Ahhoz képest, hogy az orvostudomány milyen régóta ismeri az oxitocin szülésben betöltött szerepét, csak meglehetősen későn, az elmúlt évtizedben derült ki, hogy e hormon a szociális viselkedés szabályozásában is jelentős szerepet játszik.

Az oxitocin a hipotalamuszban termelődik, a szülésen, szoptatáson túl főként örömteli fizikai kontaktus hatására. Az agy viselkedésszabályozó folyamatait azonban nem lehet oxitocin-adagolással irányítani, mint a szülésindítást, mert a vérbe adott oxitocin nem jut át a vér-agy gáton. Orron át, sprayben belélegeztetve viszont bejut az agyba, és az ezzel a módszerrel végzett vizsgálatok szerint úgy tűnik, hogy az ember esetében az oxitocin a társas viselkedés szinte minden területén szerepet játszik.
A kezdeti kutatások szinte csak szociálisan pozitív hatását emelték ki: az orron át belélegzett oxitocin együttérzőbbé, nagylelkűbbé, bizakodóbbá tette a kísérleti alanyokat, javította az érzelemfelismerő képességüket, hosszabb szemkontaktusra késztette őket, segített leküzdeni a szociális stresszt (Heinrichs et al., 2013). Még meglepőbb módon párkapcsolatban élő férfiak oxitocin szippantása után némileg (10–15 cm-rel) nagyobb távolságot tartottak egy vonzó nőtől, mint az egyedül élők (Scheele et al., 2012). A média számára ezek az eredmények elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy az oxitocint „bizalomhormonnak”, „szerelemhormonnak”, sőt, a „világ legfantasztikusabb molekulájának” kereszteljék, ami „segíthet a megcsalás problémáján”, „hűségessé teszi a férfit”, „boldogságot ígér”.

Nem csoda, ha a vásárlók megrohamozzák a gyógyszertárakat, és orrspray-vel igyekeznek javítani mindenféle szociális problémájukon, szerelmi életükön.

Később kiderült, hogy a hormon szerepe korántsem egyértelmű, és az önkényes hormonszippantások sem hozzák meg a remélt hatást. A párkapcsolati kötődésben az oxitocin hatása valószínűleg a vazopresszinétől is függ, erről a hormonról viszont egyelőre nagyon keveset tudunk. Az oxitocinnak nemcsak szociálisan pozitív, hanem ellenkezőleg, negatív hatása is lehet bizonyos emberekben, és vannak olyan helyzetek, ahol nem együttműködést és nagylelkűséget vált ki, hanem irigységet, hazudozást vagy éppen kárörömöt. Jól illusztrálja ezt egy friss vizsgálat, amelyben orron át belélegzett oxitocin hatására felnőtt férfiak gyakrabban hazudtak annak érdekében, hogy csoportjuk anyagilag jól járjon, de nem lódítottak, ha csak a saját érdekükről volt szó (Shalvi – De Dreu, 2014).

A hasonló kutatások eredményei arra utalnak, hogy az oxitocin szociális szerepe elsősorban az, hogy figyelmünket saját magunkról inkább a társainkra irányítsuk. A figyelem átirányításának hatása azonban egyéni beállítottságtól, tapasztalatoktól függ. Aki társaságban feszélyezve érzi magát, azt az oxitocin csak még idegesebbé teszi a szorongást kiváltó szociális kulcsok kiemelésével. Az anyához kapcsolódó emlékeket attól függően ítélik meg pozitívabban vagy negatívabban kísérleti alanyok a hormon belégzése után, hogy miképp kötődtek az édesanyjukhoz, a hatás tehát nem egyértelműen pozitív (Bartz et al., 2010). Az oxitocin tehát felerősíti érzelmeinket, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak.

Az oxitocinreceptor

Az oxitocin – mint számos más hormon – hatását úgy fejti ki, hogy a sejtfelszínen elhelyezkedő speciális fehérjéhez (receptorhoz) kapcsolódik. A receptor működése, hatékonysága, mennyisége attól is függ, hogy az azt kódoló gén (OXTR) melyik változatát hordozza egy adott egyed. A különböző variációk ember esetében kapcsolatban állnak a szociális viselkedéssel (Kumsta – Heinrichs, 2013). Így bizonyos allélvariációk jellemzően barátságosabbá és empatikusabbá teszik hordozójukat, akik könnyebben ismerik fel mások érzelmeit és arcát. Más allélok hordozói érzékenyebben reagálnak, vagy kifejezettebben igénylik társaik támogatását stresszt kiváltó szociális helyzetekben. Az OXTR-gén egypontos nukleotid polimorfizmusai (SNP), az agy bizonyos területei, főként az amygdala és a hipotalamusz struktúrájával és szociális-érzelmi feldolgozás során mutatott funkcionális változásaival is összefüggésben állnak. Az oxitocinrendszer ősi szerepe az anya és az utód kötődésének szabályozása is, ami szintén függ a genetikai háttértől. Egyre inkább bizonyos, hogy az OXTR-gén variációi szociális zavarok, köztük az autizmus kifejeződésében is szerepet játszanak (Kumsta – Heinrichs, 2013).

Mivel a szociális viselkedéssel és kognícióval leggyakrabban kapcsolatba került két polimorfizmus (rs53576 és rs2254298) az OXTR nemkódoló régiójában helyezkedik el, további, molekuláris szintű kutatások szükségesek, hogy kiderüljön, hogyan hatnak az SNP-k és az oxitocinreceptor működésére (Heinrichs et al., 2013).

Állatokon végzett kutatások

Számos fajon leírták, hogy az oxitocin fontos szabályozó szerepet tölt be a szociális memória, kötődés kialakulásában, tehát a oxitocin és a szociális viselkedés kapcsolata az ember ősi öröksége (Donaldson – Young, 2008). Hormonbevitel vagy hüvelyi-méhszáji ingerlés lehetővé teszi, hogy a nőstény juh sajátjaként fogadjon el egy idegen bárányt, akár akkor is, ha maga nem ellett. A monogám préripocok nőstényeinél viszont nemcsak az anya–utód kötődésben játszik szerepet a hormon, hanem a párkapcsolati kötődésben is. Míg külső adagolása serkenti a párkapcsolat kialakulását, a receptor blokkolása gátolja. Hímeknél az oxitocinreceptorok agyterületenkénti eloszlása szorosan összefügg a monogámiára való hajlammal, párzási viselkedéssel és térbeli tájékozódással (Ophir et al., 2012). Egy-két hetes rhesusmajomkölyköket az oxitocin inhalálása kommunikatívabbá tesz, stresz-szintjük csökken, szociális érdeklődésük nő. Azoknál a majomkölyköknél mérték a legerősebb hatásokat, amelyek a legjobban imitálták a kísérletvezetők egyes arckifejezéseit, vagyis a szociálisan motiváltabb egyedek érzékenyebbek a hormonra (Simpson et al., 2014). Az oxitocinrendszer funkciója tehát a különböző állatfajoknál eltérő lehet, és a főemlősöknél tapasztalt hatások már sokban emlékeztetnek az emberekére.

A kutya mint genetikai modell

A mi szempontunkból a kutya kitüntetett szerepű faj az állatok között. Társállatként az ember szociális rendszerébe illeszkedik, viselkedését rendszerint gördülékenyen szinkronizálja gazdájával, és rendkívül fogékony az emberi kommunikáció szociális kulcsaira. A kutyák viselkedésének, személyiségének változatossága összemérhető az emberekével, és mivel a két faj gyakorlatilag ugyanolyan körülmények között él, a káros környezeti hatások is hozzávetőleg egyformán érik őket. Ezért a kutya szívesen és gyakran használt modellfaj a humán szocialitás vizsgálatához (Parker et al., 2010). Genomjának és populációstruktúrájának jellegzetességei ugyanakkor genetikai szempontból is fontos modellállattá teszik, amit az is jelez, hogy a negyedik olyan faj, amelynek a teljes genomját ismerjük: csak az ember, az egér és a patkány előzi meg. A kutatók elsősorban azért érdeklődnek iránta, mert közel háromszáz olyan genetikai betegség ismert, amelyeknél kutyákban és emberekben ugyanazon gének megváltozott működése felel a tünetek kialakulásáért. A beltenyésztettség miatt sok fajtánál genetikai betegségek halmozódtak fel. Ezeknek a fajtáknak a vizsgálata lehetővé teszi akár ritka betegségek genetikai hátterének azonosítását is. További előnye a kutyagenomnak, hogy az emberhez képest kevés, néhány tízezer SNP elég a genomszintű asszociációvizsgálatokhoz (GWAS).

A viselkedés genetikai hátterének feltárásához többféle módszer létezik. Az egyik széles körben elterjed kutatási irány a kandidáns génen alapuló asszociációs analízis. A kutatók az első lépésben olyan géneket keresnek, amelyekről feltételezhető, hogy befolyásolják az adott viselkedést, majd azonosítják a polimorf régiókat, végül megvizsgálják, hogy a különböző génváltozatokat hordozó egyedek különböznek-e viselkedésükben. Így például korábban igazoltuk (Wan et al., 2013), hogy a humán kutatásokban leírt dopaminrendszer és mozgási aktivitás, impulzivitás asszociációja kutyáknál is helytálló. Az alábbiakban főleg azokat az eredményeket mutatjuk be, amelyek az OXTR-gén és a szociális viselkedés kapcsolatára vonatkoznak.

A kutya oxitonrendszerének funkciói

A préripocoknál és a rhesusmajomnál láttuk, hogy az oxitocinrendszer az állatfajok esetében többféle szociális viselkedést szabályozhat, valószínűleg a faj ökológiai viszonyainak függvényében. Ennek alapján feltételeztük, hogy ha az oxitocin fontos szerepet játszik az emberek közötti kapcsolatban, akkor bizonyára így van ez a kutya–ember kapcsolatban is. Egy svéd vizsgálat (Handlin et al., 2011) részben igazolta már ezt a feltételezést: simogatás hatására a gazdában és a kutyában egyaránt megemelkedik a vér oxitocinszintje. Ehhez a kutatáshoz azonban többszöri vérvételre volt szükség, ezért mindössze tíz páros vett benne részt. Így a kutatás módszereit még tovább kell finomítani ahhoz, hogy megerősítést nyerjen: az oxitocin befolyásolja a kutya ember felé mutatott érdeklődését.

Az oxitocin receptor gén (OXTR) polimorfizmusai és a szociális viselkedés kapcsolata kutyákban

Vizsgálatunk fő célja az volt, hogy feltárjuk, kapcsolatban áll-e a kutyák emberek felé mutatott szociális viselkedése az OXTR-gén variációival, hasonlóan a humán–humán interakciók során megfigyelhető eredményekhez (Kumsta – Heinrichs, 2013). Elsőként német juhász és border collie fajtájú kutyákat teszteltünk (Kis et al., 2014). Mindkét fajta gyakran használt munkakutya, ezért viszonylag könnyen elérhetők nagy egyedszámban, így az elemzések gyorsabban, hatékonyabban kivitelezhetőek. A több mint kétszáz kutyával egy 15–20 perces viselkedéstesztet végeztünk el. Ez a kutya barátságos, illetve fenyegető megközelítéséből, gazdától való szeparációjából és egy táplálékszerzési feladatból állt. Üdvözlés, szeparáció és fenyegető megközelítés során a kísérletvezető/gazda megközelítésének latenciáját, szeparáció és problémamegoldás során a gazda/kísérletvezető irányába mutatott orientáció idejét vagy számát, fenyegető megközelítésnél pedig a felugrálások számát és az agresszió mértékét mértük, vagyis olyan elemeket, amelyek az ember irányába mutatott szociális viselkedést jellemzik. Főkomponens-analízissel négy háttérváltozót azonosítottunk: közelségkeresést, a gazdától való szeparációra adott reakciót, barátságosságot és tekintetkeresést.

A viselkedésteszt mellett fájdalommentes módon gyűjtöttünk DNS-mintát a kutyáktól, úgy, hogy vattapálcával megdörzsöltük a szájnyálkahártyát a hátsó fogak mellett. Az ember és a kutya OXTR-génje – különösen a fehérjét kódoló szakasz – nagyon hasonló szekvenciájú (Marx et al., 2011), ugyanakkor kutyák esetében még kevesebb polimorfizmus ismert. A gén–viselkedés asszociációk elemzéséhez ezért további variációkat kellett keresnünk a kutyák OXTR-génjében. A fehérjét kódoló és szabályozó régiókat ezért direkt szekvenálással elemeztük, és több egypontos nukleotid polimorfizmust (SNP-t) azonosítottunk.

Német juhászkutyákban az ún. rs8679684 és az 19131AG SNP esetében találtunk összefüggést a viselkedéssel. Mindkét polimorfizmus a közelségkereséssel és a szeparációs viselkedéssel volt kapcsolatban. A T allélt hordozó kutyák (az rs8679684 polimorfizmus esetében), illetve a G allélt hordozó kutyák (az 19131AG polimorfizmus esetében) kevésbé keresték a kísérletvezető közelségét, és erősebben reagáltak a gazdától való szeparációra, mint a csak A allélt hordozó társaik. Border collie-knál is hasonló asszociációkat találtunk.

Az OXTR-viselkedés asszociációvizsgálatok korlátai és jelentősége

A kutyák viselkedéstesztjeinek eredményei és a humán vizsgálatok, például a társakba vetett bizalmat mérő számítógépes játékok között merészség lenne párhuzamot vonni. Kétségtelen azonban, hogy a közelségkeresés- és barátságosság-faktorok magukban foglalják az ember iránt mutatott szociális vonzódás, bizalom jegyeit is. E faktorok és az OXTR-gén polimorfizmusai között talált asszociáció lényegében megerősíti a humán kutatások azon eredményét, hogy a szociális viselkedés hátterében az OXTR-gén bizonyos változatai is fontos szerepet játszanak.

Érdekes, hogy a két juhászkutyafajtánál az rs8679684 és a 19131AG SNP, valamint a barátságosság-faktor kapcsolata ellentétes irányú. Ez arra utal, hogy a viselkedést befolyásoló gének összhatása fajtánként eltérő lehet. A komplex folyamatokból egyetlen gén kiemelése keveset árul el a teljes képről. Ahogy a bevezetőben hangsúlyoztuk, a gének hatásán túl kontextusfüggő egyéni motivációs tényezők is módosíthatják, hogyan hat az oxitocin a szociális viselkedésre.

Az OXTR polimorfizmusai kapcsolatban állnak kisgyerekek gondozóhoz való kötődésével, idegen helyzetben mutatott megközelítési viselkedésével is (Chen et al., 2011). A fizikai kapcsolat, közelség keresését a mi vizsgálatunkban is befolyásolta az OXTR-gén egyik polimorfizmusa, a szeparációra adott reakciót ugyanakkor nem.

Mivel az oxitocin embereknél egyes vizsgálatok szerint növeli a szem körüli területekre pillantás gyakoriságát (Guastella et al., 2008), kíváncsiak voltunk, hogy a tekintetkeresés-viselkedésfaktor kapcsolatba hozható-e az OXTR-polimorfizmusokkal. Nem találtunk kapcsolatot, de ez a kísérleti elrendezésre is visszavezethető, mert a tesztben nem monitoron játszottunk be ingereket, mint a humán kutatásoknál, hanem a problémahelyzetben előforduló tekintetkereséseket vizsgáltuk.

Az OXTR SNP-k és a kutya interspecifikus, ember irányában mutatott szociális viselkedésének összefüggése megerősíti, hogy a kutya jó genetikai modell, és így alkalmas lehet akár a humán szociális zavarok genetikai hátterének megismerésére is. Emellett az is érdekes eredmény, hogy kutyák esetében az oxitocinrendszer nemcsak a fajon belüli, hanem a fajok közötti kapcsolatok szabályozásában is szerepet játszik. Egy korábbi, kis elemszámú vizsgálat, amely szerint a gazda simogatásának hatására emelkedik a vér oxitocinszintje (Handlin et al., 2011) már sejteni engedte ezt a megállapítást, amit genetikai vizsgálatunk alátámasztott. Valószínűleg a háziasítás eredménye, hogy az eredetileg reprodukciós funkciókat szabályozó oxitocinrendszer kutyákban az ember felé irányuló kapcsolatot is szabályozza, de ezt a feltételezést további vizsgálatoknak kell igazolnia.
 

Kutatásainkat az MTA (MTA 01 031, Bolyai Ösztöndíj) és az OTKA (OTKA K100695; K84036; K112138; ANN107726) támogatja.
 

Kulcsszavak: Szociális viselkedés, viselkedésgenetika, oxitocin, ember-kutya interakció, kandidáns gén
 

IRODALOM

Bartz, Jennifer A. – Zaki, J. – Ochsner, K. N. – Bolger, N. – Kolevzon, A. – Ludwig, N. – Lydon, J. E. (2010): Effects of Oxytocin on Recollections of Maternal Care and Closeness. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 107, 21371–21375. DOI:10.1073/pnas.1012669107 • WEBCÍM

Chen, Frances S. – Barth, M. E. – Johnson, S. L. – Gotlib, I. H. – Johnson, S. C. (2011): Oxytocin Receptor (OXTR) Polymorphisms and Attachment in Human Infants. Frontiers in Psychology. 2, 200. DOI: 10.3389/fpsyg.2011.00200 • WEBCÍM

Donaldson, Zoe R. – Young, Larry B. (2008): Oxytocin, Vasopressin, and the Neurogenetics of Sociality. Science. 322, 900–904. DOI:10.1126/science.1158668

Guastella, Adam J. – Mitchell, P. B. – Dadds, M. R. (2008): Oxytocin Increases Gaze to the Eye Region of Human Faces. Biological Psychiatry. 63, 3–5. DOI: 10.1016/j.biopsych.2007.06.026

Handlin, Linda – Hydbring-Sandberg, E. – Nilsson, A. – Ejdebäck, M. – Jansson, A. – Uvnäs-Moberg, K. (2011): Short-term Interaction between Dogs and Their Owners: Effects on Oxytocin, Cortisol, Insulin and Heart Rate—An Exploratory Study. Anthrozoös. 24, 301–315. DOI: 10.2752/175303711X13045914865385 • WEBCÍM

Heinrichs, Marcus – Chen, F. S. – Domes, G. (2013): Social Neuropeptides in the Human Brain: Oxytocin and Social Behavior. In: Baron-Cohen, Simon – Tager-Flusberg, H. – Lombardo, M. (eds.): Understanding Other Minds: Perspectives from Developmental Social Neuroscience. Oxford University Press, 291–307.

Kis Anna – Bence M. – Lakatos G. – Pergel E. – Turcsán B. – Pluijmakers, J. – Vas J. – Elek Zs. – Brúder I. – Földi L. – Sasvári-Székely M. – Miklósi Á. – Rónai Zs. – Kubinyi E. (2014): Oxytocin Receptor Gene Polymorphisms Are Associated with Human Directed Social Behavior in Dogs (Canis Familiaris). PLoS ONE. 9, 1, e83993. DOI: 10.1371/journal.pone.0083993 • WEBCÍM

Kumsta, Robert – Heinrichs, Markus (2013): Oxytocin, Stress and Social Behavior: Neurogenetics of the Human Oxytocin System. Current Opinion in Neurobiology. 23, 11–16. DOI:10.1016/j.conb.2012. 09.004 • WEBCÍM

Marx Péter – Arany Á. – Rónai Zs. – Antal P. – Sasvári-Székely M. (2011): Genetic Variability of the Oxytocine Receptor: An in Silico Study. Neuropsychopharmacologia Hungarica. 13, 139. DOI: 10.5706/nph201109002 • WEBCÍM

Ophir, Alexander G. – Gessel, A. – Zheng, D. – Phelps, S.M. (2012): Oxytocin Receptor Density Is Associated with Male Mating Tactics and Social Monogamy. Hormones and Behavior. 61, 445–453. DOI: 10.1016/j.yhbeh.2012.01.007 • WEBCÍM

Parker, Heidi G. – Shearin, A. L. – Ostrander, E. A. – (2010): Man’s Best Friend Becomes Biology’s Best in Show: Genome Analyses in the Domestic Dog. Annual Review of Genetics. 44, 309–336. DOI: 10.1146/annurev-genet-102808-115200 • WEBCÍM

Scheele, Dirk – Striepens, N. – Güntürkün, O. – Deutschländer, S. – Maier, W. – Kendrick, K. M. – Hurlemann, R. (2012): Oxytocin Modulates Social Distance between Males and Females. The Journal of Neuroscience. 32, 16074–16079. DOI: 10.1523/JNEUROSCI.2755-12.2012 • WEBCÍM

Shalvi, Shaul – De Dreu, K. W. Carsten (2014): Oxytocin Promotes Group-Serving Dishonesty. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 111, 5503–5507. DOI: 10.1073/pnas.1400724111 • WEBCÍM

Simpson, Elizabeth. A. – Sclafani, V. – Paukner, A. – Hamel, A. F. – Novak, M. A. – Meyer, J. S. – Suomi, S. J. – Ferrari, P. F. (2014): Inhaled Oxytocin Increases Positive Social Behaviors in Newborn Macaques. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 1402471111 DOI: 10.1073/pnas.1402471111 • WEBCÍM

Wan, Michele – Héjjas K. – Rónai Zs. – Elek Zs. – Sasvári-Székely M. – Champagne, F. A. – Miklósi Á. – Kubinyi E. (2013): DRD4 and TH Gene Polymorphisms Are Associated with Activity , Impulsivity and Inattention in Siberian Husky Dogs. Animal Genetics. 44, 717–727. DOI: 10.1111/age.12058 • WEBCÍM