A matematika tudományának öt jeles képviselője, Aczél János, Császár Ákos, Fuchs László, Gaál István és Horváth János eredményeit méltatták az MTA Matematikai Tudományok Osztálya által rendezett konferencián, az Akadémián, 2014. június 30-án. A Big Five-nak is nevezett csoport 1924-ben született, idén kilencven éves tagjait a tanácskozáson Lovász László, az MTA elnöke köszöntötte.

A Big Five elnevezés Fejér Lipót (1880–1959) iskolateremtő magyar matematikustól, az MTA rendes tagjától származik, 1947-es végzős évfolyama öt legtehetségesebbnek tartott tanítványát tisztelte meg vele. A mostani konferencia ahhoz a tíz esztendővel ezelőtti eseményhez kapcsolódik, amelyet az öt kiemelkedő matematikus 80. születésnapjának alkalmából rendeztek az MTA Rényi Matematikai Kutatóintézetben, 2004-ben. Akkor a 400 év matematika című tudományos ülésen mind az öt neves tudós előadást tartott. A mostani konferencián, amelynek az MTA adott otthont, a Big Five csoport két tagja – Aczél János és Fuchs László – volt jelen.

Lovász László köszöntőjében a magyar matematika „nagy ötösfogatának” érdemeit méltatva kiemelte, hogy a második világháború utáni időszakban Aczél János, Császár Ákos, Fuchs László, Gaál István és Horváth János fontos szerepet játszott a hazai matematika újraindításában és nemzetközi szintre emelésében.

Az öt matematikus kimagasló eredményeit a konferencián Juhász István, az MTA rendes tagja, Laczkovich Miklós, az MTA rendes tagja, Maksa Gyula, az MTA doktora, Páles Zsolt, az MTA doktora, valamint Schmidt Tamás, a matematikai tudomány doktora mutatta be.

Aczél János, az MTA külső tagja, a kanadai Waterloo-i Egyetem professor emeritusa, a függvényegyenletekkel és alkalmazási lehetőségeikkel foglalkozik az információelmélet, a társadalom- és magatartástudományok területén. Tudományos pályafutása során Észak-Amerika, Európa, Ausztrália és Afrika húsz egyetemén és kutatóintézetében volt vendégprofesszor. Császár Ákos Kossuth-díjas, az MTA rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa a hazai topológiai iskola megteremtője, nevéhez fűződik egyebek mellett a Császár-féle poliéder megalkotása. A szintén Kossuth-díjas Fuchs László, az MTA külső tagja, a New Orleans-i Tulane Egyetem professor emeritusa a csoportelmélet és az absztrakt algebra jeles kutatója. Könyvei a kutatómunka nélkülözhetetlen forrásai, generációkat vezettek be az algebra több ágának modern kutatási módszereibe. Gaál István, a minneapolisi Minnesota Egyetem professor emeritusa a topológia neves kutatója, Horváth János, az MTA külső tagja, a Marylandi Egyetem professor emeritusa a funkcionálanalízisben ért el kiemelkedő eredményeket.

A Magyar Tudomány olvasóit érdekes tudománytörténeti részletekbe avatja be Fuchs Lászlónak a konferencián elhangzott rövid köszöntőbeszéde.

Kedves Kollégák!

Legyen szabad megköszönnöm BIGFIVÉreim nevében is a bennünket ért nagy megtiszteltetést, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Osztálya ezt az ünnepi rendezvényt szervezte 90. születésnapjaink alkalmából. Nagy örömmel és hálával tölt el bennünket ez a rendkívüli megtiszteltetés. Mély hálával tartozunk Lovász László elnök úrnak, Pálfy Péter Pál akadémikusnak, valamint az előadó kollégáknak.

Mind az öten majdnem hetven évvel ezelőtt kezdtük el a kutatómunkát, és a matematikának szenteltük egész életünket. A matematika különböző ágait műveltük, s ki-ki a maga területén igyekezett megoldani a fontos és érdekes problémákat. Hogy milyen mértékben sikerült nekünk hozzájárulni tudományunk fejlődéséhez, az majd idővel elválik, de úgy vélem, hogy munkásságunkkal nemcsak a matematikai tudományt szolgáltuk, de a magyar matematikát is. A magyar matematikai iskola tanítványai vagyunk, ennek az iskolának a tradícióit igyekeztünk elsajátítani és folytatni. És ennek a világhírű iskolának képviselőiként is tekintettek bennünket, valahányszor előadtunk öt világrész egyetemein.

Rendkívül hálásak vagyunk az Akadémiának, hogy ilyen megtisztelő módon emlékezik meg életünk e mérföldkövéről. Igaz örömmel tölt el bennünket az is, hogy itt kollégáink elismeréssel szóltak munkánkról.

Engedtessék meg, hogy röviden felidézzem csoportunk születésének és működésének körülményeit.

Kezdem 1945-ben, amikor a budapesti egyetemen három matematikai tanszék volt, de csak két professzor. Fejér Lipót hatvanöt éves volt, őt a háború alatti szenvedés nagyon megviselte, és már nem volt oly aktív. Kerékjártó Béla már súlyos beteg volt, és 1945 őszén már alig adott elő. A harmadik tanszék üres volt, csak 1946-ban töltötték be Riesz Frigyessel, amikor már négyen abszolváltunk. Szász Pál docens volt az egyetlen, akitől komolyan tanulhattunk; az ő előadásai tökéletesen előkészített, rendkívül precíz, komoly mennyiségű anyagot öleltek fel. Fejes-Tóth László geometriai, majd később Turán Pál magántanár számelméleti előadásai főként kezdőknek szóltak. A Matematikai és Fizikai Társulat nem szervezett matematikai előadásokat, mert valamilyen vita volt a szétválással kapcsolatban, és csak később alakult meg a Bolyai Társulat. Bár a matematikai atmoszféra kitűnő volt az egyetemen, mi többre vágytunk, hogy tanulhassunk.

Gál Pista ragyogó ötlete volt, hogy szervezzünk magunknak egy fórumot, ahol up-to-date matematikát tanulhatunk, és szabadon vitatkozhatunk. Öten jöttünk össze 1945 nyarán, majd hetenként találkoztunk. Minden alkalommal egyikünk beszámolt arról, hogy mit olvasott, s mit tett hozzá. Íratlan szabály volt, hogy az előadónak valami újat is hozzá kellett adnia: általánosítást vagy érdekes következményt. Fejér Lipót tanácsát követtük: olvassunk, eresszük mélyre a szondát, és tegyünk fel kérdést magunknak.

Az 1946/47-es tanévben mindnyájan rendkívül intenzíven dolgoztunk. Az előadások témája megváltozott: már nem olvasott anyagról számoltunk be, hanem új eredményeinket ismertettük. Készülő disszertációink tételei itt kerültek tüzetes megvitatásra. Ebben a tanévben mindegyikünk ledoktorált, s hangsúlyozom: egyikünknek sem volt témavezetője vagy tanácsadója! Sokat tanultunk abban is, hogy miként kell előadni. A tanév végén előadóülést tartottunk, amelyen öt rövid előadás hangzott el kutatási eredményeinkről. A meghívóhoz mellékelve volt egy négyoldalas ismertető a már megjelent vagy sajtó alatt levő cikkeinkről a Mathematical Reviews stílusában.

Az 1947/48-as tanévben kibővültünk: Fenyő Istvánt és Rényi Alfrédot leveledző (rügyező) taggá választottuk. Vagy harminc előadást tartottunk az év folyamán. A tanév végén sokszorosított tájékoztató vagy harminc dolgozatot ismertet hét szerzőtől.

Néhány szót arról, hogy miként működtünk. Összejöveteleink nemcsak abban különböztek a közönséges szemináriumi előadásoktól, hogy állandóan közbevágtunk kérdésekkel és ötletekkel, hanem abban is, hogy szinte megállás nélkül nevettünk, tréfáltunk. Aczél János volt a legtöbb vicc szerzője, de a tréfálkozásban mindegyikünk nagyon is aktív volt. A tréfa tárgya többnyire a tárgyalt téma vagy annak tálalási módja volt. Csodálatos, hogy a sok tréfa mellett komoly matematikát tudtunk tanulni.

Talán a legjellegzetesebb tevékenységünk a plakátkészítés volt. Számos összejövetel után a legviccesebb helyzeteket rögzítettük plakát formájában. A plakát meghívó formájában készült, meghívóként a lezajlott előadásra, mintha előre tudtuk volna a vicces eseményeket. Az előadások helyét mindenkor Lipót-mezőként jeleztük, hivatkozással Lipi bácsira és a közismert lipótmezei elmegyógyintézetre. Mindegyikünknek más neve lett, például Gál Pista Log-log Pista néven szerepelt. A plakátszerkesztéshez mindegyikünk hozzájárult ötleteivel, és az én feladatom volt a végleges forma megszerkesztése Aczél János aktív közreműködésével. Ezek a plakátok ma már nem sokat jelentenek, mert az akkori helyzetre való utalásokat lehetetlen ma értékelni.

Az 1948/49-es tanévben már kevésbé tevékenykedtünk együtt. Gál és Horváth Párizsba távozott, Aczél a szegedi, majd a miskolci egyetemre került, Császár a Műegyetemen adott elő, én tanítóképző-intézeti tanári tevékenység után az Eötvös Egyetemre kerültem. Elszakadtunk egymástól, de a barátság és a közös cél, a matematika iránti odaadó szeretet összekapcsolt bennünket a világ öt különböző városából. Ritkán volt alkalmunk összejönni, többnyire nemzetközi konferenciákon találkoztunk. Utoljára a nyolcvanéves korunk alkalmából szervezett akadémiai rendezvényen voltunk együtt mind az öten, most is mind az ötünkre számítottunk itt, de csak ketten jöttünk el.

Tisztában vagyunk azzal, hogy kilencven évünkkel a jövőben már nem fogunk tudni sokat tenni tudományunkért, de a matematika továbbra is a szívünkben marad.

Még egyszer köszönjük a számunkra oly sokat jelentő ünneplést. Legyen szabad remélnem, hogy tíz év múlva mind az öten találkozhatunk majd.