|
|
Pszicholingvisztika 1–2.
A Pléh Csaba és Lukács Ágnes szerkesztette új Pszicholingvisztika
kézikönyvvel tekintélyes volumenű, két vaskos kötetnyi tanulmányt
kap kézhez az olvasó. Egyes fejezetek kiemelése, illetve ismertetése
helyett a könyv terjedelmére való tekintettel inkább összképet
szeretnék nyújtani a munka egészéről. A könyv formátuma jól tükrözi
tartalmát: nagyszabású gyűjteményről van szó. De vajon mi a valódi
jelentősége egy efféle tanulmánykötetnek az internet korában?
Egyáltalán: az információs társadalomban lehet-e efféle szerkesztett
kötetekkel megragadni a lényeget?
Mintha csupán egy évtizede léptünk volna be egy új
korszakba, a digitális korba, mégis úgy tűnik, mintha mindig is így
éltünk volna. A technológiai és digitális forradalomban egyúttal
maga az információ is átalakult. Egyrészt csöndben véget ért a soha
véget nem érő kocsmai viták jelentős része (többek között az
okostelefonokon állandóan elérhető Wikipédia miatt); másrészt az
állandóan, nagy mennyiségben elérhető információ az információ
inflációjához vezetett. Hiába érhető el on-line az emberiség
tudásának legnagyobb része, ha idő és energia hiányában jó részéről
kénytelenek vagyunk lemondani, miközben könnyen hozzáférhetővé vált
sok tévedés, félreértés és torzítás is. A tudomány dzsungelében a
helyzet sok szempontból hasonlóan kaotikus. Egyrészt, óriási
áttörés, hogy több százezer tudományos cikk vált rendkívül könnyen
kereshetővé. Másrészt, paradox módon, a hatalmas mennyiségű
információ egyúttal olykor akadállyá válhat: megfelelő szűrés és
súlyozás, bizonyos alapvető szempontok nélkül könnyen eshet az ember
a tudás illúziójába. A publikációs kényszer, a kiadók anyagi érdeke,
és az impaktfaktor mindenek fölé helyezése miatt számos nem éppen
teljes értékű munka lát napvilágot – amin a nyílt hozzáférésű (open
access) szaklapok egyelőre nem éppen javítani látszanak.
Vajon mennyit ér a tengernyi tanulmány és cikk, ha
megbízhatóságukat (reliabilitásukat) és érvényességüket
(validitásukat) nem áll módunkban felmérni? E tágabb kontextusban a
szakmai összefoglaló új szerepet kap, és új módon értékelődik fel a
(dez)információs társadalomban: immár nem „csupán” a legfrissebb
tudásanyag átadásának fóruma, hanem a rendelkezésre álló
információtömeg valódi tudássá szublimált, lényegi szubsztrátuma. Az
inflálódó információ korszakában számos helyen próbálkoznak a tudás
valamilyen strukturált konszolidációjával és átadásával. Az MIT
például számtalan egyetemi tananyagot tett korlátlanul elérhetővé. A
TED nyilvános népszerűsítő előadásain az információ megbízhatóságát
kiemelkedő szaktekintélyek biztosítják. A Pszicholingvisztika
kézikönyv megbízható forrásaival, kiemelkedő színvonalával és
összefoglaló jellegével ugyanebbe az áramlatba kapcsolódik be.
Pléh és Lukács Pszicholingvisztika kézikönyve a
fenti klasszikus kérdésre klasszikus választ ad: a szakma élvonalába
tartozó szakértők munkáit gyűjtötték egy kötetbe (a teljesség igénye
nélkül: Babarczy Anna, Bánréti Zoltán, Csépe Valéria, Gervain Judit,
Győri Miklós, Kovács Ágnes, Kutas Márta, Lukács Ágnes, Pléh Csaba).
A tanulmányok nagy része nemcsak friss adatokkal szolgál, de átfogó
alapismereteket is nyújt egy-egy tudásterületről (mint amilyen
például A nyelv evolúciója vagy Az afázia fejezetek), s e
tekintetben egyedülálló Pléh Csaba A pszicholingvisztika története
című fejezete, amely önálló monográfiaként is megállná a helyét, és
amelyhez hasonló történeti áttekintés korábban nem született, ahogy
a módszertani fejezet is hiánypótló jellegű. A két kötet elején
található részletes tartalomjegyzék jó képet ad az egyes fejezetek
főbb témáiról és megközelítéséről, ami alapján viszonylag jól
felmérhető tartalmuk és relevanciájuk. A könyv nagyobb tematikus
egységei, mint a Nyelvelsajátítás
|
|
|
vagy A nyelv pszichológiája atipikus helyzetekben
fejezetei önálló tanulmánykötetekként is megállnák a helyüket –
tulajdonképpen több kötetről van tehát szó, mint első ránézésre
tűnhet. A kéziköny révén átfogó képet kaphatunk továbbá a nyelvi
megértés és produkció, a nyelv és gondolkodás viszonyáról, valamint
a nyelv biológiai alapjairól is.
A könyv erénye, hogy magyar tárgynyelvű, vagyis a
példák valódi magyar anyagokból származnak, a számítógépes
nyelvészettől és nyelvtechnológiától kezdve a nyelvelsajátítás
magyarra jellemző mintázatain keresztül, a nyelvi zavarok a magyar
nyelv struktúrájából fakadó jellegzetességeiig. Ezáltal a
magyarországi kutatási irányokról, vizsgálati módszerekről,
kísérleti megközelítésekről és tudományos szemléletmódokról is
átfogó képet kaphat az olvasó. Nem sok nyelvi közösség dicsekedhet
ilyen kaliberű saját nyelvű (és tárgynyelvű) kézikönyvvel, amely
révén anyanyelvén nyerhet betekintést a pszicholingvisztika
különféle ágaiba.
Megemlítendő, hogy a tanulmányok friss eredményeket
és friss szempontokat vonultatnak fel, mégsem túl frisseket. Ma már
megszámlálhatatlanul sok tudományos eredmény kapcsán találhatunk azt
megerősítő, illetve cáfoló cikkeket egyaránt. Mégis, a jó ideje
konszolidálódott, többszörösen megerősített eredményeket nem lehet
egy-egy újabb vizsgálattal lesöpörni az asztalról. A
Pszicholingvisztika kötet tehát sok mindent segíthet felmérni:
melyek a fő csapásirányok, és melyek a mellékösvények, mely kérdések
régiek, melyek újak, és főként, hogy mely kérdések vannak nyitva, és
várnak újabb válaszokra kutatók újabb generációitól.
Ez a fajta terjedelmes tömörség különösen sokoldalúvá teszi a
Pléh–Lukács szerkesztette kötetet. Egyszerre alkalmas
ismeretterjesztésre, hiszen számtalan izgalmas témát tárgyalnak a
fejezetek, mintegy kifeszítve azt a mentális teret, amelyet
„pszicholingvisztikának” nevezhetünk. A könyv puszta kíváncsiságból
is olvasható, nem kizárólag szakmai érdeklődésből: forgathatják
gimnazistáktól kezdve tudósokon keresztül számos szakma képviselői,
akik bármilyen okból kifolyólag a nyelvhasználat és gondolkodás
kapcsolata iránt érdeklődnek. Csupán illusztrációként: a
nyelvfeldolgozás, a nyelvfejlődés, a fogalmi rendszer, a nyelvi
működés és az emlékezeti rendszerek kapcsolata, vagy a különféle
nyelvi zavarok mind olyan, nagy témák, amelyek a nyelvi működés
pszichológiai vonatkozásait a kogníció tágabb kontextusában
tárgyalják. A könyv ezzel együtt a szerkesztők – és szerzők –
eredeti szándékának megfelelően egyetemi tankönyvnek is ideális, és
ebben a minőségében (is) hiánypótló jellegű. Egy szakmailag ennyire
erős gyűjtemény rendkívül megkönnyíti színvonalas kurzusok
összeállítását, és nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy minél több
képzés vegye föl tantárgyai közé a pszicholingvisztikát, de bizonyos
fejezetek jól kiegészíthetnek távolabbi témaköröket is.
A két kötet tehát jelentős, strukturált, a lényeget
kiemelő áttekintését adja a pszicholingvisztika fő témáinak,
aktuális, megbízható és érvényes eredményeinek, és egyúttal a
Magyarországon folyó kutatások mai állásának. Egy olyan átfogó
rendszertant hoz létre, amely nem hiányozhat senki könyvespolcáról,
aki szakmája, munkája vagy puszta kíváncsisága folytán érdeklődik a
nyelvi funkciók nem kizárólag nyelvészeti jellegű természete iránt.
A nyelvvel, a nyelvészettel, a beszéddel vagy az írott szöveggel
professzionális szinten foglalkozó szakmabelieknek azonban
nélkülözhetetlen műről van szó. Remélhetőleg sokaknak szolgál majd
világítótoronyként a viharos sebességgel duzzadó tudományos
eredmények tengerén. (Pléh Csaba – Lukács Ágnes szerkesztők:
Pszicholingvisztika 1–2. Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv.
Budapest: Akadémiai Kiadó, 2014)
Forgács Bálint
CEU
|
|
