A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 A FALFIRKÁTÓL AZ UTCAI MŰVÉSZETIG (A GRAFFITI PSZICHOLÓGIÁJÁRÓL)

X

Hárdi István

pszichiáter, pszichológus, a pszichológiai tudomány kandidátusa • ihardi(kukac)freemail.hu

 

Az utcán járva a legkülönfélébb képekkel találkozunk: reklámokkal, plakátokkal, hirdetésekkel, de közülük kitűnnek a graffitik. Már Néró császár korában a Domus Aureában, Pompeiben, valamint Közép-Amerikában, a maja Tikalban is találtak ilyen fali emlékeket (Phillips, 1996). A kifejezés őse a görög ’graphein’ (írni), s innen származik az olasz ’sgraffito’, amely eredetileg falba karcolt ábrázolást jelentett. Ebből alakította ki 1967-ben Robert Reisner a ’graffiti’ fogalmát, amellyel az utcai falakra festékszóró spray-jel vagy más módon készített képeket jelölte. Később kibővítette a fogalmat mindenfajta ilyen tevékenységre (Treeck, 1998). E szerint ide tartozik a falfirkák minden formája, továbbá a sajátos betűk, díszek, figurális ábrák; bár ezeknek vannak közös elemeik, de az ilyenfajta tevékenység heterogén jellegű és okú.

Ma az egész világon rendkívül elterjedt a graffiti (Cooper – Sciorra, 1994; Ganz, 2004,; Wacławek 2011). A mai graffiti 1960-ban kezdődött Philadelphiában, 1970-ben ment át New Yorkba, ahol 1980-ban terjedt el. Legtöbbször magán hordozza az őt alkotó társadalmi csoport, kisebbség, etnikum problémáit, konfliktusait. Üzeneteknek is felfoghatók, amelyek másképp nem, vagy csak hiányosan kerülnek a köztudatba. Ezért ventil – lelki megnyitó – szerepük is lehet a közösségi feszültségek levezetésében. Számos országban törvényeket hoztak a graffitik ellen, amelyeket jogellenesek tekintenek, mert megsértik a magántulajdont, amidőn kárt okozva az épületekben házak falát „fújják be”, és a falak letisztítása is komoly pénzbe kerül. Mindezt vandalizmusnak minősítik, és rendőri erőket mozgósítanak ellene. Hazánkban például 2013-ban hat Combino villamost rongáltak meg, melyeket ki kellett vonni a forgalomból (URL1). A tehetségesebb graffitisok munkáit reklámcélokra, dekorációként is használják, sőt belőlük művész is válhat. Ma már bőven vannak olyan művészek, akik ezen az úton keresik az érvényesülést.

Vitatható, hogy a mindenfajta vonalat vagy krikszkraksz falfirkát célszerű-e graffitinak nevezni. A firkák lehetnek egyszerűek vagy bonyolultak, gyakran szövevényes szerkezetűek. Legtöbbször kusza, kígyózó vonaltömeget látunk, amely szép fehér falakat piszkít be, vagy akár a közlekedési táblákat (például buszmegállónál) teszi olvashatatlanná (1. kép). Mindez könnyen átmehet a firkálót mozgató nyílt agresszióba: a plakátok letépésébe, szobrok rongálásába, trolibuszok üléseinek összefirkálásába, tönkretételébe. Az ilyen öncélú firkálást, ami pusztán a cselekvő közösségellenessége, destruktív, agresszív megnyilvánulása – nem nevezném graffitinak.

 

 

 

1. kép • Agresszív firka az autóbuszmegállónál

 

 

A falakon megjelenő betűk átmenetet képeznek a nevekhez, feliratokhoz. Eredetileg a nevet vagy álnevet illetik a tag kifejezéssel (az angol címke, cédula, függő stb. jelentéssel). Ezek hasonló, ismétlődő – legtöbbször nehezen vagy egyáltalán nem olvasható – szavak, szövegek, sőt szimbólumok.

Sokszor az egyszerűbb, vonalas szövegek jobban olvashatók, mint a dekoratívabbak, kidolgozottabbak. Itt is, mint egyéb ábrázolásnál, gyakran találkozhatunk sablonokkal, ismétlődő, sőt azonos ábrákkal. A szövegek tartalmuk szerint lehetnek pusztán névjelölések, azaz becenevek, rövidítések. Így fába vésve megörökítik nevüket, a kilátótorony tövébe vagy a szobor talpazatába odafirkantják: itt járt N. N. ekkor és ekkor. Máskor érzéseket rögzítenek: ősmodellnek talán azt a fába vésett, nyíllal átlőtt, nevek kezdőbetűjével jelölt szívet kell tekintenünk, amely egy szerelmes fiatal érzelmeiről árulkodik. Természetesen megjelenhetnek a falakon indulatos vagy gúnyolódó szavak és mondatok, amelyekből megtudhatjuk, hogy Ödön hüje (sic!), Benő barom. Ismertek a különféle szellemeskedések: Ödipusz hívd fel anyádat!, vagy Kinek a fia a maffia?. Nem ritkák az angol szövegek, néha obszcenitással fűszerezve, bőséges helyesírási hibákkal.

Ideológiai tartalmú jelek és szövegek utalnak például az anarchista beállítódásra, mint a Semmi hatalmat senkinek!. Bőven akadnak társadalomkritikai, akár lázadást jelentő mondatok. A politikai tartalmak főként választások idején szaporodnak el, elsősorban pártok vagy vezető személyek ellen irányulnak, durva szövegekkel, képek torzításával, karikírozó megnyilvánulásokkal. Árulkodhatnak – a mindenkori rendszer elleni – politikai magatartásról, szélsőséges nézetekről, melyhez akár totalitárius szimbólumokat (horogkereszt stb.) is odafirkálhatnak. Nemesebb célból is keletkezhetnek képek. Előfordulnak vallásos szövegek is, például: Isten szeret téged… New Yorkban a graffitizők megölt, balesetben elvesztett, AIDS-ben elhunyt társaik vagy ismerőseik emlékére készítettek graffitiket (Cooper – Sciorra, 1994). Sokan a szürke városképet, a házak monotóniáját akarják megszüntetni, a modern „betonsivatagokat” festik be a színes városért gondolattal. Ilyen értelemben környezetvédőnek is vélik magukat.

A graffitik eredetileg saját területüket védő csoportok harcából születtek. A New York-i gettókban a színesbőrűek így jelölték meg hatókörük határait. Etológiából ismert, hogy már az állatok is a territoriális tereiket vizelettel vagy szagjelekkel jelölik meg. Az egyes csoportok vagy bandák szubkultúráját is tükrözik a szövegek. Az olvashatatlan aláírások, szavak üzenetekre vagy egymással zajló harcra is utalhatnak. Ugyancsak csoportokat képviselnek a sportok és zenekarok követői, például a Fradi vagy az MTK drukkerei.

Az alakos ábrázolások lehetnek portrék vagy egész figurák. Előbbiek sokszor karikatúra-elemekkel torzítottak. Nemegyszer félelmetes, sőt vad arcokkal is találkozhatunk. Itt is jellemző ugyanazon ábra vagy szöveg ismétlődése, például az egyik vidéki városban sokfelé találkozunk ugyanazzal a nevető fej sémával. Halálfej, ördögarc is sokszor előfordul.

A köznapi graffitik azonban nem a társadalom egészéről szólnak a társadalomnak, hanem – mint láttuk – kisebb csoportoknak vagy egyszerűen a festőnek önmagának – az önkifejezést szolgálja. A graffitizőknek ez a tevékenység az életet jelenti.

A munkák színvonala is sokféle lehet: a gyermeki, primitívtől egészen a differenciált nívós, sőt művészi alkotásig. A graffiti világában a jobb képekről mint „műről” (piece) beszélnek a „mestermű” (masterpiece) nyomán. A magasabb teljesítmény szerzőiből művész is válhat. Sokan tiltakoznak a művészet és intézményei ellen. Az én múzeumom az utca – vallják. A graffitizők közül kikerült művészek stúdiók, kiállítások, múzeumok alkotói. A falra fújástól rátérnek más technikára, így a vászonra festésre, matricára, stencil alkalmazására. Beszélnek neograffitiről, postgraffitiről és utcai művészetről (street art) vagy köztéri művészetről. Ők a magas színvonal révén és az egész társadalomnak szóló mondanivalójukkal eltérnek az átlagostól. Jeles képviselőik akár világhírűek lehetnek, mint Harald Oscar Nägeli, Keith Haring és Banksy. Utóbbi kettőnek kiállítása volt Budapesten is (1982-ben, illetve 2012-ben). Nägeli Németországban a pálcikaemberrel és más absztrakt, vonalas ábrákkal vált elismert művésszé. Keith Haring – mint sok más társa – New York földalattiján kezdett krétával rajzolgatni 1980 és 1985 között (Szipőcs, 1982). Rendkívüli pályát futott be, igen népszerű lett, számos kiállítása mellett saját üzletében festményeit, T-shirtöket és reklámtárgyakat árusított. Művei hátterében – például piktogramja, a sugárzó bébi – betegsége, homoszexualitása, szado-mazochisztikus beállítottsága állott. Korai halálát Szárnyas oltár című képe is érzékeltette. Képein a kábítószerek, az előítéletek ellen, a kisebbségek elnyomása és a rasszizmus (apartheid) ellen harcolt.

Banksy (Leverton 2011, URL2, Ellsworth-Jones, 2014) Bristolban született 1974-ben, apja fotómásoló technikus volt, ő mészárosnak tanult, de ezt hamar abbahagyta, és a graffitizés felé fordult. Már 1990–1994 között már mint graffitiművészről hallunk róla, elsősorban bristoli és londoni tevékenysége révén. 2002-ben Los Angelesben volt kiállítása, festményei, munkái nagy összegekért keltek el például a Sotheby’s akcióin. New York-i kiállítása mellett művei az USA több múzeumában is láthatók. Egyik tréfás ötlete volt a brit tízfontos bankjegy átalakítása, amelyen a királyné helyett Diana hercegné és a kibocsátó angol bank – Bank of England felirat helyett – Banksy of England szerepelt. A példányokat 100–200 fontos áron kapkodták el. Banksy hihetetlen mennyiségű munkái között szerepelnek befestett állatok is (például elefánt, tehén). Humoros és szatirikus készségével is kiemelkedik az átlag graffitizők közül, nemegy képén kitűnő gegek jelennek meg. Második könyvének Existencilism címet adta, az egzisztencializmus szóba a stencilezés kifejezést illesztette, ami műveinek jelentős részénél használt eszközre utalt (Ellsworth-Jones, 2014). Sikerei ellenére az utcán is tovább fest, ezek a legkülönfélébb szintűek, tehetsége azonban kétségtelen. Nézete szerint a graffiti az „alsóbb néprétegek bosszúja”, ennek megfelelően munkái a szegénység, elnyomás, kétségbeesés, butaság ellen társadalomkritikával – az éppen aktuális hatalom ellen – szólnak. Kiléte mindmáig rejtély, még a róla szóló filmből sem derül ki, hogy tulajdonképpen ki ő, s mi is az igazi neve. Műveiről megoszlanak a vélemények, egyfelől azokat vandalizmusnak minősítik, másfelől igazi művészetnek, s mesés árat fizetnek értük. Számos kitüntetésben, díjban is részesült.

Az értékesebb munkák átmenetet képeznek másfajta fali képek, a murálok felé. Utóbbiak azonban már nem oly spontánok, s akár megrendelésre, politikai, kereskedelmi és piaci célokra is készülhetnek. Gyakran szövegek is kísérik a képeket. A filmvilágból ismert Angyal emblémája is többször szerepel.

 

 

A graffiti múlandó: rendszerint átfestik, átfirkálják, vagy a fal letisztításával eltüntetik őket. A régiekre mindig újabb és újabb rétegek kerülnek. Időszakok, korok, helyek mennyiségi, minőségi és tartalmi hatással vannak rájuk. Számos városban nagy számban jelentek meg, például a berlini fal nyugati felén, a keletin, az egykori NDK-ban ez tilos volt. Amíg 1980-tól New Yorkban a készítők népszerűségük csúcsán voltak, addig például Párizsban a határozott fellépés és faltisztítás nyomán nagyon megritkultak. Megfigyelésem szerint a szexuális témák, aktok, genitáliák stb. ábrázolása régebben gyakoribb volt, mint mostanában, helyükbe agresszív tartalmak, durva szövegek kerültek.

Szobrok, újabban sírkövek, plakátok befestése, összefirkálása sajnos elég gyakori. Jól ismert a hétköznapokból női portrékra szakáll vagy bajusz rajzolása, férfiak – főként politikai plakáton – eltorzítása, szöveggel való „kommentálása”.

Régi hagyományai vannak az aszfalt művészeinek, a járdára, az úttestre rajzolóknak. Még reprodukciók is megjelenhetnek az utcán, így ismert alkotások másolatai is szerepeltek már az aszfalton. Megesik, hogy pénzszerzéssel, koldulással kötik össze. Örömet szereznek a gyermekrajzversenyek, amelyeken krétával felszerelt ifjú reménységek a betonon tevékenykednek.

A „nyilvános” – főként utcai – graffitiktól megkülönböztetik a „privát” vagy „titkos” formákat (Pietroiusti, 1989). Ez utóbbiak közé tartoznak a toalett-költészet produktumai, a latrináliák. Az ilyen helyiségek falát különféle versek, pornográf szövegek, perverz rajzok „díszíthetik”.

Mi a graffitik háttere, mozgatója? Először is érdemes foglalkozni a nagyközönség, a társadalom hozzáállásával. Amíg egyes szakkönyvek, közlemények a képek művészi tendenciáit hangsúlyozzák, a legtöbb ember és közösség ebben a tulajdon elleni károsítást látja. A törvények természetszerűen ezt a tevékenységet tiltják és büntetik. Ebből adódik, hogy az első, a legszembeötlőbb jellemzője a tilalom megszegése, az előírásokkal való szembenállás. Nevezhetnénk mindezek alapján a graffitit a festészet kriminológiájának, hisz tilalmat hág át, a társadalom perifériáján lévőktől származik, s az ilyen tendenciák szolgálatában áll. Ebben ismételten tetten érhető a graffitizők erőszaka, agresszivitása. Ez a graffitik elhelyezésében, tartalmában és formájában is megjelenik. A falak összefirkálása, bepiszkítása egyértelműen a kaotikus indulatok kifejezője.

Az alakokon gyakori a torzítás, nívósabb esetben karikatúra jelleg. Különösen a portréknál igaz ez: hatalmas szájjal, fogakkal, vérben forgó szemekkel. Társadalomellenes jelképek, obszcén szövegek s más durvaságok is ezt a tendenciát erősítik. A graffitik lehetnek a csoportos vagy egyéni agresszió, akár az aszocialitás kifejezői. Nem véletlen, hogy az egyik graffiti-könyv (Sciorra – Cooper, 1994) két fejezetben is foglalkozik az erőszakkal.

Üzennek a falak, ezért kommunikációs oldalról is foglalkoznak a graffitikkel, ahol a közlések állnak a kutatás középpontjában. Korábban már foglalkoztunk az üzenetküldőkkel s az üzenetek formai tartalmi adataival, és láttuk az üzenetek fogadóinak, azaz a nagyközönségnek – sokszor jogos – negatív hozzáállását. A stilizált betűk szépségük ellenére nehéz olvashatósága vagy kibetűzhetetlensége a szerzők ambivalens, túlnyomóan aszociális mivoltára utal: közölni is meg nem is, megmutatni magát meg nem is. A plakátok, irányítótáblák olvashatatlanná tétele, esetleg közlési szándékaik elferdítése, ellentétbe fordítása (például politikai plakátoknál) egyértelműen az agresszív tendenciákat fejezi ki.

Mélylélektani oldalról a közlemények is említik a graffitik anális, análszadisztikus vonatkozásait. Elsősorban a falfirkáknál szembeötlő a szép új, frissen festett falak bepiszkítása, bemocskolása. Utalnak a faecessel való infantilis játékra. Gyakori ez a latrináliáknál, miként ezt egy régi felirat is hirdette: Itt a kincsnek kebele, könyöködig nyúlj bele… A portrékon orális, orálszadisztikus megnyilvánulások (nagy, fogas, nyitott száj, kegyetlen arc stb.) is észlelhetők, melyeket agresszív szövegek kísérhetnek. A graffitikben rejlő infantilizmust a fentiek mellett a legtöbb ábra szintje, gyermeki, játékos, ismétlődő jellege is alátámasztja.

A falfestők érzelmeire utal a szív, a szerelmi tárgy megjelenítése. Érzelmi-affektív világuknak katartikus élményt is nyújthat egy-egy ilyen alkalom. Ezt mások is (Rheinberg – Manig, 2004) megfigyelték. Mint két fiatal elmondta, munka közben nagy izgalmat éreznek, félnek, hogy rajtakapják és megbüntetik őket. Viszont, amikor elkészül a művük, jön a sikerélmény, megnyugodnak, s egyfajta kielégülést éreznek. Már ebből is következik a graffititevékenység jelentősége a self, az én számára: egyfajta önkifejezés, önmaga megjelenítése, az identitás erősítése. Ezt legjobban a nevek, álnevek, kezdőbetűik megörökítésén látjuk. Az Itt vagyok; Itt voltam; Itt voltunk szindrómáról is szólnak. A jobb alkotásokban különösen kifejeződnek a nárcisztikus és exhibíciós tendenciák. Walter Schurian szerint (1992) egyesekből az üres betonfalak idegenség érzését, elidegenedést váltanak ki, másokból izolációt, s ezt a barátságtalan világot próbálják az ilyen tevékenységgel áttörni. A betűkben, a tagekben ennek ambivalenciája is erőteljesen tapasztalható: a feltűnő, dekoratív feliratok rendszerint nem olvashatók, rejtve mutatják magukat. Úgy fogalmazhatnánk ezt: úgy mutatom meg magam, hogy nem mutatom meg… Ebben is van támadás, polgárpukkasztás.

A szociálpszichológia segítségével sok mindent megtudhatunk a graffitikészítők világáról. Hazánkban is különféle csoportok foglalkoznak festékszórással. Mint említettük, például az USA-ban egyes színes bőrű gettólakók territoriális és csoportküzdelmét, valamint társadalmi helyzetét tükrözték. Nem egyértelműen káros jelenségről van szó. Egyes jobb munkák néha talán társadalomkritikai megnyilvánulásoknak is felfoghatók. Így például a berlini fal nyugati oldalán lévő graffitik a vasfüggöny elleni tiltakozást fejezték ki, többszörösen rákerült a Szabadságszobor fényes alakja is. A keleti falon az akkori kelet-németországi szabadság hiányában viszont ilyennel nem találkozhattunk, hiszen a falat meg sem igen lehetett közelíteni. A graffitik nemegy művészt indítottak útjára, mint például a fent említett Nägelit, Banksyt vagy az 1990-ben elhunyt Keith Haringet. Megmaradhattak a falfestés világában, vagy áttérhettek a „világot jelentő vászonra”, az utcai művészet, s az onnan kikerült művészek a művészettörténet részévé váltak.

Érdekes, hogy a graffitizők a 14-től 21 éves korig terjedő korosztályból s főként fiúk közül (90,5%) kerülnek ki (Rheinberg – Manig 2003). Ezen felül nem találunk követőket. Vajon miért?

Már az előzőkből is kiderül, hogy nem egyértelműen negatív a graffitikészítés, tehát nem csak társadalomellenes, negatív tendenciákat tartalmaz. A legtöbb festésben is akad valamilyen pozitívabb jelenlétre utaló, önkifejezési törekvés. Sokszor – különösen a tehetségesebb falfestőknél – ezek a tevékenységek a társadalomba való beilleszkedési kísérletek lehetnek. A mondottak a serdülőkre is jellemzők. A jó alkotások kezdőbetűs aláírásai – akár a szerzők homályos névjelzéseivel, kódjaival stb. – utalnak a munkák személyi eredetére. Ez is tartalmazza a társadalomba való befogadás igényét. A budapesti VIII. kerületben e célra táblákat állítottak fel, vagy a tököli börtönben a külső falak használatát engedélyezték a festékszóróknak. Győrben, 2002-ben a marcalvárosi aluljáróban több mint ezer négyzetméteren százhúsz magyar és külföldi tehetség és művész graffitijaiban gyönyörködhetett a nagyközönség, amelyekre a város egy évig vigyázott (2. és 3. kép). Tehát megfelelő körülmények között e tevékenységet a közösség nem tiltja, sőt támogatja. S ez már a graffititerápiát, rehabilitációt, tehát reszocializációt, sőt művészetet is jelenthet.

 

 

2. és 3. kép • Képek a győri graffiti-kiállításról

 

 



Kulcsszavak: falfirka, graffiti, utcai művészet, motivációk, mélylélektani szempontok
 


 

IRODALOM

Cooper, Martha – Sciorra, Joseph (1994): R.I.P. New York Spray Can Memorials. Thames & Hudson, London

Ellsworth-Jones, Will (2014): Banksy: az ember a fal mögött. (ford. Bosnyák Edit) HVG Könyvek, Budapest

Ganz, Nicholas (2004): Graffiti. Öt kontinens utcaművészete. (ford.: T. Bíró Katalin.) Cartaphilus, Budapest

Hárdi István (2002): Dinamikus rajzvizsgálat. Medicina, Budapest

Leverton, Marc (2011): Banksy. Myths & Legends. Carpet Bombing Culture, UK

Phillips, Susan A. (1996): Graffiti. In: Turner, Jane (ed.): The Dictionary of Art. Vol. 13. Grove, 269.

Pietroiusti, Cesare M. (1989): Graffiti, Kritzelzeichnungen und ihre Umweltinteraktion. In: Schuster, Martin – Woschek, Bernard P. (Hrsg.): Nonverbale Kommunikation durch Bilder. Verlag für Angewandte Psychologie, Stuttgart, 183.

Rheinberg, Falko – Manig, Yvette (2003): Was macht Spass am Graffiti-Sprayen? Eine induktive Anreizanalyse. Report Psychologie., 4, 222–234. • WEBCÍM

Schurian, Walter (1992): Kunst im Alltag. Verlag für Angewandte Psychologie, Stuttgart

Szipőcs Krisztina (2008): Keith Haring. Ludwig Múzeum, Budapest

Treeck, van Bernhard (1998): Graffiti Lexikon. (Völlig überarb. Neuausgabe) Schwarzkopf & Schwarzkopf, Berlin

Wacławek, Anna B. (2011): Graffiti and Street Art. Thames & Hudson, London