Jogtudomány és filozófia –
egy tudományos emlékmű

Ezeroldalas könyveket manapság már nem szoktak elolvasni, még szakemberek sem. Ha mégis ilyen munka készül, annak nem az az elsődleges funkciója, hogy a hagyományos módon, a karosszékben végigrágjuk magunkat rajta. Ez az ezeroldalas jogtudományi munka is inkább emlékmű: a magyar jogtudomány intellektuális helyzetéről és szintjéről, a téma jelentőségéről (esetünkben: Herbert Hart nagyságáról) és a szerkesztő(k) impresszív tudományszervezési képességeiről.

A kötetben vegyesen szerepelnek filozófusok és jogászok (a cím is talán inkább „H. L. A. Hart jogtudománya és politikai filozófiája” lehetett volna): lényegében mindenki, aki a magyar mezőnyben elérhető. Emellett számos rövidebb Hart-szöveg fordítása, valamint angolszász kritikusok és a kritikusok kritikusainak elemzéseinek magyar fordításai is olvasható a könyvben (a mintegy 60 oldalnyi Exkurzus II. rész például lényegében kizárólag Hart tanítványának és későbbi vitapartnerének, Ronald Dworkinnak a politikai filozófiájáról szól). A cél nyilvánvalóan H. L. A. Hart tekintetében az enciklopédikus teljesség volt (nem tudtam olyan témát találni, amely legalábbis részkérdésként ne merülne fel az egyes fejezetekben), illetve az eddig róla megjelent munkák antológiaszerű összegyűjtése (részben újraközlése). A személyes visszaemlékezésektől (magyar jogfilozófusok és Hart közti levelezésektől), magyar hatásán át az elvont elemzésekig (ez utóbbiak között pedig a nemzetközi első vonalbeli elemzésektől a tankönyvszerű ismertetésekig) minden megtalálható. A nyelvfilozófiai háttér, a jogi és jogtudományi pozitivizmus, a szuverenitás, a nemzetközi jog természete, a bírói felelősség, az okozatosság, a jog és az erkölcs viszonya mind olyan klasszikus kérdések a Hart-kutatásban, amelyeket részletesen (helyenként talán túl részletesen is) tárgyal a kötet. Épp a kézikönyvszerű jelleg miatt jó lett volna, ha részletes tárgymutatót is készítenek a szerzők, ami sajnos hiányzik.

Mint a sorozat megelőző kötetei, a Hans Kelsenről szóló 2007-es és a Carl Schmittről szóló 2004-es kötetek is (rövidebb terjedelemben ugyan, de) a magyar jogbölcselet seregszemléi voltak. A kötet megvalósította azt, amit Hart eredeti programja is tartalmazott: a filozófia és a jogtudomány együttes művelését. A Hart előtti jelentősebb brit jogfilozófusok (John Langshaw Austin, Arthur Goodhart) filozófiailag jelentéktelenek voltak; a már említett Kelsen a már művei megírásakor is lejárt szavatosságú ismeretelméleti alapra építette saját jogbölcseletét; Carl Schmitt sikeréhez saját korában kiváló (írásbeli) retorikai képességei, manapság pedig a tiltott gyümölcs izgalma járulnak hozzá. A jogbölcsészek azonban rendszerint krónikusan elmaradtak az általános filozófiai diskurzustól, illetve lemaradtak róla. Az első jelentősebb kivétel a 20. században ez alól pontosan Herbert Hart volt (a nemzetközileg bevett hivatkozás a szerzőre egyébként Herbert Hart vagy H. L. A. (HLA) Hart, ezért a kötet címében szereplő Herbert L. A. Hart kissé meglepő választás). Egy olyan jogász volt, aki jogi tanulmányait végül sosem fejezte be, tanszékét is elsősorban a bölcsészek támogatásával szerezte Oxfordban, de akinek munkáit végül a brit jogtudományban mégis szinte kanonizálták: a The Concept of Law (1961; második, utószóval bővített kiadás 1994; a második kiadás magyar fordítása egyébként 1995-ben jelent meg Takács Péter kiváló fordításában) mind a mai napig lényegében tankönyvként szolgál számos brit egyetemen. Ma már ugyan nem lehet senkit találni az angolszász jogfilozófiában, aki minden részletben

egyetértene Hart gondolataival, de egyrészt megalapított egy azóta is élő diskurzust (sajátos terminológiával és fogalomelemző-esszéista stílussal), másrészt azóta mindenkinek meg kell határoznia magát hozzá képest.

Kérdés, hogy vajon mi vezethetett ehhez a sikerhez. A magyarázat persze mindig sokrétű (például az egyetemi rendszerű jogászképzés terjedésekor egy érthető jogbölcseleti tankönyv hiánya a 60-as években jelentős tényező lehetett), de leginkább mégis a jogtudomány általános megújulási folyamatával függ össze. A jogtudomány modern szemmel egy archaikus tudomány, amely a 12. század óta normaszövegek, jogelvek, jogesetek vagy épp jogi fogalmak magyarázatával és kifejtésével foglalkozik. A tudományos fejlődés három típusú lehetett: időszakonként új témák vagy intézmények merültek fel, fokozatosan fogalmilag kifinomultabb és részletesebben kidolgozott elemzések, jellegükben új érvek jelentek meg. A témák vagy intézmények megjelenése rendszerint nem belső jogtudományi, hanem jogalkotási tevékenység eredménye (például az alkotmánybíráskodás bevezetése ilyen volt a 20. században, amely megteremtette a modern értelemben vett alkotmányjog-tudományt Európában). A fogalmi kifinomultság terén (itt most nem részletezendő okokból) a 19. századi német ún. fogalmi jogtudomány elérte a maximumot, amit értelmes módon el lehet érni. Vagyis a szűk értelemben vett tudományos megújulás vagy előrelépés azóta leginkább csak valamiféle külső intellektuális irritáció révén lehetséges: vagy új filozófiai irányzattal (például újkantianizmus, egzisztencializmus), vagy szociológiai, közgazdasági stb. módszerekkel. Herbert Hart sikere vélhetően döntően abban rejlett, hogy a kurrens filozófiai színvonalat tudta az átlagjogász számára is érthető és intuitíve elfogadható módon közvetíteni. Ezt persze azóta is próbálták már néhányan, de elbuktak az egymásnak ellentmondó szempontok (filozófiai kurrensség vs. jogászi érthetőség és intuíció) közt egyensúlyozásban. Talán csak Hart tanítványának, Ronald Dworkinnak sikerült hasonló sikert elérnie, és talán ez összefügg azzal, hogy ő is párhuzamosan próbálta meg művelni a (politikai) filozófiát és a jogtudományt. Vagyis nem egyszerűen importálta a filozófiai gondolatokat, hanem ő maga is primer részt vett a filozófiai diskurzusban.

Cs. Kiss Lajos és Bretter Zoltán kötete csaknem másfél évtizedig készült alapos munka. Az egyik szerkesztő jogbölcsész, a másik politikai filozófus: evvel is kifejezve a harti programot, a jogtudomány és a filozófia összevezetésének igényét. A kötet az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Jogi Kari Konferenciák rendezvény- és kiadványsorozatának részeként jött létre. A Jogi Kari Konferenciák eredetileg Cs. Kiss Lajos és Takács Péter közös vállalkozásaként indult (lásd Előszó 16.), amelyet csaknem másfél évtizedes munkával Cs. Kiss Lajos fejezett be. A kutatási program elhúzódása tette lehetővé, hogy a Devlin–Hart-vita teljes anyaga is, Bretter Zoltánnak köszönhetően, a kötet részévé váljon. Így szerencsés módon – a szerkesztők tudományos irányultságát tekintve is – egyesült a jogfilozófia és a politikai filozófia, evvel is kifejezve a harti programot, a jogtudomány és a filozófia összevezetésének igényét. Egy olyan emlékmű épült, amely magasra tette a mércét, ha a jövőben valaki magyarul gyűjteményes kötetet akar egy jogfilozófusról közzétenni. (Cs. Kiss Lajos Herbert szerkesztő: Herbert L. A. Hart jogtudománya kritikai kontextusban. [a Devlin–Hart-vita tanulmányait szerkesztette: Bretter Zoltán] Budapest: ELTE Eötvös Kiadó 2014, 992 p.)

Jakab András

jogtörténész, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet