analógok is, digitálisak is, s ha minden cellában még egy fényérzékelő szenzort is elhelyezünk, akkor a szilíciumkristályban életre kelthetünk egy gépet, egy újszerű, igen nagy sebességű kamerát, amely a szemre, a retinára emlékeztet.

Hamarosan megszületett a retina ihlette új kamera. Népszerűsítő folyóiratokban bionic eye;

bioelectronic vision; computational eye címmel szalagcímek jelentek meg. Az új paradigma művelésére kutatócsoportok alakultak világszerte. Egy sevillai csoport kitüntetett szerepet játszott, mert ők tervezték az érzékelő számítógépek (kamerák) első prototípusait. Az új kamera másodpercenként több tízezer kép rögzítését tette lehetővé.

Roska Tamás az IEEE Circuits and Systems Society globális közösségében a legismertebb és legidézettebb magyar kutató lett. Több mint száz nemzetközi tudományos közleményére közel háromezer, a legtöbbet idézett négy dolgozatára pedig több mint kétezer hivatkozás történt.

Nemzetközi folyóiratok szerkesztő bizottságukba hívták, 2002-03-ban a szakterület vezető folyóiratának főszerkesztője volt. Az IEEE Circuits and Systems Society 2013-ban Roska Tamásnak ítélte oda a kitüntető Mac Van Valkenburg Award-ot.
Gyakran felvetődött, hogy a már világszerte elismert tudós tartós állást vállaljon külföldön. De Tamás mindvégig itthon maradt. Nemcsak itthon maradt, de egyike lett a fiatal tehetségeket felkaroló, „helyzetbe hozó” hazai mentoroknak. Az 1980-as évek végén doktori iskolát szervezett a SZTAKI-ban, több évtizedes sikeres ipari és akadémiai kutatómunkájának tapasztalataira építve 1992-ben a Veszprémi Egyetemen megszervezte a műszaki informatikai kart, majd 1998-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karát, amelynek neve később a Bionikai jelzővel is kibővült.

Az új kar küldetésnyilatkozata meghirdette a „természet ihlette emberközpontú” technológiai programot, kapcsolatot keresve az információs technológia és az élettudományok között. Az MTA öt intézete és a Semmelweis Egyetem több klinikája feladatokat vállalt a karon folyó oktatásban és kutatásban, ami a legtehetségesebb hallgatók számára ragyogó lehetőségeket teremtett.

Az MTA-KOKI igazgatója, Freund Tamás – aki egyben az új kar Idegtudományi tanszékének vezetője – nyilatkozta: „Kevés olyan ötletgazdag és vállalkozó szellemű tudós kollégával hozott össze a sors, mint Roska Tamás. […] Tamás körül vibrál a levegő, valami újdonságon mindig töri a fejét.”

A levegő valóban „vibrált”, mert a kar programja szembetalálta magát a 21. század egyik nagy kihívásával, a nanotechnológia és a biotechnológia konvergenciájának következményeivel. Ez nemcsak a biológia ihlette gépek új nemzedékeinek születését vetíti előre, de azt is, hogy kísérleteket folytassunk az élő szervezetbe épített gépek új generációinak kidolgozására is.

De milyen lehetőségeket és veszélyeket jelent az élő szervezetek és a gépek integrált rendszereinek építése? Mit tudhatunk az ember intelligencia hálójáról, a megértési folyamatról, különösen az ember és a technika világának viszonyáról? Mit jelentene az „ember-gép hibrid”?

Ahhoz, hogy az új technika emberközpontú legyen, megbízható tudásra és felelős, becsületes személyiségekre van szükség a kutatásban éppen úgy, mint a megvalósításban és az alkalmazásokban. Csakhogy a jelenleginél sokkal többet kellene tudnunk magáról az emberről is.

„Multidiszciplináris család” vette körül, amit közel fél évszázada Zsuzsával, a brilliáns koncertező zongoristával alapított, és évtizedeken át nagy szeretettel gondozott. Tamást otthon a zeneművészet, a festészet, az orvosi és idegtudományok, a filozófia, valamint a teológia avatott művelői vették körül. „Mindannyiuknak hálás vagyok” – nyilatkozta nemrég. Vallotta, hogy a természettudomány, a művészetek és a hit igazságai együtt visznek közelebb ahhoz, hogy megértsük az „ember világát”.

Boldog emberként élt közöttünk. Hivatása gyakorlásából fakadó belső örömét sugározta családja, kollégái, munkatársai és tanítványai felé.

„Minden beszélgetés után úgy tudtunk kijönni a szobájából, hogy a marsallbot a zsebünkben van. – mondta a ravatalnál a tanítványok nevében Horváth András. – Megtanulhattuk tőle, hogy Mozart d-moll zongoraversenyének hallgatása hasonló élményeket kelt, mint egy szép matematikai tétel. Fontosnak tartotta azt is, hogy legalább száz verset ismerjünk kívülről, s azokat a művészi élmény embert javító katarzisával érintsük meg.”

Sugárzó személyisége sok fiatal számára példakép lett. Ez jó, mert „manapság a valódi hiteles tudás, a felelős személyiség, a megbízhatóság, a hűség és a szorgalmas munka úgy értékelődik fel, mint sivatagban egy pohár víz” – írta.

Munkásságát itthon is elismerés övezte. 1993-ban Gábor Dénes-díjat, 1994-ben Széchenyi-díjat, 2002-ben Bolyai János alkotói díjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült. Ugyancsak 2010-ben XVI. Benedek pápa Roska Tamásnak 70. születésnapja alkalmából a Nagy Szent Gergely-rend nagykeresztjének civil fokozatát adományozta.

Élete ajándék volt családja, barátai, kollégái és tanítványai számára, most pótolhatatlan veszteség. De művei, írásai és a bennünk hagyott benyomások itt maradtak. 2009-ben megjelent interjúkötetével mindannyiunknak üzen: Énekeljetek elmétekkel.